Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-04 / 129. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2005. JÚNIUS 4. Molnár Ferenc a cirkot is maga termeli Huszonöt-harminc seprű naponta A seprűkről azt mondja: ugyanúgy kell simogatni őket, mint az asszonyukat. Molnár Ferenc, az utolsó makói seprűkészítő kisiparos családi hagyományt folytat Szekfű utcai műhelyében és mind a mai napiga hagyományos módon, kézzel állítja elő, a piacon pedig maga árulja termékeit. Molnár Ferenc a szüleitől tanulta el a seprűkészítés fortélyait: hat testvérével együtt már gyermekkorában dolgozott - olykor, mint mondta, az iskolából is elkésett, mert piacra kellett vinni az árut. Édesapja egyébként borbélyként is ismert volt. A seprűkészítés önmagában már akkor sem biztosította az ember megélhetését mondja, de azért büszkén hozzáteszi: kiállítási különdíjat mégiscsak a szebbnél szebb seprűkért kapott apja, méghozzá személyesen Horthy Miklós kormányzótól. Ó már nyugdíjas, hatvanötödik évében jár, s korábban fizetését, most nyugdíját egészíti ki ezzel a munkával - no meg gazdálkodik, mint Makón szinte mindenki. A seprűkészítés bizony komoly fizikai erőt igényel, már ha az ember a hagyományos technológiával dolgozik, mint Molnár Ferenc. A munka perMolnár Ferenc nyugdíját egészíti ki a seprűkészítéssel Fotó: Szabó Imre sze a cirok megtermelésével kezdődik, mert az utolsó makói seprűkészítő ezt sem bízza másra, legfeljebb akkor vásárol, ha neki nem termett elegendő. Aztán az udvaron kiteríti, kévékbe gyűjti, majd összeüti markokra. Ha a varrás után készen van egy-egy darab, még a magot is kézzel veri le a seprűről. Ma már, ha minden összejön, huszonöt-harminc darabot csinál meg egy nap, legfeljebb negyvenet - az egészsége már nem a régi, mondja. Azért csinálja, amíg bírja, bár megjegyzi: örülne, ha idős korára tekintettel, no meg mint egy hagyományos, kihalófélben lévő mesterség művelője, legalább valami kedvezményt kapna a kisiparosokat sújtó megannyi teher alól. Portékái mindmáig kelendőek, Makón és a környező falvakban is sokan keresik igényes kivitelű, szép és tartós seprűit, bár egyre többen vesznek silányabb minőségű, feketemunkában készülő hazait vagy ugyancsak gyengébb minőségű, vágott végű és vékony romániait. Molnár Ferenc azt mondja: a jó seprű készítésének az a titka, hogy szeretni kell a mesterséget. Úgy kell simogatni a seprűt, miközben készül, mint az asszonyt - mondja mosolyogva. Sajnálja viszont, hogy a családban senki sem folytatja a szakmát, pedig öt unokája is van - egyedül az egyik unokavő érdeklődik. Úgy gondolja, míg a világ világ, seprűre szükség lesz. „Ebből neveltek fel, és ebből is fognak eltemetni" mondja. SZABÓ IMRE A felhőkkel ballag a versíró Hegedűs Ferenc Szegeden, a kórház alagsorában kialakított szülőszobában látta nteg a napvilágot 1943 őszén. Legszebb éveit a kerámiatégla-gyárban töltötte: nyaranta a híré kocsin tolta a száradásra váró téglát. Ma a mórahalmi idősotthon lakója Hegedűs Ferenc, akinek kalandos, kacskaringós életét több száz verse őrzi. A szegedi kórház pincéjében, petróleumlámpák fényében 1943 novemberében született Hegedűs Ferenc. Idén megjelent kötetének nyitó versében, Az én Tfcstamentumomban így ír erről: „Bombákkal rakva, s nem törődve tájjal / Szeged felett, mint lomha vándorok / Hajnallal együtt zord, sötét madárraj / Repültek át a Liberátorok." Szüleivel Dorozsmán élt a Toldi utcában (ma már Bence utca), apja, az idősebb Hegedűs Ferenc kovácsmesterként a téglagyárban dolgozott: vasalta a lovakat, gépeket javított. A csúcsbizottságban - Életem legkedvesebb időszakát a téglagyárban töltöttem. A nyári szünetek alatt lóréztam: a nyers téglát toltam ki egy sínen futó lórékocsin a lerakó asszonyoknak. Ok a sín mellett álltak, s bangétát raktak, vagyis egy sorban, levegősen, egymás mellé tették száradni a téglákat. Nehéz fizikai munka volt, de szerettem. A Sancer-tóban fürödtünk, az erdőben búvóhelyet csináltunk. Apja 1956-ban a gyári munkástanács elnöke volt, s bár később „tisztázták", ennek okán a fiatal Ferenc nem nyerhetett felvételt a Ságvári gimnázium elvétése után a jogi egyetemre. Elszegődött apja mellé kovácsnak a városgazdálkodási vállalathoz. - Először segédmunkás, ráverő voltam apám mellett. Egy év alatt kitanultam a szakmát, majd apám múltja tisztázódott, így 1963-ban KISZ-iskolaba küldtek. Eszes voltam, és kiváló szervező, így felfigyeltek rám a Kábelgyárban és átvettek. Az akkor több mint háromezer embert foglalkoztató gyár csúcsbizottságában voltam kultúrfelelős, szerT » i iM PT^"" fj^jíi Hegedűs Ferenc az idősek otthonában kezdett verseket írni. Felhőkkel ballagok című kötetét a mórahalmi önkormányzat adta ki Fotó: Nyemcsok Éva vező, s a kábeldob raktárban dolgoztam. Hegedűs Ferenc felidézett egy ünnepséget is. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján, november 7-én a kábelgyár nagytermében rendeztek bulit. Nem az ideológia volt a fontos, hanem az együttlét, meg a Kristály együttes zenéje. A résztvevőknek persze kijárt a Kőbányai sör meg a szendvics. Ezekben az években szerkesztette a központilag, Budapesten kiadott gyári újság helyi oldalát. Társaival együtt igen lelkesen terjesztették a fiataloknak szóló Magyar Ifjúságot, olyannyira sikeresen, hogy megnyerték a terjesztési versenyt, és az első helyezettnek járó, több havi fizetésnek megfelelő összeget. Ebből vettek a KJSZ-es klubszobába rádiót, magnót. Az eldugott irodában - Később a megyei illetékhivatalba kerültem, az ingatlanok értékbecslését végeztem. Ezt a helyet azonban meguntam. Jól tudtam fogalmazni, s ez sokaknak nem tetszett. A határozatokat úgy írtam meg, hogy a paraszt bácsi nc úgy menjen el rajta, hogy leteszi a papírt a földre - mondta fanyar humorral. - Aztán átmentem a Déltcxbe, bedugtak egy irodába. A munkatársaim azt hitték: ejtőernyős vagyok, azért helyezett oda a tanács, hogy felfelé szállítsam a híreket. Ebből is elegem lett, átmentem a Belkereskedelmi vállalathoz rakodónak. A PIÉRT papíráruit hordtuk szerte az országban, ezt a munkát nagyon szerettem. A fiókkönyvtárban Végül - mert a dereka nem bírta a nehéz terhek mozgatását - az orvosi egyetem nyomdájában dolgozott. Kitanulta a szakmát, onnan, ment nyugdíjba. Hegedűs Ferenc négy évvel ezelőtt kezdett verseket írni, amikor a mórahalmi idősotthonba került. Annyi minden öszszegyűlt benne, hogy ideje volt már kiadni magából. S azért óriási hálát érez, hogy verseinek egy része idén kötetben is megjelenhetett. Ma is szeretettel gondol szülőfalujára, s egyik versében így üzen Dorozsmának: „Békesség Néked, jó öreg Dorozsma / Idős fiad most visszalátogat / Megrokkant testtel, de lélekben épen / Felszítani a régi parazsat." Régi barátai, tisztelői személyesen is találkozhatnak vele: június 15-én délután 5 órától a dorozsmai fiókkönyvtárban mutatják be idén megjelent, Felhőkkel ballagok című kötetét. NYEMCSOK ÉVA Szabóné Tóth Hilda a gyes alatt kezdett művészettel foglalkozni A tűzön át látja a világot Családanyaként mert változtatni életpályáján a szegedi Szabóné Tóth Hilda. A gyesen lévő édesanya gyermekei rajzfüzetébe vázolta föl első grafikáit. Svájcban tanult képzőművészeti technikákat, itthon pedig tűzzománccal és üvegfestéssel kezdett foglalkozni. Tizennyolc hazai és külföldi kiállítás sikere igazolja: érdemes volt váltani. Csöppet sem szokványos művészpályát futott be az elmúlt kilenc év alatt a szegedi Szabóné Tóth Hilda. Jó rajzkészsége már óvó nénijének feltűnt, ám édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt művészkedni kezdene, „tanuljon valami tisztességes szakmát." így is történt: felsőfokú szakképesítéssel, tíz évig dolgozott a hajdani Zöldért szállításszervezőjeként. Közben férjhez ment, s két gyermeke született. Akkor jött a fordulat. Szabóné Tóth Hilda még gyesen volt, s a család a Bükkben nyaralt. Amíg a férj vadászott, a gyerekek rajzolgattak. Édesanyjukat annyira megfogta a táj szépsége, hogy elkérte a kicsiktől a vázlattömböt, s maga is rajzolni kezdett. így kezdődött. Családi kapcsolatok révén egy évig Svájcban, Francis Even festőművésznél tanult képzőművészeti technikákat. Szegedre visszatérve Sugár Ibolya iparművész segítette a további fejlődésben: érdeklődése ekkor fordult a grafika, a tűzzománc és az üvegfestés felé. Amint mondta, férje a váltás első pillanatától segítette törekvései megvalósításában. A tűzzománcozás áll hozzá legközelebb, mert úgy érzi, ez adja meg leginkább az alkotó szabadságát. - A tűzzel együtt kell dolgozni: előre látni, mi lesz az eredmény, mi jelenik meg a karcolt, festett, zúzott üveggel, kristályokkal, féldrágakövekkel díszített rézlapon. Utólagos javítgatásra már nincs lehetőség - fogalmazott az alkotó. Az előbbiekből következik mottója, amely így szól: „A tűzön át látni". IKON SZOFIABA Szabóné Tóth Hilda csupán 1996 óta készít képeket, de már tizennyolc csoportos és önálló kiállításon vett részt. Tűzzománcait látták Németés Franciaországban is, egy ikonja pedig Szófiába került. Elismerését oklevelek tucatja bizonyítja. Sokfelé hívják ezt többek között annak is köszönheti, hogy az interneten is találkozhatnak képeivel az érdeklődők (www.tar.hu/hildatoth). Nem teszik elbizakodottá a sikerek. Önmagáról szerényen ennyit mondott: - Autodidaktaként foglalkozom a művészettel. A természet szépségeit ábrázoló képeimen igyekszem láttatni azt a csodát, amelyben élünk, mert ily módon teremthetjük meg belső harmóniánkat. NY. P. . A tűzzománcképeken összeolvad réz, üveg, kristály, féldrágakő Fotó: Schmidt Andrea