Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-07 / 285. szám

KEDD, 2004. DECEMBER 7. •AKTUÁLIS" 5 Karácsonyi zenéket sugároz aló hangszóró Már muzsikál a szegedi toronyóra Több mint kétszázféle zenei blokkot játszik a szegedi vá­rosháza toronyórájának „zené­lő doboza". A digitális lejátszó muzsikája tizenhat hangszóró­ból, torzítás nélkül hallatszik. Éjszakára természetesen kikap­csolják a berendezést. Advent második vasárnapját már zeneszóval köszöntötte a szegedi városháza toronyórája: egész óra 55 perckor a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó meló­diák szólaltak meg a magasból. A Széchenyi téri járókelők megle­pődve kapták föl fejüket a tisztán csengő hangokra, majd, miután azonosították a hangforrást, tet­széssel nyugtázták: már a város­háza is muzsikál. A sikeres nyári próbaüzem után (a lakosság kedvezően fo­gadta az újdonságot) a szegedi polgármesteri hivatal megvásá­rolta a toronyórára kapcsolt be­rendezést - tájékoztatta lapun­kat Solymos László kabinetfő­nök. Az óra az ünnepek alatt negyvenféle melódiát játszik, ja­nuártól pedig klasszikus műve­ket hallhatunk. Éjszaka termé­szetesen nem szól a zene. Szent­györgyi Pál gazdasági alpolgár­mester korábban elmondta, hogy a beruházás bruttó 2 millió fo­rintba került. A városházi torony négy oszlo­pára négy-négy hangszórót sze­reltek, így a zene összesen tizen­hat irányból, torzítás nélkül, tisztán szólal meg. A muzsikáló szerkezetet a budapesti Konkoly Művek szállította. Konkoly Jó­zsef, a cég vezetője - a Dóm téri zenélőóra helyreállítója és kar­bantartója - elmondta, hogy a program több mint kétszázféle muzsikát tud, ezenfelül akár ha­rangjátékként is működhet. Sze­geden azonban továbbra is a vá­rosháza tornyának telt hangú harangja jelzi az idő múlását. NY. P. 2002 óta foglalkozott az üzlettel a szegedi férfi Roma fiatalok pályázataival csalt Egyetemistákkal és közvetítők­kel összejátszva hátrányos hely­zetű fiataloknak szóló támoga­tásokat szerzett meg az ország minden területéről egy szegedi férfi, aki a napokban bukott le. MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány hátrányos helyze­tű fiataloknak nyújt támogatást az általános iskola ötödik osztá­lyától a másoddiploma megszer­zéséig. Az évi 120 ezer forintot az igényelheti, aki tanul és rászoru­ló. A Nemzeti Nyomozóiroda Csongrád megyei hivatala a na­pokban házkutatást tartott egy szegedi férfi lakásán, ahol a fővá­rosból és 11 megyéből származó több mint háromszáz feladóve­vényt találtak. Kiderült, hogy a férfi közvetítők segítségével egyetemi városokban olyan egyetemistákat, főiskoláso­kat keresett, akik megigényelték azt az összeget. A csaló fejenként 30 ezer forintot kért a diákoktól. A támogatáshoz azonban szükség volt ajánlásra is a helyi cigány ki­sebbségi önkormányzattól, vagy az illetékes önkormányzattól. A férfi ezt is megoldotta, hiszen a la­kásán az Országos Cigány Önkor­mányzat által lepecsételt üres A4-es lapokat is lefoglaltak. Tóth-Molnár István ezredes, a Nemzeti Nyomozóiroda Csong­rád megyei hivatalának vezetője elmondta, az irodát rendőrségi fel­jelentés vezette a férfihoz. Meg­tudtuk, a nyomozók ezúttal egy 31 milliós csalást hiúsítottak meg. A gyanúsított azonban már 2002 óta foglalkozik ezzel az üz­lettel, és azóta közel 20 millió fo­rintra tett szert. Tanyafelelősök munkában Élelmiszert, tűzifát, ivóvizet, gyógyszereket szállít a tanya­világban élőknek az az ötven frissen végzett tanyafelelős, akit több száz tartósan munka nélküli közül választottak ki. A homokháti kistérség 220 millió forintot nyert a program meg­valósítására. Mórahalom mellett víz és villany nélküli tanyán él Kószó János és felesége, Mária. Fával tüzelnek, petróleummal és zseblámpával világítanak, televíziót akkor lát­nak, ha szomszédolni mennek. Jöttünkre először két kutya, majd egy lábánál megkötött csir­ke mozdult. Az idős házaspár botra támaszkodva jött elénk. Nem számít ritkának erre a láto­gató, a tanyafelelős mindennap benéz hozzájuk. - A kenyeret Molnár Imre (a ta­nyagondnok) hozza, tőle kapjuk a vizet is, amiből iszunk és fő­zünk. Mosáshoz az esővizet gyűjtjük össze - mondja Marika néni. - Volt kutunk is, de tönkre­ment. Hétköznap ebédet is kapnak Kószóék, hét végén kell csak főz­ni. A házaspár mindig tanyán élt, de hogy a „mindig" mit je­lent, Marika néni nem tudja, nem emlékszik arra sem, mikor született. Mórahalomra ritkán járnak, az asszony szédül, ezért buszozásra nem szívesen vállal­kozik. Télen különösen nem. A karácsonyfát, az ajándékokat is a tanyagondnok, a tanyafelelős hozza a családnak. Kiss Istvánná a Mórahalmon, Bordányban, Ásotthalmon ta­nult, frissen végzett 50 tanya­gondnok egyike. A vendéglátás­ban dolgozott, de már hosszú ideje munkanélküli. Augusztus­tól a homokháti tanyavilágot jár­ja, bevásárol, mosogat, fürdet, Érkezik az ebéd. A tanya idősnek és fiatalnak is szociális menedékhely Fotó: DM/ÖV beszélget, ha kell, lelki támaszt nyújt. Néhány tanyára elég hetente, kéthetente ellátogatni, a nagybe­vásárlást, tűzifa szállítását elin­tézni, de a nagycsaládosok, és különösen az idősek mindenna­pi gondoskodást igényelnek. A kismamákhoz a védőnő is kijár. - Sokszor az is sokat számít egy magányos néninek, bácsi­nak, ha van kivel néhány szót váltania. Az étel, ivóvíz pedig lét­szükséglet. A Mikulás is elláto­gatott a tanyán élőkhöz, jó érzés volt a boldog megdöbbenést látni az arcokon - magyarázta Kiss Ist­vánné. Az 50 tanyafelelős képzéséhez a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása ösz­szesen 220 millió forintot nyert az UJRANEPESULO TANYAVILAG A Homokháti kistérség 45 ezer fős népességének 40 százaléka a tanyavi­lágban él. A demográfiai adatok szerint növekszik a tanyai lakosság szá­ma. az épületek újra benépesülnek. Szociális menedékhelyként funkcio­nálnak azok számára, akik az olcsóbb megélhetés reményében kiköltöz­nek a városból, faluból. Ezek az emberek nem tudnak, de nem is akarnak máshol élni, különösen igaz ez az idősebbekre, akik az infrastrukturális problémák ellenére inkább élnek egyedül tanyán, mint szociális Intézmé­nyekben. Európai Szociális Alapból és ma­gyar forrásból. Az augusztusi válo­gatás után a leendő tanyafelelősök szeptemberben 13 településen kezdték meg a munkát, s ezzel párhuzamosan három helyszí­nen, három csoportban kaptak 80 órás elméleti alapképzést. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere elmondta, a „Ta­nyafelelősi rendszer kiépítése a Homokháton, személyközpontú rehabilitációval" című program kettős célt szolgált. A tanyagond­nokok és a segítségükkel dolgozó tanyafelelősök gondoskodnak a rájuk bízott körzetben élő embe­rekről, ezenkívül 50, tartósan munkanélküli kapott állást a programnak köszönhetően. A képzett tanyafelelősök mun­káját egy-egy kismotor és mobil­telefon segíti. GONDA ZSUZSANNA Tisztújítás a Centrumban Ismét az alapító elnököt, Kupa Mihályt választották a Centrum Párt elnökének. Az elmúlt egy évben a pártot egy kilencfős ügyvivő testü­let irányította. A hétvégi tisztújító kongresszuson három szegedi po­litikust is beválasztottak az országos választmányba. Pászti Ágnes, Pintér Ferenc és Kiss József a párt szegedi szervezetének tagja, az előb­bi kettő helyi önkormányzati képviselő. Az országos választmány el­nökéről és a teljes elnökségről 15 napon belül döntenek. A választ­mány jelenlegi elnöke, Pászti Ágnes, ha jelölik, újra indul a tisztsé­gért a belső választáson. A 2005. január 1-jei határidő nem tartható Az akadálymentesítést folytatni kell Akadálymentessé kell tenni a közintézményeket 2005. janu­ár 1-jéig- az esélyegyenlőségről szóló törvény értelmében. Am Csongrád megyében kevés az akadálymentesített épületet, a további munkához több mint 400 millió forintra lenne szük­ség. MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt öt évben már csak ak­kor ad ki építési engedélyt a ható­ság, ha a tervezett közintézményi épület akadálymentesen megkö­zelíthető. Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esély­egyenlőségi Minisztérium politi­kai államtitkára elmondta, na­gyon fontos programként kell ke­zelni az esélyegyenlőséget, amely­hez hozzá tartozik az is, hogy a mozgásukban korlátozottak is be tudjanak jutni a közintézmények­be. Ezek megoldásához pedig biz­tosítani kell a forrásokat. A vállalt 2005. január l-jei határidő a már megépült épületek akadálymente­sítéséhez tarthatatlan, a program befejezése addig fizikai képtelen­ség, de folytatni kell - tette hozzá az államtitkár. Ehhez pedig hozzá­tartozik a közterek akadálymen­tessé tétele is. Csongrád megyében az önkor­mányzati és polgármesteri hiva­talok 77 épületében működik va­lamilyen ügyfélszolgálat. Ezek mindössze 15 százalékába tud­A szegedi nagypostára régóta akadály nélkül juthatnak be a mozgáskorlátozottak Fotó: Karnok Csaba nak bejutni a kerekes székkel közlekedők. A 11 okmányiroda esetében valamivel jobb az arány, ott három épületet közelíthetnek meg a mozgáskorlátozottak aka­dálymentesen. A külső rámpa megépítése azonban nem elég, az épületbel­sőkben mosdót kell kialakítani, és meg kell oldani azt is, hogy a kerekes székkel közlekedők fel­jussanak az emeletre. A megyében - ahol a régi épü­letek átalakítására több mint 400 millió forintra lenne szükség - az új épületek tervezői általá­ban betartják az esélyegyenlőségi törvény azon előírásait, amelyek az akadálymentesítésre vonat­koznak. Vannak azonban olyan régi épületek is, amelyben az épí­tészeti, műszaki adottságok mi­att csak kisebb átalakítást tud­nak végezni, vagy egyáltalán nem tudnak vizesblokkokat bő­víteni, vagy újakat építeni. A középületek átalakítását az önkormányzatok saját erőből nem tudják megoldani, pályázat segítségével próbálnak pénzhez jutni. Szegeden több épület már meg­közelíthető így, s a kisebb telepü­léseken is történtek átalakítások, így például a dóci polgármesteri hivatal és a sándorfalvi orvosi rendelő előtt is megépült a rám­pa, amely megkönnyíti a kerekes székesek bejutását az épületbe. A bíróság szerint nem sértette a jó hírnevet Pert nyert Újhelyi Első fokon elutasította a bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjú­sági Mozgalom elnökének ke­resetét, amelyben többek kö­zött azt kérte, mondják ki, hogy Újhelyi István szocialista po­litikus megsértette a szervezet jó hírnevét. MUNKATÁRSUNKTÓL Megírtuk, rágalmazás miatt a nyáron feljelentette Újhelyi Ist­vánt Toroczkai László, a Hatvan­négy Vármegye Ifjúsági Mozga­lom elnöke. A keresetlevélben foglaltak szerint ugyanis az or­szággyűlési képviselő egy sajtótá­jékoztatóján a magyarországi fa­siszta gondolkodás fesztiváljá­nak nevezte a Magyar Sziget ne­vű találkozót. Augusztus 3-án Budapesten, a Lánchíd pesti hídfőjénél tartott sajtótájékoztatót Újhelyi István, a Magyar Szocialista Párt elnök­ségi tagja. Az országgyűlési kép­viselő a Magyar Sziget nevű fesz­tivál ellen emelte fel szavát. A politikus határozottan tiltako­zott a magyarországi szélsőjobb­oldal találkozójának megrende­zése ellen. A sajtótájékoztató után felje­lentették a szocialista politikust. A felperes, a Hatvannégy Várme­gye Ifjúsági Mozgalom keresetle­velében azt kérte, hogy a bíróság a sajtótájékoztatón a politikus által elmondottak alapján négy pontban állapítsa meg, hogy Új­helyi megsértette a mozgalom jó hírnevét. A Szegedi Városi Bíró­ságon tegnap megtartott tárgya­láson a felperes ezenkívül azt kérte, hogy a politikus ugyan­azon a helyen adjon elégtételt. A Szegedi Városi Bíróság teg­nap meghozott első fokú, nem jogerős döntésében elutasította a 64 vármegye keresetét, és a moz­galmat kötelezte a perköltség megfizetésére. A döntés indoklá­sában a bíró azt mondta, Újhelyi nem tényt állított, hanem véle­ményt nyilvánított. Ünnepi nyitva tartás December 24-én az Anna-fürdő 8 és 12 óra között, a Ligetfürdő 6 és 12 óra között, a Termálfür­dő 7 és 12 óra között lesz nyit­va. December 25-én az Anna- és a Ligetfürdő zárva tart, a Ter­málfürdő 10 és 18 óra között fo­gadja a vendégeket. December 26-án az Anna-fürdő 8 és 20 óra között, a Termálfürdő 7 és 19 óra között lesz nyitva, a Liget­fürdő e napon zárva tart. De­cember 31-én az Anna-fürdő 8 és 12 óra között, a Ligetfürdő 6 és 12 óra között, a Termálfürdő 7 és 12 óra között lesz nyitva. Január l-jén a Ligetfürdő zárva lesz, az Anna-fürdő 10 és 20 óra között, a Termálfürdő 10 és 18 óra között látogatható. Fény-kép díszbemutató Kocsor Erika Fény-kép (Hom­mage a Moholy-Nagy László) cí­mű filmjének díszbemutatóját csütörtökön tartják a szegedi Belvárosi moziban, délután fél 7-től; előtte, negyed 4-től egye­temisták szakmai bemutatón tekinthetik meg az alkotást. Moholy-Nagy László hangja: Mácsai Pál,-, forgatókönyv­író-narrátor: Kocsor Erika; ren­dező: Radó Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents