Délmagyarország, 2005. február (95. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-10 / 34. szám

CSÜTÖRTÖK, 2005. FEBRUÁR 10. "MEGYEI TÜKÖR" 7 Szegedi módszer a gyermek- és ifjúságvédelemben Meg lehet nyerni a fiatalok bizalmát Nem történt felnőttek elleni atrocitás másfél éve és kevesebb a gyerekek közötti agresszió a szegedi befogadóotthonban. Ez a megváltozott, új nevelői felfogásnak köszönhető. Barcsi Antal, az intézmény igazgatója azt szeretné, ha nem lakna náluk senki, azonban ez - például egy jogszabály változása miatt továbbra is csak álom marad. A közoktatási törvény módosítása, mely szerint az iskolákban ezentúl nem kötelező ifjúsági és gyermekvédő alkalmazása, növeli az esélyét, hogy több gyerek kerül a befogadóotthonokba, majd onnan nevelőszülőkhöz. Vagyis nő a gyermekvédelmi intézményrendszer szerepe. Barcsi Antal, a területi gyermekvédelem igazgatója sem tartja jó húzásnak az év elején életbe lépett rendeletet, de ha már a törvényalkotók ezt így gondolták, akkor együtt kell vele élni. - Az lenne a legideálisabb, ha a feltárt problémákat családon belül lehetne orvosolni, ami megtakarítást jelentene az államnak. Ugyan létezik ennek a helyi alapellátásban lehetősége, a gyakorlatban azonban nem igazán elterjedt az a módszer, hogy a családok mellett segítő dolgozzon, aki tanácsokkal látja el a felnőtteket, ügyel a gyermekek iskoláztatására és netán még a költekezésébe is beleszól - hívta fel a figyelmet az igazgató, aki talán maga ellen beszél, de mégis annak örülne, ha nem laknának gyerekek a szegedi Bal fasori központi épületben. Ez egyelőre utópia, ezért az ott dolgozóknak a problémákkal együtt kell élniük. A nevelőknek nehéz a feladata, hiszen a családjukból kiszakadt gyerekek nem éppen barátként érkeznek átmeneti szálláshelyükre, ugyanis ide irányításukat életük újabb kudarcaként fogják fel. A kisebbek sírnak, a nagyobbak indulatosak: nem ritka, hogy kezdetben röpül a pohár és törik a tányér, azaz fokozódik az agresszió, amit a dolgozóknak tudni kell kezelni. Ezért Szegeden olyan befogadási rendszert dolgoztak ki, melynek alkalmazásával megelőzhető a beérkező fiatalokban az ellenségkép kialakulása - tudtuk meg az igazgatótól. A reformintézkedés lényege, hogy minden fiatal mellé önkéntes mentor kerül, aki próbál személyes kapcsolatot kialakítani. Ez azt jelenti, hogy a gyermek folyamatos, egyedi törődésben részesül, a nevelő mindig talál olyan megoldást, hogy a kiválasztottja önérzetében ne érezze magát sértve. Barcsi Antal szerint a módszer sikeres és követendő, hiszen az otthonban másfél éve nem volt lényeges felnőtt-gyermek ellentét, és egy éve kezelhetővé szelídültek a gyerekek közötti agreszszív cselekedetek is. Éppen ezért a tapasztalatokat tanulmányba foglalták, melyet hamarosan publikálnak. CS. G. L. Három mosoly Ha hiszik, ha nem, közkívánatra itt vagyok! - köszöntötte a hétfő délutáni intercity utasait az utasellátó kocsit tologató fiatalember. - Megérkeztem. Sört, kávét, üdítőt tessék! Szomorúan nem lehet velünk utazni. Tessék mosolyogni! Egy jegyzetelő lány mellé lépett, aki ijedten kapta fel a fejét. -Aki puskázik, elveszem, egyes! - szólt a férfi, és mire a lány elmosolyodott, már tovább is gurította a kocsit. - Jó napot kívánok! - bólintott nekem is. - Mit adhatok: Kávét1 Parancsoljon, kétszáz krajcár és három mosoly. Köszönöm. En is köszönöm. Jólesett. DOMBAI TÜNDE AzAlgyőn élő férfi azt akarja, hogy valaki vessen véget a szenvedéseinek Könyörgés - eutanáziáért Végső elkeseredésében az eutanázia engedélyezését kéri egy algyői férfi. Mencigár Tibor mások mellett a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek ír levelet. „Alulírott Mencigár Tibor kérem, hogy az alábbi indokaim alapján az eutanáziámat szíveskedjék engedélyezni, elvégezni" - áll abban a levélben, amelyet az Algyőn élő, 52 éves Mencigár Tibor szándékozik elküldeni a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek, az ombudsmannak, az igazságügy- és az egészségügyi miniszternek. A levélben hoszszasan sorolja, milyen vizsgálatokon esett át, s elpanaszolja: 30 éve küzd nap mint nap a csillapíthatatlan fájdalommal. Az algyői családi ház nappalijában ültet le bennünket a háziaszszony, a hat éve megözvegyült Pinczés Fülöpné Vera. Mencigár Tibor a dohányzóasztalra készítette elő a zárójelentéseit. - 1976-ban a katonaságnál baleset ért. Egy katonai csónakot akartunk vízre ereszteni, de ráesett a vállamra. Éreztem, hogy megroppant a gerincem, de csak néhány nappal később látott orvos - emlékezett vissza a további életét meghatározó esetre. - Azóta ezzel bajlódom. Hosszú évekig liftszerelőként dolgoztam, szerencsém volt, hogy két-három óránként le tudtam feküdni pihenni. A férfi utoljára 1997-ben volt betegállományban - ma már nyugdíjas -, majdnem egy évet töltött kórházban, ahol kivizsgálták, de csigolyaproblémája állítása szerint - nem javult. Többször kérte rokkantosítását, ám hat vagy hét fellebbezés után 2003-ban kapott levelet a Zala megyei szakhatóságtól, hogy kérését elutasítják, fellebbezésnek nincs helye. Mencigár Tibor szerint az állapota már annyira leromlott, hogy a fájdalomcsillapítók sem tudják megszabadítani a szenvedéstől. Nyugdíja havi 20 ezer forint, magánorvosra nincs pénze, a kórházakban pedig nincs bizodalma. A lét számára kínlódás, öngyilkosságot nincs Mencigár Tibor minden napja szenvedés. Az öngyilkossághoz nem elég bátor, eutanáziáért folyamodik Fotó: Karnok Csaba bátorsága elkövetni. Ezért kéri az eutanáziát. Amikor megkérdeztük a férfit, mit gondol, ki és hogyan idézné elő a halálát egy olyan országban, ahol ezt büntetik, azt válaszolta, ez már legyen az okosok dolga, így élni nem tud tovább és nem is akar. Elmesélte, hogy már a holland nagykövetségnél is bejelentkezett a kérésével, de elutasították. - Az egyik kereskedelmi csatorna teletextjén ismerkedtünk meg, a társkeresőben találtunk egymásra - mesélte Vera. - December 20-án volt egy éve, hogy együtt élünk. Tibor már a kapcsolatunk legelején elmondta szándékát az eutanáziával kapcsolatban. Ezzel én természetesen nem értek egyet, de nem tudom róla lebeszélni. Az asszonytól azt is megtudtuk, ketten 60 ezer forintból élnek havonta, télen 50-et elvisz a rezsi, nincs pénzük sem gyógyszerre, sem élelemre. Szerinte már az is segítség lenne, ha Tibor kapna valamilyen otthon végezhető munkát, mert ért a számítógéphez. Tibor egy újabb cigarettára gyújtott búcsúzáskor és azt mondta: mindent megpróbált már azért, hogy az állapota javuljon, hiába; nem akarja megérni, hogy magatehetetlenként ápolják. Inkább a kegyes halál. Ezért a leveleket elküldi a közjogi méltóságoknak. NYEMCSOK ÉVA A szomszéd szerint a több mint húsz év alatt sem a tanács, sem a polgármesteri hivatal nem akart dönteni az ügyben Rácz János nem engedi bezárni az üzemét Rácz János: Korrekt kapcsolatra törekedtem az itt élőkkel Fotó: Frank Yvette Megtagadta a telepengedély kiadását egy több mint húsz éve működő cégtől a szegedi önkormányzat - többek között egy hét éve hatályos kormányrendeletre hivatkozva. Ám a vállalkozás tulajdonosa azt mondta, még karhatalommal sem engedi leállíttatni a gépeket. - Ha kell, Strasbourgig, ha kell Brüszszelig is elmegyek, hogy ne állítsák le a gépeket, ne zárják be az üzemet, és az utcai demonstrációtól sem riadok viszsza - jelentette ki Rácz János, az Alu-For-Eszt Gépalkatrészgyártó Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonosa, helyettes ügyvezetője. - Folyamatosan öt embernek adok munkát, rendesen fizetek adót, tavaly ötmillió forintot utaltam át az önkormányzatnak. A bezárás családok megélhetését is veszélybe sodorná. Rácz János néhány napja vette át a szegedi önkormányzat jegyzőjének, Mózes Ervinnek a megbízásából Ácsné Gunda Judit vezető főtanácsos-irodavezető által aláírt határozatot, amelyből kiderült: a több mint 23 éve ugyanott, a Május 1. utca 15. szám alatt működő fémmegmunkálási és egyéb gumitermék „gyártási tevékenység folytatásához beadott telepengedély kiadására irányuló" kérelmét elutasítják. Az önkormányzat az építési hatóság és az ANTSZ állásfoglalására hivatkozva tagadta meg két eljárásban is az engedély kiadását. A cég a döntés ellen a Csongrád Megyei Bírósághoz fellebbezett. A bíróság azonban elutasította az Alu-For-Eszt Kft. keresetét. A hivatal - többek között - kormányrendeletekre, a város építési szabályzatára, valamint a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal határozataira, állásfoglalásaira hivatkozva utasította el a telepengedély-kérelmet. Ha ezek a jogszabályok, határozatok már évek óta hatályban voltak, mit gondol, miért éppen most akarják becsukatni az üzemét kérdeztük Rácz Jánost. Tudja a választ, de nem akar erről beszélni, mondta. Néhány pillanattal később azonban meggondolta magát. - Az eljárás alatt véletlenül meghallottam elejtett megjegyzéseket, amelyek egyértelműen arra utaltak, nem szakmai alapokon hozzák meg a határozatot - fakadt ki. - Erről valakik már döntöttek, ehhez keresnek indokokat. Igazolni persze nem tudom, hogy ezek a kijelentések elhangoztak, de számomra mégis bizonyító erővel bírnak. Eltökélt vagyok, nem engedem, hogy a céget bezárják! Két és fél éve műhely-rekonstrukcióra és bővítésre benyújtott kérelmét az építési hatóság elfogadta, amit végül másodfokon - az egyik szomszédjának „észrevétele" miatt - elutasítottak. Úgy tudja, csak az ő üzemét ítélték bezárásra, mások kaptak telepengedélyt. Hiába kértem, ha tudja, mondja meg, minek vagy kinek „köszönheti" a cége bezárásáról hozott határozatot, ennél többet nem akart mondani: „egyes személyek érdekeit szolgálta a hivatal". Végül azt elárulta, hogy az eltelt több mint húsz év alatt csak egyetlen szomszéddal voltak és vannak vitái, a Május 1. utcával párhuzamos Pápai utcában lakó kertszomszédjával, Szolnoki Lászlóval. - Úgy gondolom, mindent elkövettem, hogy korrekt kapcsolatom legyen az itt élőkkel, de vele nem sikerült. Két évtizede próbál ellehetetleníteni, de nem hagyhatom. Rácz Jánost megkértem, mutassa meg a műhelyt. Még a bejárati ajtó előtt sem lehetett hallani, hogy bent dolgoznak, pedig három gép is működött. - A zaj sem zavar senkit, erre mindig odafigyeltem - mondta a férfi, aki a számára kedvezőtlen határozat ellen benyújt fellebbezést, de szerinte nem sok esélye lesz, „mert a döntés már végérvényesen megszületett". OLÁH ZOLTÁN TÖRÖK ÁTOK gj.; Szolnoki László nem tagadta, már évtizedek óta rossz viszonyban van Rácz Jánossal, és azt sem titkolta, örül, hogy a szegedi önkormányzat több mint 23 év után végre „igazságot szolgáltatott". „Sem a tanács, sem a polgármesteri hivatal nem akart dönteni az ügyben. Ennek az okait ismerem, de nem akarok erről beszélni" mondta az idős férfi. A nyugdíjas Szolnoki László megjegyezte, ő már a kezdetektél tudta, hogy a szomszédban sok minden szabálytalanul működik, de hiába jelezte különböző fórumokon, eddig senki nem akart tenni ellene. „Rengeteg bosszúságot okoztak nekem Ráczék. Engedély nélkül beléptek a területemre, az építkezésből származott törmeléket nekem kellett öszszeszednem és elszállítanom, gumit égettek az udvaron, a szennyező folyadék átfolyt hozzám" - mondta Szolnoki László, aki szerint a vele sokszor „csúnyán" tárgyaié Rácz Jánossal nem lehetett megbeszélni a problémákat.