Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-10 / 212. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. SZEPTEMBER 9. •AKTUÁLIS* 3 Jogerős ítélet várható Szabó Zoltán ügyében ítélőtábla előtt a balástyai rém Ma tárgyalja a Szegedi ítélő­tábla a balástyai sorozatgyilkos­ság ügyét. Szabó Zoltánt négy nő megölésével vádolják. Az ügyben jogerős ítélet várható. MUNKATÁRSUNKTÓL Előre kitervelten, nyereségvágy­ból, aljas indokból, több embe­ren elkövetett emberölés, és lő­fegyverrel való visszaélés bűn­tettében találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság tavaly novemberben Szabó Zoltánt. A 36 éves balástyai férfit ezért első fokon tényleges életfogytig tartó büntetésre ítélte a bíróság és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. Az ítélet ellen a vádlott felmentésért, illetve az ítélet enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést. A nyolc osztályt végzett, al­kalmi munkákból élő Szabó Zoltán a balástyai presszóban ismerkedett meg áldozataival. A vád szerint négy nőt gyilkolt meg 1998 és 2001 között. Mi­vel az áldozatok közül három fiatal nő volt, s e holttesteket részben, vagy teljesen mezte­lenre vetkőztetve ásta el, a Csongrád Megyei Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy Szabó Zoltánt a bűncselekmé­nyek elkövetésekor szexuális indíttatás motiválta. Szabó ta­nyáján egy Browning pisztolyt rejtegetett, ami lőfegyvernek minősül, ehhez azonban nem volt tartási engedélye. A vádlott az első fokú tárgyaláson élt val­lomásmegtagadási jogával: írásbeli nyilatkozatában koráb­bi, a nyomozati eljárás során tett beismerő vallomásait visz­szavonta, arra hivatkozott, hogy az őt kihallgató rendőrök kényszerítették annak megtéte­lére. Az ügyben ma jogerős íté­let várható. Kivitelezőkkel viaskodik több falu önkormányzata Úttörő útépítők az M5-nél Dübörgő forgalom, szálló homok Balástya határában Fotó: Karnok Csaba Az M5-ös építői kátyús utakat, repedezett házfalakat, port, piszkot hagynak maguk után azokon a településeken, amelyek út­jait használják a teherautók. Az önkor­mányzatok próbálnak alkut kötni a ki­vitelezőkkel, több-kevesebb sikerrel. Az örömbe, az M5-ös megépítésébe üröm is vegyül azokban a falvakban, ahol a lakók kénytelenek együtt élni a beruházással járó zajjal, porral, homokkal. Nem csak azt kell elviselniük, hogy nagyobb a forgalom, több­ször kell letörölgetni a port a szekrény tetejé­ről: meg kell szenvedni a látványt is, amikor az első repedések is megjelennek a házak fa­lain. Szatymaz szenvedi meg a leginkább az építkezést - Gyömbér László polgármester szerint. A község határában ugyanis két ho­mokbányát is nyitottak, amelyekből az építő­anyagot részint önkormányzati, részint álla­mi utakon szállítják a falun keresztül. Ezért az utak túlterheltek lettek, szélük töredezik, nem bírja el a megnövekedett forgalmat, az emberek idegzete a végsőkig feszült. Az épít­kezés kezdete előtt állapotfelmérést készített a kivitelező Debmut Rt. az utakról és az azo­kat szegélyező házakról, de ezeket a felvétele­ket még mindig nem bocsátották az önkor­mányzat rendelkezésére. A polgármester azt szeretné elérni, hogy a beruházás elkészültével az eredeti állapotokat állítsák helyre, szerinte ez a minimum. Sajnos az önkormányzati utak használatáért nem kérhetnek pénzt. Azt azonban kikötötték, hogy az épülő felüljáró közvetlen közelében egy 800 méteres szilárd burkolatú úttal „kár­pótolják" az ott lakókat az elszenvedett bosz­szúságokért. Szatymaznak még annyi haszna származhat az építkezésből, hogy az itt mun­kát végző cégek az eltelt idő függvényében iparűzési adót fizetnek a településnek. Balástya kevésbé szenved az M5-ös építése miatt - mondta Újvári László polgármester -, a beruházásnak köszönhetően több mun­kanélküli jutott álláshoz, az iparűzési adóból pedig úgyszintén bevétel csordogálhat az ön­kormányzat kasszájába. Az öröm azonban ezen a településen nem felhőtlen. Nem nyug­szanak meg a kedélyek, míg a parlament igent nem mond a csomópont megépítésére. Ha ez mégsem következik be, akkor „elsza­badul a pokol" Balástyán, ugyanis a kisteleki felhajtó felé tartók azt az utat használják majd, amely mellett a legtöbb közintézmény fekszik. Csengelén a szó szoros értelmében „földa­rálják" az utakat a teherautók - fogalmazott élesen Sánta Ferenc polgármester. Eddig csak szóbeli ígéretet kaptak a hibák kijavítására. A közútkezelő kht. már több helyen kénytelen volt életmentő javításokhoz fogni, akkora gödrök keletkeztek az aszfaltban. Egy kivite­lezővel a Jászszentlászló felé vezető, mind­össze 10 tonnás terhelést elviselő úttal kap­csolatban viaskodnak, már a rendőrség segít­ségét kérték, hogy ne hajthassanak arra a te­herautók. A várható iparűzési adóbevétel Csengelén is gyógyír a sebekre: öt homokbá­nya nyílt, valamint a Strabag Rt. betonkeverő üzemet telepített a községbe. FEKETE KLÁRA Az első napon egy jeggyel ketten látogathatják a rendezvényt - Több mint száz jármű látható Ma nyílik a Hangár Autórevü 2004 Autókiállítás nyílik Szegeden ma délután 1 órakor. A Hangár Autó­revü 2004 vasárnapig várja a láto­gatókat. Az első napon egy jeggyel ketten mehetnek be a show-ra. MUNKATÁRSUNKTÓL Több mint autókiállítás a Han­gár Autórevü 2004, hiszen a pén­tektől vasárnapig tartó rendezvé­nyen a több mint száz autó, vala­mint motorkerékpár, továbbá a haszongépjárművel és az autó­zással kapcsolatos kiállítók mel­lett számos kísérőprogrammal várják az érdeklődőket - hangsú­lyozta a rendezvény házigazdája, Gellért Ákos. Lesz meghívásos gyorsulási bemutató, motoros kaszkadőr-show, Bike King Tri­al-kupa, Lombard Airboard-ver­seny, valamint Generáli ügyessé­gi verseny a rendőrség közleke­désrendészeti osztályával együtt­működve. A szépségverseny fő­szereplői szombat délután 5 órá­tól az autók mellett a nők lesz­nek. A fedett területen a márkake­reskedők már autószalon jelleg­gel állíthatnak ki, komoly fény­és hangeffektusokkal teszik lát­ványossá standjukat. Huszonhét márka képviselteti magát az au­tókiállításon, ahol néhány cég ugyan hiányzik, de a szervezők abban bíznak, jövőre már ők is eljönnek. Szakmai program, va­gyis autóbontós konferencia kap­csolódik a rendezvényhez péntek délután. A mai programon részt vesz a közlekedési, a környezet­védelmi és a Belügyminisztéri­um is, a téma: az uniós használt­autó-visszavétel és újrahasznosí­tás. A rendezvény a 15 percenként induló, ingyenes Cora-Hangár autóbuszjárattal közelíthető meg. A pénteki 13 órai nyitást 16.30-kor ünnepélyes megnyitó követi. Gellért Ákos hangsúlyoz­ta, pénteken egy jeggyel ketten lá­togathatják az autórevüt. A szom­baton és vasárnap 10-19 óra kö­zött nyitva tartó rendezvény nagy attrakciója az a már elkezdődött SMS-játék, amelynek fődíja egy hárommillió forint értékű autó. Ismert közéleti ember telefonált kétségbeesetten szerkesztősé­günknek a nyáron, hogy a nyugati elkerülő út építésénél a nehéz teherautók teljesen tönkre teszik az egyik nem kifejezetten erre a forgalomra és súlyra tervezett utat. Fotóst is vigyünk feltétlenül ­mondta nagyon idegesen mert lencsevégre kaphatjuk, amikor az 5 tonnás korlátozó tábla mellett elporzik a 25 tonnás szerel­vény. A M5-ös építésénél még több panasz fut be hozzánk: porra, zajra, tönkretett útra, községi és családi békére hivatkozva. A sofőr egészen addig arra fog menni, amerre a legrövidebb, ameddig nem kényszerítik legális utakra. Egy-egy település veze­tőjének rátermettségén is múlik, hogy a figyelőszolgálatba állított vadász vagy mezőőr jelzésére milyen hatékonyan tudja felvenni a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy a hatóság teljes tekintélyével ér­vényt szerezzen az írott szabályoknak. Mert az írott szabályok sze­rint gyakorlatilag megkerülhetetlenek a helyi önkormányzatok, hozzájuk be kell jelentkezniük az útépítésben részt vevő szállítók­nak. A település pedig leverheti rajtuk az okozott kárt, „az ilyen volt - ilyen lett" állapot közötti különbséget. Vagy naponta, heten­te takarítást rendelhet meg, illetve megcsináltatja maga a köz­munkásokkal, s időről időre benyújtja a számlát az építőknek. A számla nagy, sok van belőle, az útépítés drága, s míg el nem készül, inkább átok, mint áldás. Mert a por száll, az utak kicsor­bulnak, a falak igenis megrepednek, a károkozásért fizetett jóvá­tétel pedig a jellemzően fix összegre szerződött építtető, alvállal­kozó és még alvállalkozóbb cég profitját csökkenti. Ahogy a szük­ségképpen fizetendő helyi adó is, de ezért kicsit meg keli küzdeni­ük a településeknek, mert az ideiglenesen, de hosszabban ott ál­lomásozó társaságok nem törik rá az ajtót a község pénztárosára, hogy mikor lehet már fizetni. Ez viszont majdnem tiszta haszon a helyieknek, mint ahogy az időszaki munkát kapó állástalan, a kocsmáros, a boltos, a kifőzdés, a falusi vendéglátásban utazó vállalkozó, homokbá­nya-tulajdonos is szépen profitálhat az építkezés hosszú hó­napjaiból, éveiből. Igaz, ók nem is panaszkodnak. Nyolc Csongrád megyei cég a BNV-n A minőség mustráját tartják a fővárosban Az élmények hetét ígérik a Buda­pesti Nemzetközi Vásár szerve­zői. A mustra kiemelt közönsége ebben az évben a család, így szám­talan kísérőprogramot is szervez­nek. Csongrád megyéből nyolc ki­állító vesz részt a 108. alkalom­mal megrendezett vásáron. MUNKATÁRSUNKTÓL A 108. Budapesti Nemzetközi Vásáron szeptember 1 l-e és 19-e között 17 ország 790 kiállítója mutatkozik be 24 ezer 952 négy­zetméteren. „Az értékek és élmé­nyek" vásárán nyolc Csongrád megyei cég vesz részt. Szegedről a Bertatherm Épületgépészeti Rt., a Joys United Kft., valamint a Nyitray Euro-Center Egyéni Cég, míg Hódmezővásárhelyről a Ká­rolyi-kert, a Takács Fémbútor, Csongrádról az Ecorgan Kereske­delmi és Tanácsadó Kft., Szentes­ről a Vseslav Hungary Kft., Ma­kóról pedig a Novum-Fég Kft. A minőség kilencnapos mustrája­ként is emlegetett vásár legfonto­sabb témaköre az otthonterem­tés, felújítás és csinosítás. A szakmai programok mellett számtalan szórakoztató helyszín­nel várják a családokat. Idén sem marad el a vásár a vásárban: az In­foMarket, az Intersound és az In­gatlanExpo az informatika, a hangtechnika, valamint az ingat­lanpiac iránt érdeklődőknek szol­gál újdonságokkal. Ötödik alka­lommal rendezik meg a Magyar világ - határok nélkül kiállítást, amely Románia, Szerbia-Monte­negró, Szlovákia, Szlovénia, vala­mint Ukrajna magyar vállalkozó­inak munkáját kívánja segíteni. Gáztartály égett és veszélyes anyag ömlött ki Védelmi napot tartottak Algyőn MUNKATÁRSUNKTÓL Kerülő utak KOVÁCS ANDRÁS Csongrád 2004 néven felkészítő gyakorlást, kon­ferenciát és különféle bemutatókat szervezett a megyei védelmi bizottság. A programsorozat harmadik napján, tegnap Algyőn két katasztró­fa-elhárítási gyakorlatot mutattak be a szakem­berek. A Mol-telepén a bemutatón az egyik 250 köbméteres gáztartály töltőcsonkja „gyulladt kí", s ezt oltották el az üzem és a környező tele­pülések tűzoltói. A szabadidőparkban pedig egy veszélyes szállítmány balesetét szimulálták: az IFA-ról leboruló hordókból kiömlő anyagot a ka­tasztrófavédelmisek semlegesítették, közben „kitelepítették" a közeli tanyák lakóit. Az ipari üzemeket veszélyességük szerint különböző kategóriákba sorolják. Hazánkban 104 üzem tartozik a veszélyesek közé, s ebből 8 Csongrád megyében található. Algyőt azért választották a rendezvény helyszínéül, mivel a nyolc megyeiből 6 veszélyes üzem a község térségében található. A másik két veszélyes megyebeli üzem: a szentesi töltőállomás, va­lamint a vásárhelyi növényvédelmi raktár. Ma a szentesi műszaki dandárnál folytató­dik a védelmi bizottság gyakorlata. Ezt köve­tően - várhatóan októberben - a megye egészségügyi intézményeinek vezetőit készí­tik fel egy esetleges katasztrófa elhárítására. A katasztrófavédelmisek és a tűzoltók szakszerűen oldották meg a feladatot Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents