Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-12 / 239. szám
6 «AKTUÁLIS« SZERDA, 2004. OKTÓBER 13. Öt éve alapították meg a Waldorf-iskolát. Kezdetben Ujszentivánon működött az intézmény, ma már a Napos úti iskolába járnak a diákok, akiket reggelente iskolabusz szállít. - A fej, a kéz és a szív iskolája a Waldorf, ami annyit tesz, hogy a hagyományos, intellektusfej lesztő intézményekkel szemben nem csupán a memóriát, a gondolkodást fejlesztik, hanem a művészeteknek is megadják az időt és a teret - fogalmazott Gábor Adrienn igazgatóhelyettes. A gyermekek életkori sajátosságaik alapján tanulnak a szegedi Szabad Waldorf Általános Iskola és Művészeti Alapiskolában, ahol idén indult az 5. évfolyam. Többnyire 20-25 fős osztályokban sajátíthatják el a gyerekek az ismereteket. A második esztendőben például a szentek életével foglalkoznak a tanulók, mert ez az az időszak, amikor a moralitásra a leginkább nyitottak. A harmadik évben a mesterségekkel ismerkednek meg, s az év lezárásaképpen a gyerekek az iskola udvarán alkotnak maradandót. Eddig kemence, valamint egy nádfedeles vályogház készült az ügyes kis kezek munkája nyomán. Az ötödik év - amikor a gyerekek a mozgásban ügyesek - a görög mitológia jegyében telik, s a tanév Kisdiákok a Waldorfban zárásaként részt vesznek a Waldorf-olimpián, ahol az ősi olimpiai számokban mérhetik össze ügyességüket. - Ezt az iskolát azok a szülők választják, akik az életközeli, megfogható, tapasztalható dolgokat szeretnék átadatni gyermekeiknek - magyarázta az igazgatóhelyettes, azt is hozzátéve, hogy nem a gyors, hanem a nyugodt és minden irányba kiFotó: Schmidt Andrea terjedő figyelmet próbálják fenntartani a gyerekekben. A szülőkkel az iskola szoros kapcsolatot tart. Nincsenek jegyek, de a kéthavonta rendezett, nyílt hónapünnepen a gyerekek bemutatják mindazt, amit tanultak. Az intézmény állami normatívát kap, önkormányzati támogatást viszont nem, így a szülők anyagi hozzájárulására is szükség van az iskola fenntartásához. Am anyagi okok miatt egy gyermeket sem utasítottak el - hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Itt egyfajta szociális közösség is kialakul: a tehetősebb családok többel, a kevésbé tehetősek kevesebbel járulnak hozzá a Waldorf-iskola fenntartásához. Ez nemcsak pénzbeli, hanem másfajta hozzájárulás is lehet: most például az egyik kisdiák nagypapája segít az iskola körüli teendőkben. NY. É. ISKOLABUSZ A környék Waldorf-iskolája évekig Újszentivánon működött, ezért több család és tanár Szegedről a faluba költözött. Amikor az intézmény megkapta a szegedi önkormányzattól a Napos úti épületet, az Újszentivánról a Waldorfba járók miatt a Tisza Volán reggeli, menetrend szerinti, helyközi járatának nem a Mars tér, hanem a Napos út a végállomása. A járat a szegedi diákokat is felveszi, s a busszal tanárok Is utaznak reggelente, így a gyerekek felügyelete biztosított. A buszra érvényes a helyközi és a helyi bérlet, ám frissen váltott jeggyel is lehet rajta utazni - Szeged közigazgatási határától. Ugyanakkor délután visszafelé nem közlekedik a Waldorf-féle iskolabusz. A fej, a kéz és a szív iskolája Világsztár nővére nyomdokaiba léphet Lukács Éva Bogotában indult a pályája A világ legjobb drámai szopránjai között tartják ma már számon Lukács Gyöngyit, akinek öt évvel fiatalabb, tehetséges testvérhúgát, Lukács Évát már láthatta a szegedi közönség egy kisebb szerepben, a Pillangókisasszonyban. Most A végzet hatalma Leonoráját próbálja. Lukács Eva gyermekkorában zongorázni tanult, a konzervatórium elvégzése után Andor Eva növendékeként diplomázott a Zeneakadémián. Nem Magyarországon, hanem Kolumbiában, Bogotában kezdte a pályáját, ahol először tanári állást kapott, majd kisebb-nagyobb színházakban énekelt - többek között Micaela szerepét, sőt színészként is fellépett. Közben változni, súlyosodni kezdett a hangja, ezért tanulni akart még: Torontóban, a Royal Konzervatóriumban egy nagy énekesnőnél, Roxana Roslaknál képezte magát tovább. Közben két szép szerepben is bemutatkozott: Angélica volt, valamint a Grófné a Figaro házasságában. - Két éve a miskolci operafesztiválon ismerkedtem meg a szegedi operatársulattal, a következő szezonban pedig felvettek az Operaház stúdiójába. Szép feladatokat kapok Budapesten is: szeptemberben az Álruhás kertészlány című korai Mozart-opera bemutatóján léptem fel az Erkel Színházban, tavasszal Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjében szerepelek, majd Desdemona leszek Molnár András Otellója mellett - meséli Lukács Éva, aki nem bánja, hogy ma még világsztár nővéréről is kérdezik. - Gyöngyi nagyon keveset van itthon, hiszen a világ legnagyobb operaházaiban énekel. Színpadon talán még nem is látott engem, de sok tanácsot kaptam tőle az énekléssel kapcsolatban. O már énekelte A végzet hatalmát Riccardo Muti vezényletével a Milánói Scalában. Most, hogy én is erre készülök Szegeden, elmesélte, milyen tanácsokat kapott Leonora szerepével kapcsolatban a maestrótól. Lukács Éva azt is elmondta: minél tovább és minél jobban szeretne énekelni. Boldog a mostani szerepeivel, de vágyik A trubadúr Leonorájára, és az Ernani Elvirájára is. - Nagyon becsülöm, csodálom például Marton Évát és Németh luditot, amiért olyan okosan felépítették az életüket és a pályájukat , miközben a hangjukat is megőrizték, jól érzem magam a szegedi társulatban, tetszik, ahogyan Toronykőy Attila vezetésével készülünk a Verdi-bemutatóra. A slágerszámnak számító Pace-áriát szeretném majd a szokásosnál egyszerűbben, líraibban elénekelni, hiszen az igazi dráma addigra már lezajlik a darabban. H.ZS. Lukács Éva hamarosan A végzet hatalma Leonórájaként mutatkozik be a nagyszínházban Fotó: Miskolczi Róbert jf AZ IBÍROASISTEHCIA U ^ MAGYAROM«» FIÓKTfLEPf TERÜLETI KÉPYISELÖ MUNKATÁRSAT KERES A RÉGIÓBAN. XXX Gépjirimi-vtíkístttsbtri swrwtt upasmlat előny, jé angolnyelv-tudás feltétel. At ideális jelölt kiváló kontmuntkációs késiséggel rendelkuik. önálló és dinamikus személyiség. Angol is magyar nyelvii önéletrajzát a 1067 Budapest, Csengery ». II ^^ rimre várjuk. y^, j i i ^^^Hr f A Eredeti iráni, kézi csomózásé f J PERZSASZŐNYEGEK t ŐSZI AKCIÓS KIÁLLÍTÁSA ÉS VÁSÁRA 10-20-30%-os engedménnyel október 17-lg i Nyitva: mindennap 10—18-ig! r í SZEGED, FORRÁS SZÁLLÓBAN V 1 Mobil: 20/385-3123 l 1 Otthoni próbalehetőség, 1 ^ lakberendezési tanácsadás w* Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság pályázatot hirdet kereskedelmi vezető munkakör betöltésére a déli régióban. Feladata: • irányítsa, vezesse a meglévő kereskedelmi apparátust a növénytermesztéshez szükséges inputanyagok eladása területén Békés, Csongrád és Bács-Kiskun, valamint Baranya megye részein • fogja össze a különböző anyagcsoportok (pl.: gép, műtrágya, vetőmag) kereskedelmét, valósítsa meg a területi és az anyagcsoportok közötti egyenszilárdságot. Elvárásaink: • felsőfokú agrár végzettség (előny: kereskedelmi és közgazdasági további képzettség) • vezetői gyakorlat a mezőgazdasági kereskedelem tekintetében • partnerismeret és gyakorlati kereskedelmi tevékenység az adott megyékben • számítógépes ismeretek, jogosítvány. A pályázatok beküldési határideje: 2004. október 20. Cím : Tóth Imre, 4181 Nádudvar, Bem J. u. 1. tothimre@kite.hu s rar ® Osztozzon velünk sikereinkben! Most Ön is tagja lehet a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. makói szupermarket sikercsapatának! (Hiv. szám: H-800-626-01/2004.) Felvételre keresünk: - hentest vagy hentes-eladót Feltétel: - szakirányú végzettség - kereskedelmi tapasztalat Kérjük, hogy fényképes szakmai önéletrajzát a hivatkozási szám feltüntetésével a következő címre küldje: 626. SPAR Szupermarket 6900 Makó, Csanád vezér tér 31. VOLVO Volvo Építőgépek Hungária lwöh Volvo Építőgépek Hungária Kft. 1141 Budapest, Fogarasl út 197/E Telefon.: (36-1) 220-4878 Fax: (36-1) 220-4867 www.votvoce.hu A méltán népszerű VOLVO BL 71 kotrórakodóhoz akciónk keretében hihetetlenül kedvező áron juthat hozzá! A gép sokoldalúságáról, rendkívül jó teljesítőképességéről és technikai megoldásairól ön is meggyőződhet személyes kipróbálás alkalmával. Amennyiben további rész. letekre kíváncsi, várjuk mielőbbi jelentkezését telefonon vagy személyesen. Magyarország kedvenc cirkusza világszínvonalon! SZEGEDEM) *rj CB »•••«à Legyen a Délmagyarország vendége 1 a délmagyarország *<>oö db előfizetői között 2 az október 20-án, 18 érától kezdődő előadásra! Előadások: október 21 18.00 Színhely: október 22 15.00 és 18.00 UTWW október 23 15.00 és 18.00 október 24 15.00 palya — ...J^L — «¡<jm — itt Amennyiben Ön részt szeretne venni a cirkuszelőadásra szóló jegyek sorsolásán, kérjük kitöltve küldje vissza az itt látható kupont! Milyen állat szerepel az Eötvös Cirkusz műsorában? | \ kutya farkas [jj víziló • Igényelt belépő: db * Név: * Cím: «Tol.: • Előfizető-azonosító: Egy előfizető maximum 4 jegyet igényelhet. Beküldési határidő: 2004. október 14. Cím: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged Stefánia 10. A borítékra kérjük írja rá: Cirkusz. A nyertesek névsorát október 18-án közöljük a Délmagyarországban J