Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-26 / 71. szám

Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! Kedv« Olvasó! ó lee^jeleeéstiei a beóuldö egyetóríésón kivu! < kópén lóduló tseieóly (Kiskorúaknál a törvényes képviselő) hostóiirulása srókséges. DÉLMAtfiÁHORSZAG DÉLVILÁG A DÉLMAGYARORSZÁG es .1 DÉLVILÁG Kommunikációs parinsre a Szombat, 2005. március 26. SZIESZTA 11 A GRAFIKUS DÍSZTÁRGYAI RÉGÓTA KERESETTEK EURÓPA NYUGATI RÉSZÉN Határtalan húsvéti hagyományok A tavaszi ünnepkör legtitokzatosabb ideje a húsvét, misztikájában, rituáléiban ősrégi pogány elemek ötvöződnek vallásosakkal. Korok, népek hiedelmei, hagyományai sokrétűen, színesen mutatnak fel sajátos szokásvilágot, s olyan rokoni szálakat, melyek nem csak a néprajzkutatóknak, vallástörténészeknek tanulságosak. A természet tavaszi újjászületése ősidők óta készteti az embert is megújulásra, amit a kikelet napjaiban például tisztálkodással, „életvízzel" próbál elérni. A mondás szerint nagypénteken mossa a holló a fiát -se leggyászosabb húsvéti napon szegedi eleink még a 19. században is megúsztatták hajnalban lovaikat a Tiszában, és megmosakodtak a folyó vizében, hogy „levegye a bajt" róluk. Ugyanúgy csodás hatást tulajdonítottak ennek a rituálénak, mint azok a türingiaiak, akiknél a húsvéti vízmerítés dívott: a leányok a forrásoknál kézzel merítettek és kínáltak szótlanul friss vizet. Az „életre kapató" tavaszi tisztálkodást később, a múlt században is még az otthoni kútnál végezték a szegediek, kinn a szabadban - akárcsak a lányok, asszonyok húsvéthétfői meglocsolását. Az eredete szerint a nők termékenységvarázslását célzó szokás - amit nálunk úgy is gyakoroltak, hogy rostán át engedték a fehérnépre a vizet, vagy vödörből, kannából zúdították rájuk - a németeknél viszont nem volt általánosan elterjedt, a falusi lányok nem locsolóiknak, hanem a kérőjüknek adtak ajándékba piros tojást, s igyekeztek vele, mert ha nem időben tették, a legények elnáspágolták őket. A húsvéthétfői „veregetés" a cseheknél egyenesen a locsolást pótolta: a férfiak fűzfavirgáccsal csapkodták meg a nők fenekét, hogy egészségesek legyenek az esztendőben, s a sibálásért tojást, kupica pálinkát kaptak. A fűzfavesszős „korbácsolás" szerencsekiváró mondókák kíséretében a Dunántúlon is járta. A víz húsvéti varázserejébe vetett hiedelem szerint nagypénteken sokfelé a beteg gyermekeket is lemosdatták, hogy elmúljék róluk a baj, távozzon a betegítő, gonosz erő, aminek távoltartására sokféle praktikát gyakoroltak. Szeged-Alsóvároson például a gazdasszony napkelte előtt az egész házat felsöpörte, hogy a szeméttel együtt a férgeket is egész évre kidobhassa az utcai kocslnyomba. Az ártók távoltartására számos menyecske futotta körbe fekete péntek hajnali óráján a házat. A mágikus körbe foglalás, az ártás, a gonosz kizárása a házam tájáról, a földemről, a családom, a közösségem életéből, világából szándéka nyilvánult meg régen a húsvéti határjárásban. A Székelyföld katolikus vidékein már száz éve is erős hagyomány, a határkerülés húsvét szombatján a magyarság középkori, liturgikus eredetű szokását is éltette, amellyel templomi zászlók és feszület alá seregledve a jó termésért, bőségért imádkoztak részesülve az öszszetartozás élményéből, s a fiatalok emlékezetébe vésve a faluközösség határait. A termésbiztosításban rokonnak tartható ezzel az Alsó-Szászországban dívó szokás, hogy húsvétkor tűzkereket futtatnak le a hegyről. S vélhető, hogy a határkerülés szublimációja lehet a nagyszombati körmenet. A Szegeden is máig szokásos feltámadási körmenetnek rokoni szálai valószínűsíthetők az olaszoknál szokásos (Szicíliába elterjedt), a tizenkét apostolt és Jézust faszobrokkal a faluban körbehordozó, a feltámadást megidéző dramatikus játékkal, mely örömujjongásba és utcabálba torkoll. Akárcsak a görögök feltámadási népünnepélye, illetve a ml húsvéti táncmulatságaink. A gonosz húsvétideji távoltartásának sajátos északi legendáriumában gyökerező szokás szerint a svédek az ilyenkor szabadon repkedő boszorkányok elriasztására régen nagy tüzeket raktak, s azokban petárdákat is durrogtattak, a seprűket pedig eldugták. S addig riogatták a gyerekeket - sikertelenül - a boszikkal, hogy a múlt században már a kicsik öltöztek be boszorkáknak, paskkárlngnek, járták a házakat, énekeltek, jókívánságoltak némi édességért, aprópénzért - a ház védelmére pedig maguk készítette boszorkányrajzaikat akasztották az ajtóra, az ablakra. Ajándékot a böjti boszorkák házalásában részt nem vevő svéd gyerekek is kapnak, édességcsomagot hoz a nyuszi nekik marcipántojásokkal. A német aprónép viszont maga keresi meg a szabadban szülei által elrejtett nyuszifészkeket, bennük az ajándékot - s többnyire fogalma sincs arról, hogyan is keverték bele ősei a húsvéti szimbolikába a nyuszit. Miként arról sem, hogy a húsvéti ajándék elrejtése tényleg a zsidó széderestéhez vezethető-e vissza, a morzsakereséshez, mely a lakás tisztaságát hivatott biztosítani. Bizonnyal keveset tudnak - s nemcsak a német gyerekek, de más népek apróságai - arról is, hogy a másik közkedvelt állat, a bárány, mint Bálint Sándor írja: felajánlása az Ószövetségben az ősi emberáldozatot váltja fel. Erre emlékeztet a húsvéti bárány, ami az ünnepi ebédnek régebbi jellegzetes fogása népünk körében. Sajátos szegedi hagyomány volt az is, hogy a régi rókusi birkavágók, helyi nevükön a cincárok, az ótestamentumi zsidók módjára (Exodus 12,7) a leölt bárány vérével meg szokták kenni az ajtófélfát, hogy az ő elsőszülöttjeiknek sem legyen bajuk." SZABÓ MAGDOLNA A számítógépes rajzfilmkészítés már nem neki való, hiszen a kreatív munkát szereti. Ezért kötött ki a tojásozásnál. A szegedi Szutor Gabriella műfajában a világ legjobbjai közé tartozik. Nyugat-Európában több mint tíz éve elismert művész, Magyarországon mindössze két éve debütált. Ezek a dísztárgyak is tojások? nézek kérdőn Szutor Gabriella grafikusművészre, amikor előveszi a díszdobozokból és a vitrinből a porcelánhatású, lűdtojásból készült vázákat, könyveket, labdákat, dobokat és a különböző dísztárgyakat. Aztán pedig „leesik az állam", hiszen hihetetlen fantáziával, türelemmel és kézügyességgel megalkotott, díszített és csipkézett tojások kerülnek elő. - A tojásosok ügy tartják, hogy az itt is látható darabok az ünneptől függetlenül is előállíthatók, gyűjthetők, kiállíthatok. Ezeket külföldön már műtárgyakként kezelik mondja. A szegedi Szutor Gabriella 1986-tól kilenc évig rajzfilmrajzolóként dolgozott Brüszszelben, de amikor a számítógépek „átvették a hatalmat", eltávolodott a pályától, mert mint vallja - a rabszolgamunka nem neki való. Tizenhárom éve ügy érezte, megtalálta az igazit: „szerelmese vagyok a pici ovális dolgoknak, amire precízen lehet dolgozni. Ez pedig nálam a tojásban teljesedik ki, de ezek a tárgyak már túlmutatnak a tojáson. Pillanatnyilag a modern formákat keresem, ügy érzem, a tojáshéjon tudom kifejezni önmagam." A francia compiegne-i tojásszalon kétszeres fődíjasa aki több mint ötven kiállításon mutatkozott be külföldön, és két évvel ezelőtt debütált Magyarországon remekműveivel - legszívesebben kétszikű lúdtojásokkal dolgozik, amelyek nagyobbak a megszokottnál. A válogatástól a tisztításon át a megmunkálásig mindent egyedül végez. Fúr, farag, rajzol, marat, tervez, fest, attól függően, hogy korszakai milyen technikát kívánnak. Párizsban A tojás művészete és technikája címmel már tíz éve kiadták franciául két könyvét, s dísztárgyai ma is keresettek Európa nyugati részén. Az egykori tömörkényes diák állandóan kísérletezik, s igaz, csak fényképről - valami elképesztő fanatizmust sugárzó darabot mutat. Az emutojásnak azt a jellegzetességét használta ki, hogy rétegenként változik a színe a feketétől, a zöldön, a türkizen keresztül a fehérig. Innen domborodnak ki a huszonegyedik század jelMintha porcelánból készülnének Szutor Gabriella dísztárgyai legzetes tárgyai, a különböző pénzérmék, a telefonkártyák, a puzzle és sok-sok csecsebecse. - A domborítás ügy készül, hogy a védeni kívánt részeket olvasztott viasszal bevonom, és a környékét savval kimaratom tizedmilliméter pontossággal. Tévedési lehetőség nincs, mert ha hibázok, akkor dobhatom ki a kukába, és kezdhetek mindent elölről magyarázza Szutor Gabriella. Nagyon büszke a betlehemi figurákra is, amiket nem mindennapi leleménnyel alkotott. Először is a megmunkálandó felületre ráhúzta több másik tojás héjának belső bőrét. Ettől gyűrt, ráncos, lepelszerű formát kapott, s ezt mintázta meg. Ezzel a technikával eddig még más nem próbálkozott, éppen ezért nem árulta el, hogy mi a trükk az egészben. Akinek viszont van ideje bíbelődni, a maszk készítését utánacsinálhatja. A kitisztított tyúktojást éles szikével a hoszszanti tengelye mentén ketté kell vágni - nekem már az első próbálkozásra ripityára tört az egész -, majd a félkagyló alakú metszetből szemnyílásokat kell kivájni. Az egyik végéből érdemes egy darabot lefaragni, hogy egyenes legyen. Ha eddig valaki eljutott, akkor már csak a festés marad hátra FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT - gondolná az, aki nem ismeri Szutor Gabriellát. Mert ő, ha ügy tartja kedve, kimozaikozza az álarcokat. Ez pedig azt jelenti, hogy milliméternyi tojáshéj darabokat ragaszt egymás mellé a felületre, s azokat színezi ki. Ha valaki jól dolgozott, távolról ügy tűnik, hogy egyszerű festéssel készült a műve. - Mostanában nem vagyok oda a piros és a virágos tojásokért. Úgy érzem, űjat kell alkotni, amiről felismernek, s ha nem vagyok ott egy kiállításon, akkor is tudják, hogy az Szutor-tojás - teszi hozzá a művész. CS. GÁT LÁSZLÓ