Délmagyarország, 2005. április (95. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-20 / 91. szám
Teszt • Próbaúton az új Audi A4 kétliteres dízelével mmm SPORTOSSAG ES ELEGANCIA Egy galyatetői retúr erejéig próbáltuk ki nemrégiben az új Audi A4-est, amikor itthon már tavasz volt, de a Kékesen még javában síeltek. Adódott tehát az alkalom, hogy a letaposott havas parkolóban kicsit hányjuk a havat a kocsival, de nem nagyon akart kitörni, pedig az elektronikát is kikapcsoltuk.Visszafelé sem állt bosszút, Szolnok belvárosán keresztül is teljesített egy meggyőző, háromórás szintidőt Szegedig. A kocsit a megyei márkakereskedő, a Porsche Szeged jóvoltából próbálhattuk kl. Az Audi megtalálta az arculatát, a hármastól a nyolcasig nagyon egységes benyomást kelt, amiben jelentős szerepe van a mélyre húzott, markáns hűtődíszrácsnak. Illik hozzá a „tubusoptikájú' fényszóró is, amivel karakteressé válik az Audi. A karosszériát nemcsak elkezdeni, befejezni is sikerült, a hátsó kialakítás harmonikus, eltalált az osztott lámpa, s rendben van a közbülső rész is.Az egész nyújtott forma jó ötvözete a dinamikának és a luxusnak, ami a belső térben is folytatódik. Szóval sportosság és elegancia belül is, a műszerfal letisztult, az órák vékony krómkeretei, a középkonzol vonalai magabiztosságról árulkodnak, a boritások kategóriához méltók, a kezelőszervek kézre esnek. Az általunk próbált modellben a kétliteresTDI tette a dolgát,ami ugyan nem kategóriája legcsendesebb dízelmotorja, de nagyon sokat finomodott a hangja a márka korábbi öngyújtósaihoz képest. Ehhez jön még a kitűnő zajszigetelés, vagyis nyoma sincs már az erővel és nyomatékkal párosuló ,',morgásnak". A 140 lóerő és az 1750-es fordulatszámnál jelentkező 320 Nm-es maximális nyomaték bőven elegendő az 1,4 tonnás saját tömegű autó dinamikus mozgatásához, s jó partner ehhez a kitűnően megvezetett, könnyű kapcsolású hatsebességes váltó. Ezzel 212 kilométeres végsebességre képes az Audi A4, és 9,2 másodperc alatt gyorsul fel százas tempóra. Országúton 4,5 literrel beéri - ezt a Galyatető-Szeged háromórás szintidő miatt nem állt módunkban ellenőrizni -, vegyes használatban 5,6 liter gázolaj a hivatalos gyári fogyasztás. Az Audi nagyon közel jutott ahhoz, hogy menetdinamikát és komfortot kínáljon egyszerre. Ez a négy lengőkaros, első- és az oldalerő-vezérelt trapézkaros hátsó futóműnek köszönhető, amit különösen nagyméretű lengéscsillapítókkal kombináltak. Szóval jól vezethető az autó, egyenesfutása, kanyarstabilitása kitűnő, a megfelelően hangolt szervo minden kormánymozgást pontosan közvetít az útra. Az nem állítjuk, hogy nem mindig mi vezettük az autót, az viszont biztos, hogy a kocsi sokat segít sofőrjének határhelyzetben. Az ESP 8.0 menetstabilizáló program összeköti mindazokat a rendszereket, amelyek a kontrollálhatóságot maradéktalanul biztosítják. Ha egy hajtókerék kipörög, az elektronikus difi lefékezi és áthelyezi a nyomatékot a kapaszkodóra. Ha gyorsításkor túlpörögnek a kerekek, a kipörgésgátló megfelelően adagolja a motorteljesítményt. Az elektronikus fékerőelosztó lerövidíti a fékutat, ha kell, segít a vészfékasszisztens, és blokkolásgátló gondoskodik arról, hogy az Audi mindig kormányozható maradjon. Kékestetőn egy letaposott havas parkolóban próbáltuk kicsit megmozdítani a kocsi hátulját, hogy szórja a havat a kerék a fotón - nem sikerült. Minden elektronika ez ellen dolgozott, s gyorsan elvette a motortól is a nyomatékot. Aztán kikapcsoltuk mindazt, amit ki lehetett, de alig sikerült jobban vadulni. Országúton mindez úgy jelentkezik, hogy nagy tempónál, kanyargós úton, hirtelen irányváltások mellett is biztosan uralható a kocsi. A fizika törvényei persze nem írhatók felül, s ha az autó mégis „elszáll", véd az Igen stabil utasfülke az optimalizált deformációs zónákkal, a 8 légzsák, a minden üléshez járó hárompontos biztonsági öv, az aktív fejtámla. Ezzel persze még nem értünk a felsorolás végére, mint ahogy a szériában járó kényelmi extrák listája is hosszú lenne.Az általunk prói'í mcdeü ára vajam ivei 8 millió forint felett van, de hatmillióhoz közel is kapható már új Audi A4-es a jól ismert, megbízható 102 lóerős alapmotorral. KOVÁCS ANDRÁS OT CSILLAG A CARNIVALNAK Az amerikai kormány a legmagasabb biztonsági kategóriába sorolta a Kla Motors jármüvét, a Carnlval immár sorozatban negyedszer kapta meg az ötcsillagos minősítést. Az amerikai Közlekedési Minisztérium Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanácsa (NHTSA) által végzett legutóbbi frontális és oldalütközéses törésteszten a néhány piacon Sedona néven ismert, nagy egyterű Kia Carnívat az összes üléspozícióra megkapta a legmagasabb - ötcsillagos - biztonsági besorolást. A Carníval 2002-es bemutatkozása óta minden évben ötcsillagos minősítést kapott a frontális és oldalütközéses törésteszteken, és idén is egyike volt annak az öt buszlimuzinnak, melyek kiérdemelték az NHTSA legmagasabb biztonsági minősítését. Az elsőkerék-hajtású, a Pótkerékben korábban már bemutatott Carnival jól példázza a Kia hagyományait, miszerint a koreai gyár által kínált masszív, kitűnő ár/érték arányú autók minden szempontból teljesítik a vevői elvárásokat. A Carnival 3,5 literes, kettős vezérműtengelyü, 24 szelepes,V6-os motorja az import busziirnuzinok között a jelenleg kapható legnagyobb hengerűrtartalmú erőforrás. A normál uzé erős teljesítményét SSQCperces fordulatszámon adja le, mig maximális nyomatéka 3500-as fordulaton jelentkezik. Az 1944-ben alapított Kia Motors Corporation {www.kiamotors.com) a világ leggyorsabban növekvő autógyártó cége, és egyben Korea legrégibb járműgyártó vállalata is. A Kia 13 országban található 16 gyártó és összeszerelő üzeme évente több mint I. I millió járművet állít elő, melynek értékesítését és szervizelését a 190 országra kiterjedő disztribútor- és márkakereskedői hálózaton keresztül látja el. A Kiának jelenleg 30 ezer alkalmazottja van, éves árbevétele 14 milliárd dollár. m 1005. április Következő megjelenés: 2005. május Termékmenedzser: CSÁKY ATTILA • Tel.: 06-30/5053-333 Szerkesztette: KOVÁCS ANDRÁS • Loyout: BÓDI JÁNOS • DTP.JACOB GÁBOR IKESZ Autó melléklet IV.rész IKESZ Autó: A megbízható megoldás BŐVÜL A CSALÁD! MEGÉRKEZETT SZEGEDRE IS AZ ÚJ OCTAVIA COMBI A Párizsi Autószalon keretein belül mutatták be az új Skoda Octavla kombit, amely mind a látogatókat, mind a szakembereket lenyűgözte. Április 23-24-én, az IKESZ Autó nyílt hétvégéjén Ön is megláthatja, hogy mivel kápráztatta el az embereket az új Octavia kombi. Az óriási méretű csomagtartó a Skoda Octavia kombi legfontosabb előnyei között említhető. Az új modell hihetetlen nagy méretű, kereken 580 I pakolást teret biztosít tulajdonosa számára. Erre a méretre már csak a gigantikus a megfelelő meghatározás. És ha ez még mindig nem elég, a hely természetesen tovább bővíthető, mégpedig pontosan 1620 literig. Ráadásul az autó akár 660 kg hasznos terhet is elbír. Egyszóval szinte mindent visz! Szerencsére a formatervezők nem a design rovására vitték végbe ezt az átalakítást, hisz a kombi megtartotta a limuzin elegáns alakját. A jármű belseje pedig nemcsak attraktív, de kényelmes és biztonságos is minden utas számára. A motorkínálat a VW palettájáról már ismerős lehet. Az alap a 75 lóerős 1.4-es, a csúcs pedig a 150 lóerős 2 literes benzinmotor. A palettán két dízelmotor szerepel. Természetesen a kombiban is megtalálható a már jól ismert 105 lóerős 1.9-es PDTDI motor, valamint a 2 literes 140 lóerős motor. A felszereltség, csakúgy, mint a méret, szintén imponáló: klíma, elektromos ablakok, elektromos és fűthető tükrök,ABS, 4 légzsák, rádiós magnó... és még hosszan sorolhatnánk. De inkább nézze meg saját szemével, és győződjön meg arról, hogy a méret - ebben az esetben - a lényeg! Az Octavia család legújabb tagját a nyílt hétvégén leplezzük le az IKESZ Autó Dorozsmai út 48. szám alatti telephelyén. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a nyílt hétvégére. Jöjjenek el, nézzék meg és próbálják ki az új családtagot! IKESZ Autó A megbízható megoldás Telephely 6728 Szeged. Dorozsmai út 48. Tel. 62/549-030. Fax: 62/549-039 www ikeszauto.hu Tesztvezetésre jelentkezés: Németh Zsolt - szalonvezető Tel: 30/5657-613 dgbS Csapatlétszám: 2-4 fő Korhatár: 9-12. évfolyam FELADAT: KÉSZÍTSETEK OLYAN VÍZI JÁRMŰVET, MELY ÖNÁLLÓAN KÉPES MOZOGNI EGY ÁLLÓVÍZ FELSZÍNÉN! A hajó mozgatásához szükséges energia kizárólag hötani folyamatból származhat, azaz valamely anyag elégetéséből származó hőt alakítsátok mechanikai energiává! Egyéb mechanikai energiát felhasználó segédhajtóművek (pl.: vitorla, szifonpatron, gumiszál stb.) alkalmazása tilos! Törekedjetek arra, hogy a jármű minél nagyobb sebességet érjen el, illetve az esztétikus formatervezésre, és az igényes kivitelezésre! A zsűri a hajó átlagsebességét fogja mérni egy rögzített (néhány méteres) távolságon. A zsűri a jármű formatervezettsége által nyújtott esztétikai élményt is értékeli. Ötlet: Egy spirálisan tekert rézcsőben lévő vizet. pl. egy mécsessel melegítve, a csőben lévő víz a spirálban felfelé áramlik, így a cső egyik végén kifelé, a másik végén befelé áramlik a víz. Az indítás előtt a rézcsőre húzott műanyag cső segítségével lehet vizet szippantani a csőbe. Ez csak egy ötlet, ettől eltérő anyagokból, más geometriájú és felépítésű hajtómű is alkalmazható. Akár több hajtómű Is felszerelhető a nagyobb teljesítmény elérése érdekében. A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG AJÁNDÉKAI: 1. díj Egy-egy mobiltelefon A ZSŰRI TACJAJ: dr. Szabd Gábor akadémikus (a zsűri elnökei, dr. Matoti Péter professzor, dr Szstmán Sándor professzor. Csiszár Imre középiskolai tanár. Hegedős Szabolcs újságíró ¡y-egy5000 Ft értékű ajándékcsomag é, csapat mlridert tagja szántára Egy-egy 3000 Ft etíekű ajándékcsomag a csapat A VERSENY 3 FORDULÓS, minden ferdüld egy-egy konstrukciós fefedat megoldásából áfl, t a versenykiírásban megjelölt nyilvános helyen, adott idöponthan kell bemutatni. A ver9 a három forduló összesített eredménye alapján alakul kl ••• A harmadik faiadat bemutatásának időpontja és helye: 2005. május 25., szerda, 15.00, múzeum előtti szökőkút A versennyel kapcsolatos további információ: Csiszár Imre ELFT megyei titkár, tel : 62/544-000/3776, mobil: 20/220-71-23 vagy e-mait; konstrukcio®fizikaeve.szeged.hu. infb®fizikaeve.szeged.hu A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG HAVONTA MEGJELENŐ KERESKEDELMI MELLÉKLETE • 2005. április 20., csütörtök 13