Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-12 / 161. szám
HÉTFŐ, 2005. JÚLIUS 11. • AKTUÁLIS« 3 Dorozsmai vásárügy-A piac felügyelőbizottsága nem tudott a döntésről Titokban költöztetnék Kovács Józsefné és Drubina Józsefné felháborítónak tartja, hogy a vásár megszűnik Fotó: Karnok Csaba Otöskönny BÁTYI ZOLTÁN Most mondják, nem aranyosak? Van közöttük, akinek arcán félszeg mosoly bujkál, némelyik megilletődötten néz a kamerába, más kerek szemekkel csodálkozik rá a világra. Ám egy közös minden kisdiákban: színötös tanulók, év végi bizonyítványukra büszkék lehetnek, akárcsak szüleik és a teljes rokonság. Újságunk hívó szavára jelentkeztek, számuk meghaladta az 1500-at. S míg tavaly arra kértük a kitűnők játékában indulókat, beküldött fényképükkel segítsék a tablók összeállítását, addig az idén már fotóriportereink látták vendégül a gyerköcöket. Összkomfortos hát a délmagyaros-délvilágos kényelem, de az ifjú hölgyek és legények meg is érdemelik a gondoskodást. Ők azok, akikért nagyon szívesen megnyitjuk a lapot, mert az előbb felsoroltak mellett teljesítményükre a mi kiadónk is büszkén tekint. Hiszen nem kevesebbet hoztak ők a (Sajtó)házhoz, mint annak bizonyítékát, jaj, dehogy kell félteni a jövő Magyarországát, már itt menetei mögöttünk az a korosztály, amelyik rendkívül felkészülten ugrik majd fejest a nagybetűs életbe. És megbocsátja nekem e képzavaros lelkesedést is. mert tudja, nemcsak a toll, a számítógép is megbicsaklik, ha a szerző kicsit túlhevülten lökdösi egymás mögé a lelkes szavakat. No, de mit tegyek, lelkesedésre van okom, igazán. Hiszen ma induló fotósorozatunk bizonyíték: sorolhatunk tengernyi gondot, ha szóba kerül a közoktatás, a gyerekek túlterheltségétől az évente egymást kergető tanreformokon, pénztelenségen át az agyonhajszolt pedagógusok összes bánatáig, a tehetségek csak megmutatják magukat. Lehet, hogy ők mást szeretnének az élettől kapni, mint amit a szüleik generációja szeretett volna. Az is elképzelhető, az ő értékeik már nem mindenben egyeznek a mieinkkel. Bizony, az is előfordul, hogy egymás szavait sem nagyon értjük, mert hát nekünk grundfoci, kivágott orrú dorkó, nekik meg e-mailes világháló, mobiltelefonon küldött esemes-szerelem jutott osztályrészül. De sorsunk mégis ezer szállal összekapcsol: értük élünk, hogy bennük élhessünk tovább, ők pedig hol egy kacsintással, hol meg a hanyagul az asztalra dobott bizonyítvánnyal mutatják meg, mennyire hálásak a gondoskodásért. Ünnep indul, a színötösök ünnepe, amikor ama félszeg mosollyal üzennek a képekről. Mi, szülök pedig ne feledjük: nincsen abban semmi szégyellnivaló, ha egy-két, arcra guruló könnyel válaszolunk. Az ellenzék otthon maradt, a többség döntött Hitelből gyógyul a megyei költségvetés Jelentős, 887 millió forintos hiány pótlásáról kellett határoznia tegnap a megyei közgyűlésnek. A döntés megszületett, az önkormányzat hitelt vesz föl, illetve eladja néhány épületét. A negyvenből huszonnégy képviselő jelent meg az ülésen: a polgári frakciót egyedül Baláspiri Csaba képviselte, ő azért jött el, hogy megmondja, miért nem jöttek el a többiek. Az árusok, a vevők és a falubeliek is tiltakoznak a kiskundorozsmai vásár elköltöztetése miatt. A szegedi Cserepes sorra a nagybani zöldségpiac vezetője szerint profiltisztítás végett teszik át a vásárt. A költöztetésről az önkormányzati képviselők nem tudtak. - Több száz aláírást gyűjtöttem össze az árusoktól: pesti, veszprémi, kalocsai, félegyházi, sándorfalvi és makói kereskedők is egyetértettek. Most a falubelieket is arra kérem, hogy támogassanak. Felháborító, hogy meg akarják szüntetni a hagyományos dorozsmai vásárt - állt a tiltakozók élére a Dorozsmán lakó Patik Zoltán. A rokkantnyugdíjas férfi a múlt héten hallotta a pletykákat, hogy megszűnne a háromszáz éves, országos hírű kirakodóvásár Dorozsmán. - Az aláírásokkal a polgármesterhez megyek. Bennünket sosem a vásár zavart, ez a környékbeli kisemberek megélhetése. A nagybani piacon viszont éjjel-nappal iszonyatos a forgalom és hatalmas a mocsok. Az persze megmaradna! A piacot működtető Dorozsmai Nagybani Piac kft. taggyűlése eldöntheti, mivel foglalkozik a saját területén. Júniusban hozták a döntést, hogy a kirakodóvásárt megszüntetik. Az ülésen a szegedi önkormányzat képviseletében Beck Zoltán tanácsnok vett részt. A tanácsnok megfontolásukat azzal magyarázta, hogy a nagybani piac működését éjjel-nappalira kellett hosszabbítani, hogy a környékben sérelmeFolytatás az 1. oldalról Az intézmény dologi kiadásai közül a legnagyobb tételt a laborreagensek költségei jelentik. 2002 márciusában a rendelőintézet öt évre szóló szerződést kötött egy céggel a különféle laboratóriumi fogyóanyagok és reagensek, valamint hematológiai vegyszerek beszerzésére. Egy májusban készült belső ellenőri jelentés megállapította: a szerződésben megajánlott termékek és a szállító által leszállított és leszámlázott termékek listája között eltérés van. 128 leszállított termék a szerződésben ajánlottak között nem is szerepelt, ezeket nem lehetett volna kifizetni. A rendelő azonban fizetett - több mint 24 millió forintot. A labordiagnosztikai berendezések többsége nem a rendelőintézet, hanem a reagens anyagokat szállító cégek tulajdonában van. A reagensek árába beépített „bérleti díj" jelentősen megnövelte a költséget - miközben több gép alacsony kihasználtsággal vagy egyáltalán nem működik az intézményben. zett torlódásokat megszüntessék. A nagybani fejlesztése hamarosan megkezdődik, és ezt is akadályozná a kirakodóvásár. A költöztetés véglegesnek tekinthető. A jelek szerint az érintetteket nem kérdezte és nem tájékoztatta senki. - Nem tudtunk a vásár költöztetéséről. Csak pletykákat hallottam, hogy a vásárt ezután minden vasárnap a Cserepes soron rendeznék. Szokatlannak tartom a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. eljárását tájékoztatott Fábián József dorozsmai képviselő. Ma délutánAz anyagok megrendelése az igények alapján, szakmai kontroll és utólagos felhasználás ellenőrzés nélkül történt. Több jelentős nagyságrendű reagensszállítás esetében mellőzték a közbeszerzési eljárást. A rendelőintézet számára jelentős veszteséget okozott az integrált labor finanszírozása 2004-ben 19 millió, 2005 első négy hónapjában pedig 22 millió forintnyit. ra részközgyűlést hívott össze, melynek rendkívüli napirendi pontja a vásár ügye. A piac vezetője ígérte, hogy elmegy. Ott lesz Tóth József, Dorozsma másik önkormányzati képviselője is, aki egyben a piac felügyelőbizottságának elnöke. - Június közepén ült össze utoljára a bizottságunk, de erről az intézkedésről nem hallottam. A szabadságomat töltöm - válaszolta, bár ennek ellentmond, hogy szombaton kint látták a vásárban. - Egy ilyen vásárt nem lehet költöztetni - vélekedett Tóth fúKarnok Csaba Az idei április közepéig nem szabályozták a szakrendelő felsővezetésének és dolgozóinak biztosított 17 mobiltelefon használatát - így magáncélra is használhatták, senki sem ellenőrizte. A kiadott helyiségek (büfé, rendelő stb.) bérleti díjai 2003-ról 2004-re csökkentek és az esetek döntő többségében a 2005-ös díjak is a 2003-as értékek alatt maradtak. A bérleti díjak között nagy a szórás - a rendelők telia domaszéki árus, aki csak a szombati helyfoglaláskor tudta meg, hogy az lesz az utolsó. Mivel rögtön a legelső vasárnap ütközik a mórahalmi vásárral, ő már biztosan nem a Cserepesre viszi az áruját. A falubeliek döbbenten hallották a hírt. Aki nem jár ki, az is tudja, milyen fontos a falu életében a vásár. Meleg Györgyné férjével rendszeresen vásározik - a rátalálás öröméért. A Cserepesre nem fognak menni. Ugyanezt mondtaNémeth Józsefné, aki Zsombóról járt venni és eladni. DOMBAI TÜNDE kintetében például az óránkénti négyzetméter ár 7 forinttól 30 forintig terjed. Az intézmény nem intézkedett a kintlévőségek behajtásáról: ez május 31 -én meghaladta a 29 millió forintot, amiből több mint félmilhó forint másfél évnél is régebben lejárt követelés volt. Egy, a szakrendelőben irodát bérlő vállalkozás például 18 havi bérleti díjjal tartozik. A rendelőintézet tavaly és tavalyelőtt 52 millió forintot fordított saját forrásból beruházásokra. A kivitelezésre vonatkozó megbízást számos esetben - pályázat nélkül - két cég nyerte el. Az intézmény 3 év alatt huszonöt szerződést kötött velük - például rendelők felújítására, vízvezeték-szerelésre, anyatejszállításra. A megállapodások több kérdést is felvetnek: így például a II. rendelő terhesdiagnosztikai osztályának átalakítására, felújítására vonatkozó, 2003. január 25-én aláírt szerződéshez tartozó árkalkuláció február 5-i keltezésű. A szerződéses összeg közel kétmillió forint volt. sz. c. sz. A tegnapi rendkívüli közgyűlésen újból megtárgyalták a képviselők a 13-as számon regisztrált előterjesztést. Eszerint a megyének 887 millió forintos működési és fejlesztési hiányt kell ledolgoznia a második félévben. Ennek érdekében - mint Frank József elnök elmagyarázta, - 250 millió forintnyi fejlesztési hitel felvételét tervezik, százmillió forint várható azoknak az ingatlanoknak az eladásából, amelyeket erre kijelölnek, és nyitni szándékoznak egy ötszázmillió forintos folyószámlahitel-keretet, amit nem biztos, hogy teljes mértékben igénybe vesznek. Ebből a működési hiányt pótolják. A cél érdekében zárolják az intézmények előirányzatainak három százalékát, s mind a 34-nél átnézik a költségvetést, keresve a megtakarítás lehetőségeit. Ez az az előterjesztés, amit a legutóbbi rendes ülésen nem sikerült megszavazni. Akkor nem volt elég támogató szavazat, és sok volt az ellenző, a mostani ülésen viszont az ellenzéki oldalon csak Baláspiri Csaba frakcióvezető ült. A fideszes politikus azt mondta, kollégái távolmaradásukkal fejezik ki véleményüket a tervezett döntésről, amire véleményük szerint a szocialista-szabad demokrata kormány hibás gazdaságpolitikája miatt kényszerült rá a megye. Ezt a hitelfölvételt felelőtlenség tartják, szerintük nem biztos, hogy vissza is tudja majd fizetni a megye, ez pedig csődhöz vezet. Ezt a vélekedést több szempontból is osztotta Murányi László, aki arra hívta föl a figyelmet, ha egy intézményvezetőtől elveszik azt a megtakarítást, amit nagy nehezen összekuporgatott valami cél érdekében, lehet, többé nem fog takarékoskodni. Molnár József, a tulajdonosi bizottság elnöke viszont arra emlékeztetett, hogy ő régóta dolgozik ebben a közgyűlésben, de olyasmi eddig nem fordult elő, hogy bármelyik oldal távolmaradt volna. Föhdézte: a képviselők a megyére esküdtek föl, nem a pártjukra. A döntés pedig szerinte szükséges. Szirbik Imre azt javasolta, vegyen föl a megye EBRD-hitelt a fejlesztésre, ez kedvezményesebb. Javaslatát be is építették a határozatba. A szentesi polgái mester ugyanakkor azt is hozzátette, nem érdemes forszírozni, melyik kormány hogyan 'bánik - el - az önkormányzatokkal, hiszen például a Fidesz-kormány idején csökkent az önkormányzatoknak átengedett szja-hányad. Az elnök pedig leszögezte: a hitelfölvétel, s minden intézkedés az intézmények érdekében történik, nem ellenük. A képviselők végül 23 igennel elfogadták a 13-as számú határozati javaslatot: Baláspiri nemmel szavazott, Murányi tartózkodott. Marosvári Attila alelnök fölvetésére azt is megszavazták, hogy a lengyel tanulmányút elmarad: az arra szánt 3,2 milliót is a hiány csökkentésére fordítják. B.A. A megyei elnöki posztra Baláspiri Csaba, Farkas Sándor vagy Kovács Kálmán lehet a befutó Fidesz-tisztújítás: kevesebb kérdőjel Szinte biztosra vehető, hogy a Fidesz-MPSZ megyei szervezete a még meglévő nézetkülönbségek ellenére konszenzussal választ elnököt. A posztra Kovács Kálmán és Farkas Sándor, valamint Baláspiri Csaba pályázik a legnagyobb eséllyel. - Még tartanak az egyeztetések, valószínűleg az utolsó pillanatban, pénteken dől el, hogy ki lesz a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megyei elnöke - nyilatkozta lapunknak négy nappal a tisztújítás előtt a jelenlegi elnök Nógrádi Zoltán. Nógrádi megismételte: még nem tudja, hogy elindul-e az elnökválasztáson. Ennek az a magyarázata, hogy a Fidesz-MPSZ a választások megnyerésére és kormányzásra készül, még folynak az egyeztetések, hogy kire milyen feladatok várnak a választásokig és az utána következő időszakban. Bár Nógrádi Zoltán nem mondta ki, vannak, akik kész tényként kezelik, hogy ha a Fidesz megnyeri az országgyűlési választásokat, akkor „a mórahalmi polgármester magas minisztériumi tisztséget kap, emiatt nem lenne szerencsés az ő újraválasztása". A megyei elnöki tisztségre korábban többen is pályáztak, ám pár nappal a tisztújítás előtt már csak három nevet emlegetnek: Baláspiri Csabáét, valamint Kovács Kálmánét és az országgyűlési képviselő Farkas Sándorét. Az előbbi a megyei közgyűlés polgári frakciójának vezetője, utóbbiak tagjai. „Valószínűleg közülük kerül ki az új elnök, bár a politikában csak az a biztos, ami már megtörtént" - tették hozzá többen is. Baláspiri Csaba azt mondta, csak pénteken, a tisztújító közgyűlés előtt dönti el, indul-e. A több jelölt szerinte nem a széthúzást jelenti. Kovács Kálmán azt hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokrata vonal már 97-től meghatározó volt a Fideszben, jelölése a párt szövetségi jellegét erősíti. Farkas Sándor csak annyit jegyzett meg, hogy még folynak az egyeztetések, valószínűleg pénteken dönt, vállalja-e a jelölést. Kovács Kálmán megválasztása a keresztény irányzat megerősödését jelentené a Fidesz Csongrád megyei szervezetében. Lázár János, Bddó Imre, Kalmár Ferenc választókerületi elnökök is tagjai a Fidesz szövetségeseinek, az MKDSZ-nek és/vagy a KDNP-nek. Kovács 1994-ben a KDNP pohtikusaként került a parlamentbe. Belső ellentétek miatt másokkal együtt őt is kizárták a pártból, 97-ben többedmagával átült a Fidesz-frakcióba, jelenleg tagja a KDNP-nek, az MKDSZ-nek és a Fidesznek. O. Z. Számolatlanul szórták a közpénzt Az eladósodott szegedi rendelőintézet Fotó: