Délmagyarország, 2005. május (95. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-07 / 106. szám

10 SZIESZTA 2005. május 7., szombat KLASSZIKUSOK ÉS NÉPDALOK MELLEIT DZSESSZ-, POP- ÉS ROCKMUZSIKÁT IS OKTATNÁNAK Slágerzene is szól majd az énekórán? A felmérések szerint az ének-zene a tantárgyak kedveltségi rangsorának legutolsó helyén áll. A szakemberek szerint szemléletváltásra lenne szükség, színvonalas pop-, rock- és dzsesszzenét is tanítani kellene az énekórákon, talán ez változtatna valamit a rossz helyzeten. Mélyreható reformra és alapvető szemléletváltásra lenne szükség, mert válságban van az ének-zene oktatás - mondják egyre többen. Az Országos Közoktatási Intézet tanulmánya azt bizonyítja, az énekóra a sereghajtó a tanórák népszerűségi listáján, és tanári felmérések szerint a gyerekek döntő többségét nem érdekli a komolyzene. Rockzenét az iskolákba! jelszóval kezdeményezés indult azzal a céllal, hogy ne csak klasszikus zenét és népdalokat, hanem dzsessz-, pop- és rockzenét is tanítsanak a diákoknak. Bach és a Beatles - Elkötelezett híve vagyok annak, hogy a blues és a dzsessz, a rockopera és a musical is helyet kapjon az iskolai énekoktatásban, mert fontos, hogy a gyerekek értsék és ismerjék azt, amit hallgatnak - mondja a dzsesszmuzsikus Kiszin Miklós, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium énektanára, aki eleve rossznak tartja a hagyományos besorolást, szerinte ugyanis nincs komoly- és könnyűzene. Csak jó és rossz zene létezik. Miközben a német és a skandináv énektankönyvekben jól megfér egymás mellett Bach és a Beatles, ná' lünk az anyag majd' 90 százaléka népdal. A tanárképzés is problematikus: nem készíti fel a hallgatókat arra, hogy sokféle zenét tudjanak taníÉnektagozatos diákok a Juhász Gyula gyakorló iskolában tani. A legfontosabb az lenne, hogy a gyerekek minél hamarabb élvezzék a zenét, és ne kényszer, rettegés legyen számukra az éneklés. Miért nem vetik fel azt is, hogy Shakespeare, Mikszáth, Móricz, Ady vagy József Attila helyett csöpögős Júlia-regényeket, Stephen King-horrort vagy Tankcsapda-dalszövegeket elemezzenek az irodalomórákon? Mikor hallanának a diákok Bachról, Mozartról, Beethovenről, Bartókról és Kodályról, ha nem az énekórákon? Egyébként is állandóan könnyűzenét hallgatnak, miért kellene az iskolának is azt népszerűsítenie? Ezeket a kérdéseket azok az énektanárok fogalmazzák meg, akik szerint nem lenne szabad engedményeket tenni a „közízlésnek". Ugyanakkor ami 15-20 évvel ezelőtt főbenjáró vétek lett volna: az Éneklő Ifjúság-mozgalom koncertjein egyre gyakrabban szerepel a kórusok műsorán egy-egy musicalrészlet is. A zsűri általában megértő, mert a szakemberek elfogadják: ma már ezekre is szükség lehet ahhoz, hogy sikerüljön megnyerni a gyerekeket. Kevés az énekóra - Mai társadalmunk humánkultúra-ellenes, ami ellen nehéz küzdenünk - véli Huszár Lajos Erkel-díjas zeneszerző, az SZTE Zeneművészeti Főiskolai Karának tanára. - Ki kell azt is mondani: ma az énektanárok egy része nem alkalmas arra, hogy megkedF0TÓ: KARN0K CSABA vehesse a zenét a gyerekekkel. Hogyan tanítja majd egy olyan tanár A varázsfuvolát, aki főiskolai évei alatt be sem tette a lábát a Szegedi Nemzeti Színházba, és egyeden operaelőadást sem látott még? A tanárképzésben a menynyiség a minőség rovására megy. Elhivatott, jól képzett szakemberekre, igazi tanáregyéniségekre lenne szükség, akik a jelenlegi lehetőségek között is sokkal több eredményt tudnának elérni. A zene megszerettetése csak az emberségen keresztül történhet. Ha szeretik a diákok az énektanárt, mindent megtesznek a kedvéért. A minőségi könnyűzenének is helye lehetne az oktatásban, például Olaszországban az énektankönyvekben is szerepel. Diamant Ágnes, az ének-zene tagozatos Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola szaktanára szerint olyan kevés az énekóra, hogy a klaszszikus zene megismertetésére sem jut elegendő idő. Ennek ellenére nem zárkóznak el a 20. századi műfajoktól sem, a gyerekek kifejezetten igénylik, hogy az énekórán is szó essék például a musicalekről. Az arany középút - Biztos vagyok benne, hogy az elszomorító felmérések nem olyan ének-zene tagozatos osztályokban készültek, ahol jó énektanárok tanítanak - mondja Maczelka Noémi, az SZTE JGYTFK Ének-zene Tanszékének vezetője. - A korszerű ének-zene oktatáshoz korszerű eszközök is tartoznának, és azok rendszeres karbantartására is költeni kellene. A heti egyszer 45 perces énekoktatás a naponta órákon át ömlő popzenével nem tudja felvenni a versenyt azoknál, akik erre nem fogékonyak. A popzenének van helye az énekórán, de semmi esetre sem olyan formában, hogy azt kellene tanítani. Mint meglévő gyakorlati ismeretre - ez lenne ma a gyerekek zenei anyanyelve? - kellene építeni, és a további ismeretszerzésben felhasználni. Ehhez új szemléletű tankönyvekre is szükség lenne, hogy a tanárok a zene minél szélesebb területét bemutathassák. A dzsessz és a musical klasszikusait, például Erroll Gardnert, a West Side Story-t érdemes lenne tanítani. Az arany középút hívei szerint a tanároknak néha áldozniuk kellene az énekórából arra, hogy értékes könnyűzenei példákat is meghallgassanak. A gyerekek jobban megértenék a zenei jelenségeket, szívesebben tanulnának például kottaolvasást, ha a kedvenceikkel is találkoznának a zenetanulás során. H. ZS. A labdarúgás világtörténetéből Miért volt annyira kiváló a délszláv labdarúgás a Tito utáni káoszban? Vannak, akik szerint kérdezni fontosabb, mint a választ megtalálni. Talán így van. Az emberiség történelme mindenesetre bír néhány legendás kérdéssel, melyek valóban a létezésünk értelmére világítanak rá életünk borzasztó alagútjában. A huszadik század végén e kérdések nem túl népes, ám annál előkelőbb társasága újabb példánnyal gazdagodott. Az Ilyen közismert tudakozódások közé, mint: „Te is fiam, Brutus?!", „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?", „Lenni vagy nem lenni?", „Miért is vagy te Rómeó?", „Miért nő a fű?", „Ki ette meg a..., ki aludt az...stb.?", „Akadna egy 1860-as kiadású Ben Húrja?" (Phllllpe Marlowe magándetektív), egy némileg körülményesnek tűnő, ám mégis roppant nyugtalanító kérdés tolakodott. Sokan meg kívánták válaszolni e kérdést, és sokan beleőrültek a válaszadás hiábavalóságába. Mások addig keresték a választ, hogy végül nyomtalanul eltűntek, börtönben, haláltáborban, tömegsírban végezték, vagy emigráltak. Sokan téves vagy rosszhiszemű válaszokat adtak. Megint mások rezignáltam legyintettek, nem érdekes, lényegtelen, hiábavaló az egész. Közreadnánk egy jelenetet, amely egy napsütötte újvidéki Iskola udvarán esik meg valamikor a kilencvenes évek közepén, talán akkor zajlott Dubrovnik ostroma. Az iskolába két bőrkabátos férfiú jelentkezik be, a helyi labdarúgócsapatjátékosmegfigyelői, főként az utánpótlásért felelnek. A középkorú, enyhén molett Igazgatónőnek különösen az alacsonyabb férfi tetszik, barna bőr, olajos tekintet, fényes, fekete haj, a nőnek szőke és kövér férje van, és régóta nem élnek jól. Az igazgatónő bólint, és engedélyezi, hogy a bőrkabátos urak a délelőttöt az iskolában töltsék, a szünetek alatt figyeljék az udvaron hancúrozó gyerekeket. Munkájuk végeztével a férfiak az igazgatónőhöz fáradnak. A magasabbik előveszi a jegyzetfüzetét, majd felsorolja öt kisgyerek nevét. Ezt az öt gyermeket szívesen látná a helyi labdarúgóklub már a következő edzésen. Az Igazgatónő őszintén csodálkozik. Ezek a gyerekek egyáltalán nem ügyesek, csak átkozottul rosszak! Ezek a gyerekek nem játszanak az iskolaválogatottban, még az osztálycsapatokba sem férnek be, ezek a gyerekek vadak, agresszívek, problémás esetek, gézengúzok, ezek kitörik a kerítést, leverik a táblát, kínozzák a portást, a kóbor kutyákat! Az alacsonyabb férfi elmosolyodik, a szája sarkába illeszt egy Marlborót, és könnyedén bólint. Éppen ilyenekre van szükségünk, mondja halkan. A gyerekek legyenek rosszak, agresszívek, legyenek problémás esetek! Focizni majd mi megtanítjuk őket! S mintha csak véletlenül tenné, a mondat végén végigsimít az igazgatónő csupasz, libabőrös karján. A világ leggyorsabb cseréje Azon a tavaszi napon San Salvador és Honduras játszott válogatott mérkőzést, és késett a zenekar. Igen, tavasszal késnek a zenekarok, tartja egy hondurasi mondás, bár most nem egészen erről volt szó. Csakhamar jött a telefon, s a karmester még mindig remegő hangon tudatta a szervezőkkel, hogy útban a stadion felé banditák, gerillák szólt közbe a tubás, aki mögötte állt, és hallgatózott, banditák, erősítette meg a karmester, támadták meg őket, s nemcsak a szövetségi buszt, de a pénzüket, a hangszereket is elrabolták tőlük. Ó, az üstdobot is elvitték?! Igen, az üstdobot Is elvitték! Nem volt mit tenni, a mérkőzés előtt a játékosoknak kellett elénekelni a himnuszokat. A hondurasi csapat színeiben ezen a mérkőzésen debütált egy Igen tehetséges középpályás, Herbert. Ám alig hangzottak fel az első dallamok, a hondurasi válogatott edzője ingerülten indult meg éneklő játékosai felé. Az első strófa végén tartottak, amikor az edző megállt az átéléssel harsogó Herbert előtt, majd egyetlen mozdulattal kirántotta az Ifjú középpályást a sorból. A játékosok nyomban elhallgattak. Csere!, kiáltott az edző, majd hátraszólt, gyere Mendez. Aki ilyen hamisan énekli a nemzeti himnuszt, méltatlan a válogatott mezre, tette hozzá, majd intett, a csapat folytathatja az éneklést. A játékos megszégyenülten támolygott kl a stadionból. Sírt, akár egy gyermek. Majd a Mendez téren egyszerre megállt, és dühösen a levegőbe csapott. Ezt nem hagyja ennyiben! Azért is megmutatja! Újságot vett, de most nem az eredményeket böngészte. Herbert első útja egy énektanárhoz vezetett, és aztán két év alatt, miközben persze folyamatosan játszott a klubcsapatában, és meglehetősen jól teljesített, már egész tűrhetően énekelte a hondurasi himnuszt. Éppen újra bevették a válogatott bővebb keretébe, amikor az országa különös háborúba keveredett San Salvadorral. A nyelvészeti konferencia A múlt évezred utolsó éveinek egyikén éppen Luxemburgban rendezték meg azt a nyelvészeti konferenciát, amelynek témája a labdarúgás és a nyelv volt. Érdekesebbnél érdekesebb előadások követték egymást, ilyen tematikában például: „Hogyan imádkoznak a középhátvédek?" „Egy néma török kapus karrierje" „Könyörgésváltozatok, amikor a bíró befújja a tizenegyest" „Milyen szavak fordulnak elő leggyakrabban, amikor a bíró nem fújja be a nyilvánvaló tizenegyest?" „A csel és a rím strukturális hasonlósága" Jelzők a hordágyon!" „Anyaváltozatok meccs előtt, alatt és után" „Műalkotás-e a gól, s ha igen, egyetlen műnek tekinthető-e a játékos összes gólja, vagy egy gól önmagában nem lehet mű, csak akkor, ha egyúttal végeredmény is?" „Műalkotás-e egy játékos mesterhármasa annak ellenére, hogy elvesztették a mérkőzést?" „Ahány csapatban játszik a játékos, annyi könyvet írt?" Mert például, olvashatták a résztvevők a konferencia füzetében, van olyan játékos, aki nagyregényekre szakosodik, mint például Maidini a Milanban, Raul a Real Madridban. Egy magyar hátvéd, a neve Szatke, a Nyíregyháza csapatában játszik huszonnégy esztendeje, amikor Krisztus után 2005-öt írunk. Vleri kisregényekre, novellákra szakosodott, olyan sokat Igazolt át a pályafutása során. A konferencia utolsó napján egy Gábriel nevű fiatal tudós jelentkezett szólásra. Meglepő, de nem magyarázat nélküli teóriája szerint a labdához kapcsolható igék meghaladják az istennel, a nővel vagy a gyermekkel társítható cselekményt kifejező szavak menynyiségét. S bár a bejelentést jó néhány kételkedő felkiáltás és bekiabálás fogadta, a fiatal tudós nem törődött a kételkedőkkel, s angol, német, francia és spanyol szavakat és mondatokat kevergetve, máris sorolni kezdte, mi mindent képes tenni az ember a labdával: „átadja, eltöri, kiflit rúg, dajkálja, becézi, imádja, szereti, kihozza, átemeli, löbböli, pottyantja, tekeri, csavarja, íveli, lövi, bombázza, pöccinti, blkázza, adja, veszi, lekezeli, mellre veszi, szelídíti, bőrözi, fejeli, stukkolja, érinti, megtalálja, dúrja, nyúzza, kínozza, bántja, megöli, édesgeti, temeti, terelgeti, keresi, eldugja, vezeti, táncoltatja, tologatja... s aztán így tovább órákon át. S bár a nyelvészek jellemzően roppant kritikus és viszálykodó társaság, ez előadás után vita nem volt, az összes tudós, még a francia is, igazat adott az előadónak, akiről csak azt nem lehetett kiderfteni, melyik országból származik, és miféle nyelv lehet az anyanyelve. SZÍV ERNŐ