Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-12 / 161. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* HÉTFŐ, 2005. JÚLIUS 11. Szigorították a légtér ellenőrzését azok után, hogy kiderült: Vári Gyula MSZP-s képviselő, volt vadászpilóta egy repülővel kis magasságban észrevétlenül tudott eljutni a déli határtól Dunaújvárosig, csak ott vette észre a légierő. BUDAPEST (MTI) Megtettek minden szükséges intézkedést azután az ellenőrző repülés után, amelyen valós körülmények között tesztelték, hogy mi történne, ha egy kisrepülőgép alacsony magasságon berepülne Magyarországra - közölte a gépet vezető Vári Gyula, szocialista országgyűlési képviselő az MTI érdeklődésére tegnap. A kormányszóvivő is megerősítette, hogy a Magyar Honvédség vezérkara intézkedési tervet dolgozott ki a légtér biztonságának javítása érdekében. Gyurcsdny Ferenc miniszterelnök a hét végén mondta el, hogy a kormány próbarepülést végeztetett, amelyen a déli irányból alacsonyan szálló kisrepülőgép Dunaújvárosig jutott, mire a magyar légierő megtalálta. - Háromszáz méter alatti repüléseket nagyon nehezen látunk, száz méter alatt pedig szinte semmit - mondta, hangsúlyozva egy NATO-radarallomas létesítésének szükségességét. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor elmondta azt is: nincs olyan kormányzati szándék, hogy a Zengőn kellene radarállomást építeni, de újra tárgyalást kell kezdeni egy radarállomás létesítéséről. A miniszterelnök által említett A Fidesz Molnárt kérdezi BUDAPEST (MTI) Igaz-e, hogy Molnár Lászlót, az MSZP frakcióvezető-helyettesét, az Orbán-bizottság elnökét 1999-ben vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, számviteli fegyelem megsértésének, illetve magánokirat-hamisítás vétségében a bíróság bűnösnek mondta ki - tette fel a kérdést Deutsch Tamás tegnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz országgyűlési képviselője, aki a sajtó rendelkezésén1 bocsátotta a békéscsabai bíróság 1999. évi ítéletét, úgy fogalmazott: a Fidesz kíváncsi arra, hogy Molnár László a bírósági ítélet után követett-e el más bűncselekményeket. Hozzátette, hogy amennyiben igaznak bizonyulnak a Magyar Nemzet tegnapi számában megjelent adatok, az MSZP-nek'válaszolnia kell arra a kérdésre: helyénvalónak tartja-e döntését az Orbán-bizottság elnöke személyére vonatkozóan. Molnár közölte: nem mond le bizottsági elnöki posztjáról, hiszen bár korábban szakmailag tévedett, a történtek nem a saját anyagi gyarapodását szolgálták. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 240,99 253,35 USA dollir 200,85 211,15 angol font 349,99 367,93 cseh korona 7,79 8,61 horvát kuna 31,99 35,35 svájci frank 154,00 163,52 szlovák korona 6,05 6,69 Forrás OTP tesztrepülést Vári Gyula egykori vadászpilóta végezte még tavaszszal egy Cessna típusú kisrepülögéppel. Vári elmondta, hogy a tesztrepülésről csak a honvédség vezetése, a légierő parancsnoksága tudott. Mint mondta, korábban azért nem hozták nyilvánosságra ezt az ellenőrző repülést, mert meg kellett tenni azokat az intézkedéseket, amelyek az ilyen jellegű berepüléseket felderíthetővé teszik. - Olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek a légtér biztonságát hivatottak megőrizni, illetve javítani - mondta Vári Gyula; Részleteket azonban nem említett, arra hivatkozva, hogy a légtérvédelemmel kapcsolatos intézkedések államtitoknak minősülnek. Közölte: a lokátorépítést nem lehet megkerülni, hiszen a légtérvédelemnek vannak hiányosságai. Civil szervezetek 2004 februárban megakadályozták, hogy megkezdődjenek az eredetileg a Zengőre tervezett NATO-lokátorállomás megépítéséhez nélkülözhetetlen fakitermelési munkák a Mecsekben. Tavaly év végén egy szakértői grémium vizsgálta meg a lokátor elhelyezésének lehetőségeit. A Zcngő-bizottság második, kiegészítő jelentésében a síkvidéki lokátorok alkalmazását sem találta a többi lehetőségnél megfelelőbb megoldásnak. Gyurcsány Ferenc februárban bejelentette: a magyar kormány úgy döntött, hogy a Zengőre tervezett radarállomás az 1999-ben jóváhagyott, majd azt követően engedélyezett módon nem épülhet meg, és a kormány új tervet rendelt meg. Emlékezés Srebrenicára BELGRAD (MTI) Gyászolók és megemlékezők tízezrei rótták le kegyeletüket tegnap, a srebrenicai népirtás tizedik évfordulóján a vérengzés nyolcezer áldozatának emléke előtt a kelet-boszniai Potocariban. Külföldi politikusok beszédeikben azt hangsúlyozták, hogy a bűntényért személyes felelősség terheli a tetteseket, nem tehető kollektív bűnössé semmilyen nép, amelynek nevében ők cselekedtek. Erélyesen követelték a mészárlásért leginkább felelős Ratlovan Karadzsics volt boszniai elnök és Ratko Mladics hadseregparancsok kézre kerítését, és szégyennek nevezték, hogy a nemzetközi közösség nem volt képes magakadályozni a tragédiát. Megkezdődött tegnap a múlt heti londoni terrormerénylet halálos áldozatainak azonosítása. A londoni magyar diplomáciai képviselet tájékoztatása szerint a nap folyamán még egy magyar állampolgárt kerestettek a brit hatóságokkal. A hatóságok közben attól tartanak, az életben maradt elkövetők újabb támadásra készülnek. LONDON (MTI) Két nőt azonosítottak tegnap délutánig a múlt csütörtöki londoni terrortámadás halálos áldozatai közül, mindketten brit állampolgárok voltak, fim Dickie, a Scotland Yard illetékes főfelügyelője a hét végén közölte, hogy a merényletben meghaltak azonosítása „az elhalálozás jellege miatt" akár hetekig is eltarthat. A rendőrségi vezető szerint a merényletek helyszíneiről kiemelt holttesteket egy külön erre a célra létrehozott, ideiglenes halottasházba viszik. A brit kormányfő tegnap a londoni alsóházban megerősítette, hogy 52-re emelkedett a merényletben bizonyítottan meghaltak száma, de hozzátette: összesen 74 család mellett dolgoznak speciális gondozók. Tony Blair szerint a brit titkosszolgálatoknak nem volt olyan értesülésük, amelynek ismeretében elejét lehetett volna venni a terrortámadásnak. Hozzátette: a jelek arra mutatnak, a merényletsorozatért szélsőséges iszlámistákat terhel a felelősség. Abelovszky György londoni magyar főkonzul az MTI-vel tegnap délután közölte: a képviselet megtalálta azt a magyar állampolgárt is - egy fiatal nőt -, akit otthoni megkeresés alapján aznap még kerestetett a brit hatóságokkal. A konzulátus keresőlistáján tegnap reggel még hat magyar volt - a legutóbb megtalált fiatal nőn kívül egy négytagú család és egy munkavállalás céljából érkezett férfi -, de utóbbiak a nap foRendőrök vizsgálják át egy utas poggyászát a londoni King's Cross pályaudvaron Fotó: MTI/AP/Max Nash HAMIS RIADOK Tegnap egymást követték a biztonsági riadók Londonban. Először a kormányzati negyed főutcáját, a parlamenttől a Trafalgar térig húzódó, kormányhivatalok szegélyezte Whitehallt ürítették ki csaknem egy órára, miután egy emeletes városi buszon gyanús csomagot találtak. A csomagról a Scotland Yard illetékese a riadó lefújása után csak annyit közölt, hogy annak jellege „nem tette indokolttá ellenőrzött robbantás végrehajtását". Délután a legsúlyosabb merénylet színhelyét, a King's Cross metró- és vasútállomást kellett kiüríteni szintén egy gyanús csomag miatt, de ezt a riadót is hamar lefújták. lyamán maguk jelentkeztek. A hétfői The Times szerint a hatóságok a létező legmagasabbra emelték a terrorfenyegetettségi készültséget, mert attól tartanak, hogy az elkövetők - akik a rendőrség szerint biztos, hogy életben vannak - újabb támadásra készülnek. A vezető brit lap biztonsági forrásai szerint a pokolgépeket elhelyező összes merénylő a King's Cross állomáson gyülekezett, és itt szálltak fel a később felrobbantott szerelvényekre, amelyek mindegyike áthaladt ezen a hatalmas, öt földalattivonalat összefogó metró- és vasúti csomóponton. A The Times forrásai szerint lehetséges, hogy az első londoni robbantások után csaknem egy órával, a 30-as buszon működésbe lépett pokolgép a támadássorozatnak a metróból menekülő utasok ellen tervezett második hulláma lett volna, de mivel a metróhálózatot pillanatok alatt lezárták, az elkövető esetleg pánikba esett, vagy azt a parancsot kapta, hogy célozza meg a londoni tömegközlekedés másik jelképértékű eszközét, a londoni buszt. Magyar egyetemista is megsérült a robbantásban BUDAPEST (MTI) A korábbi hírekkel ellentétben mégis van magyar sérültje annak a vasárnapi pokolgépes merényletnek, amelyet egy törökországi üdülőhelyen követtek el. A 28 éves orvostanhallgató nő édesanyja a Magyar Televízió Híradójában telefonon azt mondta, hogy lányát a detonáció után kórházba vitték, de az orvosok már hazaengedték. Karjából egy repeszszilánkot távolítottak el, elhagyta a kórházat, majd a rendőrségen jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről. A fiatal nő segítséget nem kért, közölte, hogy barátoknál lakik és hamarosan hazautazik Magyarországra. Az AP amerikai hírügynökség tegnapi közlése szerint egy magát a Kurd Szabadság Sólymainak Szervezetének nevező, eddig ismeretlen kurd szervezet vállalta a nyugat-törökországi Cesme üdülővárosban vasárnap elkövetett robbantást, amelyben 20 ember, köztük két külföldi turista megsérült. Tűz a bevásárlóközpontban Sérültet menekít ki egy tűzoltó Fotó: MTI/EPA/Alekszandr Szkornyakov Gyújtópalackot hajítottak az észak-oroszországi Uhta városa egyik bevásárlóközpontjának földszintjére tegnap. A robbanás nyomán keletkező tűzben húsz ember életét vesztette, tizenhét pedig megsérült. A helyszínen dolgozó tűzoltóknak sikerült harminc embert kimenekíteniük az égő épületből. A szakemberek szerint az áldozatok többsége füstmérgezésben halt meg, míg a sérülteket súlyos égési sebekkel ápolják. A földszinten több óra alatt sikerült lokalizálni a lángokat, amelyek átterjedtek az emeletre is. A téglából épült bevásárlóközpontnak a tűzben leszakadt a tetőszerkezete. Az uhtai ügyészség előzetes vizsgálati adati szerint két fiatal okozta a tüzet. Űrsiklót indítanak CAPE CANAVERAL (MTI) Ha az időjárás nem szól közbe, ismét űrsikló emelkedik a világűrbe ma, közép-európai idő szerint este 10 óra előtt néhány perccel két és fél évi kényszerszünet után. A Discovery amerikai űrrepülőgép úti célja a Nemzetközi Űrállomás, hogy végre valahára bőséges utánpótlást jutasson el a bázison dolgozó két űrhajósnak, és elszállítsa a két és fél esztendő alatt felgyülemlett szemetet. A fő cél azonban az, hogy kipróbálják azokat a repülésbiztonsági intézkedéseket, amelyeket az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA hozott okulva a Columbia 2003. február elsejei katasztrófájából. A vártnál szelídebb Dennis Fellélegezhetnek az Egyesült Államok déli partvidékének lakói: a Dennis hurrikán jóval kisebb károkat okozott a térségben, mint amekkorától tartani lehetett. PENSACOLA (MTI) Az Alabama államot és Florida északnyugati részét helyi idő szerint vasárnap elérő forgószél megkímélte a Mexikói-öböl kőolajipari létesítményeit is. Mindazonáltal egy ember halála visszavezethető a hurrikánra: Dél-Florida egyik településén a viharban leszakadt vezetékhez ért, áramütést kapott, és meghalt egy férfi. Dennis óránként több mint 190 kilométeres - az öbölben óránként 230 kilométeres szelet és özönvízszerű esőt hozott magával a vidékre, amely mindössze 80 kilométerre fekszik attól a helytől, ahol az Ivan hurrikán pusztított tíz hónappal ezelőtt. Az észak-északnyugati irányban haladó forgószél Alabama délnyugati részén veszített erejéből, s trópusi viharrá szelídült. Helyi idő szerint hétfő hajnalra a legerősebb széllökései sem haladták meg az 55 kilométeres sebességet óránként. Vári Gyula észrevétlenül repült Dunaújvárosig Tesztelték a hazai légtérvédelmet Már 52-re nőtt a halottak száma Londonban Azonosítják az áldozatokat Ffrccik.--.-i.. SZETEY ANDRÁS • Fószet krsztó-helyvt u-s. ÓftFI FERENC*. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők. HEGEDŰS SZABOLCS (mellekletek I, MISKOLCZ! RÓBERT {fotó}, SULYOK ERZSÉBET (Hfr és információ). Süli RÓBERT (sport) • I VlviUg s.n-tkceztósegvezctó BAKOS ANDRÁS |l songr.id Makó, Szemesi. SZtX.l ANDREA |lh'rdnK-zövásarhelvI • Kiadó és sa-rkesztóseg 672(1 Szeged. Stcláma III , Saitoház Levélcím «740 Szeged, II. 153. Telelni. 62/567-888. Titkárság: 62/567.«« Fax: 62/567-KM Sportrovat 62/S67.HR2 Interneteim: www JolmaRyar.lm • E-mail szerkesztőségi" delmagyat.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./íax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és elófizetés: Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Ibi 63/401 0>4 lel tax: 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. Tel./íax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC. KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY Itl 1 A tel 567-842, lax 567-887. Hirdeteslelvelel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető KÖTI ZOLTÁN. lenesziev 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói' Példányszámunkat a Matcsz hitelesíti. Elóíizetési díj egy hónapra 1455 Ft IDélmagyarországl, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág! • A Délntagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagia. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.