Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-24 / 69. szám
6 -MEGYEI TÜKÖRCSÜTÖRTÖK, 2005. MÁRCIUS 24. Honnan jönnek Szegedre az egyetemisták ? A tanárképző főiskolai kart választják legtöbben AZ SZTE-RE JELENTKEZŐK SZAMA Régiók szerint Szeged és a kistérség «I Dél-alföldi megyék • I Többi országrész Forrás: OFFI DM-grafika Sújtólég Talán a harmincéves háborúról hallottuk fél évszázaddal ezelőtt, volt olyan esztendeje is, hogy heten is meghaltak. Egész évben, kemény harcban. Most ? Békeidőben 1 Ha a hétvégeket megúszszuk, akkor szokott csak ennyi lenni. Az ezerszer átkozott diszkóbaleseteket nem számítva. Aztán itt vannak a földrengések, szökőárak, agyafúrt terroristák robbantásai. Es a bagózás. Borzalomstatisztikák szerint jobb sorsra érdemes Makónyi ember élete megy füstbe minden esztendőben. Közben látom, csitrik és suhancok, kilépvén az iskolakapun, úgy kojtolnak, mint a gyárkémény. A Halotti Beszéd szerint ósszüleink a tiltott fáról halálukat ették. Már fa se kell hozzá, a füst is elég. Két sújtőlégrobbanásról is elszánkázott hozzánk nemrég a irtózat híre. Alászállnak a munkások, csúszva-mászva végigdolgozzák a műszakot, aztán gyorsliften mennek föl Szent Péterhez. Hiába az egész életre szőtt szép álom, hiába vár otthon a feleség, seregnyi kedves gyerek, volt élet, nincs élet. Nem ezt érdemelnéd, emberiség. Látom a minap a tévében, valahol Szibériában dolgavégezetlenül jönnek föl a mentőosztagok a föld alól. Akik lenn dolgoztak, lenn is maradnak. Állítólag arról a tájról indultak el vándorló őseink, de kimondhatatlan szerencsénk, akkor még nem bújtak be a föld alá. Talpig szénporos atyafi támasztja a híradásban a bányakapu bálványát, hihetetlen fáradság van ábrázatára írva. Körmére égett mahorkacsikk várja még az utolsó szippantást. Átüt rajtam minden bagóellenes meggyőződés, és sehogy nem értem, hogyan engedhetnek még le dohányos embereket a pokol fenekére. A halál torkába. Ne mondja senki, hogy akármelyikük is kibírja füst nélkül a teljes műszakot. És a sújtólég nem alszik. Visszakozz! Nem vádolunk senkit. Csak gondolkozunk. H. D. F Húsvét Opusztaszeren Egyre többen jelentkeznek a Szegedi TTidoniányegyctcmrc (SZTE) a három dcl-alföldi megyéből. Csökken viszont a szegediek cs a város szűkebb vonzáskörzetében lakók száma, és a távolabbi országrészekből is kevesebben iratkoznak be. A jelentkezők lakóhely szerinti csoportjainak mindegyikében a tanárképző főiskolai kar a legnépszerűbb. I latom évre visszamenőleg rendelkezik elemzésekkel az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda arról, hogy melyik intézménybe honnan jelentkeznek a hallgatók. Adataikból az egyes egyetemi központokra érvényes tendenciák is kiolvashatók (a 2005-ös számok még nem ismertek). Ha a lakóhelyük szerint három csoportba - Szeged és kistérsége; a három dél-alföldi megye, Bács, Békés, Csongrád; a távolabbi régiók - soroljuk az SZTE-re jelentkezőket, kirajzolódik, hogy folyamatosan csökken a városból és annak szűkebb térségéből jelentkezők száma. Ez a tendencia az ország egyetemeit tekintve csak Pécsett crösebb. Ugyancsak egyre kevesebben érkeznek a szegedi tudásközpontba a távolabbi országrészekből. A felvettek száma viszont évről évre nő. A látszólagos ellentmondás feloldása: egyre többen jönnek az SZTE-re a három dél-alföldi megyéből. Ez a folyamat csak a debreceni egyetemen erősebb. A dél-alföldiek közül a legtöbben vannak a Csongrád megyeiek. Csaknem feleennyien jönnek Bácsból és ennél valamivel kevesebben Békésből. A budapestiek aránya enyhén csökken, de még mindig viszonylag sok fővárosi diák tanul Szegeden, és ugyancsak viszonylag sokan érkeznek Pest és Szolnok megyéből. Érdekesek, bár nem okoznak meglepetést azok az adatok, amelyek a karok szerinti választást mutatják. A három vonzáskörzetcsoport mindegyikében a .Tiszai krtJ. Húsvéti és tavaszi akrio! MINDEN NŐI KOSZTÍIM 20-70%-ns és egyes íérfiiltönyik 10%-ON , megvásárolhatók. llüiiüjtiMimil lirjá Mrs lisárkiilil! Gjmiekíiborok, Eídd iskolák! %» Balatonfenyves Balatonkenese Budapest Rómaipart Felújított vízparti üdülőink kiválóan alkalmarak osztálykirándulások, erdti iskolák megtartására, bevezető áron már 3200 Ft/fő/éj-tő! (teljes ellátással) Balatonkenesén kéthetes nyári turnusokba, pedagógus felügyelet mellett gyermekprogramokkal várjuk gyermekét 3.800Ft/fö/éj (te^es ellátással) További információ MÁV Hotel* Rt 1142Budapest, Teleki B. u 15-17. Tel:1-273-60-90 E-mail' ertekesitcs@mavhotek.hu Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kart választják a legtöbben, és a legnépszerűbb a három szomszédos megyéből érkezők körében. A második a bölcsészettudományi kar, amelyet viszont a legtávolabbról származók részesítenek előnyben. A harmadik-negyedik legnépszerűbb kar mindhárom lakóhely szerinti csoportban a természettudományi |TTK) és jogi kar (ÁJTK). Ezen belül a TTK-ra a legmesszebbről jelentkeznek a legtöbben, a jogi karra viszont a szegediek. A gazdaságtudományi kart a két környező vonzáskörzetcsoport, különösen pedig a szegediek részesítik előnyben, körükben az ötödik a népszerűségi sorban. A legmesszebbről származók választása alapján viszont az egészségügyi főiskolai kar az ötödik helyezett, de a dél-alföldiek képviseltetik magukat legnagyobb arányban a hallgatóik között. Egyébként mind a tíz karon (az elemzés a vásárhelyi mezőgazdasági kar adatait nem veszi figyelembe) a három megyés csoport dominál - kivétel a zeneművészeti és a gyógyszerésztudományi kar, ahol a legtávolabbi régiókból érkezők képviseltetik magukat a legnagyobb arányban. A szegediek a gazdasági, a jogi, az élelmiszeripari főiskolai, a természettudományi, valamint egészségügyi főiskolai karon felülreprezentáltak, az orvosin és a két főiskolai karon viszon a dél-alföldiek vannak részarányukon felüli számban. S.E. Húsvéthétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark színes programmal várja a családokat. A húsvéti szokásokat, hagyományokat felelevenítő program keretében délelőtt 10 órától Mező Tamásné szegedi népművész tart tojásfestés-bemutatót, majd 11 órakor Laczkó Ferenc kisteleki plébános az ökumenikus kápolnában megszenteli a húsvéti étkeket. Ezt követi a skanzenben a zenés-játékos locsolkodás a Kender zenekar közreműködésével. Délben a hódmezővásárhelyi olvasókör épületében Ivánovics Tünde és Fábri Géza moldvai dalokat ad elő, diavetítéssel színesítve. Egy órára elkészül az udvar külső kemencéjében a túrós lepény, amelyet a vendégek is megkóstolhatnak. Ezzel egy időben - szintén az olvasókör udvarában - kugliversenyt rendeznek - nevezési díj nincs -, jelentkezés a helyszínen. Fél háromtól lovasbemutató zárja a programot, az erre szóló külön belépő ára 400, illetve 500 forint. A parkba szóló belépő ára 800, a Feszty-körképhez 1600 forint, kedvezményes jegy 1100 forintért váltható. PROPAGANDA A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar titka a főigazgató szerint a komoly piackutatás, valamint az. hogy a főiskola közel van a hallgatókhoz. Dr. Galambos Gábor ez utóbbin azt érti. hogy a nyílt napokon az érdeklődő középiskolásokat az egyes tanszékekre invitálják, gazdag információs anyaggal látják el őket, a kari honlap mindig friss. A felvételi időszakban pedig az oktatók, tanszékvezetők járják a vidéket, igen sok középiskolában személyesen tájékoztatják a diákokat. mHMJvrHondevú SZÉLES VÁLASZTÉKRA VÁGYIK? INnringo, Clio és Thalia márciusban 1 999 OOO Ft! Készletcsökkentési akció*! Laguna 1 000 000 Ft árelőnnyel Master 980 000 Ft + áfa árelőnnyel** Trafic 760 000 Ft + áfa árelőnnyel** Jöjjön el a Renault Randevúra márciusban, és ismerkedjen meg ajánlatainkkal! A Ttoingo, Clio és Thalia Première már 1 999 OOO Ft-ért az öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! www.rrn^tt.hü AI .«.Inl.it a 200S 03. 1-31. kôfôtt mégréndétl Autókra, a kéulét «rr«iq érványai Aa df a régiutrdciós adót tartalmazza. Foqyai/tai lltér/100 km: végyév 6,0-7,1; varon 7.S-9.7; orizaguti: 3,7-5,7; C02klbocidtéi g/km: 143-168 (változattól fúggóén). •Araianldtunk a kés/lét rirjóq érvényei "Amennyiben ata vnizatgényléiré jogosult. RENAULT FEJES AUTÓHÁZ (Dacia Márkaszerviz) Hmv.-hely, Táncsics M. út 21. Tel.: 62/231-801 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8-12, 13-17-ig, szombaton: 9-12 óráig. V Cím: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged, Stefánia 10. Beküldési határidő: április 5. A borítékra irja rá: DOMINO-kártya ' Domino alapcsomag esetén, hálózaton belüli csúcsidejű hívások alapján számítva. Az ajándékpercek felhasználása másodperc alapon történik. •Mobile nyeremeny yj új jjTu M/Í1JÍJ H2 o per IntyßK ¡mïAéiijiàîê j CSAK DÉLMAGYARORSZÁG, DÉLVILÁG ELŐFIZETŐKNEK Április 7-én 400 db DOMINO SIM-kártyát sorsolunk ki előfizetőink között + 1 éven át havi 10 perc ingyen belföldi beszélgetés 6600 Ft* értékben + 1 db Siemens CXT65/SL beépített kamerás telefonkészülék DOMINO szolgáltatás Információíz 30 telefonszámon (T-Mobile ilayteh'knek Ingyened) Ha szeretne Ön is részt venni sorsolásunkon, válaszoljon kérdésünkre! Milyen T-Mobile-os telefonszámon váltható parkolójegy Szegeden? Válasz: Név: