Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-12 / 110. szám

CSÜTÖRTÖK, 2005. MÁJUS 12. • SPORT" 23 MARAD A PICK Mj A Pick Szeged férfi kézilabda­csapatának vezetői nem tét­lenkednek. Erősítik a csapa­tot. Főként a szponzori cso­portot. Újhelyi István, az egyesület elnökségi tagja újabb jó hírekről számolt be. - A klub, az önkormányzat és a közelmúltban a csapat mellé álló főtámogató, a Sze­viép Rt. úgy kötötte meg egy­mással a szerződést, amely tartalmazta, hogy a gárda névhasználatát értékesíthet­jük, ezzel is pluszbevételhez jussunk. A Pick Rt. élén a kö­zelmúltban változás történt, így felvettük a kapcsolatot a vezetőkkel. A megbeszélések eredményre vezettek, I© 1+2 évig még a Pick lesz to­vábbra is névadó főszponzor. Egyre erősebb a gárda hátte­re, ami három évig biztosítja a csapat magas szintű műkö­dését. Hosszú távra tervezhe­tünk. Az biztos, ho© a napok­ban a szerződés aláírására is sor kerülhet, I© tervezhetünk, építhetjük a jövő csapatát. Másodikok MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban rendezték meg az Adidas országos gyermek ké­zilabda-bajnokság döntőjét, s a legjobb nyolc között ott volt a KSZSE Arany Zoltán edző által felkészített leányalakulata is. A Tisza-parti együttes a fináléba is beverekedte magát, ahol a szekszárdi Tolnatej UKSE-vel találta magát szemben és 17-15 (6—7)-ös vereséget szen­vedett. De, ahogy mondani szokták és ez most teljes mér­tékben igaz: nagyon szépen csillog ezüst. Végeredmény. 1. Szekszárdi Utánpótlás Kézilabda SE (edzők: Orbán Renáta, Rácz Adrián), 2. Kézilabda Szeged SE (Juhász Szil­via, Kothencz Vivien, Tóth Kin­ga, Homoki Regina, Forgó Niko­lett, Hódi Renáta, Varga Rita, Ká­dár Csenge, Dömötör Anna, Rácz Brigitta, Kis Fanni, Simon Klaudia, Gombos Brenda, edző: Arany Zoltán), 3. Angyalföldi Sportiskola (edző: Radványi Ti­bor), 4. Rajczy Béla Sportiskola, Szombathely (edzők: Farkas Henrietta, Debreczeni György), 5. Hajdúböszörményi Városi Sportiskola (edző: Görög István), 6. Beszterce DSE, Salgótarján (edző: Szabóné Sipos Éva), 7. Kempelen Farkas Általános Isko­la, Pázmánd (edző: Horváth Zol­tán), 8. Békéscsabai ENK, 2. sz. általános iskola (edző: Forczek Győzőné). Különdíjasok, gólkirálynö: Homoki Regina (KSZSE). Legtechnikásabb játékos: Sze­kerczés Luca (Szekszárd). Legjobb kapus: Juhász Szilvia (KSZSE). A torna legjobb játékosa: Hódi Renáta (KSZSE). Mezei Richárdot tegnap délben megoperálták Bendó és az önbizalom ges, így a jelenlegi legerősebb ösz­szeállításban léphetünk pályára. Bízunk benne, hogy megtelik a csarnok, és hasonló lesz a hangu­lat, mint a legutóbbi, a Fotex ellen aratott győzelmünk után. Fan­tasztikus érzés volt ilyen miliő­ben játszani, most is jó érzés len­ne hangorkánban kézilabdázni. SÜLI RÓBERT KÉZILABDA Gőzerővel készül a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a szom­bati Dunaferr elleni rangadóra. Bendó Csaba győzelmet vár csa­patától. Tegnap délben pedig Mezei Richárdot megműtötték az új klinikán. Egy biztos, Mezei Richárd nem lesz ott a szombati Dunaferr elle­ni szegedi rangadón. A Pick egy­kori válogatott kézilabdását ­holnapi számunkban hosszabb beszélgetést olvashatnak majd a beállóssal - tegnap délben meg­műtötték. A hónapok óta gerinc­problémákkal küszködő játékos a körülményekhez képest jól van. A társak azonban gőzerővel ké­szülnek. Már csak két forduló van hátra a bajnokságból, a felső házas rájátszásból. Jelenleg a Pick Szeged együttese vezeti baj­nokságot, egy pont az előnye a címvédő Fotex Veszprémmel szemben. Szombaton este hat órakor az új szegedi sportcsar­nokban a Dunaferrel csatázik a Tisza-parti gárda. A válogatott szélső Bendó Csaba hetek óta re­mek formában játszik. Termeli rendesen a gólokat. A kézilab­dással a tegnapi délelőtti tréning után beszélgettünk. - Az alapszakasz utolsó mecs­csén éreztem igazán, hogy ismét jó formában lendültem. Az sem mellékes, hogy tíz kilót fogytam, felgyorsultam, olyan technikai elemekre is képes vagyok, amit Bendó Csaba, a Pick Szeged szélsője hetek óta remek formában kézilabdázik Fotó: Gyenes Kálmán előtt nem tudtam megcsinálni. Jól érzem magam most a saját bőrömben. A holnapi összecsapással bú­csúzik a szegedi gárda a közön­ségtől. Az idei szezonban utoljá­ra láthatják a kedvenceket a drukkerek. - A lényeg - folytatta a mon­dandóját a szélső -, hogy nyer­jünk. Mivel fokgzódnak az izgal­mak, most a győzelem megszer­zése a legfontosabb. Nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni az újvárosiakat, a múlt pénteki, Fo­tex elleni hazai meccsükön meg­mutatták a fiatalok, hogy bizony ' mindenkire veszélyesek lehet­nek. Mindenki már az utolsó, veszprémi találkozóról beszél. Ha a Pick nyeri a szombati der­bit, akkor a bajnoki címvédő ott­honában dől el az elsőség kérdé­se. - Egyáltalán nem téma még az öltözőben a Fotex elleni mecs­csúnk. Nincs értelme még vele foglalkozni. Szerencsére Mezei Ricsin kívül mindenki egészsé­Vidékiék repesztettek MUNKATÁRSUNKTÓL Immár a harmadik futamot ren­dezték meg az országos ralibaj­nokságon. A Szegedi Lavina VRC versenyzői, Vidéki Csaba és Ke­resztesi Péter számára jól zárult a komlói viadal. A Tisza-parti duó összetettben a második he­lyen zárta az ob-futamot. A ta­valy aranyérmet szerző páros ve­zetőjét, Vidéki Csabát kértük ar­ra, hogy értékelje a bemutatko­zást. - Számunkra idén ez volt az első versenyünk. Érződött is a teljesítményünkön, kicsit iz­gultam, jóval lassabban men­tem a megszokottól. Az első két gyorsasági szakasz után Honfi Balázsék voltak előt­tünk. Ezután hiába próbáltunk meg mindent, a hihetetlen szélsőséges időjárás miatt nem tudtuk ledolgozni a hátrányun­kat. Egyszer sütött a nap, utána esett az eső, sőt az ötödik gyor­sasági szakasz alatt a jégesővel is megkellett küzdenünk. Az eredménnyel elégedettek va­gyunk, jelenleg nyolc pontunk van. Legközelebb a hónap vé­gén Gyöngyösön vesszük fel a küzdelmet, és bízom benne, hogy akkor sikerül megszerez­nünk a győzelmet. Wimbledon kicsiben TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap egész nap Wimbledon­ban érezhették magukat Vásár­helyen, a Hód TC teniszcentru­mában a férfi teniszezők. A 10 ezer dollár összdíjazású nemzet­közi tornán a második napon egyetlen meccset sem rendeztek. A játékosok az eget kémlelték, a várt napsütés azonban nem érke­zett meg. Az angol nyílt bajnok­ságon ez megszokott dolognak számít, hiszen Londonban rend­szeres az esőszünet. így Wimble­don, ha kicsiben is, de szerdán Hódmezővásárhelyre költözött. Ha az időjárás ma jóra fordul, akkor kilenc órakor folytatódik a küzdelem. MUNKATÁRSUNKTÓL Sikeres bemutatkozás a válogatottban Kikaptak Esztergomban A magyar válogatottban bemu­tatkozott Varga, Szilágyi és Kal­már is. A horvátok ellen muta­tott teljesítményük alapján jó esélye van mindhárom szegedi rögbisnek, hogy továbbra is a nemzeti együttesnek a tagja ma­radjon, a kapitány elégedett volt a játékukkal. ESZTERGOM-FITWORLD SZEGED 25-14 NB ll-es rögbimérkőzés. Szeged pontszerzők: Varga, Kalmár 5-5, Palásthy 4. A szegediek legközelebb jövő va­sárnap a Szentessel mérkőznek. Vereséget szenvedett a Szeged Fitworld Rögbi Club NB Il-es együttese. Az Esztergomban le­játszott bajnokin még a félidő­ben jól álltak a Tisza-partiak, azonban Varga és Szilágyi sérülé­se után nem volt esélyük a pont­szerzésre. A bajnokságban jelen­leg a második helyen áll a szegedi alakulat. Botka László polgármester teg­nap fogadta a Szeged Beton VE bronzérmes férfi vízilabdacsa­patát és azt is bejelentette: vál­tozik a város sportfinanszíro­zási rendszere, szisztémája. A Szeged Beton VE vízipólósai fantasztikus bravúrt végrehajtva 10-5-re verték a visszavágón az Egert és ezzel megszerezték az OB I bronzérmét. Botka László polgármester tegnap a polgár­mesteri hivatal házasságkötő ter­mében fogadta a hősöket: - Gra­tulálok és a sportszerető közvéle­mény nevében köszönöm azt a sportélményt, amit nekünk nyújtottak. Jó érzés kimondani, hogy csapatunk az egyik legjobb a világ talán legerősebb bajnok­ságában. Változik a támogatás Ezt követően a város első em­bere bejelentette: változtatni sze­retnének Szeged sporttámogatási rendszerén. A május 27-i köz­gyűlés elé benyújtja azt a terveze­tet, mely létrehozza a „Szeged város élcsapata" kategóriát. Ebbe a szúk körbe azok kerülhetnek be, akik hazai és nemzetközi szinten is jó eredményt érnek el, és biztos anyagi háttérrel rendel­keznek, vagyis a közgyűlésig megkötik a szponzorral az újabb három évre szóló szerződést. Az előnyök pedig a következők: há­rom esztendőre garantált (min­den évben növekvő) támogatási összeg, ezáltal hosszú távra ter­vezhető a szakmai munka. Ez pedig záloga lehet annak, hogy a megszerzett pozíciókat megtart­sák a megyeszékhely elitklubjai. Szponzori megállapodás A Szeged Beton VE vezetősége semmit sem bízott a véletlenre, Körtvélyessy Péter klubelnök és Apáthy Endre, a Hídépítő Rt. ve­zérigazgatója az ünnepség hely­színén írta alá az újabb három­éves szponzori megállapodást. Az önkormányzat tehát a vízi­labdásoknak is felajánlja ­amennyifben a május 27-i köz­gyűlés elfogadja a tervezetet - a „Szeged város élcsapata" kategó­riát. Ez a megtiszteltetés a Szevi­ép kosarasaira, a Pick kézilabdá­saira, a Ferroép tekéseire és a Dé­mász kajakosaira, kenusaira, evezőseire vár még. Vízilabdás ajándékok Az esemény zárásaként Botka László Szeged város emlékérmét adta át a vízilabdásoknak, akik nem érkeztek üres kézzel: csapat­képet, a döntő mérkőzés DVD-felvételét és dedikált labdát hoztak ajándékba. Ezt a kedves emléket a polgármesteren kívül még Apáthy Endre vehette át. Az összejövetel hivatalos része után terített asztal várta a vendé­geket és a pogácsa, a szendvics és az üdítők mellett ismét fel- és megelevenedtek a 2004/2005-ös szezon legemlékeztesebb, legbol­dogabb pillanatai. IMRE PÉTER Új támogatási szisztéma: Szeged város élcsapata Bronzérmest ünnepeltek Juhász György szakosztály-igazgató ajándékkal kedveskedett a csapat nevében Fotó: Gyenes Kálmán REFLEKTOR SZURKOLÓI BUSZOK A Szegedi Szurkolók Egyesülete május 21-én (szombat) 11 órakor szurkolói kúlönbuszt indít a Szeged étterem elől a Fotex KC Veszprém-Pick Szeged NB l-es férfi kézilabda-mérkőzésre, ez az összecsapás dönt a bajnoki címről. Ugyancsak kúlönbusz indul ­szintén a Szeged étterem elől ­május 28-án 8 órakor Balatonfüredre a Magyar Kupa négyes döntőjére. Érdeklődni és jelentkezni a 06-30/9122-957-es telefonszámon lehet. TORNAVERSENY Május 14-én 9 órától a szegedi Arany János Általános Iskola országos leány (I.-tőI IV. korcsoportig) és fiú (I—II. korcsoport) tornaversenynek ad otthont. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. BSI-RENDEZVÉNYEK A közelmúltban rendezte meg a Budapest Sportiroda az 5. Apenta hegyi félmaratont és váltót a fővárosban, a Normafánál. A győzelmet Berecz Lajos (Mezőtúr) és Benkő Gabriella (BHSE) szerezte meg. A váltóknál a budapesti Csukott száj (férfiak), a Szabadnapos csigák (nők), valamint az OTP Futókör Miki Team (vegyes) bizonyult a leggyorsabbnak, míg a „Fut a cég" versenyben az Intereurópa Bank diadalmaskodott. Az Apenta félmaratonkát Ficzere Péter (MAC) és Márkfy Anna (Vasas Humansoft) nyerte meg. Május 22-én 13 órától lesz Budapesten, a Felvonulási téren a 17. Libresse női futónap és mozgásfesztivál, melyen két futó (3,4 és 6 km) és egy gyalogló táv (3 km) közül lehet választani. Bővebb információ, többek között a nevezéssel kapcsolatban, a www.libresse.hu és a www.futanet.hu honlapon olvasható, vagy a 06-1/273-0939-es telefonszámon kérhető. VETERÁNEREDMÉNYEK Az újszegedi Kisstadionban zajló Veterán-kupa kispályás labdarúgótorna legutóbbi fordulójának az eredményei: Colibri-Szörme Plaza 3-9, Lokomotív-Old Boys 1-4, Pannon Ventill-Kék Mókus 4-8, Dózsa-Újszeged l-l, Piac Kft.-Bokafogó 1-2, SZAK-Metál duó 3-1, Tervezők-Együtt Szegedért Egylet 0-4. PAJKOS TÁVOZOTT Felmondott a labdarúgó Arany Ászok Liga biztos kiesőjénél, a Békéscsabánál Pajkos János vezetőedző. A szakember hosszú hozavona után április 23-án ült le az együttes kispadjára, s most azért döntött a távozás mellétt, mert a szerződésében szerepelt egy olyan kitétel, mely szerint, ha a többségi tulajdonos, Darko Candicic május 10-ig nem rendezi a hathavi elmaradt fizetéseket, a megállapodás érvényét veszti. A kispadra a hét végén Jakab Péter ül le. ZÖLD-KUPA Május 15-én (vasárnap) 8 órától a szegedi SZOTE-pályán rendezi meg a lést-Teszt SE a Zöld-kupa kispályás labdarúgótornát. Nevezni május 13-án este 8 óráig lehet dr. Boros Gyevi Lászlónál a 06-30/561-4918-as telefonszámon. ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Május 13-án (péntek) 10.30-tól rendezi meg Szegeden az Etelka sori munkacsarnokban a Magyar Diáksportszövetség, a Csongrád Megyei Diáksportszövetség és a Szeged Városi Sportigazgatóság az V korcsoportos leány kézilabdások országos diákolimpiai elődöntőjét. A résztvevők Bács-Kiskun, Pest, Heves és Csongrád megye győztes csapatai, megyénket a Széchenyi gimnázium képviseli.

Next

/
Thumbnails
Contents