Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-20 / 16. szám

6 "MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2005. JANUÁR 20. Évente százezres kárt okoznak a könyvrongálók az egyetemi és a Somogyi-könyvtárban Felbérelt tolvajok, külföldi piacok A Somogyi-könyvtárnak is sok gondot okoznak a bibliotékák vámszedői Fotó: Gyenes Kálmán CSAK A BORÍTÓ MARADT g A szegedi egyetemi könyvtár tervezi: megtiltja a táska, dosszié behozata­lát, s a ruhatárban lehet majd áttetsző dossziéhoz jutni a bevitt mappák, jegyzetfüzetek számára - mondja Bakonyi Géza főigazgatóhelyettes. Ez azért látszik szükségesnek, mert sok a rongálás, lopás. A Godot-ra várva című könyv angol nyelvű változatának például minden egyes oldalát kitép­ték és elvitték - csak a borító maradt -, s miután a könyvtár fénymásolt oldalakkal pótolta a hiányzó eredetieket, azok is ugyanerre a sorsra jutot­tak. Legnagyobb veszélyben a lexikonok, enciklopédiák ábrái forognak, ezeket rendkívül nehéz pótolni. Itt is évente százezres nagyságrendű kárt okoznak a rongálok, tolvajok. Kávéház a Hanságiban Central Kávéházzá alakul ma es­te fél 6-kor a szegedi Hansági Fe­renc Vendéglátó- és Idegenforgal­mi Szakiskola tanétterme. Az is­kola vendéglátós szakemberei, diákjai és meghívott vendégei együtt idézik fel a hagyományos kávéházi vendéglátás emlékeit egy kötetlen beszélgetés kereté­ben. A Munkaügyi Központ, a kamarák, az OKEV és a szakis­kolák képviselői között szóba ke­rül majd a szakképzés megújítá­sa. a pályaválasztás, a hiányszak­mák és az egyre nehezebbé váló elhelyezkedés is. A szervezők várnak minden vendéglátás és továbbtanulás iránt érdeklődő szülőt, diákot és pedagógust. A finom falatokkal és forró kávéhá­zi italokkal ma fél 6-tól a Kenyér­gyári utca 8. alatt, a régi Textil­művek mögött fogadják vendége­iket. Tanárok az unióban Az iskolai oktatás színvonalának emelését célzó Comcnius-prog­ram támogatásával tanárok, vala­mint nyelvtanár szakos egyetemi és főiskolai hallgatók pályázhat­nak az Európai Unió országaiban zajló továbbképzésre. A felsőisko­lások nyelvi, kulturális és pedagó­giai ismereteik bővítése céljából 3-8 hónapot tölthetnek külföld­ön. A pedagógusok 1-4 hetes in­tenzív kurzusokon, illetve szak­mai és módszertani továbbképzé­seken vehetnek részt. A pályázati határidő február I. A közoktatási intézmények ugyancsak február 1-jéig adhatják be pályázataikat. A pályázati feltételekről a progra­mot kezelő Tcmpus Közalapít­vány honlapján (www.tka.hu.) tudhatnak meg többet az érdeklő­dök. Rongálják és lopják a könyv­tárak állományát, ami ellen na­gyon nehéz föllépni. A szegedi Somogyi-könyvtár dolgozói egy alkalommal sikerrel akadályoz­ták meg egy, megrendelésre dol­gozó bértolvaj munkáját. - Olvasásszociológusok, tanulás­kutatók érdeklődésére lehet érde­mes a téma: miért van az, hogy egyre több felsőoktatásban tanu­ló hallgató, középiskolás diák a néhány perc alatt kijegyzetelhető szócikkeket sem jegyzeteli ki, még csak le sem fénymásoltatja az oldalt, hanem kitépi - mondja Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a So­mogyi-könyvtár igazgatója. Nem szívesen beszél a témáról, nem jó a könyvtárat nem rendeltetéssze­rűen használóknak tippet adni. - Egy Kalevala-szócikk elolvasá­sa tizenöt perc, és amikor Kaleva­la-év volt, könyvtárunkban az összes, Kalevalával kapcsolatos szócikket kitépték - ismerteti ta­pasztalatait. Egyébként mi­után a könyvtárosok észlelték a je­lenséget, kimásolták a Kalcva­la-szócikket, s eleve ezt adták a diákok kezébe. Olyan is megtör­tént: egy-egy kötet összes oldalát kitépték, csak a borító maradt meg. Gyakran csonkítanak atlaszokat Anyagi haszonszerzés is lehet könyvrongálásra motiváló ténye­ző. Gyakran csonkítanak például atlaszokat a térképekért, értékes könyveket pedig a bennük foglalt illusztrációkért. - Ha a réz- vagy acélmetszet nem a szöveg között foglal he­lyet, hanem külön lapon fűzték a kötetbe, a rongáló egyszerűen kivágja, kiszedi a lapot. És már­is van egy kétszáz éves rézmet­szete, amit aztán értékesít ­halljuk a könyvtárigazgatót. Városképek, veduták, színes il­lusztrációk akár műtárgyként is eladhatók. Füveskönyvek, botanikai könyvek ábráit gyak­ran kínálnak eladásra a fővá­rosban. Sokszor hagyatékból származó tárgyként értékesítik őket, holott legnagyobb részük megállapíthatóan könyvtári eredetű. Alkalmanként hat könyv kölcsönözhető A lopás is elterjedt jelenség. Előfordul: valaki beiratkozik a könyvtárba, kivesz egy könyvet, s többé nem jelentkezik. - Ilyenkor tudjuk, kimondot­tan azért iratkozott be az illető hozzánk, hogy ellopja az adott kötetet. Volt, hogy a könyvtár el­ső írásos fölszólítására kifizette a kötet árát, ilyenkor tudható: az utánjárástól akarta megkímélni magát, így volt legegyszerűbb be­szerezni a könyvet - mondja Sző­kefalvi-Nagy Erzsébet. Amikor a kisstílű könyvtolvaj beiratkozik a könyvtárba, kikölcsönöz hat új lektűrt (egy-egy alkalommal hat könyv kölcsönözhető összesen), aztán eladja, már haszonnal is jár. „Bércsonkítók, -tolvajok" is léteznek, bigott gyűjtők alkal­mazzák őket potom pénzért, akik gyűjteményük teljessé téte­le érdekében ilyen eszközöktől sem riadnak vissza, illetve a „nagy pénzekre hajtók". Megvan a - sokszor külföldi - piacuk, kapcsolatrendszerük. A fölbérelt, könyvtárlátogatóként dolgozó tolvaj megszerzi a kívánt képet, szövegrészletet, amely elkerül a jól kiválasztott piacra. Mindig oda, ahol a legtöbbet adják érte. Szigorították a kötetek kiadását Mit tehetnek a könyvtárak a rongálás, csonkítás, lopás ellen? Olykor nem sokat, különösen a könyvrongálók és -csonkítok el­len nehéz föllépni, gyakran maga a csonkítás ténye is csak hosszú idő múltán derül ki. A muzeális, helyben kutatásnál használható könyvritkaságokkal kapcsolat­ban már szigorú kiadási mód­szert vezetett be a Somogyi. Elő­fordult, hogy a könyvtárosok megrendelésre dolgozó, szakértő bértolvaj tevékenységét akadá­lyozták meg. - Az illető azzal jött, hogy kar­tográfiatörténettel foglalkozik, s egy bizonyos Ptolemaiosz-atlasz­ba akart volna beleolvasni. Miu­tán tudtam, hogy ebből az atlasz­ból egy ábrát már Magyarország összes tudományos könyvtárából kilopták, próbának vetettem alá az igénylőt. Mondtam, a keresett kiadás épp restauráláson van, egy kissé későbbi kiadásút tudnék adni ugyanebből. Az kapásból nem kellett neki. Holott, ha tény­leg kutató, a szöveg érdekelte vol­na, amely mindkét kiadás eseté­ben azonos tartalmú, de őt az áb­ra érdekelte, melynek mérete vi­szont a később kiadott műben az eredetinek csak töredéke, s így nem értékesíthető - meséli az igazgatónő. A Somogyi-könyvtár volt az egyetlen bibliotéka az or­szágban, ahol a bértolvaj kudar­cot vallott. A rongálok, tolvajok okozta kár éves szinten százezres nagyságrendű, holott a könyvál­lomány a nemzeti vagyon, a kul­turális örökség része. F.CS. CSONGRÁD MEGYE EGYETLEN ÉPÍTŐIPARI KATALÓGUSA ÉPÍTÉSZET KÜLÖNSZÁM CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTŐIPARI KATALÓGUS Építőipar A-tól Z-ig Tervezés, kivitelezés, felújítás, hitel, építőanyag, ingatlanpiac, lakberendezés, fűtés- és hűtéstechnika, fürdőszoba-berendezés, kertépítés, uszodatechnika, új technológiák. —.— ; ? , tmi1 DUP" PfaÁÉmAi SZIMPU AR Telefon: 30/370-4353 E-mail: takacs.peter@delmagyar.hu Megjelenés: 2005. február 15. Anyagleadás halárideje: 2005. februári. m ' Forrás: Szonda Ipsos Időszak: 2004.1 negyedév DclmaHynrorszáK ONLINE • www.delmagyar.hu I Y SZEPIROI TÖRTENETEK H A Pannon GSM a T-Mobile és a Vodafone ügyfelei a 1749 szám felhívásával agy sms küldésével 200 Ft adománnyal támogatják a szökőár áldozatait. •Mobile« • • O Vodafone Márkakereskedőink: Hódmezővásárhely, SUZUKI TAKÁCS Szántó Kovács János u I08. Tel.: 62-246-199 • Szeged. PÉCSKAI AUTÓHÁZ Dorozsmai úl 6. Tel.: 62-493-369 • SUZUKI SZENTGYÖRGYI KFT. Dorozsmai út 17-19. Tel.: 62-554-300 • VESZPRÉMI AUTÓSZALON KFT. Algyői út 65. Tel.: 62-473-000 • Szentes. BUDAFER RT. Vásárhelyi u. 116. Tel.: 63-561-360 Tortenelmi szamok a Magyar Suzukitol: 1848 Wagon R+ 1848 000 Tudjuk, mi számít. •Az ajánlat az 1.0 GL modellekre a készlet erejeig érvényes. wagon Hl*. Szabóság, szeret-en. • ABS EBD-vel • vezető- es utasoldali légzsák • specialis biztonsági zárszerkezet • irtditasgátló • 3 év garancia • ingyenes Suzuki Mester* szolgáltatás egész Európában 3 évig Üzemanyag-fogyasztás tkombinétO: 6.17,2t'100 km. COs-kitjoesátás ¡kombinált): 143-174 g/km « «sa. 425-s 1, Áttetsző irattálca • (62) 424-1 SB Fa iratpapucs SALE3(oÍ>PRINTKER.HU WWW.PfilNTKER.HIJ Áruházaink: SZEGED, MAROS U. 29. 8 (62) 425-300 SZEGED NAGYÁRUHÁZ FÖLDSZINT SZEQEU, JÓKAI U. 1 . 8 (62) 470270. 11 7-ES MELLÉK IRODA - SZER ­IRODÁBA, ISKOLÁBA MINDENT EB. HELYEN! 6 db/csomag Optitext általános 500

Next

/
Thumbnails
Contents