Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-21 / 247. szám
a Szegedpótlék Folytatás az 1. oldalról A hat százalék több forrásból adódik. Egyrészt a dolgozók közül az erre jogosultak januártól a pótlékemeléseket megkapták, ennek a hatása összességében egy százalék. Az intézményeket kérték még, hogy költségvetésükből takarítsanak meg további egy százalékot éves szinten, ebből aztán fél éven át fizessenek kétszázaléknyi pótlékot az alkalmazottaknak. Mindehhez adtak három százalékot, amely korábban az egyszázaléknyi megtakarításhoz volt kötve, ám végül azok az intézmények is megkapták, ahol nem sikerült a megtakarítást elérni az első félévben. Összességében, a teljes bértömegre hat százalék tehát a Szeged-pótlék. A kifizetés módjáról és a pénz elosztásáról az intézmény vezetője dönt. A város az alpolgármester szerint lehetővé tette a pótlék kifizetését, a munkavállalók érdeklődjenek helyben, hiszen elvileg októberben meg kellett hogy kapják a pótlékot. M. B. I. Kukásautó, konténerek Folytatás az 1. oldalról Az Európai Unió ISPA-programjának támogatásával 4,6 millió euró értékben szereznek be 39 szállítókocsit, 556 konténert. A kistelepüléseken 32, Szegeden 40 hulladékgyűjtő-szigetet alakítanak ki. A sándorfalvi úti regionális hulladéklerakón - ugyancsak ISPA-támogatással - már megkezdték a szemét biztonságos elhelyezéséhez, illetve újrahasznosításához szükséges technológia kialakítását. A teljes program befejezésének határideje 2006. december 31. Budalakk-hordók Sárbogárdon is A Dunántúlon, Sárbogárdon is találtak a Budalakk korábbi szegedi telephelyéről származó hordókat. A szegedi telephely volt tulajdonosát és üzemeltetőjét, Bereczk Imrét már kihallgatta a rendőrség. Ezt cáfolja a vállalkozó ügyvédje. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem csupán Tatabányára és Tatára, Sárbogárdra is szállítottak a Budalakk Titán Festékgyártó Kft. korábbi szegedi telephelyéről származó hordókat. Előbbi két helyen már megállapították, hogy a hordók veszélyes anyagokat tartalmaznak. A Tatai Rendőrkapitányság nyomozói - amint arról beszámoltunk - elfogták a szállítókat. A gyanúsítottak - köztük a szegedi M. R. - őrizetbe vétele után, október 12-én külön nyomozócsoportot hoztak létre a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon az ügy alapos kivizsgálására. Varga Ferenc rendőr alezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóosztályának vezetője tegnap elmondta, még nem állapították meg a környezetvédelmi hatóság szakemberei, hogy a Sárbogárdon talált hordók tartalmaznak-e veszélyes hulladékot. Kérdésünkre, hogy a tatabányai és tatai esethez hasonlóan illegálisan helyezték-e el a sárbogárdi volt szovjet laktanyában a festékBontják a szegedi Budalakk-telepet Fotó: Kantok Csaba NÉGYMILLIÓ A RENDÉRT Bereczk Imre a Bogárd és Vidéke című hetilap október 7-i számában azt nyilatkozta, hogy miután megszüntette a szegedi Budalakk festékgyárat, leszerelte és Sárbogárdra vitte a gépeket, ezeket ott akarja újra munkába állítani. „Idehoztam a festékgyárban megmaradt alapanyagokat is. Azokat tároltam el szabályosan raklapon a volt szovjet laktanya mozihelyiségében. Hangsúlyozom, ezek nem hulladékok, hanem alapanyagok, amelyeknek megvannak a biztonságtechnikai adatlapjaik is." Bereczk elmondta, amikor eladta a telephelyet, még ő fizetett több mint négymillió forintot azért, hogy rendet tegyenek Szegeden. Sárbogárdon 50 tonna olyan festéket tárolnak, amely már nem hozható kereskedelmi forgalomba. Ezt Bereczk odaajándékozná iskoláknak, óvodáknak. alapanyagokat, Varga Ferenc azt felelte: a szakértők az elhelyezés körülményeit is vizsgálják. Az alezredesiem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mikorra várható eredmény. Azt elmondta, hogy már kihallgatták az ügyben Bereczk Imrét, a szegedi telephely egykori tulajdonosát, üzemeltetőjét. A nyomozócsoport vezetője, Andirkó Péter őrnagy nem árulta el, hogy tanúként vagy gyanúsítottként. „Ez nem publikus" - mondta. A Szegedről Dunántúlra került veszélyes hulladékok ügyében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nyomoz tovább. Bereczk Imre nem volt hajlandó nyilatkozni lapunknak. Közölte, vegyük fel a kapcsolatot az ügyvédjével, és írásban tegyük fel kérdéseinket, amire írásban válaszolnak. Varga Attila ügyvéd csak csütörtökre ígért írásos választ, de már tegnap is adott információt telefonon. - A rendőrség állításával szemben nem hallgatták ki Bereczk Imrét - jelentette ki az ügyvéd. Elmondta, Lónak ütközött Ismét ló okozott balesetet a negyvenhetes főúton. Tegnap délután Hódmezővásárhely és Orosháza között, a kakasszéki "elágazásnál egy elszabadult igavonó szaladt az útra. Az épp arra közlekedő Fiat sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést. Szerencsére azonban a sofőrnek és a lónak sem esett komolyabb baja: utóbbi ijedtében elszaladt a helyszínről - tájékoztatott Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Egy héttel ezelőtt két ló futott ki a negyvenhetesre Kútvölgynél, s okozott balesetet, akkor azonban a gépkocsivezető megsérült. Kozma a haladó kormányzásról A kormányzati pohtikáról beszélt hétfőn a parlamentben és tegnapi sajtótájékoztatóján Szegeden dr. Kozma Jpzsef országgyűlési képviselő, az MSZP szegedi elnöke. Elmondta, aki a párt bukására számított, csalódnia kellett, mert a szocialisták erősek, és vállalható értékeket képviselnek. Ezt az elmúlt hétvégén rendezett nemzetközi konferencia is jelzi. Ha kell, a miniszterhez is elmennek hogy jelenleg egy szegedi székhelyű cég, a HFC Ingatlanforgalmazó- és Hasznosító Kft. tulajdonában áll a Budalakk egykori, hathektáros, Bajai úti telephelye. Megtudtuk, hogy Bereczk Imre Sárbogárdon akar festékgyárat nyitni. Az engedélyek beszerzése folyamatban van. sz. c. sz. HÍREK ÉVADNYITÓ KONCERT BOGÁNYIVAL A Vaszy-bérleti sorozat első koncertjével ma kezdődik a Filharmónia Kht. szimfonikus hangversenyszezonja. Gyüdi Sándor igazgató-karnagy dirigálja a szimfonikusokat, akik egy Haydn- és egy Mozart-szimfónia mellett az CSÜTÖRTÖK, 2004. OKTOBER 21. * A K T U A L I S • Hat százalék Az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálja a veszélyes hulladékok ügyét idén márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett Bogányi Gergely fellépésével Mozart B-dúr zongoraversenyét szólaltatják meg. SZAXOFON-KONCERT A FRICSAY TEREMBEN A Budapest Saxophone Quartet ingyenes koncertjét rendezik meg ma 19 órától az V. szegedi kamarazenei fesztivál programsorozatában a zeneművészeti kar Fricsay Termében. Az együttes tagjai: Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát és Horváth Marcell. A műsorban többek között Händel, Vivaldi, Bartók, Rossini és Piazzolla művei csendülnek fel. A kvartett 1995-ben alakult, világszerte koncerteznek, számos mű ősbemutatója fűződik a nevükhöz. MUNKACSARNOK A CSILLAGBAN Új munkacsarnokot adtak át a szegedi Nagyfa-Alföld Kft. Cserzy Mihály utcai központjában. Az ünnepségre Szegedre látogattak a kecskeméti Phoenix Mecano Kereskedelmi Kft. képviselői is. Az üzemben ágyemelő berendezéseket állítanak össze kórházak, idősek otthona és mozgáskorlátozottak részére. A beruházásnak köszönhetően egyelőre a Csillag börtön 17 fogva tartottja jut munkához, de ez a szám a későbbiekben még bővülhet. Autópálya, utak, falvak és panaszok Balástya, Csengele, Kistelek és Szatymaz polgármestere fogott össze annak érdekében, hogy az autópálya-építés során tönkretett utakat az eredeti állapotukba állítsa vissza a beruházó, ígéretek vannak. MUNKATÁRSUNKTÓL Napi kapcsolatban áll egymással négy település - Balástya, Csengele, Kistelek és Szatymaz - polgármestere. Útjaikat felvonulási vonalként használják az M5-ös autópályát építő cégek, ezeken szállítanak a nagy járművek a homokbányáktól az építkezésig. Az M5-ös Csongrád megye északnyugati csücskében, Csengelénél ér a megyébe, s ahogyan Sánta Ferenc polgármester fogalmazott, ez üröm és öröm egyszerre. Örülnek, hogy megépül az autópálya, annak viszont nem, hogy az összes utat tönkreteszik a 50-70 tonnás teherautók, amelyek homokot, sódert, betont szállítanak az építkezésekre. Csengele és Jászszentlászló között mintegy három éve épült meg a négy kilométeres összekötő út pályázati pénzből, a 10, illetve 7,5 tonnás korlátozást azonban nem veszik figyelembe a sofőrök, aminek már szemmel látható az „eredménye": gyakorlatilag széttaposták az úttestet. Hasonló a helyzet Csengele és Kiskunmajsa között: a 430 millió forintból megépített szakaszon felgyűrődött a beton, kátyúk jelzik a nagy járművek forgalmát. Korábban kötöttek egy megállapodást a Strabaggal arról, hogy mely útvoA nehéz teherautók tönkreteszik a települések útjait Fotó: Schmidt Andrea nalat használhatják a teherautók, de ezt az alvállalkozó rendre nem tartja be - mondta a polgármester. Szatymaz két önkormányzati útja közül az egyik még a 80-as években épült, s mivel kicsi volt rajta a forgalom, nagyon jó állapotú maradt. Az építkezésig. Azóta ugyanis a nagy járművek széttaposták a padkát, és sérült az útalap is - mondta Gyömbér László polgármester. Többször kérték az alvállalkozóként dolgozó Debmutot, hogy az eredeti állapotot állítsa vissza, de minden kérés pusztába kiáltott szó. A földutakon bakhátak keletkeznek, az útszélek megsüllyednek. A tél beálltával nem lehet róluk eltakarítani a havat, egy ónos eső pedig egyenesen életveszélyessé teheti rajtuk a közlekedést. Kisteleket csak érinti a pálya, magyarázta Tóth Sándor, az önkormányzat műszaki osztályának vezetője, de a városon áthaladó autók a perczeli bekötő utat már tönkretették. Ugyanez a helyzet a Rákóczi utcában, ahol járhatatlanná vált az út, a sajtgyártó társaság épületétől az állomásig tartó útszakaszon már fél méter mélyen kikopott az aszfalt. Balástyán az eddigi építkezés a település belterületét nem érintette, de ide tervezik az aszfaltkeverő telepet, ahonnan az alapbetont a településen át szállítják majd az építkezéshez. A balástyai testület azt tartaná jó megoldásnak, hogy a régi 5-ös úton szállítsanak a teherautók - mondta Újvári László polgármester. Az önkormányzati utak eredeti állapotba való visszaállítása az érintett településeken több száz millió forintba kerül. Azért fogtak össze, hogy az érdekeiket érvényesítsék. Az M5-ös építését egyáltalán nem szeretnék gátolni, de arra kérik a beruházókat, hogy a munka befejezése után az általuk vállalt, az autópálya költségvetésében szereplő helyreállítási munkákat végezzék el. Azt is fontolgatják, hogy a közlekedési minisztertől kérnek meghallgatást.