Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-11 / 160. szám

PÉNTEK, 2005. JÚLIUS 8. • MEGYEI TÜKÖR* 7 ELÍTÉLIK A TERRORT - Minden iráni nevében mondhatom, hogy elítélem a terrorizmust, mindannyian ellenezzük. Országunkban nagyon sokan szenvedtek a háború alatt. Egy évvel a New York-i World Trade Centert ért támadás után Kabulban az iráni követség ellen követtek el merényletet, amiben a nagykövet és családja is életét vesztette. A New York-i események után Iránban egy hétig gyászoltak, az emberek fekete ruhában az utcára vonultak és tüntettek a terrorizmus ellen. A terroristák között pedig soha nem volt egy iráni sem - mondta Shams Alireza, amikor a csütörtöki londoni bombamerényletekről kérdeztük. Gondolta a fene Magyartanárként tanultunk annyit Arany Jánostól, hogy időnként kölcsön kérjünk tőle. Ő írta ki a margóra annak idején, gondolta a fene. Hogy a mi margónkra mit írt ki a belénk telepített életprogram - lám, már kezdek számítógépül is beszélni nem tudhattuk akkor, de akiknél már lejárt az óra. azok szolgálnak néminemű statisztikai hitelesítéssel is. Mások is átélnek ilyen lélekemelő hatásokat. Tizenhárom évvel ezelőtt közeledett a várakozókhoz egy elnyűtt férfi, és hites párja. Amikor odaértek, akkor láttam, évfolyamtársunk volt a férfi. Uramisten! Ennyit vénültünk volna mi is ? Másodpercnyi pontossággal ugyanannyi idő telt el rajtunk is. Most, amikor a sokadik évfolyam-találkozónkon szorongattuk egymást, mintha hozzászoktunk volna már, legtöbbször meg is ismertük egymást. A hetven év közelében - néhányan már át is lépték - ez már önmagában is csoda. Alig van közöttünk, aki javítóintézetben meg ne fordult volna. Néhányan generálozáson is átestünk már. Kicsi kell a boldogsághoz. Valóságos robbanás csapott széjjel bennünket a világba, és kiderült, nálunk összetartóbb társaság talán nem is létezik. Megmondta ezt már Mikszáth Kálmán az iskolapadok varázsáról, emlékezünk is rá valamennyien, de hogy ránk is érvényes, jó azt időnként ismételnünk. Mondtam az előbb, hogy a komoly statisztikák hitelesítésére is alkalmassá lettünk. Férjeket és feleségeket is befogadtunk társaságunkba teljes szavazati joggal, veszteségeinkbe is beszámítottuk őket is. Huszonegyen távoztak közülünk, és ez most egyáltalán nem nyerő szám. A feleségek túl szokták élni férjüket, ezt mondja a statisztika. Eddig összesen ketten élték túl asszonytársukat, de a kettőből egy szintén itt hagyott bennünket az idei márciusban. Zsákban kellett volna hoznia a meleget, amikor teljesen kihűlt. A bagó pusztító statisztikáját is ide kell vennünk. A mi kollégiumunkban még ciánozrá kellett, amikor megszálltak bennünket a poloskák. Beitta magát bútorba, ágyneműbe, falak repedéseibe, mindenbe. A dohányzóknak iszonytató lett a bagófüst is. Nem akarom szépítem a dolgot, kimondom, taknyuk-nyáluk egybefolyt, mégis szívták. Szertartásosan, körbeállva. Mondtam nekik, kötözni, való marhák vagytok. Most lenne legegyszerűbb abbahagynotok. Ógörög tragédiák kardala nem zengte volna másként: nem értesz te ehhez. Közülük már csak egy van életben. Őt is listájára vette a hangszalagrák. Fájdalom, nekem lett igazam. Szerelmek is szövődtek, akkor dolgoztak bennünk legjobban a párválasztó mirigyek. Akiknél széjjelszakadt az aranyos lánc, és nem volt olyan kovács, aki összekalapálta volna, azok rendszeresen nem jöttek el találkozóinkra. Egyikük nemrég látta hajdani kedvesét a tévében, hetven év minden szépségével ékesítve. Megdobogtatta akkor is a szívét. Mit is mondott Arany János? Gondolta a fene. fó lenne folytatnunk még. Visszafelé nézve mi az a hetven ? H.D. Megnyílt a mesterkurzus Megnyílt az első szegedi művészeti akadémia és mesterkurzus tegnap Szegeden. A július 17-éig tartó rendezvényre Marton Eva, Kossuth-díjas énekművész is elfogadta a meghívást, aki a Magyar Állami Operaház tagjával, Temesi Mária, Liszt Ferenc-díjas énekművésszel magánének foglalkozásokat tart. Kerek Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának vezetője elmondta: a vonósokkal Szecsödi Ferenc, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész foglalkozik. A gordonka mesterkurzust Sin Katalin tartja, aki tanulmányai egy részét a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban végezte. Maczák János klarinétművész a klarinét együttes, illetve fafúvós kamarazene iránt érdeklődőkkel gyakorol. Kerek Ferenc hangsúlyozta, az akadémia egyik érdekessége, hogy rézfúvósoknak is tartanak mesterkurzust, amely ritka az országban. Boros József trombitaművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólistája mellett Gyivicsán György harsonaművész, a konzervatórium korábbi hallgatója oktatja a diákokat. A program része egy kirándulás Nagyszentmiklósra, Bartók Béla szülővárosába. Rózsaországból érkezett a Tisza partjára Az iráni Shams Alireza hálás a magyaroknak Bokor András már tizenhat éves korában kiképzett pilóta volt Töb mint ötven éve repül Shams Alireza hét éve él Szegeden. Az iráni fiatalember a magyarokat kedves, barátságos embereknek tartja. A harmadéves joghallgató csak azon csodálkozott, hogy Szegeden mindenki mindenkit ismer, így semmi sem maradhat titokban. A 36 éves, iráni Shams Ahreza egy Szeged méretű városból, a török-iráni határtól tíz kilométerre fekvő Khoyból érkezett hét esztendővel ezelőtt a Tisza-partivárosba. - Sok a hasonlóság a két város között. Míg itt paprikát termesztenek, addig nálunk sokan rózsával foglalkoznak. Kevesen tudják, hogy Iránt a rózsa országának nevezik. A rózsavizet exportálják, a szépségiparban hasznosítják, de nagyon egészséges lekvár is készül, szárítva pedig teát főznek belőle - mesélt hazájáról Shams Alireza. A harmadéves joghallgató az itt eltöltött hét év alatt tökéletesen megtanult magyarul, csak néhány magánhangzó (az ó, ú, ő, ű) okoz neki gondot. így fordulhatott elő, hogy beszélgetésünk alatt szóba került a híres perzsa szúnyog is, amiről persze azonnal kiderült, hogy a vérszívó helyett a világszerte ismert perzsa szőnyegről van szó... Iránban rendkívül nehéz bekerülni az Shams Alireza: A magyarok kedves, udvarias emberek. Amikor idekerültem, mindenki segített nekem Fotó: Miskolczi Róbert állami felsőoktatási intézményekbe. A fiatalembernek egy teheráni ismerőse mondta, hogy Magyarországon angol nyelven is lehet tanulni. Alireza két hónapot töltött Budapesten, majd Szegedre jött. Mivel édesapja ügyvéd, úgy döntött, ő is jogi pályára lép. A két ország oktatási rendeszerének különbsége miatt az iskolai végzettségét igazoló okiratok honosítása után jelenleg levelező tagozaton tanul. - A mi jogrendszerünk nem a római jogra épül, ezért érdekes volt látni a különbséget - magyarázta. A nyelvtudásra visszatérve elmondta, hogy az utcán többet tanult meg az emberektől, mint az órákon. Rólunk magyarokról hosszas unszolásra sem tudott rosszat mondani. - A magyarok kedves, udvarias emberek. Amikor ide kerültem, mindenki segített nekem. Megmutatták, hol kell jegyet venni a buszra, melyik honnan indul - mesélte. Egy negatívumot azért csak sikerült kihúzni az udvarias, mindig mosolygó fiatalemberből. Előbb azonban alaposabban meg kellett ismernünk Irán fővárosát, Teheránt. Ahogy Shams Alireza fogalmazott: Teheránnak nincs vége. Úgy kell elképzelni aló milliós várost, mintha 8-9 Budapest lenne egymás mellett. Amikor reggel az emberek munkába indulnak, azt mondják: utazom. Nos, egy ekkora városban nem foglalkoznak az emberek egymással. Az iráni fiatalember ezért rendkívül meglepődött, amikor egyik ismerősével találkozva, barátja szinte pontosan felsorolta, előző nap hol járt, s kivel találkozott. Furcsa érzés volt, hogy itt Szegeden mindenki tudta, hol voltam és mit csináltam. Itt mindenki tud mindent és mindenki ismer mindenkit. Teheránban még a rendőrség sem tudja így megfigyelni az embereket - mondta nevetve. Jövőbeli terveiről szólva a fiatalember elmondta, mivel a magyar jognak csak Magyarországon tudja hasznát venni, ezért biztosan itt marad. Másrészt pedig a jövőben szeretné visszaadni nekünk, magyaroknak azt a kedvességet, amit szerinte - mi adtunk neki. A.T.J. Az életfogytig tartó tanulást már réges-régen kitalálta és megvalósította egy szegedi ember: a 72 éves Bokor András, akit a tengersík vidék sem akadályozott meg abban, hogy szenvedélyes sárkányrepülőssé váljon. - 2002-ben hagytam abba az oktatást és a repülőzést. Közel ötszáz órát repülteri), kisebb gépsérülésekkel megúsztam, nem volt komolyabb balesetem. Mindent akkor hagytam abba, amikor kellett - magyarázta Bokor András, aki 1933-ban született Szegeden. Kemény élet Bokor András ma sem unatkozik. Évtizedek óta foglalkozik amatőr filmezéssel, videoszerkesztői tanfolyamot is végzett. A régi filmjeit videoszalagról rögzíti DVD-re. Ráadásul a szegedi Vitézi Rend székkapitányaként is örökösen akad valami szerveznivalója. Tizenhét éve a magyar veteránrepülők szegedi szervezetének is tagja. Repülős pályafutása úgy kezdődött, hogy Olga nővére, aki hivatásos pilóta és oktató volt, rábeszélte: iratkozzon be a farkashegyi vitorlázó repülőiskolába. A család úgy vélte, hogy jót tesz a fiúnak - aki gyermekparalízisből lábadozott - a hegyvidék, a kiképzés alatt megerősödik. - 1948-ban vitorlázó repülő „A" vizsgát tettem Farkashegyen, és az Országos Magyar Repülő Egyesület tagja lettem. Hazatérve az algyői repülőiskolán repülő motorszerelő tanuló lettem. Motoros I. fokú pilótakiképzésem 1949-ben kezdődött Algyőn, innen kerültem Győrbe, a II. fokú kiképzésre. Ez már komoly katonai feladatok megrepülését jelentette - emlékezik András bácsi. - Győrben katonai kiképzést kaptunk, második világháborút megjárt pilóták tanítottak bennünket. Kiképzett pilótaként vonultam be a Kilián György Repülőhajózó Tisztiiskolába, Szolnokra. A pályafutásom azonban nem tartott sokáig. Egyik nap a sorakozónál sokunkat kiszólítottak, minden magyarázat nélkül Budára vittek. A kihallgatáson arról faggattak, hogy nyugaton élnek-e rokonaim. A nagybátyáim, vitéz Bokor Béla a második világháború után Németországban, dr. Bokor Pál Amerikában telepedett le. Ez elég indok volt a leszerelésemhez. 1951-ben 143 embert szereltek le így. A katonaruhát le kellett adni, és minderről nem volt szabad beszélni. Őrültségnek tartották Sok mindennel próbálkozott ezután, de a repülésről le kellett mondania. Végül gépjármű kárszakértő lett az Állami Biztosítónál, ami később Hungária Biztosító lett, s onnan ment nyugdíjba 1993-ban. A repülőzést azonban nem tudta elfelejteni. Egyszer megjelent egy fiatalember a szegedi reptéren egy motor nélküli sárkányrepülővel. András bácsi ekkor döntötte el, hogy a repülőklubon belül létrehozza a sárkányrepülő szakosztályt. - Hirdetést adtam fel az újságban. Több mint félszáz ember jött össze a klubban! De Bokor András, A szegedi repülés története című könyv társszerzője 1607-ig tudja visszavezetni a családfáját Fotó: Gyenes Kálmán nem volt gépünk, oktatónk, és a klubban is őrültségnek tartották az egészet. Ráadásul Szegeden még egy valamirevaló domb sincs, amiről le lehetett volna siklani - idézte a nehézségeket. A büszke szegedi - Néhányan elmentünk Gyöngyösre, ahol már volt sárkányrepülő szakosztály. Egy öszszetákolt repülővel kezdtük a tanfolyamot. Amikor lesiklottunk egy dombról, a hátunkon kellett visszacipelni, hogy újra nekirugaszkodhassunk... De azért lassan beindult a repülőzés. 1981-ben jelent meg Szegeden az első motoros sárkány, Angliából hozta valaki. Lefényképeztük. Alumíniumcsövekből és Trabant-motorból készült el 1983-ban az első motoros sárkány. A mai napig megvan, még mindig repülőképes - mosolyodott el Bokor András. - Büszke vagyok rá, hogy szegedi vagyok, 1607-ig tudom visszavezetni a családfámat. A szegedi repülés története című könyvnek társszerzője vagyok, ezt is azért írtam, mert a város életéhez a repülés hozzátartozik. SÜTŐ ERIKA