Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-21 / 247. szám

•MEGYEI TŰKOR" CSÜTÖRTÖK, 2004. OKTOBER 21. A nyereménylavina immár megérkezett! A nyertesek nevét Kóti Zoltán terjesztési vezető húzta ki, Makai Éva közjegyzőhelyettes és Pintér Melinda marketingmunkatárs jelenlétében Fotó: Frank Yvette A Délmagyarország és a Délvilág előfizetőinek szervezett „Nyereménylavina" című játékunk el­ső állomásához érkezett. Tegnap megtartottuk sorsolásunkat, amelyen az ifjabbaknak szóló ajándékaink találtak gazdára 300 ezer forint értékben. Játékunk első, közjegyző jelenlétében megtartott sorsolásán 11 szerencsés előfizetőnk nyert. A fődíj­nak, egy számítógépnek (Pentium 4, 2, 4 Ghz, DVD íróval, 17" monitor) régi előfizetőnk, a forrás­kúti Barakonyi Sándorné örülhetett. A tíz Panaso­nic disemant nyerték: Bihari Rozália (Szentes), Far­kas József (Sándorfalva), Herczeg Mihályné (Csongrád), Hídvégi Béla (Szeged), Kérdő Sándor (Szeged), Kovács Ernőné (Hódmezővásárhely), Orovecz Istvánné (Mórahalom), Bakai ístvánné (Szeged), Tombácz Lajos (Szeged), Tóth Éva (Hód­mezővásárhely). A nyereményjáték természetesen folytatódik. December végéig még két alkalommal, november 23-án és december 21-én sorsolunk ki összesen 142 ajándékot, több mint 2 millió forint értékben. Novemberben a nagymamáknak és nagypapáknak tartogatunk meglepetést. Egy Indesit tűzhely, 15 Philips digitális konyhai mérleg és 25 Medicor digi­tális vérnyomásmérő vár gazdára. És a nyereménylavinának még nincs vége! De­cemberben a családoknak kedveskedünk. Fődíj­ként egy 300 ezer forint értékű Samsung házimo­zit, továbbá 5 Grundig 55 cm-es tévét, 15 Thom­son DVD-lejátszót, 30 Olympus automata fényké­pezőgépet és 50 Philips filteres tea- és kávéfőzőt sorsolunk ki. Mit kell tennie önnek, hogy indulhasson ezekért a fantasztikus nyereményekért? Figyelje akciós hir­detéseinket, havonta töltse ki az aktuális nyere­ményszelvényt, küldje be a címünkre. Nyerteseinket külön, telefonon is értesítjük. Gratulálunk! Generációkon át o DÉLMAGYARORSZÁG Z, 1 i DÉLVILÁG Mm Fiatal tehetségek mutatkoznak be A végzet hatalma a szegedi színházban Eredetileg koncertszerű elő­adásnak terveztek, mégis teljes értékű színpadi produkció lesz A végzet hatalma. A Szegedi Nemzeti Színház pénteken este tehetséges fiatal szólistákkal mutatja be a népszerű Ver­di-operát. Pál Tamás dirigálásával, Lconora szerepében Sümegi Eszterrel ti­zenegy évvel ezelőtt játszották utoljára a szegcdi teátrumban A végzet hatalmát. Verdi operája bővelkedik hálás feladatokban, teli népszerű slágerekkel, ezért az énekesek is szeretik. - Ez az opera az egyik csúcspont a gaz­dag Verdi-életműben. A klasszi­kus hagyományok, a romantikus vívmányok és a késői mestermű­vekben is jelentkező zenei meg­oldások olyan egységben ötvö­ződnek benne, hogy nem tűnik stilárisan kevertnek. A harci in­dulózenétől, a tréfás mulatozá­son át a bensőséges líráig és a mennyei áhítatig az élet minden színfoltja megjelenik benne ­ajánlja az operát Molnár László zeneigazgató, a produkció kar­mestere. ígéretes a szereposztás: Alvarót az a Kóbor Tamás énekli, aki nemrégiben vette át Simándy Jó­zsef özvegyétől az év ifjú tenoris­tájának járó elismerést. Lconora Lukács Éva lesz, aki a Prcziosil­lát megformáló Simon Krisztiná­hoz hasonlóan máris komoly fel­adatokat kap az Operaházban is. Don Carlos szerepében Kelemen Zoltánt láthatjuk, a megbetege­dett Gábor Géza helyett pedig Altorjay Tamás énekli Páter Gvardiant. - Szeretnénk olyan tehetséges, fiatal énekeseknek bemutatkozá­si lehetőséget biztosítani, akik Pesten vagy külföldön csak jóval később énekelhetnek el ilyen nagy szerepeket. Szolid gázsiért vagy éves szerződésért örömmel vállalkoznak a feladatra, hogy színpadi gyakorlatot, rutint sze­rezhessenek, kiugrási lehetőség­hez juthassanak. A premierre il­lusztris vendégeket is várunk, a Düsseldorfi Opera neves szop­ránja, Laky Krisztina német ven­dégénekesekkel jön megnézni a szólistáinkat, és az Operaház ve­zérkarából is többen kíváncsiak a bemutatóra - újságolja a zene­igazgató, aki büszke arra, hogy a szegedi társulatban sok nagy énekes nevelődött fel. • Bár koncertszerű előadásnak indult a produkció, végül mégis igazi színházi előadás lesz. A kó­rus oldalt, mozgás nélkül énekel, és az antik görög színművek ka­rához hasonlóan mintegy kom­mentálja az eseményeket, r a tényleges történéseket pedig a statisztéria és az énekesek jelení­tik meg. Az egyszerű, mégis kü­lönleges látványt a rendező, To­ronykőy Attila tervezte. Egyelőre csak két előadás tartanak: stíl­szerűen épp a nemzeti ünnep előestéjén és napján, amikor az opera forradalmi hangulatú rész­lete, a Rataplan különleges mó­don szólal majd meg. H. ZS. Eljött az Ön ideje! A Matáwal most tehetősége nyílik arra. hogy beszélgetéseinek költségét jelentősen csökkentse. A szolgáltató-választás (hívásonkénti közvetítő-választás és közvetítő előválasztás) lehetősége révén a Matáv mellet dönthet, függetlenül attól, hogy más szolgáltató előfizetője. A szolgáltatás igénybevételéhez új vezeték kiépítésére nincs szükség. Ha minket választ, a havidijat ugyan továbbra is eddigi szolgáltatójának fizeti, azonban beszélgetéseit a mi jóval kedvezőbb tarifáinkkal folytathatja, így kétfelé fizet, de kevesebbet. Ne hagyja ki a lehetőséget, a szerződéses teltételekért tárcsázza az ingyenesen hívható 1212-t, vagy szeretettel várjuk személyesen is ideiglenes Matáv Pontjaink egyikénél a következő városokban: Szeged: október 9-29. Hódmezővásárhely, október 13-29. Szentes: október 17-30. www.matav.hu (up matáv a szavakon túl Jelenet az opera II. felvonásából Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents