Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-24 / 300. szám

Péntek, 2004. december 24. CSENDES ÉJ III. GREGOR JÓZSEF KONCERTEKET AD, KOCSONYÁT FŐZ ÉS POLITIKUSOK NÉLKÜLI, ÖSSZNÉPI BÉKÜLÉST SÜRGET A díszpolgár ünnepi monológja Gyerekkorában ministránsfiúként leginkább az adventi hajnali misék várakozásteli hangulatát szerette, ma a karácsonyt tartja a legfontosabb családi ünnepnek Kossuth-díjas basszistánk, Gregor József, aki szerint alulról jövő kezdeményezéssel, a politikusok kihagyásával össznépi kibékülésre lenne szükség, mert nem tesz jót az országnak, ha gyűlölködő szekértáborokra szakad. Szeged díszpolgára, Gregor József Don Pasquale szerepében nemrégiben ünnepelte társulati tagságának negyvenéves jubileumát a Szegedi Nemzeti Színházban. Világjáró basszistánk szokásához híven idén is a Mars téri piacon vásárolta meg a fenyőfát és az ünnepi menü elkészítéséhez elengedhetetlen savanyú káposztát, amit már tizenéve ugyanaz az asszony tesz neki félre. Halászlé, sült süllő és kiflikrumpli - Szenteste szűk körben ünnepelünk Szegeden: csak feleségem édesanyja és leányáék, Renátáék karácsonyoznak velünk. Felnőtt gyermekeink már saját családjukkal töltik az ünnepi estét. Nálunk a menü kötelezően mindig ugyanaz: halászlé, amit az utóbbi időben már egyik gárdonyi barátom szokott elkészíteni. Amikor a halászlét hazahozom Gárdonyból, rendszerint még egy kis erős paprikával megbolondítom. Hogy szét ne főjön a hal, egy pici citromot is szoktam bele tenni, ami persze nem érződik benne. A halászlé után sült süllő következik. Az élő süllőt a Velencei-tóról szerzem be, mert az ottani isteni finom. Nem sokat kell vacakolni vele, egyszerűen csak lisztben megforgatom. Dunántúlról való kiflikrumpliból készítünk hozzá salátát: idén kétfélét is csinálunk, majonézeset és hagymás-eceteset. 25-én ebédre jön össze a család, ilyenkor a feleségem, Marika világszínvonalú töltött káposztája a főfogás. Aki kér, az előző esti halászléből is kaphat előtte. 26-án Budapestre kell utaznom, mert másnap a Mátyás-templomban koncertem lesz, ahol Hándeláriákat, karácsonyi dalokat énekelek. A Mátyás-templomban minden koncertünk azzal fejeződik be, hogy közösen elénekeljük Dvorák Újvilág szimfóniájának második tételéből készült Égi szent béke jöjj... kezdetű híres feldolgozást. 28-án már Szombathelyre utazom tovább, ahol a következő két napon a Pál Tamás vezette Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral szilveszteri koncertet adunk. Mielőtt elmegyek, főzök egy hatalmas adag kocsonyát. Ez minden évben az én feladatom. A szilvesztert és újév napját Gárdonyban töltjük, mindig disznóhúst eszünk ilyenkor, mert tartjuk magunkat a babonához: a disznó előre túrja a szerencsét, ezért szerencsét hoz, nem szabad viszont szárnyast enni, mert az hátrafelé kapar. Január 3-án Békéscsabán lesz koncertem, 4-én Don Pasquale-előadás vár rám Szegeden, 5-én pedig kezdjük az Operaházban a Sosztakovics-darab próbáit, közben Pomádé-, Sevillai borbély- és Szerelmi bájital-előadásaim is lesznek. Hála istennek, újra rengeteg munkám van. Betegségem miatt az elmúlt évben csak a tizedét dolgoztam annak, amennyit rendesen szoktam. Végül már elviselhetetlen voltam, megőrjítettem a családom. Csak akkor érzem jól magam, ha tanulnom, készülnöm, utaznom kell. Magányos szenteste Belgiumban A kilencvenes években, amikor Belgiumban dolgoztam, az egyik ottani televízió meghívott a karácsonyi műsorába. 23-án este volt a felvétel, és másnap nem jött egyeden gép sem Budapestre, így csak 25-én tudtam hazarepülni. Szörnyű volt a szenteste idegenben egyedül! Állandóan telefonálgattam haza, és elhatároztam: soha többé Gregor József szegedi otthonában - ünnepi hangulatban nem vállalok olyan munkát, ami tönkreteheti a karácsonyomat. Ilyenkor megpróbálja az ember jóvátenni egész éves gonoszságait, mulasztásait, fontos, hogy legalább karácsonykor együtt legyen a család. Amikor hónapokon át a New York-i Metropolitan Operában énekeltem, akkor is hazaugrottam karácsonykor, mert szerencsére kaptunk két szabad hetet. Nekem nem voltak emlékezetes gyerekkori karácsonyaim, csak egyre emlékszem nagyon: amikor focilabdával véletlenül betörtem egy ablakot, és szenteste is büntetést kaptam. Számomra akkoriban inkább az adventek voltak szépek. Mélyen vallásos voltam, tizenegytől tizennyolc éves koromig ministráltam is. Az adventi hajnali miséknek mindig volt valami várakozáshangulatuk, őszinte gyermeki hittel valami eljövendő jót és szépet vártunk. Birsalmasajt Aszófőről, dióval A rengeteg elfoglaltságom miatt az elmúlt években úgy alakult a munkamegosztás közöttünk, hogy Marika feladata az ajándékvásárlás, én mindig csak a neki szánt meglepetést veszem meg. Úgy látom, mostanra nálunk is elamerikanizálódott ez az ünnep is. Tíz évvel ezelőtt, amikor hónapokon át New Yorkban dolgoztam, ott láttam először, hogy már októberben megkezdték a karácsonyi vásárt. Azt is Amerikából vették át, hogy az utcai fákat is égőkkel díszítik, ami szerintem nagyon hangulatossá varázsolja ilyenkor a várost. Aszófői barátaink minden karácsonyra küldenek nekünk egy birsalmasajtot, amiben dió van. Kedves ajándék ez számomra, mert a szeretetüket, figyelmességüket érzem benne. Ahogy emelkedik az életszínvonal Magyarországon is, úgy nő az emberek költekezési kedve. Sokan szenvednek attól, hogy egymásra licitálva vásárolnak drágábbnál drágább ajándékokat. Egész évben azért spórolnak, hogy ilyenkor erőn felül költekezhessenek. Ezt nem tartom jónak. Az időjárást viszont nem lehet megvásárolni: évek óta nincs hó. Úgy emlékszem, gyerekkoromban mindig csikorgó hóban mentünk az éjféli misére, mostanában viszont ritkán van fehér karácsonyunk. Ilyen időben, mint a mostani is, nincs is igazi karácsonyi hangulatuk az ünnepeknek. Annak idején Vaszy Viktor FOTÓ: DM/DV ragaszkodott hozzá, hogy karácsony előtt mindig a Bohéméletet játsszuk. Emlékszem, mindig elhelyeztünk egy kis fenyőfát a színpadon az első és a negyedik felvonásban, és így különleges atmoszférájuk volt azoknak az előadásoknak. Össznépi kibékülő mozgalom Azt vettem észre: toleranciám mostanában a nullával egyenlő, a hülyeséget egyszerűen nem tudom elviselni. Rettentően bosszant, hogy rendkívül alacsony szintű Szegeden a közlekedési kultúra. Bár ma is többnyire villamossal járok, amikor mégis autóba ülök, sokkal jobban felbosszantom itthon magam, mint a pesti csúcsforgalomban. Az is fontos, hogy az ember adja meg a tiszteletet a másiknak, ne éljen vissza az idejével. Mostanában azonnal kimondom, amit gondolok, nem tudom és nem is akarom magamban tartani. így van ez a közéleti kérdésekkel is, pedig Marika mindig kérlel, hogy tartsam meg magamnak a véleményem. Nemrégiben egy több évtizedes barátságom szakadt meg a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán képviselt álláspontom miatt. Döbbenetesnek tartom, hogy mennyire megosztja az embereket a politika. Azt gondolom, nem a választópolgárokra kellene rátestálni a döntéseket ilyen bonyolult kérdésekben. Nagyon jól fizetett ingyenélő politikusaink vannak a jobb- és a baloldalon is, adóinkból fenntartjuk a kormányt és a parlamentet, a képviselők feladata és felelőssége lenne, hogy megoldást találjanak ezekre a problémákra. Mindenki tudja rólam, hogy liberális vagyok, a kettős állampolgárság kérdésében mégis a jobboldallal szavaztam. Az SZDSZ-nek, mint az eszmék és az emberek szabad áramlását zászlajára tűző liberális pártnak kellett volna elsőként kiállni a kettős állampolgárság megadása mellett. Nem bántam meg, hogy elmentem a népszavazás előtt a Kós Károly sétányra és a Professzorok Batthyány Körének meghívását is elfogadtam. Vannak olyan nemzeti sorskérdések, amikből nem szabad pártpolitikát csinálni. Ha már megtartották ezt a szerencsétlen népszavazást, hogy nézhettem volna erdélyi származású kollégáim szemébe, ha nemmel szavazok. Az eredménytelen szavazás után Szlovákiában és Erdélyben is kiröhögik a magyarokat, mondván: otthon sem kellenek. Felelőtlen, kalandor akció volt az MVSZ kezdeményezése azért is, mert újra tragikusan kettészakította az országot, és szembefordította egymással a hazai és a határainkon túl élő magyarságot. Gondolta volna valaki, hogy a székelyek egyszer majd nem akarják elénekelni a Himnuszt és nem hajlandók magyar zászlót lengetni? Azt mondom, ne a vezető politikusainktól várjuk, hogy szót értsenek egymással, mert láthatóan képtelenek erre. Nekünk, szabadgondolkodó civileknek kellene először a mérsékelt jobboldallal értelmes párbeszédet kezdeményeznünk. A politikusokat hagyni kell belefulladni a gyűlölködésbe, és alulról elindítani az össznépi párbeszédet és kibékülést. Milyen szép karácsonyi ajándék lenne ez az országnak! LEJEGYEZTE: HOLLÓSI ZSOLT Jeles napot választott ötven éve házasságkötésük időpontjául az újszentiváni Szkok István és Pintér Mária. Éppen karácsony napján adta össze őket a helyi plébános. Azóta élnek együtt békességben, szeretetben. Munkában volt részük bőségesen. Vinkler atya ötven éve, 1954 karácsonyának első piros betűs napján, az újszentiváni iskola kápolnájában eskette össze Szkok Istvánt és Pintér Máriát. A házaspár, néhány éves Fejér megyei távollét után visszatért egybekelésük színhelyére, s ma is Újszentivánon él. Életük történetét fiuk, az ugyancsak falubeli ifjabb Szkok István mesélte el. APJA HaYETT IS DOLGOZOTT Szülei számára hosszú út vezetett el a szőregi vasúti töltés mögött meghúzódó falucskába érkezésig, s még hosszabb, munkával teli időben telt az együtt töltött félszáz esztendő. Amikor a kiskunhalasi határőregységnél katonaidejét töltő Szkok István a szentivánl gazdakör egyik hétvégi bálján megismerte Pintér Máriát, már mindketten beleszoktak a kemény munkába. A Fejér megyei Kálóz községből szármaJEZUS SZULETESENEK ÜNNEPEN TARTOTTAK AZ ESKÜVŐT Karácsonyi aranylakodalom zó fiatalember családja rangos közreműködőnek köszönhette, hogy Magyarországra került: őseit még Mária Terézia császári és királyi fensége telepítette Stájerországból magyar földre. A Szkok családokba születettek olyan életképesnek bizonyultak, hogy ha a zirci apátság közelében fekvő Bakonyzsérc faluban a Szkok vezetéknevet kiáltja valaki, vagy huszonhét família megjelenésére számíthat... A huszadik század első negyedében születettek számára azonban az egymásnak élet (és a történelem) korántsem tartogatott vidám eseményeket. Háborúban szolgáló, majd hét évre hadifogságba elhurcolt apja helyett még Szkok István és Pintér Mária ötven éve fogadott hűséget nem hadköteles korú fia gazdálkodott a Kálozhoz közeli Soponyán. Leendő felesége tizennégy éves korától berakóként dolgozott a szőregi téglagyárban. EGYNAPI JÁRÓFÖLD A katonai vezénylés és a sors kegyelme folytán, az egymáshoz rendelt fiatalok mind gyakrabban találkoztak a kimenők és eltávozások, s persze a gazdaköri bálok idején. Az 1952-től 1954-ig tartó katonáskodás végén, a novemberi leszerelés előtt aztán komolyra fordult a helyzet, s elhatározták, mihelyt lehet, összeházasodnak. S hogy miért éppen karácsony szent ünnepét választották? A magyarázat roppant egyszerű, s egyszersmind prózai: akkoriban csaknem egy egész napba került Székesfehérvárról Szegedre utazni, s a hétköznapi elfoglaltságok mellett karácsonykor tudtak megjelenni a szűk családi körben megtartott lakodalomra hívott, távoli rokonok. Házasságkötésük után Soponyára költöztek, s művelték a 9 hold föld saját tulajdonú, s 8 holdnyi bérbe vett földet egészen az 1959-es téeszesítésig. A kis gazdaság elvesztése után Szkok István az épülő balinkai bányaváros vasútállomásán vállalt vagonrakást. A nehéz munkával átlagban havi 900 forintot keresett (ez nagy pénznek számított akkoriban), s fél év alatt összespórolta a saját otthon megteremtéséhez való pénzt. A vert falú ház kalákában épült. Közben, az elsőszülött kisfiú mellett egy lánytestvér is gyarapította a családot. ÁLLANDÓ ÉJSZAKÁSKÉNT Aztán az apa három évig halászként kereste a kenyérrevalót, majd a székesfehérvári fegyvergyárban fémtisztító-savazóként dolgozott a géppuska- és ágyúcsövek gyártásán... Az édesanya a soponyai gyermekvárosban volt szakácsnő. A sors úgy hozta, hogy 1964-ben viszszaköltöztek Újszentivánra, itt vettek házat a Május 1. utcában. Szkok Istvánná a helyi termelőszövetkezetben, ötödmagával, napi százhúsz mázsa, tisztításra szánt gabonát mozgatott meg. A férfiaknak is becsületére váló, nehéz munkát rokkantnyugdíjazásáig végezte. Férje a MÁV-hoz került: a szegedi Tisza-pályaudvar gépjavítójának öntödéjében vállalt állandó éjszakai műszakot. így hajnalban hazaérve, az állatok megetetése és alig valamicske alvás után, már a téesztől átvett földet művelte. S bár az idő eljárt fölötte, fia tisztelettel jegyzi meg, hogy ha együtt dolgoznak, apja még mindig „kikaszálja", azaz: könnyedén lekörözi a munkában. A jeles évforduló előtt azt kívánja szüleinek: Isten éltesse őket sokáig... (A jó kívánság annál inkább fontos, mert Szkok Istvánná ezekben a napokban gyengélkedik, ezért nem készülhetett az idős házaspárról friss fotó.) NY. P.