Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-15 / 38. szám
KEDD, 2005. FEBRUÁR 15. •KAPCSOLATOK" 3 Csongrád megye is csatlakozott a tiltakozó akcióhoz Harc a falusi kispostákért nyitva larlM ideje W Wf»ir («jííil ttJMMMn Klárafalván a hónap elejétől már szűkítették a nyitvatartási időt. A tervek szerint március 31-én pedig bezárnak Fotó: Karnok Csaba Levél BLAHO GABRIELLA Aligha született a közelmúltban társadalmi szinten hasonló egyetértés, mint a kisposták ügyében: a közel három és fél ezer hazai önkormányzatból kilencszáz település lakói gondolkodnak egy kérdésben azonos módon - feltehetően a városokban élők közül sokan éreznek velük együtt. A falvak lakói bizonyságot tettek öntudatuk létezéséről, udvariasan, de félre nem érthető módon az alkotmányosság keretei között nyilvánítottak véleményt: ők pontosan tudják, hogy nem a fővárosban nő a fű. A kistelepülések postáinak sorsáról mégis Budapesten döntenek - a törvényalkotók megtehetik, hogy nem veszik figye' lembe több tízezer ember határozott álláspontját, ezen nem fogunk meglepődni, a mi országunkban volt már ilyen. A kezdeményezés tartalma szerint az észérvek mentén mégis logikusnak tűnik, hiszen a falvak polgármestereinek gazdaságossági észrevételei arról szólnak, szerintük többe kerül a mobilposta, az állami tulajdonú részvénytársaságnak lényegében nem éri meg. A kormány sem süthet tehát ebből a következő választásra pitét, finomat. A törvényhozó hatalom képviselői a legritkább esetben hiszik el, hogy náluk bárki is okosabb. Nem féltem sem a jobb-, sem a baloldalt, az aktuáhs felállás szerint viszont a vidék lesz valamivel szegényebb. A kispostával. A rendszerint takaros épületben rendszerint ismerősökkel találkozik a betérő, elbeszélget, elálldogál a talán olajos padlón, benéz a kisablakon, mögötte őrzik az értékes illetékbélyegeket. A postáskisasszony a polgármester és az orvos után a legjobban értesült a falu dolgairól, ki kivel levelez, ki kapott és honnan csomagot, sőt van-e lottónyertes a faluban. A postáskisasszony jelenlétét hogyan is nélkülözhetnék nagyszüleink, falun élő idősek, akiknek türelmesen magyarázzuk el, mi az az elektronikus levéli Meg az SMS. Gondosan megformázott kézírással címezik a borítékot, és elballagnának a postahivatalba, mert eszükben tartják, mettől meddig van nyitva. Eddig szabadon rendelkeztek az idejükkel, most a menetrend szerinti járathoz igazodva kémlelnek majd az ablakon, mikor is érkezik az autó. És majd hosszan válogatnak a városban egzisztáló leszármazottaiknak szóló virágos születésnapi képeslapok között, amire üdvözletképpen ez kerül: ölel édes nagymamád. Állítólag a mobilpostás nem topog majd türelmetlen. És a lapot mégis kapjuk. Veszteséges az Arago Kilencszáz hazai önkormányzat csatlakozott ahhoz az akcióhoz, amelyet a kistelepülések postáinak megmentéséért indítottak. Csongrád megyében több ezren írták alá az íveket: összesen hatvanezer kézjegy fekszik az Országos Választási Bizottság asztalán. Az aláírók azt kérik, hogy az országgyűlés módosítsa a postatörvényt. Megyénkben hat településen zárták vagy hamarosan zárják be a hivatalokat. A hatszáznál kevesebb lakosú falvak hivatalait a jelenlegi törvény értelmében bezárja a posta. Hat Csongrád megyei települést, Ambrózfalvát, Óföldeákot, Klárafalvát, Csanádalbertit, Kövegyet és Nagytőkét érinti a szabályozás. A falvak önkormányzatai csatlakoztak ahhoz a tiltakozáshoz, amelyet a zempléni Komlóska nevű falu polgármestere kezdeményezett. Komlóska lépett először Az akció eredményeként több mint hatvanezer aláírás gyűlt össze, melyet átadtak az Országos Választási Bizottságnak. A testületnek negyvenöt nap áll rendelkezésére, hogy azokat átvizsgálja, s csak ezután tűzheti napirendre a kérdést az országgyűlés. Köteles László, a zempléni falu vezetője elmondta: a kilencszáz hazai település azt kívánja elérni, hogy a parlament módosítsa a postatörvényt: csak az érintett önkormányzatokkal egyetértésben szüntethesse meg hivatalait, és csak ugyanilyen módon működtethessen mobilpostát a teljes egészében állami tulajdonban lévő részvénytársaság. Nagytőkén csaknem egy esztendeje autóval jár a postás, a következő turnusban Kövegy volt az első: február elsejétől zárva a hivatal. Takács Zoltán polgármester elmondta: az általa képviselt település semmilyen módon nem akart beleegyezni a változásba. A polgármester szerint gazdaságilag nem megalapozott a mobilszolgáltatás, hiszen a falu bérleti díj nélkül bocsátotta a posta részére a hivatal épületét, az rt.-nek mindössze a fűtésdíjat kellett fizetnie. A településen élők egy részét különösebben nem zavarja az új rendszer, mások viszont rendkívül elégedetlenek. 350 aláírás Óföldeákon Március 31-éig tart nyitva a posta Ambrózfalván, Óföldeákon és Klárafalván, Csanádalbertin április végéig. Óföldeák polgármestere valószínűsíti, hogy az érvényes tiltakozó aláírások fényében sem változtatja meg a parlament a postatörvényt - Hajnal Gábor most már csak abban bízik, hogy a kétezer fő alatti települések esetében a jogalkotók alaposabban megfontolják ugyanezt a kérdést. A faluban háromszázötvenen írták alá a tiltakozó ívet, hozzájuk szegediek is csatlakoztak. A tizenöt esztendeje forráshiányos önkormányzat a végsőkig kitartott postája mellett: bérleti díj nélkül bocsátotta az épületet a hivatal rendelkezésére. A mobilszolgáltatás Hajnal Gábor számításai szerint többe kerül, mint a hivatal működtetése. A posta fejet hajt, ha... Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a társaság a kezdeményezők állampolgári jogait tiszteletben tartja, s ha a postatörvényt módosítja az országgyűlés, a vállalat biztosítja a postahivatalok működését. Hozzátette: a kilencszáz hazai települést érintő változás négyszáz esetben pozitív, ugyanis a kétszáz lakosnál kevesebbet számláló falvak számára az egyetlen lehetőség a mobilszolgáltatás. B. G. Az Arago Befektetési Holding Rt. - a Pick Szeged Rt. meghatározó tulajdonosa - tegnap közzétette gyorsjelentését, amelyben 44 milliárd forintos nettó árbevételről számolt be. Ugyanakkor, míg tavaly ilyenkor 51 millió forintos adózott nyereségről, most 3,24 milliárd forintos adózott veszteségről számolt be. A Pick Szeged Rt. vesztesége pedig több mint 5 milliárd forint, ez az „eredmény" is szerepel a végösszegben a többi Arago-érdekeltséggel, a Hunguest Hotels Rt.-vei, valamint a Forrás Rt.-vei együtt. Nagyüzem az APEH-nél Ma teljes a készenlét az APEH-nél és a postákon: lejár ugyanis az evások bevallási határideje. Ugyancsak február 15-ig nyilatkozhatnak az adóhatósági adómegállapítást (adamot) választók is. MUNKATÁRSUNKTÓL Az egyéni vállalkozóknak február 15-éig kell beadni személyi jövedelemadó-bevallásukat és befizetni adójukat. A mai nap az éves áfabevallás, valamint az eva-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók és eva-nyilvántartást vezető bt.-k, kkt.-k bevallásának határideje is. Csak a magánszemélyek kaptak nagyobb haladékot: nekik ettől az esztendőtől kezdve ugyanis május 20. lesz a bevallás és szja-fizetés határideje. Aki azonban nem akar, annak nem kell a bevallással bajlódnia: a magánszemélyek február 15-éig, a mai napon 18 óráig nyilatkozhatnak az adóhivatalban arról, hogy az APEH-re bízzák az adó kiszámítását. Ezt a lehetőséget azok választhatják, akik kizárólag munkáltatójuktól, vagy kifizetőjüktől vettek fel jövedelmet Az úgynevezett adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozat ingyenes, de csak az APEH ügyfélszolgálatain kérhető, vagy az internetről tölthető le. A későn futók számítsanak arra, hogy ma sorban állás várható az adóhatóság ügyfélszolgálatain, annak ellenére is, hogy azok felkészültek a nagyüzemre és hadra fogható munkatársaikat csatasorba állították. HOSSZÍTOTT NYITVA TARTÁS A mai napon a Magyar Posta Rt. a megyeszékhelyek l-es postáján (Szegeden a Széchenyi téren, az úgynevezett nagypostán) hosszított nyitva tartással, 20 óráig várja ügyfeleit. A többi postahivatal nyitva tartása nem változik, a szegedi Tescóban reggel 7 órától este 9-ig intézhetik ügyeiket. Privát Kölcsön Privát Kölcsöne mellé meg egy LM) t is hazavihet " P®1 A legközelebbi fiókunk címe: Szeged, Klauzál tér 4. Budapest Hitelvonal: (06-1)455-56-60 •Ajánlatunk 500000 Ft teíetti összeg igénylése esetén érvényes. Ez a NrcJetés nem minősül ajánlattételnek! A bank a kölcsönt a hitelbírálat fettételei alapján nyújtja. A pontos töflesztórészletet a bank a jóváhagyás napján liatározza meg. A hiteligénylés részletes feltételeiről és a pontos te^eshiteidij-muiató nagyságáról kérjük. érdeklődjön a Budapest Hitelvonalon, A THM meghatározása az aktuális feltetelek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével tortént és a feltótetek változása esetén a mértéke módosutiat. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. Az akció 2005. március 31 -ig tart. Az akció pontos részleteit az ervényben tevó Hirdetmény tartalmazza THM: 18,66% - 41,66% (í® BUDAPEST BANK Csak a gondolat szab határt Megbénult a forgalom a szegedi Takaréktár utca környékén Bombariadó az OTP-fiókban Ismét bombariadó volt az OTP szegedi, Takaréktár utcai fiókjában. A bank dolgozói már utasítások nélkül is tudták, mit kell tenniük. A rendőrök ezúttal sem találtak robbanószerkezetet és telefonon fenyegetőzőt. MUNKATÁRSUNKTÓL - Nyolc óra után pár perccel szóltak, hogy bombariadó van. Egy férfi telefonált, azt mondta, 9 óra 10 perckor robban az épület. Annyiszor átéltünk már ilyesmit, hogy külön senkit nem kellett utasítani, tudtuk, mit kell tennünk: bezártuk a fiókokat, szekrényeket, kikapcsoltuk a számítógépeket, felkaptuk a kabátunkat, táskánkat és elindultunk kifelé - mondta az OTP szegedi, Takaréktár utcai fiókjából középkorú kolléganőjével kilépő csinos banki alkalmazott. A két nő nyomában egymás után bukkant fel a többi OTP-dolgozó. Közülük valaki elrikkantotta magát, „ 11 -re kell visszajönnünk", mire szétszéledtek. Közben egyre több rendőr érkezett a helyszínre. Megkezdték elterelni a forgalmat. A gyalogosokat nem engedték az épület közelébe, még a bankjegykiadó automatáig sem. A járművek nem fordulhattak be a Széchenyi tér felől egyirányú Horváth Mihály utcába, és az Arany János utca felől a szintén egyirányú Takaréktár utcába. Kilenc órára már teljes volt a zárt gyűrű az épület körül. A járművezetők láthatóan nem nagyon izgatták magukat. Többségük már a villogó lámpájú rendőrautó láttán kikapcsolta indexét és továbbhaladt az Anna-kút vagy a bíróság felé. A gyalogosok száma azonban percről percre nőtt. Jórészüknek a bankban lett volna dolga, átutalás, befizetés, kivét. Egy, a biztosítótól kilépő vak férfi fehér botjával kopogtatva megindult az OTP felé, és ugyanakkor indult a Széchenyi tér felől a zebrára lépve egy nagyon idős, botjába kapaszkodó férfi is. Közeledtek az épület felé, amikor megálljt parancsoltak nekik. Nehezen értették meg, hogy nincs tovább, vissza kell fordulniuk. Néhány percig tartó huzavona után végül mindkettőjüket rendőrök kísérték viszsza kiindulási helyükre. Az öregember, Kiss jános azt mondta, pénzt akart kivenni, lábai fájnak, nem tud órákat várni vagy egy másik OTP-fiókot keresni, felszáll a trolira és hazamegy. A rendőrség lezárta a környéket Fotó: Miskolczi Róbert A gyógyszertár előtt álldogáló rendőrségi sajtóreferens elmondta: az ismeretlen telefonáló a bankot nyolc óra után pár perccel hívta és közölte, 9 és 10 óra között felrobban az épület. M. Toronykőy Márta szerint az OTP-sek a 9 és 10 óra közöttet félreérthették, azért mondtak 9 óra 10 percet. A rendőrtiszt azt is elmondta, hogy kollégái ilyen esetekben az előírtaknak megfelelően műszerekkel és kutyával átvizsgálják az egész épületet. Negyed 12-kor már arról tájékoztatta lapunkat, hogy a rendőrség nem talált robbanószerkezetet az épületben, azt pedig szakértők vizsgálják, honnan telefonált az ismeretlen férfi. Lapzártánkig nem fogták el a „közveszéllyel fenyegetőt". Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság nyomoz.