Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-14 / 11. szám

YètvynS)! isàfûvgçèX8iO xA aviöiöi {ôdè^nèmolfâ -BELFÖLD - KÜLFÖLD PENTEK, 2005. JANUAR 14. Még mindig rengeteg holttestet találnak Több mint 163 ezer az áldozatok száma A miniszterelnök találkozott Kasza Józseffel és Bugár Bélával Nemzet és magyar identitás JAKARTA (MTI/AFP/AP) Százhatvanháromezer fölé emelkedett a december 26-i földrengés és szökőár áldozatainak a száma a csütörtök esti összesítés szerint, mi­vel Indonéziában még mindig több ezer halottat találnak naponta. Az indonéz kormány által közölt hivatalos adat csütörtökön 3700 fővel nőtt, és meghaladta a 110 ezret. Az eltűntek listáján még min­dig több mint 12 ezren szerepelnek, de az adatok egyike serri végleges. Négypárti egyeztetés a nemzetpolitikáról Nem értenek egyet Radardöntés tavasszal BUDAPEST (MTI) Várhatóan tavasszal dönt a kormány a mecseki Zengőre tervezett NATO-lokátor ügyéről - közölte Juhász Ferenc honvédelmi minisz­ter csütörtökön újságírókkal. A radar ügyét Magyarország belügynek tekinti, „nem kívánjuk a NATO-partnerek egyikét sem, és különösen a NATO egészét ebbe a vitába bevonni" - mondta Juhász Ferenc egy, az új év alkalmából rendezett ünnepségen. Hozzátette: a közvéleménynek fel kell készülnie arra, hogy válasz­tani tudjon biztonságpolitikai és környezetvédelmi érdekek között. „Két olyan értékről van szó, amely egyaránt fontos", de a radarállo­más tekintetében ezt a két érdeket „egyszerre, egy időben, egy helyen tökéletesen biztosítani nem lehet" - mondta a politikus. Kijelentette: „Valamelyiknek a rovására dönthetünk majd csak." Eltérő véleményeket fogalmaz­tak meg az új nemzetpolitikáról az MDF által kezdeményezett négypárti egyeztetetés eredmé­nyességéről a tárgyalás részt­vevői a találkozó után újság­íróknak nyilatkozva. BUDAPEST (MTI) Dávid Ibolya, az MDF elnöke a mintegy másfél órás, zárt ajtók mögötti megbeszélés után el­mondta: úgy álltak fel az asztal­tól, hogy a résztvevő képviselők tájékoztatják a pártok elnökeit az MDF nemzetpolitikáról kialakí­tott álláspontjáról. Újhelyi István MSZP-alel­nök, aki egy virágcsokrot ho­zott a tárgyalást kezdeményező Dávid Ibolyának, kifejtette: el­fogadják az MDF javaslatait, és nyitottak bármilyen további egyeztetésre, amennyiben az országgyűlés mind a négy párt­ja „emberséges és kiegyező ma­gatartást" tud tanúsítani. Egy­ben javaslatot tett a miniszter­elnök múlt héten bejelentett, a határon túliak helyzetének könnyítését célzó javaslatainak továhbtárgyalására. Kövér László, a Fidesz választ­mányi elnöke arról beszélt, nem vártak sokat az egyeztetéstől, amelyről azt gondolják, hogy al­kalmatlan fórum a nemzetpoliti­ka ügyeinek megtárgyalására. Hozzátette: azt javasolták az MDF elnökének, hogy a megbe­szélést a Magyar Állandó Érte­kezlet mielőbbi összehívásával próbálják folytatni. Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvi­vője azt mondta: nem látja értel­mét, hogy újabb egyeztetéseket tartsanak. Közölte: Kövér László a tárgyaláson kijelentette, „hogy semmiben nem ért egyet a kor­mánypártokkal, bármit is mon­danak". „Úgyhogy ettől kezdve ennek a tárgyalásnak sikere nem lesz" - tette hozzá. Ki viszi ki a hasznot ? Olcsóbb forint kellene A Magyar Kereskedelmi és Ipar­kamara (MKIK) által megkér­dezett vállalkozások többsége szerint a reálgazdasági szerep­lők egy, a mostaninál gyengébb forintárfolyamban erdekeltek ­mondta Parragh László, a szer­vezet elnöke csütörtökön Bu­dapesten sajtótájékoztatón. BUDAPEST (MTI) „Beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy nincs össz­hang a jegybank és a kormány között az árfolyam-politika te­kintetében, hiszen a negatív ha­tások a költségvetést, a gazdaság szereplőit és a háztartásokat is érinthetik" - húzta alá az elnök. Kifejtette: a megkérdezett vállal­kozások véleményének összegzé­se alapján egy, a mostaninál gyengébb, hozzávetőleg 251-260 forint/euró közötti árfolyamban érdekelt a magyarországi cégek többsége. Elmondta: felmérésük szerint az exportra termelő cégek 2004-ben 150-170 milliárd fo­rint összegű veszteséget szenved­tek cl a forint magas árfolyama miatt. Igaz, mindeközben az im­portőrök hozzávetőleg 300-325 milliárd forint összegű hasznot realizáltak. Ráadásul ez a haszon úgy alakult ki, hogy az importő­rök az árfolyam adta nyereségből nem sokat juttattak a végső fo­gyasztóknak - tette hozzá. Robbanás egy spanyolországi raktárban Nyolc munkás életét vesztette Nyolcan meghaltak és négyen megsebesültek egy véletlenül történt robbanásban csütörtö­kön az észak-spanyolországi Rurgosban, egy raktárban, ahol üzemanyagot is tároltak. BURGOS (M TI/AP/AF P/l TAR-TASZSZ) A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az épület­ben, amely egy kerékpárút építő társaság tulajdona, különböző gépeket és üzemanyagot tárol­tak. A robbanás valószínűleg ak­kor történhetett, amikor a mun­kások az üzemanyagtartállyal voltak elfoglalva. Mind a nyolc halálos áldozat ­hét spanyol és egy marokkói - a raktárban dolgozott. A nemrégiben épült raktárt nem rongálta meg a robbanás, és összedölés sem fenyegeti - kö­zölték a hatóságok. Letakart holttestek a burgosi robbanás helyszíne előtt Fotó: MTl/El'A/Federico Velez A Parlament Munkácsy Tfcrmében találkozott Gyurcsány Ferenc Kasza Józseffel és Bugár Bélával MTl-fotó: Kovács Attila Január végéig szakértői konzultációsorozat zajlik lc Budapesten, amelyen a kormány és a határon túli magyar szervezetek kép­viselői megtárgyalják a kormány által a határon túli magyarság támogatására meg­hirdetett ötpontos program valamennyi részletelcmét - jelentette be a miniszter­elnök csütörtökön. BUDAPEST (MTI) „Úgy és olyan tartalommal leívánunk dönte­ni, hogy az lehetőség szerint találkozzon a határon túli magyar közösségek véleményé­vel" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, miu­tán megbeszélést folytatott Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), vala­mint Bugár Bélával, a szlovákiai Magyar Ko­alíció Pártja elnökével. A kormányfő szerint hosszú és részletekbe menő konzultációt folytattak arról, milyen konkrét lépéseket igényel a közös nemzeti fe­lelősség megerősítése, ebben mi a feladata az 'anyaországnak, és ehhez miként tudnak hoz­zájárulni a határon túli magyar közösségek és azok különböző politikai szerveződései. „A legátfogóbb céljaink közösek: azt szeret­nénk, ha a határon túl élő magyar közösségek megőrizve magyar identitásukat és megerő­sítve többes identitásukat jól boldogulhatná­nak szülőföldjükön, tisztességesen élnének, jó munkát találnának, és eközben ápolhatnák a kapcsolatot a magyar nemzet többi részé­vel" - szögezte le a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc reményét fejezte ki, hogy a következő hetekben sok részletkér­désben előrehaladásról tudnak beszámolni, és új megoldások, jogszabályok, intézmé­nyek születnek - a többség megelégedésére. Kasza József elmondta: a határon innen és túl élő magyarság közös érdeke, hogy elmoz­duljanak a holtpontról. Szerinte a csütörtöki találkozó azt jelezte, hogy a tárgyalások so­rán a határon túli magyarok partnerre talál­hatnak a megoldások kidolgozásában, és tar­talmat nyerhet a közös érdek, a nemzetegye­sítés. „Nem volt könnyű tárgyalás, ugyanakkor köszönet a miniszterelnök alapos hozzáállá­sáért, és amint tapasztaltam, jóindulatáért" - fogalmazott a VMSZ elnöke. Bugár Bcla közölte: „a tárgyalások vége po­zitív, a feszültség feloldódni látszik". „Megegyeztünk, hogy a bennünket érintő kérdésekben közösen alakítjuk ki álláspon­tunkat. Bízom benne, hogy már a hónap vé­géig tudunk megoldásokat találni" - tette hozzá a szlovákiai magyar politikus. Az MTI kérdésére - miért nem hangzott el a most tett nyilatkozatokban egyetlen egy­szer sem az elmúlt időszakban feszültségeket okozó kettős állampolgárság ügye - a minisz­terelnök azt mondta, keresik a módját an­nak, hogy a mainál könnyebben, átfogóbban és mélyebben élhessek meg magyarságukat a határon túl élők. Meglepő uniós adatok Hazánk vezet az ipari foglalkoztatottságban Az Európai Unió tavalyi bővítése után is jelentősek maradtak az eltérések az EU-országok kisebb egységei, régiói között, de érez­tetik kedvező hatásukat a régiók közti kapcsolatok fejlesztésére tett erőfeszítések is - derül ki a 254 uniós régióval foglalkozó statisztikai évkönyvből, amelyet csütörtökön ismertettek Brüsz­szelben. BRÜSSZEL (MTI) Az EU saját statisztikai hivatalá­ban, az Eurostatnál készített év­könyv az olaszországi Abruzzó­tól a hollandiai Zuid-Hollandig az EU minden régiójáról tartal­mazza a legfontosabb társadalmi és gazdasági adatokat a lakosság összetételét jellemző statiszti­káktól kezdve a tudományos eredményeken át az idegenforga­lomig. A könyvről a http://europa. eu.int/comm/eurostat internetes honlapon további információk szerezhetők. Az adatokból egyebek között kiderül, hogy a 25 tagú EU-ban Magyarország és Szlovákia régiói rendelkeznek a legnagyobb ará­nyú ipari foglalkoztatottsággal. A hét magyar régió közül hatban az ipar részesedése meghaladja az 50 százalékot (kivétel 41,8 szá­zalékkal Közép-Magyarország). Ebben az összehasonlításban mind a három „dobogós" helyet magyar régiók foglalják el, sor­rendben Közép-Dunántúl (70 százalék), Nyugat-Dunántúl (66,7), Észak-Magyarország (66). Az unióban vannak azonban olyan területek, ahol az ipar fog­lalkoztatási részesedése 10 szá­zalékot sem ér el, például a Kaná­ri-szigeteken vagy Belső-London régióban. Ugyancsak a foglalkoztatási statisztikából derül ki, hogy a 75 százalék fölötti általános foglal­koztatási aránnyal rendelkező 21 régió több mint fele Nagy-Britan­niában található (magyar ebben a kategóriában nincs). Az 50 szá­zalék alatt ráta miatt szenvedő 19 régió között hat olasz, öt fran­cia és öt lengyel van - Magyaror­szágról egyedül Közép-Alföld ré­gió tartozik ide 49,5 százalékkal. Példaként kiemelte a brüsszeli közlemény az idegenforgalom egyik fő jelzőszámának tartott vendégágyak arányát is az év­könyvből. A statisztika azt mu­tatja, hogy e területen legjobban ellátottak a hegyi régiók és a szi­getek. A Baleári-szigeteken min­den ezer lakosra jut 518 vendég­ágy, de igen nagy az arány több görög régióban, illetve olasz, osztrák és francia hegyi területe­ken vagy szigeteken is. Az új tag­államok között Ciprus és Málta vezet 12,4, illetve 10,3 százalé­kos befogadóképességgel. Ma­gyarországon a Dél-Dunántúlon minden ezer lakosra 63,4 ven­dégágy jut, míg a Dél-Alföldön csak 17,9. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő helvétté s ÖRFI FERENC. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN* Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZ1 RÓBERT (fotó), ÚJSZÁSZ1 ILONA (híres információi, SÜU JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztflségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csnnglád, MakO, Szentes). SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, Pí: 15.1. Telefon 62/567-888. Titkárság 62/567-800. Fax: 62/567 881 Sportrovat: 62/567-882 Interneteim www delnugyar.hu • E-mail: szerkesztőség« dclmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tcl./fáx: 62/241-905. Hirdetési tcl./lax: 62/242-419 6900 Makó, Szegedi u. 9-13 Itt: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: "Itl./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kouuth u. 8. Tét: 63/401-024 TEL/Íix: 63/314 838 6640 Csongrád, Kossuth ter 9 11 Tel/lax: 63/481-010 • KlADfA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ* Kiádóigázgaló: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. lel 567 842, lax 567 887 Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Telelőn: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567-872, lax: 62/567-884 Terjesztési vezető KÖTI ZOLTÁN. 'R-rjcsztés: 62/567-864. Előfizetés 06/80/821-821 |ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dij egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarorszigl, 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarorszig Kiadó • ISSN 0133-025X IDelniagy.Írország), ISSN 1416 0099 (Délvilágl • A Délmagyarorszig Kiadó a Lapcom Kft tagia. Úgyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents