Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-12 / 36. szám
létvyiiáx ¡«éldyggte«to xa svlöiö) ¡idéyncfnollü 'r sr, fr*' •BELFÖLD - KÜLFÖLD X SZOMBAT, 2005, FEBRUAR 12. A tiszai hótartalék hat köbkilométernyi Több mint 20 milliárd forint jut az idcn a Tisza árvízvédelmi biztonságát javító, a természetvédelmi és területfejlesztési feladatokat is felvállaló Vásárhelyi-tervre - ismertette Persányi Miklós. BUDAPEST (MTI) A Széchenyi jégtörő hajón tartott sajtótájékoztatón a környezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: a Duna környezetében a sokéves átlaghoz hasonlóak az esetleges árvízben szerepet játszó hótartalékok, a Tiszánál valamivel nagyobb az árvízveszély. A hóban tárolt vízkészlet a Tisza környezetében jelenleg 6 köbkilométer, az 1999-cs tavaszi árvíz előtt viszont 10 köbkilométernyi víz került olvadáskor a folyóba. Igaz, február elején még ebben az évben is csak alig 4 köbkilométernyi vizet jelentett a hótartalék, ezt követően viszont igen erőteljes havazás volt. Az se mindegy, hogy milyen a hőmérséklet, milyen ütemű az olvadás. Az előrejelzések szerint az idén átlagos csapadékviszonyokra lehet számítani a következő hónapokban - jegyezte meg a miniszter. Váradi József, az Ár- és Belvízvédelmi Központi Szolgálat Kht. ügyvezető igazgatója kérdésre válaszolva elmondta: a Tisza mentén kiépített 1200 kilométernyi védvonal 53 százaléka felel meg magasságban, állékonyságban a 100 évente előforduló, úgynevezett mértékadó árvíznek. Ahhoz, hogy a védvonal egésze eleget tegyen ennek a követelménynek, mai áron körülbelül kétszázharmincmilliárd forintot. A Vásárhelyi-terv sokat segít majd az árvízvédelmi biztonság javításában, de a védművek magasítása, állékonyságuk javítása továbbra sem kerülhet le a napirendről hangsúlyozta. Rumsfeld váratlanul meglátogatta a katonákat A harc „irakizálása" Rumsfcld iraki látogatása előtt egy bagdadi pékségben tizenegy embert öltek meg ismeretlenek. Egy férfi siratja az ártatlan áldozatokat MTI Telefotó/AP/Szamir Izban MOSZUL (MTI/AP/AFP/REUTER) A felkelők elleni harc „irakizálását" helyezte kilátásba Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki pénteken egynapos előre be nem jelentett látogatásra az észak-iraki Moszulba érkezett. A repülőtéren mondott beszédében Rumsfeld világossá tette, hogy az amerikai haderő nem maradhat a lázadók feletti végső győzelem kivívásáig az arab országban. „Az irakiaknak kell idővel leverni a felkelést" - mondta. A védelmi minisztérium szerint a politikus személyesen kívánt köszönetet mondani a katonáknak a január 30-i iraki választások biztosításáért. Rumsfeld ezzel kapcsolatban azt mondta: az amerikai katonák bebizonyították, hogy „Amerika a felszabadítók, s nem a megszállók országa". A védelmi miniszter helikopteren felkeresett egy olyan támaszpontot, ahol a terrorizmus elleni harcra képeznek ki rendőri erőket. Találkozott az iraki kormány tagjaival is. Szabadkai aláírás SZABADKA (MTI) Megtartotta első együttes ülését a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a magyarországi Szerb Országos Önkormányzat pénteken Szabadkán. A fórum keretében Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter aláírta a kormányközi kisebbségi vegyes bizottság jegyzőkönyvét, amely ajánlásokat és vállalásokat tartalmaz mindkét kormány számára a kisebbségvédelem területén. lózsa László, az MNT elnöke szerint a jegyzőkönyv „nemzetközi dimenziókkal" rendelkezik. Számon kérhető vállalások és kötelezettségek szerepelnek benne, amelyek érintik az oktatás, a művelődés, a tömegtájékoztatási és a nyelvhasználat területét. Medgyessy Péter, Járni Zsigmond és Salgó László is a felsoroltak között Tizenkilences ügynöklista Beváltotta „fenyegetését" a Political Capital intézet. Közzétett 19 - többnyire már ismert - nevet az ügynöklistáról. BUDAPEST (MTI) Már ismert ügynökök listáját, tizenkilenc nevet tett közzé pénteken honlapján a Political Capital politikakutató és tanácsadó intézet, amely szerint az ügynökök listájával már 15 éve adósa a magyar politika a választóknak és a közvéleménynek. A listán szerepel: Bácskai Tamás közgazdász; Boros Imre országgyűlési képviselő, volt miniszter; Csurka István, a MIÉP elnöke; Esterházy Mátyás fordító; Fazakas Szabolcs EP-képviselő (MSZP), volt miniszter; Gergely Gáspár újságíró, szerkesztő; fárai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke; Keresztes Sándor, volt vatikáni nagykövet; Medgyessy Péter országgyűlési képviselő (MSZP), volt miniszterelnök; Molnár Gál Péter kritikus; Morvay Péter újságíró, szerkesztő; Nóvák Dezső edző; Pokorni János tervező elektromérnök; Salgó László, az Europol aligazgató-helyettese; Som Lajos zenész; Szalay Gábor országgyűlési képviselő (SZDSZ), volt államtitkár,- Tar Sándor író; Vikidál Gyula rockénekes; Utry Attila író. Szabados Krisztián, az intézet igazgatója az MTI-nek azt mondta: a közzétett lista a sajtóban és a szóbeszéd útján ismerté vált nevek szigorú szűrésével jött létre. Az adatvédelmi biztos aggályai nyomán 19 névre szűkítették azt a kört, amelyet nyilvánosságra hoznak az interneten, de Szabados Krisztián megjegyezte, hogy ha szigorúan veszik Péterfalvi Attila ajánlását, talán csak két nevet hozhattak volna nyilvánosságra. „A 19 név a szakemberek számára nem lesz ismeretlen, de a közvéleménynek okozhat még meglepetést" - jegyezte meg. • Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint semmilyen ügynöklista nem legalizálja azt a körülményt, hogy egyes személyek kényszerhelyzetben nyilatkoztak múltjukról. Hangsúlyozta, hogy csak a jogszerűen nyilvánosságra hozott adatokat lehet később újra közölni. A közlés jogszerű azok esetében, akik önként nyilatkoztak érintettségükről, „az már nem jogszerű, hogy valakit meggyanúsítottak, és akkor bevallotta". Úgy fogalmazott: „akiről jogszerűen jelent meg ilyen jellegű anyag, illetve ő maga elismerte, azoknak az egy adatbázisba rendesrése (...) nem vet fel külön aggályokat". Közölte: ha valakinek a személyiség jogát sérti, hogy ezen a listán szerepel a neve, akkor nyilvánvalóan személyiségi jogi pert indíthat a bíróságon. RÖVIDEN KEKFENY Rendkívüli felmondással megszüntette Csákány Tibor, a Kékfény című bűnügyi magazin felelős szerkesztőjének munkaviszonyát Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke. Kiderült: a Kaiser Edével, a több ember halálát okozó móri bankrablás nem jogerősen elítélt elsőrendű vádlottjával készített interjúhoz munkatársként jelentették be a büntetett előéletű H. Sándort, akinek jelenlétéhez Kaiser ragaszkodott. H. Sándort ugyanakkor nem engedték be az intézetbe, mivel nemrég szabadult onnan. VONSZOLTA A RENDŐRT Gépkocsija ajtajához csukta a vele szemben intézkedő rendőr kezét és több méteren át vonszolta őt az ámokfutóként menekülő férfi még csütörtök este Bicskén; a rendőr 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőr azért állította meg a gépkocsivezetőt, mert az figyelmen kívül hagyta a „Behajtani tilos" jelzőtáblát. Adatainak egyeztetése közben kiderült, hogy a 28 éves férfit négy budapesti kerületi, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság is körözi. A MALÉV VEZÉRKARA A Malév Rt. rendkívüli közgyűlése Gönczi Jánost vezérigazgatónak, majd az igazgatóság Hónig Pétert a társaság elnökének választotta meg. Az elnök-vezérigazgatói posztot eddig betöltő Sándor László január 19-én személyes okok miatt kezdeményezte felmentését. SZTRÁJKHELYZET Egyelőre elkerülhetetlennek látszik a jövő keddi BKV-sztrájk, mivel a szakszervezetek nem fogadják el a cégvezetés pénteki, 1 százalékkal megemelt, azaz 7 százalékos béremelési javaslatát sem. A jelenlegi 13 ezer forintos személyenkénti béremelési javaslat helyett továbbra is ragaszkodnak a 19 ezer forintos követelésükhöz. Kivégzik a hazatoloncoltakat SZ0UL (MTI/REUTER) Észak-Koreában a múlt hónapban hetven olyan személyt végeztek ki, akik korábban átszöktek a kínai határon, ám Kína utóbb kiadta őket Phcnjannak - állítja egy dél-koreai segélyszervezet. Az észak-koreai szökevényeket segítő magánszervezet pénteki bejelentése értelmében a disszidálok közül nyolc vagy kilenc személyt nyilvánosan végeztek ki az északi hatóságok, hogy elrettentő példával szolgáljanak szökést fontolgató honfitársaik számára. A szervezet Kínában élő informátorok közlésére hiA Fidesz szerint a szovjetek megszállták a fővárost A fasizmus feletti győzelem ünnepe Budapest hatvan évvel ezelőtti felszabadulására emlékezve a fasizmus feletti győzelmet ünnepelik Magyarországon és a világon a demokratikus erők jelentette ki Hiller István. BUDAPEST (MTI) „Aki pedig arra szólít fel, hogy ne tegyük, aki elítéli a történelmi esemény megünneplését, az ezzel a demokratikus közösséggel megy szembe, itthon, az unióban és mindenütt a világon, hiszen a háborúból való felszabadulás, a gonosztól való megszabadulás a demokratikus erők győzelme" mondta az MSZP elnöke az MSZfi a Párbeszéd Budapestért Alapítvány és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) megemlékezésén. Hiller István szorgalmazta a gyűlöletbeszéd elleni szabályozás mihamarabbi, Alkotmánynak megfelelő megalkotását. Mint mondta, a törvény erejével kell megállítani a hazugságot, „törvényt kell hát hoznunk, hogy megbüntessük a holokauszt-tagadókat, a hamis szó ellen immáron nem elég a szó" - mondta. Hiller István hangsúlyozta, hogy hatvan évvel ezelőtt valóban felszabadulás történt, bár voltak, akik az elmúlt években ezt máshogy értékelték. • A fővárosi Fidesz szerint a szovjet hadsereg nem felszabadította, hanem megszállta Budajiestet, Kupper András frakcióvezető ezért pénteken elítélte a történelmi esemény budajiesti ünneplését. A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció felszólítja Demszky Gábor főpolgármestert, Schiffer János főjtolgármester-helyettest, Molnár Gyula budajiesti biztost és Hiller István „MSZP pártvezért", hogy ne ünnep>elje Magyarország szovjet megszállását, mert ezzel sérti több százezer meghurcolt magyar áldozat emlékét. Elhunyt Arthur Miller ROXBURY (MTI/AP) Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Arthur Miller (felvételünkön) világhírű amerikai drámaíró. Miller, a XX. század egyik legnagyobb és legtöbbet játszott színpadi szerzője olyan műveket hagyott maga után, mint Az ügynök halála, a Pillantás a hídról, A salemi boszorkányok vagy a Bűnbeesés után. Az író már hosszabb ideje súlyos beteg volt. Néhány héttel ezelőtt jött ki a New York-i Memóriái Soan Kettering rákkórházból. Kérésére szállították a Connecticut állambeli Roxburyben lévő farmjára. Családtagjai körében hunyt el. SIMPLY CLEVER - EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Nyílt hétvége a TARKÁNY Autóhazakban 2005. február 12-13-an Kipréselünk belőle még akár -ot is! FÉLMILLlOFt Roncsautóját vatkozott. Az adatokat független forrásból nem lehetett megerősíteni, de az említett szervezet általában megbízható értesülésekkel rendelkezik Észak-Koreára vonatkozóan. A phenjani rezsim egyetlen fontos külföldi szövetségese Kína, amelynek hatóságai gyakran visszatoloncolják a határon átszökő észak-koreai menekülteket. Feltevések szerint a kínai területen bujkáló koreaiak száma elérheti a 300 ezret. Szöul igen óvatos diplomáciai manővereket folytat, hogy kivándorlási lehetőséget csikarjon ki a Dél-Koreába vágyó észak-koreaiaknak. rrtr,MsmrrtWjú mode« Uttw» XunO.4» «^«u, 07.21/100km Co2-Ubotsátis llJ17!g/km FÉLMILLIÓ Ft-ért Az Ön SKODA Márkakereskedője. Makó, Aradi u. 62., Tel.: 62/510-666 Szeged, Szőregi Út 46-50., Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 178., Tel.: 62/533-333 www.tarkanyauto.hu Fószcrkrszló: SZETEY ANDRAS • Fószrrkcsztó helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN* Rovatvezetők: HECEDÖS SZABOLCS (mellekletek), MISKOLCZI RÓBERT |!olő|, ÚISZÁSZI ILONA (hirés információi, SÜLI JÓZSEF | sport) • Délvilág szrtkcsztdoégvrztrtő: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖC.I ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kradó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 1S3. TClefon 62/S67-888. Titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.delmagyar.hu • E mail szerkesztőségéi delmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241 905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419 6900 Makó, Szegedi n. 9-13 Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel,/lax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u s lel 63/401-024 Tél ,/lax: 63/314 838 6640 Csongrád, Kossuth tér 911 Ttl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató PAP KLÁRA Kiadói titkárság: lei : 62/567 870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA tel 567 842, lax 567 887 Hirdetésfelvétel: 62/567-835 Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Ttl.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTt ZOLTÁN lEriraztés: 62/567 864 Előfizetés 06/80/821-821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dl; egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarotszágl, 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarorszig Kiadó • ISSN 0I33-025X (Délmagvarország), ISSN 1416-0099 |Délvilág| • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kii. tagia. Ügyvezető igazgató SZAMMER ISTVÁN.