Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-21 / 247. szám

12 "MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2004. OKTÓBER 21. Együtt a Délmagyarország és az Eötvös Cirkusz Káprázatos tegnap esti siker Hoztak nem még egy - hanem még három embert. Háromszáz Délmagyarország-előfizető sze­mélyenként három-három, to­vábbi látogatóval együtt tekint­hette meg az Eötvös Cirkusz és a Délmagyarország közös akciója keretében a tegnap esti, káp­rázatos előadást. Mintegy ezer embernek nem kellett pénzt ki­adnia azért, hogy megnézze az Eötvös Cirkusz különleges pro­dukcióját - a cirkuszét, mely­nek múltjánál csak jövője na­gyobb. MUNKATÁRSUNKTÓL - Nagyon szerettünk volna eljön­ni a cirkuszba, de ha nincs a Dél­magyarország-akció, melynek eredményeként megkaptuk a négy ingyenjegyet, vagy ha nem vagyok előfizető, sajnos, le kel­lett volna róla mondanunk. De előfizető vagyok, évek óta ­mondta a forgatagban boldogan Katona Mária, aki a kis Kapros Dórit és Hilák Henriettát kísérte el a cirkuszba, s ő maga is izga­tottan várta a műsorkezdetet. Amely egyre közeledett, ezer em­ber kétezer tenyere csattant a csillogó, színes sátor kupolája alatt. Annyi időnk azért még volt, hogy megtudjuk: a Czakó család Czakó Józsefné édesanyjá­Generációkon át DÉLMAG YARORSZÁC DÉLVILÁG ¿¿J Alapítva: 1910 val, a 78 esztendős Hati István­néval együtt látogatott el az elő­adásra, Papp Vincéné az unokáit hozta el, Maróti Viktóriát, a kis Kormányos Danit s Vivient. - Nagyon várjuk már az elő­adást - mondták a nyüzsgésben, az Eötvös Cirkusz kapujában, és irány a kivilágított sátor. Még mielőtt elkezdődött volna az elő­adás, Pap Klára, a Délmagyaror­szág Kiadó igazgatója üdvözölte a megjelenteket - a lap hűséges előfizetőit -, akik ingyen tekint­hették meg az előadást, s fölhívta a figyelmet: további akciók kö­vetkeznek, további nyeremé­nyekkel. Majd Eötvös Tibor cir­kuszigazgató idézte a szlogent: „Nálunk Ön a sztár!" Tehát a lá­togató is fölléphet. Az Eötvös Cirkusz előadás-so­rozata vasárnapig folytatódik! NÁLUNK ÖN A SZTÁR!!! ÚJ MŰSORRAL SZERETETTEL VÁRJA ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT A VILÁGHÍRŰ EÖTVÖS CIRKUSZ HELY: SZVSE, SPORTPALYA MAGYARORSZÁG KEDVENC CIRKUSZA, VILÁGSZÍNVONALON. FŰTÖTT SÁTOR!!! FŰTÖTT NÉZŐTÉR!!! Előadások kezdetei Szegeden: október 21-én: 18.00 október 22-én: 15.00,18.00 október 23-án: 15.00,18.00 október 24-én: 15.00 Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztáraiban, vagy telefonon megrendel­hetők: 06-70/586-96-77 telefonszámon. Pénztárnyitás: de. 10.00 órakor KELLEMES SZÓRAKOZÁST KÍVÁNUNK ÖNNEK ÉS CSALÁDJÁNAK Médiatámogató: vtimmmMSiM* Elárverezték a mártélyi Vargáné Zsótér Erzsébet feje fölül a há­zat, s az asszonynak november 30-án ki kell költöznie ottho­nából. A kálvária még 1999-ben kezdődött, amikor Vargáné egy­millió forintos „kamatmentes" kölcsönt vett fel egy mindszenti férfitől. Nem volt hitelképes a pénzinté­zeteknél 1999-ben a mártélyi Vargáné Zsótér Erzsébet, hiszen terhelt volt már az ingatlana, ám mindenképpen pénzre volt szük­sége. - Az öcsém ismertetett össze a mindszenti Gémes Péterrel, akitől végül is egymillió forint kölcsönt kaptam azzal, hogy egy esztendeig havonta 70 ezer forintot kell törlesztenem. A kölcsönszerződésen azonban már 1 millió 840 ezer forint szerepelt. Fedezetként a háza­mat ajánlottam fel - mondta Vargáné. - A pénz azért kellett, mert a közelben megnyílt két üzlet miatt nekem visszaesett a forgalmam, így a vállalkozás fejlesztéséhez és a megélheté­GYAKORLAT, DE SZABÁLYTALAN Gyakorlat, de szabálytalan az, hogy a magánkölcsönök folyó­sításánál a kamatot tőkésítik, s a kölcsönszerződésben már ez szerepel, annak érdekében, hogy a kölcsönadó hozzájusson a kamathoz is - tudtuk meg dr. Kecskés Miklóstól. A vásárhe­lyi ügyvédjelölt elmondta: a kölcsönszerződést ellenjegyző ügyvéd csak az okiratban sze­replő tényeket vizsgálja, s a szövegezés elkészítésében se­gít, a valódi pénzmozgást nem követi, az ugyanis gyakran az­előtt megtörténik, hogy a felek hozzá fordultak volna. sünkhöz is szükség volt a tőké­re. Vargáné férje tíz nappal később közölte: el akar válni. Az asz­szony, hogy megtarthassa az egész házat, átvállalta a férje négymilliós adósságát, s az ingó­ságokért cserébe odaadta a teher­autójukat. Akkor döbbent rá az első tévedésére, amikor el kíván­ta adni a házat. Kiderült ugyanis, hogy férje bírósági pert indított a vagyonmegosztás érdekében. A bíróság jogerősen a ház egyhar­mad részét tehermentesen a volt férjnek ítélte. - Elárverezték a fejem fölül a házat, mely végül is a férjem ré­szét is megvásárló Gémes Péter tulajdonába került. Nekem in­nen november 30-án mennem kell. Ráadásul nem csak a há­zam, de a többi ingóságom is dobra került - mondta az asz­szony, aki több bírósági ítéletet is mutatott ebben az ügyben, s kö­zölte, hogy kimerült minden jog­orvoslati lehetősége. Úgy tartja, a kölcsönadó potom pénzért ju­tott a házhoz, ráadásul összeját­szott a volt férjével. Szerettük volna megkérdezni a kölcsönt adó Gémes Pétert is, ám ő nem kívánt az ügyben nyi­latkozni, annyit mondott csu­pán: az ügyben bírósági ítélet született, amely neki ad igazat. KOROM ANDRÁS KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Ma 18 órától a Művelődési Házban tartja, következő előadását Fackelmann István agrárkamarai tanácsadó, az agrárklubban. Témák: agrár-környezetgazdálkodás intézkedései, kedvezőtlen adottságű területek támogatása, az EU környezetvédelmi állatjóléti és higiéniai előírásainak való megfelelés támogatása, mezőgazdasági területek erdősítése, korai nyugdíjazás, szerkezetátalakítás alatt álló félig önellátó gazdaságok támogatása, termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása. Az előadás a Csongrád Megyei Agrárkamara csoportos szaktanácsadási programsorozatának része. BORDÁNY. A helyi önkormányzatok gyermek- és ifjúsági feladatainak ellátását támogató pályázaton a Bordányi Gyermek - és Ifjúsági Önkormányzat felkérésére a Tbleház Információs és Szolgáltató Központ és a Bordányi Ifjúsági Információs Pont által benyújtott tender 2,5 millió forintot nyert. A Csongrád megyei önkormányzatok közül a bordányi kapta a legnagyobb összegű támogatást. A nyertes projektben ifjúságsegítő szakember foglalkoztatnak, a helyi gyermek- és ifjúsági párbeszédrendszert működtetik, információs és tanácsadó tevékenységet végeznek és az ifjúságpolitikai koncepciót módosítják. KISTELEK. Újra Emmauszi Estéket rendez az IKER, az Ifjú Keresztények Egyesülete. Ma este 7 órától a közösségi ház nagytermében dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos és dr. Kiss Mihály komplementer főorvos tartanak előadást Emberi kapcsolatok: barátság címmel. MÓRAHALOM. Az idei Móra-Vitái Kht. által szervezett szűrőheteken összesen 3200-an jelentek meg. A szeptember 27-étől október 15-éig tartó háromhetes program alatt többek között volt tüdőszűrés, valamint szív-érrendszeri-, ortopédiai-, urológiai-, nőgyógyászati-, csontsűrűség-, ultrahang- és rizikófaktor szűrés is. Az idén minden vizsgálat ingyenes volt, ami igen népszerűvé tette a tavaly fizetós csontsűrűség-, illetve ultrahang szakvizsgálatokat. A Móra-Vitái Kht. tervezi, hogy jövőre az orvosi rendelésekre ritkábban járó tanyai lakosok számára is szerveznek könnyebben elérhető szűröprogramokat. PUSZTAMÉRGES. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeznek Pusztamérgesen. A művelődési ház nagytermében délután 2 órakor kezdődik a megemlékezés az általános iskolások, a gimnáziumi tanulók és az Őszikék Nyugdíjasok Klubjának szereplésével. SÁNDORFALVA. Ma délután 3 órától képviseló-testületi ülés lesz a művelődési házban. A témái: beszámoló az előző ülés óta hozott döntésekről, tárgyalásokról, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. A képviselők beszámolót hallgatnak meg a Sándorfalvát érintó társulások tevékenységéról, valamint a tanyagondnoki szolgálatról. - Ma 17 órától a Művelődési Házban „Nemzeti vidékfejlesztési terv nyújtotta lehetőségek" címmel a földművelési minisztérium képviseletében Szakáll Sándor tart előadást. Kormányos Vivi, Dani, Papp Vincéné és Maróti Viktória boldogan jött el az előadásra Fotó: Schmidt Andrea Fiatal alkotók őszi tárlata Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedhez kötődő, pályakezdő alkotóművészekből álló, 2003-ban alakult Lajtorja Egyesület a szegedi Olasz Kulturális Központban ren­dezte meg elsó őszi tárlatát. A kiállításon Ábrahám István, Bakó Ani­kó, Bánáti András, Bardócz Attila, Borsos Róbert, Bozsó Dóra, Bozsó Melinda, Fazakas Barna, Fazakas ]ános, Fontos Rómeó, Hintea Mári­usz, Huszár Imre, Kárpáti Tibor, Kiss Balázs, Kondor Tamás, Kovács Imre, Lengyel Péter, Márok Attila, Molnár Mihály, Simó Anna, Simor Márton, Szarka Andrea, Tóth Zsuzsanna, Varsányi András, Véha Tí­mea, Wang Bing munkáit láthatja a közönség. Az egyesület tervei kö­zött szerepel egy kollektív műterem és kortárs képzőművészeti galé­ria létrehozása, amely egyben alkotó- és szellemi műhely is lenne. Az alapkőletételtől a fölszentelésig Fotók a dóm építéséről Elárverezték a házat a mártélyi Vargáné feje fölül Az olcsó kölcsön magas ára Vargáné Zsótér Erzsébet. A maga kárán tanult Fotó: Tésik Attila A szegedi fogadalmi templom fölszentelésének évfordulójára a tervezésről és építésről szóló dokumentumok kiállításával készül a Móra Ferenc Múzeum történeti osztálya. MUNKATÁRSUNKTÓL Kettős évfordulót ünnepel 2004-2005-ben a szegedi foga­dalmi templom. A dóm alapkö­vét éppen 90 esztendeje, 1914-ben rakták le - ez az egyik jeles dátum. Jövőre a templom fölszentelésének 75. évfordulójára emlékezhetünk: az 1930-ban rendezett esemé­nyen részt vett a katolikus egy­ház akkori vezetője, Serédi Jusztinián bíboros-hercegprí­más, valamint Horthy Miklós kormányzó is. A kettős jubile­umról korabeli fotókból és más dokumentumokból rendezett kiállítással emlékezik meg a Móra Ferenc Múzeum történeti osztálya. A régi fényképeken a dóm he­lyén álló Szent Demeter-temp­lom bontásától (ekkor került elő a ma látható Dömötör-torony) a fölszentelésig örökítették meg az építés szakaszait és a legfonto­sabb eseményeket. Megvannak még a székesegyház tervezésére kiírt pályázatra beküldött rajzok is, így a kiállítás anyagából az is kiderül, milyen lehetett volna a dóm, ha másképp dönt a bíráló­bizottság. A múzeum történeti osztályá­nak helyet adó Fekete Házban A kiállítás a fölszentelés évfordu­nemrég kezdték meg a jubileumi lóján, jövő októberben nyílik dokumentumanyag rendezését, meg. A szegedi fogadalmi templom avatásán Horthy Miklós is részt vett Illusztráció: Móra Ferenc Múzeum történeti osztály

Next

/
Thumbnails
Contents