Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-21 / 247. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. OKTÓBER 21. "MEGYEI TÜKÖR" 7 Zsombói ruházati bolt. Itt olcsón jön ki a vevő ADÓPARADICSOMOK Dócon a helyi adó is kicsike: a kétszázalékos iparűzési adó 5-6 magánsze­mélyt érint, a telekadó meg négyzetméterenként mindössze 50 fillér. Sze­geden csak 2 millió forint árbevétel után kell 2 százalékos iparűzési adót fizetni, az építményadó pedig négyzetméterenként 400 forint. A kommuná­lis adót a kistelekiek évi 6000, a sándorfalvi magánszemélyek évi 4000, míg az algyői vállalkozók 10 millió forintos bevétel fölött évi 2000 forintos kiadásként ismerik. Csengelén viszont nincs se kommunális, se telekadó. dennap megérkeznek a vásárlók. A Szegedtől távolabb élő csenge­leiek, vagy dóciak nehezebben tudnak ezzel a módszerrel spó­rolni. Ugyanakkor tény, bár so­vány vigasz, hogy e két faluban nincs ára a kábeltévés szolgálta­tásnak - mivel nem is létezik. Ez a szolgáltatás általában drá­ga. A kábeltévés cégek különbö­zőségét azért tükrözi, hogy az alapcsomag Mórahalmon 5 csa­tornát és 610 forintot, Sándorfal­ván 11-féle választékot és ÍOOO forintot, Algyőn 22 csatornát és 2400, Szegeden több mint har­mincféle adást és 2520 forintot jelent. A szemétszállítás színvo­Hatvanéves lenne Boncz Géza Hatvan éve született Nagybá­nyán Boncz Géza Karinthy-em­lékgyűrűs humorista. Szegeden műszaki bolti eladó, raktári se­gédmunkás, majd egy ideig az orvosegyetem klubvezetője is volt, hatalmas baráti köre imád­ta áradó poénjait. MUNKATÁRSUNKTÓL A Magyar Rádió 1974-ben meg­rendezett első humorfesztiválján fedezték fel, azután negyedszáza­don át meghatározó tagja volt a rá­diókabarénak. „És Géza befutott. Egy egész új nemzedéknyi humo­ristával együtt, akiknek szállította a gageket a végtelenségig. Sose volt irigy. Semmit sem szólt, ha a bará­tai kihasználták. Szilágyi Györ­gyöt, a legműveltebb magyar hu­moristát tartotta mesterének" ­emlékezett rá szegedi író barátja, a Por szerzője, Temesi Ferenc. Boncz mester - ahogyan kollé­gái becézték - sajátos szóficamok­kal, váratlan képzettársításokkal teletűzdelt magánszámokat írt és adott elő. Állandó társszerzője volt a Markos-Nádas humorista duónak, Hofi Gézának is számos ötletet adott. Sokak szerint a Markos-Nádas-Boncz trió Kőbe zárt lélek című opusza - Hugyos Józsi figurájával - a magyar kaba­ré egyik alapköve. Boncz Gézát a közönség láthatta a Mikroszkóp Színpad kabaréiban, a televízió műsoraiban is, és előadóestjeivel állandóan járta az országot. Hu­moreszkjeit Az őrület határa cí­mű könyvében jelentette meg. Ál­landó munkatársa volt a Hócipő­nek is, ahol halálának egyéves év­fordulóján írták róla: „Egyszerre tudott meglehetősen gonosz, ám ugyanakkor nagyon is találó len­ni: Nagy Bandót például olykor a Malter Scott gúnynévvel illette." 1994-ben Karinthy-emlékgyűrű­vel tüntették ki. Egy nappal ötvenhatodik szü­letésnapja után, 2000. október 21-én hunyt el. 2001 januárjá­ban a Magyar Rádió vezetője posztumusz Bonbon-díjban ré­szesítette. Szegeden sem felejtet­ték el, a Pinceszínházban Boncz-estet rendeztek emlékére. PartnerGáz a Dégáznál MUNKATÁRSUNKTÓL —­A Dégáz Rt. minősített partnerhálózatot hozott létre PartnerGáz el­nevezéssel, amelynek tagjai a földgázfogyasztással kapcsolatba hoz­ható kivitelezők, szerelók, készülékforgalmazók és -gyártók, bankok lehetnek. Az ünnepélyes nyitó rendezvényt a részvénytársaság a na­pokban a Tisza Szállóban rendezte meg. Az előadás-sorozat keretében a szakterületek felelősei elmond­ták: a hálózat kivitelezői komplex ajánlatot adnak az ügyfeleknek új fűtési rendszer kiépítéséről, meglévő rendszer korszerűsítéséről, vagy a gázkészülékek javításáról, karbantartásáról. A PartnerGáz listán szereplő minősített vállalkozókat egy kritériumrendszer alapján választják ki, törvényi jogosultságaik, bizonyítványaik meglétét, tőkeerejét, valamint szakmai munkájuk minőségét a tár­saság folyamatosan ellenőrzi. A PartnerGáz kivitelezői a bankokon keresztül kedvezményes ajánlatokkal, akciós hitelkonstrukciókkal támogatják az ügyfeleket. Városon vagy falun olcsóbb az életi A rezsi ára és a lakóhely Attól is függ, mennyit költünk a mindennapi élethez tartozó árucikkekre és szolgáltatások­ra, hogy milyen településen la­kunk, dolgozunk és fogyasz­tunk. Ez derült ki, amikor né­hány élelmiszer és alapvető szolgáltatás árát hasonlítottuk össze Szegeden és a környező kistelepüléseken. „Falun olcsóbb az élet." Ezt mondja a pusztaszeri Malik Ist­vánné, aki az egyik csengelei „sarki bolt" főnökasszonya. So­rolja azokat az árucikkeket, ame­lyeket itt nem érdemes a polcon tartani, mert úgyis otthon ter­melik meg az emberek. A megye­határ legszélén lévő faluban ilyen például a zöldség, a tojás, a csir­kehús. Hasonló a helyzet a legki­sebb lélekszámú Szeged környé­ki községben, Dócon, ahol Csí­kos Zoltánná, az önkiszolgáló vezetője hirtelen meg se tudja mondani, mennyibe kerülne ná­luk a krumpli, mert azt csak „háznál lehet kapni". De nem ilyen egyszerű a kép­let. Az alapvető élelmiszerek árát összehasonlítva kiderül például, hogy a kenyér kilója a Szegedhez közeli Algyőn 130, viszont Mó­rahalmon 167 forint. Az étolaj a kisvárosban olcsóbb (219 forint) és a nagyváros egyik panelnegye ­des ABC-jében drágább (245 fo­rint). A tej a kisteleki boltban csak 114, az ugyancsak a megye­székhely vonzásába tartozó, de attól legtávolabb eső Csengelén 129 forint. A jófajta és ízes házi tejet Algyőn 100 forintért mérik. Vagyis a helyi adottságokat, illet­ve akciókat falun is kihasznál­hatják a háziasszonyok. Arról nem beszélve, hogy a nagyvárosi, árversenyben álló nagyáruházak­ba a közeli falvakból szinte min­Fotó: Schmidt Andrea nalában és árában is nagy az elté­rés: a heti egyszeri elszállításért Csengelén 1196, Mórahalmon 1700 forintot kell fizetni egy esz­tendőben, Szegeden viszont 1258 forint a havi díj, áfa nélkül, de szelektív hulladékgyűjtéssel és évi kétszeri lomtalanítással. „Még a panelos fűtésszámla is olcsóbb falun, mint városon"-vé­li Vrdácsné M. Krisztina algyői üz­letvezető. „Nagyobb a választék a szolgáltatásokban is, és magasab­bak a fizetések, ezért olcsóbb a vá­rosi élet" - összegzi tapasztalatait Sötét Józsefné, az egyik sándorfal­vi élelmiszerboltvezetője. Ugyan­akkor elismeri: a helyi adó sem maradhat ki a települést jellemző kiadások közül, mert ez is fontos összetevője a helyi rezsinek. Ú. I. www.erstebank.hu Kampányvonal: 06 40 555 444 Mit szólna mit szólna ha hirtelen ha hirtelen kétszer annyi kétszer annyi pénz lenne pénz lenne a számláján a számláján? HELYEZZE EL PÉNZÉT 3 HÓNAPOS FUTAMIDEJŰ ISMÉTLŐDŐ BE­TÉTBEN 2004. október 18. és 2005. január 14. között, és Ön lehet az, akinek az Erste Bank megduplázza betétösszegét! Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Kampányvonalat! ERSTE É Értjük egymást. cora Az árak 2004. október 21-24-ig a készlet erejéig érvényesek tart. Egy mosollyal több Október 21-24 között minden szoba­növény Nadir üdítőspohár készlet 6 db-os -a Cora árgaranciát vállal, azaz amennyiben Ön a vásárlást kővető 8 napon belül, belföldön. 30 km-es körzetben ugyanilyen kiszolgálás mellett, azonos referenciaszám alattt olcsóbban megtalálja a terméket, visszafizetjük Önnek a különbözetet kedvezménnyel kapható. Á ItéisJuilneM i> rlii »» sfcÉKfcLÁifl A KvQmnivny BX WCIOS nénéflyikri rtiww vonatkozik. Inox edénygarnitúra 12 részes

Next

/
Thumbnails
Contents