Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-24 / 300. szám

VI. CSENDES ÉJ 2004. december 24., péntek D0B0ZY LEVENTÉVEL ROPOGÓ HÓRÓL, POFONT VÁLTÓ PEREKRŐL Titkokat hordozó karácsony Dobozy Levente: A karácsony egy nagy várakozás FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Nagy várakozást, majd beteljesedést jelentett a karácsony Dobozy Leventének gyermekkorában. Az ünnephez hozzátartozott a gyertyagyújtás, a családi vacsora, az éjféli mise, a ropogó hó, a másnap hajnali, szülők nélküli gyertyagyújtás, a nagy, családi ebéd. A nosztalgiázásra csábított neves szegedi ügyvéd véli, nagyot csalódhat az, aki rohamosan változó világunkat nem tudja elfogadni, s a XXI. század elején is a XX. század közepének karácsonyi szokásait szeretné újra átélni. Akik ismerik Dobozy Leventét, a jeles szegedi ügyvédet (márpedig ilyen ember rengeteg akad a Tisza partján, s távolabbi vidékeken is), azok pontosan tudják, egy káros szokását nem sikerült lebirkóznia. A Szegedi Ügyvédi Kamara elnöke ugyanis erős dohányos, s beszélgetésünk idején is sűrű cigarettafüst lengte be irodáját. De elárulom, egy pillanatig sem zavart, ugyanis Dobozy Levente régen volt karácsonyok felidézésével percek alatt olyan ünnepi hangulatot varázsolt a szobába, hogy a cigaretta illatos gyertyává nemesült, az aktákról meg azt is elhittem volna: már az ünnepekre vásárolt ajándékok lapulnak a csomagokban. - A háborít legelején születtem, és a háborús idők után, az ötvenes években nőttem fel. Egész családunk is megélte azokat a borzalmakat, amik ezzel a korszakkal jártak. De mivel nem igazán értettem, mi is történik körülöttem, emlékeimben egy olyan szép gyermekkor él, ami a ma felnövők számára szinte elképzelhetetlen - kalauzolt egy régen letűnt világba Dobozy Levente. Az értékrend segít - Ahogy Öregedtem, családot alapítottam, s ma, amikor már elmondhatom, hogy leéltem életem javát, hiszen 64 éves vagyok, eszemmel egyre inkább fel tudom mérni, milyen is volt az a kor. De arra is emlékezem, hogy a mi famíliánk hogyan igyekezett átvészelni a nehéz időket. Ebben sokat segített az az értékrend, ami kialakult családunkban. Szüleim úgy neveltek engem s testvéreimet, hogy gyorsan megtanuljuk, mekkora értéke van az igazmondásnak, a szeretetnek, a családnak, s ebben az értékrendben külön jelentőséget kaptak az ünnepek is. A karácsony számunkra egy nagy várakozást jelentett, majd a beteljesedést, ami a gyertyagyújtásban csúcsosodott ki. Az ünnep hangulatához nem csupán az ajándékok vásárlása tartozott, hanem a vele járó szertartások is. A karácsony egyben a titkok hordozója is volt. Kisgyermekként természetesen elhittük, hogy az ajándékot a Jézuska hozza, majd amikor felcseperedvén nyilvánvalóvá vált, hogy ez mégsem így történik, egy hallgatólagos megegyezéssel úgy tettünk, mintha Jézuska látogatná meg családunkat. Az ajándékozásban rejlő legnagyobb érték számunkra a titok, ami most is szent nálunk, még a feleségem sem tudja, mit fog találni a fa alatt, nem is beszélve a gyerekeimről. A karácsony része volt a családi vacsora, az éjféli mise, a ropogó hó, a másnap hajnali, szülők nélküli gyertyagyújtás, időnként egy kis karácsonyfatűz, mert hát a díszes növény legjobb szándékunk ellenére is lángra lobbant, és persze a nagy családi ebéd, amikor előfordult olyan is, hogy tizenhatan ültünk egy asztal mellett - idézte fel gyermekkorának karácsonyi hangulatát Dobozy Levente, s újabb cigarettára gyújtott. Többen boldogtalanok Én pedig azt hittem, hogy most kemény ostorozás következik, a neves ügyvéd elüzletiesedett világról beszél majd, új, a régi hangulatot szétverő szokásokról. Ám tévedtem. - Persze hogy csalódik az, aki a XXI. század elején a XX. század közepének hangulatát, érzéseit várná. Hiszen a karácsony, akárcsak életünk, folyamatosan változik. Meggyőződésem, hogy a karácsonyt, mondjuk 1500-ban az egyszerű közemberek nem is ünnepelték, vallási ünnep volt, amit csak jóval később, a polgárosodás idején, éppen a polgárság tett családi ünneppé. Csak hogy egy példát említsek: ma már nincs olyan otthon, ahol ne állítanának fel karácsonyfát, míg a XIX. században ez még ismeretlen volt a Tisza partján, a faállítás rítusa a német nyelvterületekről érkezett hozzánk. Azt is el kell fogadnunk, hogy a karácsony vallási jellege mindinkább elhalványul, s nem szabad ítélkeznünk azok felett, akik ezt az ünnepet egy hosszú munkaszünetnek tekintik, amikor kipihenhetik egész éves rohanásuk fáradalmait. Azt is természetesnek tartom, hogy mind nagyobb hangsúlyt kap az ajándékok minősége, értéke, hiszen akár tetszik egyeseknek, akár nem, ma fogyasztói társadalomban élünk, s miért hisszük, hogy ez a fogyasztói, mindenből a legjobbat akaró vágyakozás majd éppen karácsony idején válik semmivé. A gond csak az, hogy ebben a vásárlási lázban beköltözött karácsonyunkba a képmutatás is - sokan az ajándék mind fényesebb csillogásával akarják bebizonyítani, gyakran önmaguk előtt, rokonaiknak, mennyire is szeretik őket. Mind többen erőn felül költekeznek, elvész az egészséges mértéktartás, ami szintén nem csak karácsonyi jelenség. Olyan világban élünk, amikor a társadalom a hétköznapokban is elvárja ezt a magatartást. Hányan, de hányan élnek közöttünk olyanok, akiknek bőven elég lenne, ha egy olcsóbb autóval rónák az utakat, de nem tehetik meg, mert a környezetük elítélő véleményével találnák magukat szemben, ha nem egy drága kocsicsodában parádéznának. A kevésbé tehetősekben ez persze elégedetlenséget, keserűséget szül, s lehet karácsony, vagy szürke hétköznap, a mind nagyobb vagyoni különbségek láttán egyre több boldogtalan emberrel találkozunk. Benne élve a jog, az igazságszolgáltatás világában, megkockáztatom, hogy ez az egyik lehetséges oka annak, hogy - nem látván más utat a felzárkózáshoz - sokan a bűnözést választják, mert nem akarnak leszakadni a tehetősebb rétegektől - fogalmazott Dobozy Levente. Olyan emberrel váltottam szót karácsonyról, ünnepekről, aki már négy évtizede dolgozik az ügyvédi pályán. Ezért aztán magam is igyekeztem úgy terelni a beszélgetést, hogy változó világunkat elemezve az ügyvédi kamara elnöke szóljon a bűnről, azokról a félelmekről is, amik az emberek lelkét karácsonyhoz közeledvén is szorongatják, látva a napi híradások rablásokat, gyilkosságokat felidéző képeit. Nem lett rosszabb a világ - Hogy bűnösebb lett-e a világ mára, mint mondjuk ötven éve volt? Nem hinném - tűnt el újfent a dohányfüstben Dobozy ügyvéd úr arca. - Tudja, az én gyerekkoromban jóval egyszerűbben elintéződtek azok az ügyek, amik ma jogi útra terelődnek. Például ha egy kölyköt almalopáson kaptak, a kert gazdája lecsörgetett két-három csattanós pofont, s a dolog le volt zárva. A falusi kocsmában elhangzó becsületsértés sem került soha bíróság elé, mert a legények az ajtó előtt szikrázó ökölváltásban ugyan, de lerendezték a problémát. Jómagam ismertem olyan rendőrt, aki a túl gyorsan hevülőket, vagy kisebb vagyoni bűncselekményeken kapott suhancokat gumibotjával tanította meg a törvényre. No, efféle esetek manapság nem fordulhatnak elő, a konfliktusok szinte mindegyike bíróság elé kerül, a vitából per lesz, nem egyszer egy egész életre szóló hatást kiváltva. Az persze igaz, hogy az ország egy részének vagyonosodásával, mint azt már említettem, megjelent a bűnözésnek egy erőszakosabb, célratörőbb, kíméletlenebb válfaja, de ez még nem jelenti azt, hogy a társadalom egésze fogékonyabb lenne a bűnre. Higgye el, nem rosszabb ez a világ, mint amilyenben elődeink éltek, csak más. És ebben a más világban kell megtalálnunk a helyünket karácsonykor is, szilveszterkor is, vagy akkor, ha kemény munka vár ránk. Mert akinek ez nem sikerül, naponta szembesülhet saját elégededenségével, boldogtalanságával - köszönt el Dobozy Levente, akit éppen egy újabb pere várt a Széchenyi téri igazságügyi palotában. BÁTYI ZOLTÁN A SZENTESI LELKIPÁSZTOR HÁZASPÁR AZ ÜNNEP ÜZENETEROL Nem a kellékek a fontosak Több százezer forintot is elköltenek egyes családok karácsonykor, mert úgy érzik, hogy muszáj. A szentesi Kovách református lelkipásztor házaspár elmondása szerint némelyek még kölcsönt is felvesznek, hogy minél gazdagabb legyen az ünnep. Pedig nem a kellékek számítanak Jézus születésének napján, hanem a szeretet. A szentesi református nagytemplomi egyházközségben szolgál Kovách Péter és Kovách PéternéMászáros Erzsébet. A lelkipásztor házaspár számára nehéz volt az advent, mert a tizenkilenc éves leányuk, Debóra elsőéves főiskolai hallgató Budapesten. logopédusnak készül, mert szeretne segíteni az embertársainak. Azt mondja Erzsébet, hogy ez az első esztendő, amikor nem volt mindvégig otthon az adventi készülődés idején a kislány. De karácsonyra hazajön a kollégiumból, és mindhármuk számára az lesz a legszebb ajándék. Ketten sütnek-főznek, hagyományos magyarételeket készítenek majd. A háziasszony debreceni, így hajdúsági töltött káposzta és orjaleves kerül az asztalra. Tavaly sütöttek püspökkenyeret Debórával, s mivel jól sikerült, most is próbálkoznak vele. Meg persze lesz beigli is. A lelkésznő bevallja: a főzésből nem szoktak ügyet csinálni. Van olyan háziasszony, aki az ünnepek alatt csak süt, főz és mosogat. Szerinte jobb lenne, ha a család beérné kevesebb étellel, s akkor az édesanyák is tudnának a másikra figyelni. Erzsébet úgy fogalmaz: a másik ember legyen fontos, ne a kellékek. Azt már a férje említi, hogy manapság vannak olyan családok, ahol több százezer forintot is elköltenek karácsonyra. Akadnak olyanok is, akik még hitelt is felvesznek, hogy minél gazdagabb legyen az ünnep. Miközben azt tapasztalják, egyre több a szegény ember. Erzsébet asszony a műit század hatvanas éveinek szegénységét véli felfedezni újabban. Kovách Péter azt tartja fontosnak: jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna, hogy az embereket nem az alapján mérik, hogy mennyi pénzük van. A legtöbb ember a családja körében tölti az ünnepeket, pedig nem így volt régen. Mészáros Erzsébet Jézus megszületését említi, amikor idegen emberek mentek a jászolhoz a pásztorokkal és a napkeleti bölcsekkel ünnepelni a jövevényt. A lelkésznő úgy mondja: az egész emberiség kapott ajándékot Jézus születésével. Ez azt jelenti, hogy Isten szeret minket, s Jézus születésének a napját köszöntjük karácsonykor. Ezért azoknak sem kell szomorkodniuk, akik egyedül töltik a szentestét. A magányos embereknek is érezniük kell ugyanis Isten szeretetét. Azt mondják a lelkipásztorok: ne a család ünnepének tekintsük a karácsonyt, hanem azt ünnepeljük együtt, hogy Isten szeret minket. Erzsébet szerint a szentestét egyedül töltő ember is örülhet Jézus születési ünnepének. Régen az egész falu elindult a legnagyobb hóban, fagyban, jégben, hogy a Megváltót köszöntsék. Kovách Péter a régi karácsonyokat közösségi ünnepeknek nevezi. A felesége szerint szegényebbek lettünk azáltal, hogy a szeretet ünnepe leszűkült a család ünnepévé. A lelkész ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a ma embere sokkal zárkózottabb, mint az elődeink voltak. A gyülekezetben úgy jelentkezik a szemléletváltás, hogy már többen jelezték a lelkipásztor házaspárnál: nem mennek karácsonykor az istentiszteletre, mert otthon lesz a család. Furcsa gondolkodásra vall Kovách Péter szerint azt mondani, hogy a karácsony a családé. A tiszteletes asszony úgy fogalmaz: ha most nem Jézus születésnapját köszöntjük, akkor nem azt ünnepeljük, amiről szól a karácsony. Ha karácsonykor azt ünnepelnénk, hogy Isten szeret minket - teszi hozzá a férje akkor mindenkinek örömteli lehetne a karácsony. Csak a csillogó-villogó kellékek, a drága ajándékok Erzsébet szerint azt takarják el, hogy nincs szeretet bennünk. Kár, hogy az utóbbi időkben tárgyiasult a karácsony, pedig a tárgyak elvesztik az értéküket. Kovách Péter úgy véli: újabban bálványt kreálnak az emberi szeretetből, ami mulandó és nagyrészt megjátszott. Az ajándékok pedig éppen a szeretet hiányát takarják el. Az egyre fényesebb karácsonyok egyre nagyobb sötétséget hoznak. BALÁZSI IRÉN A Kovách lelkipásztor házaspár legnagyobb ajándéka az lesz, ha hazajön a kollégiumból főiskolás leányuk, Debóra FOTÓ: VIDOVICS FERENC