Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-29 / 253. szám

2 •BELFÖLD ­KÜLFÖLD* PÉNTEK, 2004. OKTÓBER 29. December 5-én két ügydöntő népszavazás Mádl Fcrcnc köztársasági elnök december 5-re kitűzte a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást - tudatta az ál­lamfő hivatala. BUDAPEST (MTI) A köztársasági elnök korábban szintén december 5-re tűzte ki az egészségügyi privatizációról szó­ló, ugyancsak ügydöntő népsza­vazást. „így a választópolgárok­nak ezen a napon két kérdésben is joguk van dönteni" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében. Az országgyűlés szeptember 13-án rendelt el, egyhangú sza­vazással ügydöntő népszavazást a kettős állampolgárságról. Az Alkotmánybíróság keddi ülésén utasította cl a kettős ál­lampolgárság ügyében népszava­zást elrendelő országgyűlési ha­tározat ellen benyújtott kifogáso­kat, s ezzel helybenhagyta a par­lament döntését. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által kezdeményezett re­ferendumon arra a kérdésre kell válaszolni, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e ma­gyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyar­igazolvánnyal vagy a megalko­tandó törvényben meghatározott más módon igazolják. „Akarja-e, hogy az országgyű­lés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - ké­relmére - magyar állampolgársá­got kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Ma­gyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemze­tiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyar­igazolvánnyal vagy a megalko­tandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?" - szól a népszavazásra feltett kérdés. Nagytétényi víztorony Robbantással bontották le a Mctallochcmia nagytétényi gyárának víztornyát. A telepen 80 cvig folytattak színesfémkohászatot. A tervek szerint itt halad majd a Budapestet Dunaújvárossal össze­kötő M6-OS autópálya MTI Telefotó: Czimbal Gyula Egy elmozdítás dominóhatást váltott volna ki Barroso pontos érvei Barroso megmagyarázta dönté­sének helyességet. A liberálisok jelentettek a mérleg nyelvet a vitában. LONDON (MTI) Csak a javasolt EU-bizottság egé­szének visszavonása lehetett a helyes döntés, mert egy adott je­lölt elmozdítása dominöhatást váltott volna ki - mondta Jósé Mamiéi Barroso, aki kilátásba helyezte, hogy nem csak egy poszton lesz változás az új bi­zottságban. Az EU bizottságának következő elnöke a londoni rádió közéleti és hírműsorokat sugár­zó 4-es csatornájának - arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e bölcsebb más posztot ajánlani a vitatott olasz biztosjclöltnek, Rocco Buttiglionénak - azt mondta: nem hozott volna ered­ményt egy adott jelölt elmozdítá­sa, mert ezt egyes európai parla­menti csoportok támogatták vol­na, mások nem. „Nemcsak egy adott tárcával volt probléma" ­mondta, nem nevezve néven a szerinte problémás többi biztos­jelöltet. Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e felruházni az Eu­rópai Parlamentet a biztosjelöl­tek egyenkénti megvétózásának jogával, Barroso azt mondta: most az új EU-alkotmány ratifi­kálása a feladat, nem pedig még további intézményi reformok előterjesztése. • Az olasz Rocco Buttiglione mellett a magyar Kovács László biztosjelölt visszalépését szabta az Európai Parlament liberális frakciója az új bizottság támoga­tásának feltételéül - írta a csü­törtöki The Guardian. Magyarország egyetlen érvényes biztos]előlije Kovács László Az európai alkotmány lesz a közös jövőnk Magyarországnak egyetlen érvényes biztosjelölt­je van: Kovács László - erősítette meg Gyurcsány Ferenc csütörtökön Rómában. RÓMA (MTI) A magyar kormányfő ma tárgyal Jósé Manuál Bol­tosával, az Európai Bizottság leendő elnökével. A kormányfő megerősítette, hogy november elsejétől Somogyi Ferenc a magyar külügyminiszter. Gyur­csány Ferenc közölte azt is magyar újságíróknak nyilatkozva, hogy egyelőre nem ismeri Barroso pontos helyzetértékelését, álláspontját, ma tárgyal a leendő bizottsági elnökkel, s majd konzultál az Európai Parlament elnökével is. A kormány e kon­zultációk alapján alakítja ki véleményét. A minisz­terelnök jelenleg nem látott rá okot, hogy a magyar kormánynak a korábbitól eltérő álláspontja legyen. Gyurcsány Ferenc az európai szocialisták római gyűlésén szólalt fel csütörtök este, s a fórum hely­színén, a Capranica színházban nyilatkozott ma­gyar újságíróknak. A Róma központjában lévő Capranica színházban az uniós alkotmány aláírá­sának előestéjén az Európai Szocialisták Pártja (PSE) szervezett fórumot Az európai alkotmány ­béke, munka, jogok: a közös jövőnk címmel. A fó­rum előtt Gyurcsány Ferencnek kormányfőnek le­hetősége nyílt az európai szocialisták vezetőivel va­ló rövid konzultációra. A gyűlést a két olasz ven­déglátó, a Baloldali Demokraták (DS) és az Olasz Demokratikus Szocialisták (SDI) balközép pártok vezetői nyitották meg az új Európai Bizottságról va­ló szavazás nyomán kialakult helyzet elemzésével. Poul Nyrup Rasmussen, a PSE elnöke, volt dán szo­ciáldemokrata kormányfő bevezetője után szólalt fel többek között a magyar miniszterelnök is. Lakáshoz jutás önerő nélkül, állami garanciával Fészekrakó program AJKA (MTI) A kormány a jövő év januártól bevezeti a fészekrakó programot - mondta a kancelláriaminiszter egy húszlakásos fecskeház avató­ünnepén Ajkán. „Olyan megol­dást dolgoztunk ki, hogy önerő nélkül, állami garanciával lehet majd új lakáshoz jutni" - tette hozzá Kiss Péter. Hangsúlyozta: az állami kezességvállalás lehe­tővé teszi, hogy a fiatalok a lakás árának vagy építési költségének a 80-90 százalékára hitelt vehesse­nek igénybe. „Nem azoknak adunk lakástámogatást, akik sok millió forinttal rendelkeznek már és tudnak vállalni több száz­ezer forintos törlesztést a ked­vezményes hitelből, hanem azoknak segítünk, akik ezt nem tudják vállalni" - mutatott rá. Kiss Péter tájékoztatása szerint a jövő évi költségvetés 2005-ben 3 milliárd forintot biztosít az új programra. Rámutatott arra is, hogy a használt lakáshoz jutást pedig úgynevezett „félszocpol" támogatással segíti majd a kor­mányzat, erre jövőre 7 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Nem tud enni és felállni Arafat súlyos beteg RAMALLAH (MTI/REUTER) Párizsba viszik gyógykezelésre a súlyosan beteg Jasszer Arafat pa­lesztin elnököt - közölte egy név­telenséget kérő palesztin illeté­kes. A súlyos beteg Arafat a nap nagy részét alvással töltötte. Nem tud enni és felállni. Csütör­tökre virradóan drámai mérték­ben romlott a palesztin elnök egészségi állapota. A 75 éves ve­zető éjszaka átmenetileg elveszí­tette az eszméletét, és orvosok­nak kellett ót újraéleszteniük. Orvosainak csoportja, amelynek egyiptomi, tunéziai és jordániai professzorok is tagjai, több vizs­gálatot végzett el rajta, de nem közölték, hogy milyen betegség­ben szenved a palesztin vezető. Közben Rámalláhba érkezett fe­lesége is, aki nem találkozott fér­jével a palesztin felkelés 2000. szeptemberi kitörése óta. Szuha Arafat jelenleg Párizsban cl. Kitoloncolták Szerbiából Torockai Lászlót Egy évre kitiltották PALICS (MTI) Kitoloncolták Szerbiából a szege­di Torockai Lászlót, a Hatvan­négy Vármegye Ifjúsági Mozga­lom (HVIM) nevű, magyarorszá­gi székhelyű szervezet elnökét, aki október 9-én a Szabadka mel­letti Palicsban kétszer is összeve­rekedett szerb fiatalokkal. Az esettel kapcsolatosan kedden és szerdán kihallgatta a szabadkai rendőrség, majd szerda este kito­loncolták az országból. Rendőrök Legenda és valóság a mesebeli erdei törpéről Az ősembertan egyetemes törtenetének ed­digi legnagyobb felfedezésévé válhat szak­értők szerint az a - mindössze egyméteres testméretéről máris hobbitnak elnevezett ­kis ember, akinek 18 ezer éves koponyáját Indonézia rengetegében találták meg. LONDON (MTI) A hobbit leszármazottai akár még ma is él­hetnek, felvetve azt a rendkívüli lehetőséget, hogy a Homo sapiens mellett még egy em­berfaj létezik a földön. A Nature brit tudományos magazin csütör­töki számában megjelent értekezés szerint a Tolkien kis lényeiről elnevezett, az indonéz szigetvilág esőerdcinek egy barlangjában fel­lelt ember - jóllehet 380 köbcentiméteres agymérete kevesebb mint a harmada volt a mai emberének - apró agya és termete elle­nére törpe elefántokra és óriáspatkányokra vadászott, tutajt épített, kőszerszámokat ké­szített, sőt valószínűleg volt beszélt nyelve is. A tudósok legmegdöbbentőbb feltételezése azonban az, hogy a felfedezés helyéről, Flores szigetéről hivatalosan Homo floresiensisnek Somogyi készül BUDAPEST (MTI) Támogatta Somogyi Ferenc (fel­vételünkön) külügyminiszteri kinevezését a parlament európai ügyek bizottsága 11 igen szava­zattal, 4 nem ellenében, 5 tartóz­kodás mellett. Az ellenzéki oldal a poszt körüli „anomáliákról" beszélt, illetve a törvényhozás és a tárca EU-ügyekre vonatkozó együttműködése eljárási szabá­lyainak kidolgozatlanságát kifo­gásolta. Somogyi Ferenc cáfolta, hogy anomáliák lennének a poszt körül, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől személyesen hallotta, hogy élvezi a bizalmát. RÖVIDEN ERDELYI TEVE Háromszázmillió forintos támogatásban részesül a sugárzást várhatóan jövőre megkezdő erdélyi magyar televízió, s a magyarországi támogatásáról szóló hivatalos értesítést a november első felében erdélyi látogatásra érkező Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közli majd - írta a kolozsvári Krónika. IÁRA1 ÜDVÖZLI Járai Zsigmond szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli azt, hogy a kormány a jegybankkal közösen 3,5 százalékos inflációs célt kíván kitűzni 2006 végére. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ezt a jegybank csütörtöki inflációs konferenciájának szünetében mondta Budapesten. KOLOZSVÁR FŐTERE A világörökség részévé szeretnék nyilvánítani Kolozsvár főterét, ezzel kapcsolatban egybeesnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kolozsvári polgármesteri hivatal szándékai. A terv megvalósításáról Emil Boc kolozsvári polgármester az ENSZ bukaresti képviselőivel is tárgyalt, az RMDSZ pedig hajlandó a két évvel ezelőtt felvetett, de azóta holtvágányra került elképzelését ismét napirendre tűzni. A NAGYKÖVET Megkezdte nagyköveti munkáját a nemzetközi színtéren Medgyessy Péter: a volt miniszterelnök részt vesz a monacói világgazdasági csúcson, ahol politikusok és üzletemberek, a gazdasági élet vezetői vitáznak a globalizáció és a fejlődés kapcsolatrendszeréről. Medgyessy a tanácskozás kezdetén megkapta a csúcstalálkozót szervező alapítvány díját, azt a neves nemzetközi kitüntetést, amelyet azon személyiségeknek adományoznak, akik kiemelkedő munkát végeztek a béke, a demokrácia és a nemzetközi együttműködés érdekében. a kelebiai határátkelőre szállítot­ták, s ott visszaadták útlevelét, amelybe belepecsételték a kitil­tást. Az MTI úgy tudja, hogy a HVIM elnöke egy évig nem tehe­ti be lábát Szerbiába. Az elmúlt napokban Torockai és szervezete a Kishegyesen rendezett 56-os megemlékezéssel vonta fel ma­gára a szerbiai sajtó figyelmét. Egy belgrádi lap tudósításában „fasiszta zubbonyos magyar szél­sőségesek politikai orgiájának" nevezte a HVIM rendezvényét. ®E <5 modellek 4.949.000 Ft-tól Főbb okjpfetszerehség: elnevezett ember ma is élhet az indonéz dzsungelvilág még érintetlen, áthatolhatat­lan szegleteiben, vagyis a Homo sapiens eset­leg nincs egyedül a földön. A szakértők sze­rint az szinte bizonyos, hogy a „hobbitok" megérték az írott történelem kezdetét, sőt az is valószínű, hogy a XVI. században az indo­néz szigetrengetegbe érkező holland kereske­dők láthatták az apró embereket. Erre utal­nak az emberszerű erdei törpékről századok óta keringő legendák is. Egyértelműen a Ho­mo sapienstől gyökeresen eltérő, más, újon­nan felfedezett emberfajról van szó. A MAZDA az ADAC Aufo MarxX 2004-es megbízhatósági statisztika VEZETŐJE 825M modellek 2.799.900 Ft +Afa-tól Főbb jellemzők: 2*8 b*2 teleti» platómeret 2 db légzsák Autórádió előkészítés A TELEPHELYÜNKÖN LÉVŐ AUTÓKRA RENDKÍVÜLI REE MAZDA Márkaképviselet 6728 Szeged. Napos út 6. (a tűzoltóság mellett) Tel.: 62/466-177 Fax: 62M88-661 E-mail: mazdaszeged@invitel.hu Nyitva tartás: H-P: »-17 óráig. Szo.: 8-12 óráig C-MobHKft Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÚRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek|, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, ÚISZÁSZI ILONA (hír és információ), SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkeszt ósegvezetó. BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.dclmagyar.hu • E mail: szerkesztőségin dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tbl./fax: 62/241-905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Ti) 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./íax: 62/213 1 "8 6600 Szentes, Kossuth u. H léi 63/401-024. Tél/fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMACYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel. 567-842, fax: 567-88' Hirdetésfelvétel: 62/567 832, 62/567-835. Fax 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgl. 67. Ttlcfon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel : 62/567 872, fax: 62/567-884 lériesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN Terjesztés 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarorszig), 12S5 Ft (Délvilág! • Árus terjesztés: Délhir Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagvaroiszág), ISSN 1416 0099 (Délvilág! • A Délmagyarorszig Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents