Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-15 / 38. szám
Gyurcsány Ferenc az országgyűlés szószékén politika egyik legnagyobb ellentmondása, hogy „rengeteget tettünk, és mégsem jutottunk elég messzire". Ezt annak legékesebb bizonyítékaként említette, hogy az eddig követett politika nem folytatható. Van olyan része a három évvel ezelőtti vállalásoknak, amelyet nem úgy tudnak teljesíteni 2006-ig, ahogyan ígérték, így az eredeti tervektől eltérően tudják csak bevezetni a megígért ápolónői hűségjutalmat és tudják segíteni a középiskolásoknak az autóvezetői jogosítvány megszerzését. „Ha nem így tennénk, összedőlne a költségvetés, vagy radikálisan emelni kellene az adókat. Én egyiket sem vállalom"-mondta. MTI Telefotó Az elmúlt fél év a baloldal újjászületését hozta - mondta Gyurcsány Ferenc. A rendszerváltozás politikusai tizenöt éve hurcolnak magukkal akkor megnyitott, de máig lezáratlan vitákat, és túl sok régi seb maradt máig beforratlan - mondta a kormányfő. Kijelentette: az új baloldali generáció nagy esélye, hogy egyszer és mindenkorra lezárja a vitákat, hogy büszkén ünnepelje az 1956-os forradalmat, hogy rendezze az ügynökkérdést, hogy kimondja: állam és egyház elkülönül egymástól, és hogy nem engedi összekeverni a hazafiságot a nacionalizmussal, „hogy a bezárkózó dacpolitika helyett a határok nélküli európai közösségben hisz". A miniszterelnök azt mondta: vége van a Kádár-rendszernek, vége van a rendszerváltásnak. „Egyszer és mindenkorra vége van a Kádár-rendszernek. Hamis világ volt" - jelentette ki a kormányfő. „Vége van a rendszerváltásnak is. Egyszer és mindenkorra. A 90-es évek vitái nem visznek előre bennünket" - tette hozzá. „Én a változás kiszámíthatóságában hiszek". „Igazságosság, versenyképesség, megújult politika. Ez a sikeres Magyarország programja" - mondta Gyurcsány Ferenc. PARKOLÓPÁLYA ÉS ÖNMÉRSÉKLET _ Az MDF elnöke szerint a kormány sokat mond és keveset fog, az MSZP ™ frakcióvezetője a minőségi politikai nagyüzem követelményeiről beszélt, míg az SZDSZ elnök-frakcióvezetője üdvözölte, hogy egyre több liberális javaslat kerül be a miniszterelnök programjába. „Magyarország parkolópályán van, hiányzik a koncepció, a reformok és a törvényalkotás is súlyos lemaradásban van" - mondta Dávid Ibolya, aki szerint az ország csak úgy lehet sikeres, ha helyzetbe hozzák az alkotó, kreatív embereket. Kuncze Gábor szerint tettekre, józanságra, önmérsékletre van szükség az ország sikereihez. A politikus arra figyelmeztetett, hogy 2005-ben, a választások előtti évben el kell kerülni az ígérgetési spirál megjelenését, valamint a politikai gagyi térnyerését. lèîVYfift)! iasîôvçgBsaiO sA avlöiöt !é>dáyhéme.tié ——'* -x^ BELFÖLD - KÜLFÖLD- KEDD, 2005. FEBRUÁR 15. Zavarkeltő betörések Zavarkeltés, a lakosság biztonságérzetének megingatása céljával szerveztek betöréssorozatot október és január között Nyíregyházán. NYÍREGYHÁZA (MTI) Összesen 14 lakóházat törtek fel, s azokból mintegy 5 millió forint készpénzt és arany tárgyakat tulajdonítottak el - közölte a helyi rendőrkapitányság megbízott vezetője hétfőn a megyeszékhelyen. A bűncselekmény-sorozat közben valakik több lakossági fórumot is szerveztek, amelyen azt kérdezték a rendőrségtől, a polgárőrségtől, illetve a városrész önkormányzati képviselőjétől, hogy mit tesznek a betörések megakadályozására, sőt a helyi sajtószervekhez fordultak, hogy az újságírók is folyamatosan kérdezzék a történtekkel kapcsolatban a hatóságokat - mondta Csák József rendőr alezredes. Az MTI munkatársának kérdésére, miszerint van-e politikai kapcsolódása a zavarkeltés célú betöréssorozatnak, a megbízott kapitány nem kívánt válaszolni. Az alezredes nem adott választ arra a sajtóinformációra sem, miszerint a betöréssorozat fő szervezője Nyíregyháza egyik közismert személyiségének két diplomával rendelkező fia lenne. Kínai internethadüzenet PEKING (MTI/AP) RÖVIDEN ELMARAD ABKV-SZTRÁJK Elmarad a BKV keddi sztrájkja, mivel a szakszervezetek többsége hétfőn hajnalban elfogadta a cégvezetés személyenkénti 16 ezer forintos béremelési javaslatát, amiről két érdekképviselet hétfőn délig még belső egyeztetést folytatott. HITELFELVÉTEL A Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek 125 milliárd forintos kereskedelmi banki hitelt kell felvennie, a költségvetésen kívüli forrás bevonásán alapuló autópálya-építési rendszer átmeneti költségigényének finanszírozására - mondta Bots Dénes, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jogi főosztályának vezetője, az országgyűlés területfejlesztési bizottságának hétfői ülésén. ADÓELLENŐRZÉSEK A vámhatósága 2005. január 1 -je óta eltelt időszakban összesen 1245 esetben tartott önállóan adóellenőrzést, amelyek során 186 esetben fedeztek fel hiányosságot, és 41 adózó részérc, összesen 1,23 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki - mondta Daróczi Ferenc, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) bevételi főigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. SORSTALANSÁG Felülmúlta a várakozásokat a közönség érdeklődése a Sorstalanság című film iránt; a csütörtökön mozikba került alkotást vasárnap estig 64 ezer 300-an nézték meg - közölte az Intercom. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalása az országgyűlésben Hisz a kiszámítható változásban Marosszéki leszavazás Hol van az Antall-kormány ügynöklistája ? Az iratkezelés rendje Kudarcba fulladt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kísérlete, hogy önállósodni próbáljon, függetlenítve magát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT). GYERGYÓSZENTMIKLÓS (MTI) Az SZNT hétvégi gyergyószentmiklósi tanácskozásán a jelenlévők úgy látták, hogy a demokrácia minden eszközét igénybe kell venni Székelyföld területi autonómiájának eléréséért. Kiáltványban szólították fel a székelységet: minél többen vegyenek részt a helyi tanácsok nyilvános ülésein, jelezzék igényüket, hogy népszavazást szeretnének Székelyföld területi autonómiájáról. Már az ülés megkezdése előtt vita alakult ki Csapó I. József elnök és a marosszéki küldöttek között arról, hogy valóban ki kellene-e szakadnia az SZNT-nek az EMNT kötelékéből. Az SZNT „partneri viszonyt" szeretett volna felajánlani az EMNT-nek. Az SZNT vezetői korábban azt nyilatkozták, hogy a két szervezet a szerkezeti szétválás után testre szabott feladatokat végezhetne: az erdélyi tanács a személyi elvű autonómiáért, a székely tanács a székelyföldi területi autonómiáért szállhatna síkra. A marosszékiek úgy vélték, hogy az elkülönülésnek negatív üzenete volna, így leszavazták az elnököt. BUDAPEST (MTI) Az Orbán-kormány volt titokminisztere szerint a Miniszterelnöki Hivatal irattárában kell lennie annak a listának, amely az első szabadon választott parlament ügynökügyben érintett tagjainak névsorát tartalmazza. Demeter Ervin erről egy hétfő reggeli televíziós nyilatkozatában beszélt. „Azt tudjuk feltételezni, hogy a normális eljárás esetén hol kell lennie" - mondta az említett dokumentumról a fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, hozzátéve, „úgy gondolom, az komoly probléma lenne, ha onnan valaki eltüntette volna ezt". Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy „Önöknél nincs egy példány, még akkor sem, ha Boross Péter (MDF-es politikusi az Orbán-kormány idején a miniszterelnök úr személyes főtanácsadója volt?", Demeter Ervin azt válaszolta a listáról: „Miért lehetne ebből példány? Megvan az iratkezelésnek egy normális rendje, e normális rend szerint a Miniszterelnöki Hivatalban kell tartani, és valószínűnek tartom, hogy másolatot nem szabad róla készíteni". A kínai kormány több mint tizenkét és fél ezer internet-kávézdát záratott be alig három hónap alatt azzal a jelszóval, hogy „stabil környezetet kell teremteni a fiataloknak" - jelentette hét végén az Új Kína hírügynökség. Az októbertől decemberig tartó tömeges rolólehúzásnak főleg olyan világhálós kávézók estek áldozatul, amelyek iskolák közelében működtek. A pekingi kormánynak az az álláspontja, hogy az internetnek oktatási és üzleti célokat kell szolgálniuk. Az olyan világhálós programhelyeket, amelyek pornográfiát, „vagy más bomlasztó hatású anyagokat" tartalmaznak, ki kell iktatni. Az Egyesült Államok után Kína a világ második internet-felhasználója: az ázsiai országban 87 millió ember rendelkezik Online kapcsolattal. Megkezdődött az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere letette a hivatali esküt. Gyurcsány Ferenc kormányfő napirend előtt a kormány eddigi teljesítményéről és feladatairól beszélt. BUDAPEST (MTI) A gazdasági növekedés fenntartását, a jövedelmek emelését és a gazdasági egyensúly megteremtését javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn Budapesten az országgyűlésben. A kormányfő a tavaszi parlamenti ülésszak nyitó napján, napirend előtt elhangzott felszólalásában azt mondta, hogy egyszerre hallja az állami kiadások növelésének ismétlődő igényét és a költségvetési hiányra hivatkozó, de indokolatlan válsághangulat ger-1 jesztését. „Sokat költöttünk, és ez megterhelte az államkasszát" - mondta a kormányfő. Hozzátette: azt kéri kritikusaiktól, hogy beszéljenek világosan, mondják meg, hogy kifogásaik melyik elemét kell komolyan venni, az állami kiadások növelését vagy csökkentését. A kormány - állapította meg a miniszterelnök - ambiciózus szociális és modernizációs politikát folytatott: az elmúlt éveket csökkenő adók mellett növekvő jövedelmek, emelkedő nyugdíjak, család- és otthonteremtési támogatások, fejlesztések, döntően útépítések jellemezték. Arról, hogy minderre miből futotta, Gyurcsány Ferenc azt mondta: „részben növekvő teljesítményünkből, gyarapodó nemzeti jövedelmünkből, részben pedig hiÁ0ER A LEVERT LÉCRŐL Gyurcsány Ferenc évindító beszédében magasra tette a mércét saját maga számára, és azt leverte jelentette Ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn, a miniszterelnök beszédét kővetően a parlamentben. Gyurcsány Ferenc beszéde „a régi szocialista hagyományokra emlékeztetett" - mondta Áder János, hozzátéve: „aki nem tudja megoldani az emberek mindennapi gondját, az 10-15 éves tervekről beszél". Elmondta: Gyurcsány Ferenc ostorozta az állami kiadások növelésének és a közterhek kiadásának egyidejű csökkentését, pedig ez a Medgyessy-kormány választási programjában szerepelt. Áder János kifejtette: 2004-ben csökkent a reálbérek értéke és csökkent a foglalkoztatottság. a fiatalok körében 22 százalékkal nőtt a munkanélküliség, és az elmúlt két évben megemelkedtek az adóterhek. Két év alatt összesen 33 alkalommal emeltek adót, és hat új adót vezettek be, tavaly egy havi bért „vettek ki a bérből és fizetésből élők zsebéből", valamint egy havi nyugdíjat a nyugdijasokéból - tette hozzá. Mint mondta, a kormány olyan autópályát adott át idáig, amelyet a polgári kormány kezdett építeni, és a most készülők kétszer annyiba kerülnek, mint az előző kabinet időszakában. télből". „Van, aki fennhangon keresi, hol van az a hitel, amit az elmúlt években vettünk fel. Kár keresni, megmondom: milliónyi magyar polgár megnövekedett havi jövedelmében, az autópályák aszfaltjában" - jelentette ki Gyurcsány. Azt mondta: a mai Merényletben meghalt Hariri volt libanoni kormányfő Milliárdos vállalkozó Életét vesztette hétfőn Rafik Hariri volt libanoni kormányfő az ellene elkövetett bejrúti pokolgépes merényletben. BEJRÚT (MTI/AP/REUTER/AFP) A robbantás ereje Haririn kívül nyolc embert ölt meg - köztük a politikus legalább egy testőrét - s további több tucatnyit megsebesített. Szemtanúk és biztonsági források szerint a merényletet autóba rejtett pokolgéppel követték el Hariri gépkocsioszlopa ellen a főváros, Bejrút nyugati részén, a tengerpart közelében fekvő Saint-George szállodánál. A detonáció nyomán tucatnyi gépkocsi kigyulladt, több épület megrongálódott és sűrű füstoszlop emelkedett a belváros fölé a magasba. A környéket törmelék borítja. A biztonsági erők lezárták a merénylet helyszínét, ahova odasietett Omar Karami libanoni miniszterelnök, s több parlamenti képviselő is. A 60 évesen elhunyt dollármilliárdos egykori kormányfő, aki építési vállalkozó, bankár, s egy szerteágazó gazdasági birodalom irányítója volt egy személyben, tavaly októberben mondott le a kormányfői posztról, az Emilé Lahud elnökkel vívott hatalmi harc nyomán. Hariri az utóbbi időben odaállt azon ellenzéki csoportok mögé, amelyek követelik Szíriától, hogy még a májusi libanoni parlamenti választások előtt adja föl a kis országban játszott szerepét. Szíria, amely csapatokat állomásoztat Libanonban, döntő befolyással bír a bejrúti belpolitika alakulására. Roncsok lángolnak a helyszínen, miután a pokolgép robbanása után Rafik Hariri volt libanoni kormányfő és társai halálosan megsérültek MTI Telefotó/AP/Szaleh Rifai Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (intól, ÚJSZÁSZ1 ILONA |hír és információ), SÜU JÓZSEF jsportl • I VIvil.ig vvikrs. ioMy.nvetn BAKOS ANDRÁS ¡Csongrád, Mák.. Szentesi. SZOG! ANDREA ¡Hódmezővásárhely! • Kiadó és szerkesztőség 672" Szeged, Stefánia 111, Sajtóház levekim tWiRpAlf 153 Tcldon: 62/S67.HKK Titkar-i« 61/567 KOO Nut 62/567 HRI Sptirtmv.it 627567*882 Interneteim: www.delmaRyat.hu • E-mail szerkesztőse«« delmaRyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel ./fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. S. Ul 63/401-024 lel./fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ» Kiadőlgazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. rel 667.842, iax S67-887 Hirdetésfelvétel 62/567-83S. Fax: 62/567 886. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgr. 67. Teleion: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.. 62/567-872, fax: 62/567-884.Tcrjcsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matcsz hitelesiti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft |Délmagyarország|, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rl. és Délmagyarorszig Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416 0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.