Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-10 / 212. szám
• BELFÖLD - KÜLFÖLD" PÉNTEK. 2004. SZEPTEMBER 10. Bene lesz a főkapitány BUDAPEST (MTI) Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnököt helyettesítő sportminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy Bene László (felvételünkön) dandártábornokot, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának vezetőjét nevezi ki szeptember 16-i hatálylyal országos rendőrfökapitánynyá. „Jól szervezett, erős, a feladatait magas szinten ellátni képes, büszke rendőrséget szeretnénk, olyan rendőrséget, amely szolgálná a társadalmat, amely kitüntetett szerepet játszik a közrend és a közbiztonság megőrzésében, fenntartásában, és olyat, amely részese és egyben lojális közreműködő partner a közhatalomnak és a közhatalom gyakorlásának" - mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: Bene Lászlót eddigi szakmai tevékenysége, vezetői szerepe alapján alkalmasnak látja arra, hogy ilyen rendőrséget formáljon. Mint mondta, a főkapitány kinevezése előtt egyeztetett a belügyminiszterrel és az országgyűlés illetékes bizottságának elnökével. A rendőrség fellép a szélsőségek ellen Salgó László ígérete Nem jelent nteg a magát hungaristának valló Magyar jövő Csoport képviselője a rendőrségen, hogy egyeztessenek az SZDSZ-Új Generáció képviselőivel arról, melyik szervezet változtasson az október 15-érc, a nyilas hatalomátvétel napjára bejelentett rendezvényének helyszínén. BUDAPEST (MTI) Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány határozott fellépést ígért a szélsőséges csoportok megnyilvánulásai ellen. „Határozott intézkedésekkel fogjuk elejét venni annak, hogy ez az ország (...) szélsőséges állampolgári megnyilvánulások" színtere lehessen - mondta Salgó László. A főkapitány hangsúlyozta: a rendőrség nem fog a jövőben „a nem egyértelmű jogszabályok különböző hézagai mögé elbújni". „Határozott utasításomra a jövőben a hasonló rendezvényekre, a hasonló eseményekre határozott és rendkívül kemény rendőri intézkedések várhatók, amelyek a törvényes rendelkezések által biztosított mozgástér keretén belül elmennek a törvényes lehetőségek határáiig. Nem lépi a magyar rendőrség ezeket a törvényeket túl (...), azonban ki fogjuk használni a törvényes lehetőségeket" - jelentette ki Salgó László. A hungarista Magyar Jövő Csoport vezetői (balról jobbra: Inotai László, Ncmetbcrta Péter és Bácsfi Diána) Sopronban karlendítéssel tisztelegnek a szervezet ottani csoportjának megalakulásakor MTI Telefotó: Czika László A vajdasági magyarok ügye nemzetközi szervezetek előtt Szili tengerentúli lobbizása Szili Katalin csütörtökön Budapesten közölte: kezdeményezésére a határon túli magyar parlamenti képviselők várhatóan közös állásfoglalásban emelik fel szavukat a vajdasági magyarellenes atrocitások ellen. BUDAPEST (MTI) A házelnök erről sajtótájékoztatón számolt be, miután megbeszélést folytatott az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése magyar delegációjának egyik tagjával és szakértőjével, valamint egy amerikai székhelyű magyar emberjogi alapítvány vezetőjével. Szili Katalin elmondta: hamarosan látogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol az amerikai kongresszus vezetőinek figyelmét is fel akarja hívni az ügy súlyosságára. Hozzátette: szeptember végén szeretne Szerbiába utazni, hogy az ottani parlamentben is felemelje szavát a magyarellenes rémadások miatt. „Szerbia-Montenegró az Európa Tanács tagja, a szervezethez csatlakozásával vállalta az emberi és kisebbségi jogok védelmét" - hangsúlyozta Szili Katalin. Hozzátette: még tavasszal kérte Predrag Markovics szerbiai házelnök közbenjárását az atrocitások megfékezésében, ám ezek a lépések nagyrészt hatástalanok maradtak. Az országgyűlés elnöke az ET monitoring rendszerének felhasználása, illetve valamiféle szankcionálási lehetőség érdekében Gedei József (MSZP), az ET parlamenti közgyűlésének maBalról jobbra: Gcdei József, Komlóssy József, Szili Katalin és Hámos László előtt a Vajdaság etnikai térképe MTI fotó: Kovács Tamás gyar képviselője segítségét kérte. „Az ET két képviselőjét már a Vajdaságba küldte, de fel fogom kérni a parlamenti közgyűlést arra, hogy egy ellenőrző mechanizmust is indítson be az ügyben" mondta Gedei József. Reményét fejezte ki, hogy Belgrád nem akadályozza majd az ET vajdasági vizsgálódását. Hozzátette: ha Belgrád nem vet véget a vajdasági kisebbségellenes atrocitásoknak, Szerbia-Montenegrót végső lépésként ki is zárhatják az ET tagjai közül. „Most a vajdasági autonómia kérdésének is a középpontba kell kerülnie" - közölte Gedei József, aki kulturális, személyi elvű vagy egy sajátos, a Vajdaságra alkalmazott autonóGrenada pusztulása ST. GEORGE, MIAMI (MTI) Eddig legkevesebb húsz ember vesztette életét a karib-tengeri Grcnadán az Ivan nevű hurrikán pusztításában. A szélvihar 140 kilométeres óránkénti sebességgel söpört végig a 90 ezer lelket számláló szigetországon, és a haláleseteken kívül rendkívüli mértékű anyagi károkat is okozott. Romokban hever a főváros, St. George, akárcsak Grenada területének 85 százaléka. A középületek - az iskolák, a kórházak, a fegyintézetek - többsége összedőlt vagy súlyosan károsodott. A grenadai miniszterelnöki rezidencia romhalmazzá vált. A révközlési hálózat teljesen megbénult, mint ahogy a közlekedés is. A szigetet a külvilággal összekötő repülőtér nem üzemel. A szélvihart követő heves esőzések okozta áradások ugyancsak hatalmas rombolást végeznek. Alvilági leszámolás Pozsonyban POZSONY (MTI) Áldozatot követelő lövöldözés volt Pozsonyban. A nyílt utcán automata gépfegyverrel agyonlőtték a pozsonyi alvilág egyik legbefolyásosabb vezérét. A halálos lövéseket két ismeretlen adta le egy motorkerékpárról, amikor a kiszemelt férfi és annak társa egy pizzériából kilépve a bejáratnál álló luxus gépkocsiba akartak beszállni. Az áldozat annak az alvilági bandának a tagja, melynek vezérét korábban szintén a nyílt utcán, közvetlen közelről, több tarkólövéssel gyilkolták meg máig ismeretlen tettesek. Megállapodhatnak a kétkulcsos adórendszerben Az SZDSZ támogatja Gyurcsány terveit VELENCE, BUDAPEST (MTI) Az SZDSZ-frakció támogatja Gyurcsány Ferenc elképzeléseit a kormányzati ciklus hátralévő két évéről - közölte Horn Gábor országgyűlési képviselő, ügyvivő. A képviselőcsoport kétnapos velencei ülésének résztvevői megbeszélést folytattak a miniszterelnök-jelölttel. „Biztattuk a miniszterelnök-jelöltet, hogy határozottan és egyértelműen vállalja fel azokat a dolgokat, amiket még meg lehet csinálni, és jelezze ugyanakkor azokat, amikről már azt gondoljuk, hogy nem teljesíthetők a hátralévő két évben" - mondta. Horn közölte: Draskovics Tibor pénzügyminiszter ismertette a gazdasági és pénzügyi helyzetet, az adó- és költségvetési elképzeléseket. Mint mondta, az adókérdések terén úgy tűnik, hogy egy kétkulcsos rendszerben sikerül majd megállapodni, „a mértékben és a számokban van még vita". A csecsenek Putyin elnök elfogására biztatnak Húszmilliós fejpénz GR0ZNIJ, MOSZKVA (MTI) A csecsen szakadárok húszmillió dolláros fejpénzt kínáltak fel annak az országnak, szervezetnek vagy egyénnek, aki segít nekik elfogni Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A hirdetés az orosz biztonsági szolgálat tízmillió dolláros ajánlatát követte a Moszkva által a legutóbbi véres terrorakciókért felelősnek tartott két szeparatista vezető, Samil Rászájev és Aszlan Maszhadov „semlegesítéséhez" vezető információért. A szakadárok főbenjáró bűnök egész sorát olvasták az orosz elnök fejére, a szuverén csecsen ál• lam elleni háború beindításától kezdve csecsenek százezrei, köztük gyerekek tízezrei megölésének megszervezéséig. Putyinnak tulajdonították a beszlani vérfürdő megszervezését is, provokációként a csecsenek felszabadító harcának lejárarésára. miaforma megvalósítását is megalapozottnak tartja. Az ET magyar delegációjának szakértője, Komlóssy fózsef arról beszélt, hogy Magyarországnak kötelessége kihasználni minden jogi lehetőséget a határon túli magyarok érdekében, így azt is, hogy az ET kérje számon Szerbia-Montenegró vállalásait. A Vajdaságban rémadásokat elszenvedő magyaroknak és a többi kisebbségnek együtt kell fellépnie - tette hozzá. Elhangzott, az elmúlt fél évben több mint háromszáz kisebbségellenes atrocitás történt a Vajdaságban, ám a szerb vezetés és a hatóságok nem tettek érdemi lépéseket azok megfékezése érdekében. Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberjogi Alapítvány vezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Amerika és Európa közös lépései kellenek az ügy megoldásához. Közölte, hogy az alapítvány által készített, az atrocitásokat tényszerűen felsoroló húszoldalas dokumentumot eljuttatták amerikai kongresszusi képviselőkhöz. Többek között ez alapján írt számon kérő levelet Tom Lantos, az amerikai képviselőház nemzetközi kapcsolatok bizottságának rangidős demokrata párti tagja Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnöknek, Christopher Smith, a képviselőház tagja pedig Borisz Tadics szerb elnöknek. „Kostunica és Tadics válasza egyaránt arra utal, hogy még csak el sem ismerik az atrocitásokat, nemhogy elítélnék azokat" - tette hozzá Hámos László. RÖVIDEN ISKOLAI BALESET Öt gyermek megsérült csütörtökön délelőtt egy paksi iskolában kísérletezés közben. „A Balogh Antal Katolikus Általános Iskola 8. osztályában kísérletezés közben a tanári asztalon lévő denaturált szesz belobbant, s az asztal körül álló tanulók közül öten megsérültek" - közölte Csöglei István százados. Négy gyermeket a szekszárdi kórházba szállítottak első- és másodfokú kéz, illetőleg arcsérüléssel, egyiküket pedig a helyszínen látták el. A tűz mintegy egy négyzetméternyi felületen keletkezett, azt a diákok a tanár segítségével eloltották. A TÚLKÖLTEKEZŐ Friderikusz Sándor levélben közölte az MTV illetékeseivel, hogy felbontja A szólás szabadsága című műsorának elkészítésére vonatkozó szerződését. „Az MTV vezetése sok sikert kíván Friderikusz Sándor további pályafutásához, egyúttal reméli, hogy a műsorvezető jelenlegi döntése nincs összefüggésben azzal a belső vizsgálattal, amelyet az MTV Aktuális Igazgatósága még augusztusban indított A szólás szabadsága előálh'résa során tapasztalt jelentős túlköltések okainak feltárására" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Közbeékelt ciprusi cég egy hazai katonai vásárlásnál Kihallgatta tanúként a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Csampa Zsolt (MDF) országgyűlési képviselőt, aki a Honvédelmi Minisztérium által 600 millió forintért vásárolt An-26-os szállítógép ügyében tett feljelentést. BUDAPEST (MTI) Ismeretlen tettes ellen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tettem feljelentést, és szerdán tanúként kihallgatott a nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda - mondta cl az országgyűlési képviselő csütörtökön a Magyar Távirati Irodának, megerősítve a Hír TV információját. Közölte: a kihallgatáson arra voltak kíváncsiak a nyomozók, hogy honnan szerezte információit a március elején érkezett, felújított An-26-os szállító repülőgépnek az országba való behozatalával kapcsolatban. Sokallom a szállítógépért kifizetett hatszázmillió forintos árat, s teljesen feleslegesnek tartom azt, hogy az üzletbe egy ciprusi off-shore céget is bevontak mondta Csampa Zsolt országgyűlési képviselő. Az illetékes Nemzeti Nyomozó Iroda sajtóreferense, Horváczy Emese a Magyar Távirati Iroda érdeklődésére azt mondta: az ügyben folyik a tanúkihallgatás és az iratok beszerzése, ennél többet nem mondhat. BIRAL A FIDESZ A román választási eljárási törvényt bírálta csütörtökön Budapesten Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője és Kövér László választmányi elnök: a jogszabály nagyban „megnehezíti az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) indulását" a két hónap múlva esedékes romániai válaszrésokon. Főszerkesztő SZETEY ANDR AS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HECEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT |foló), ÚISZÁSZI ILONA (hfr és információi, SÜLI JÓZSEF jsportj • Délvilág szerkrszuWgvt-zcuV BAKOS ANDRAS |Csongrad, Makó, Szentesi, SZÖtil ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Leveleim: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 627567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.delniSKysr.hu • E mail: szerkesztosegcrdclmagyar.ini • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Ttl./fax: 62/241-905. Hirdetési telifax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3 Tel./fax: 62/213 198 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel. 63/401 024 Tkl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadót titkátsági fax: 62/442-958. • Hirdetési igazgató KONKOLY BÉLA. Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835 Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • TErjesztési vezetó: KÓTI ZOLTÁN TErjcsztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám: 06/80/821821 Előfizetési dl| egy hónapra 1355 Fi (Dílmagyarországl, 1255 Ft (Délvilági • Árus lerjeszlés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X |Délmagyarország|, ISSN 1416-0099 (Délvildgl • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN