Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-02 / 179. szám
4 •KAPCSOLATOK» HÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 2. Ezrek tapsoltak a kübekházi operettgálán Meghallgattatott a fohász az égben Az Operettfaluba érkező vendegeket látványos műsor fogadta Fotó: Karnak Csaba Kása Gergely. A Pápáról érkező cipelt magával. Az utóbbi kettőre mai, szombaton is fiákerekkel férfi nem bízott semmit a vélet- azonban semmi szükség nem hozták a fellépőket. Az első lenre, mivel a kisszék mellett egy volt. kocsin Oszvald Marika és Molpokrócot, illetve egy esernyőt is Mint eddig minden alkalom- nár Róbert integetett, valaFalunapokat rendeztek a hét végén Bakson Halásztak és avattak Játszóteret és köszöntőtáblát is avattak a hét végi baksi falunapokon. A felújított parkban és környékén felállított vurstliban szórakoztak a legkisebbek, míg szüleik a különféle kulturális produkciókat nézték. KÖRKÉP DESZK. Pár hónapja egy súlyos közlekedési baleset miatt lezárták a forgalmat a 43-as főúton Szeged és Deszk között. A járműveket pedig ideiglenesen a kerékpárúira terelték. A 3,6 kilométer hosszú út összesen 55 millió forintból épült meg. A költségekhez a deszki önkormányzat 15 millióval járult hozzá. A napokban készült el az a felmérés, melyben az út állapotát vizsgálták. A deszki önkormányzat ugyanis attól tartott, hogy a nehéz járművek alatt megrongálódik a kerékpárút. A helyszínbejárás szerint a kisebb-nagyobb repedéseket nem a személyautók okozták. így az önkormányzat nem kezdeményezett pert. MÓRAHALOM. A Belügyminisztérium pályázatot írt ki a bűnmegelőzés népszerűsítése, illetve az e témában tevékenykedő különféle önkormányzati és civil szervezetek támogatására. A mórahalmi önkormányzat a tárcától 1 millió 800 ezer forintot nyert. A pénzből többek között - egy térségi közbiztonsági és bűnmegelőzési tanácsot kívánnak létrehozni. Emellett társadalmi fórumokat, vitanapokat is szerveznek a bűnmegelőzés érdekében. Két éve tanyafclclősi szolgálat is működik a.városhoz tartozó külterületen. Jelenleg hatan látják el ezt a feladatot, de tizenhatra szeretnék emelni a létszámot. Ehhez is segítséget nyújt az állami pénz. Több mint egy éve szervezték újjá a mórahalmi polgárőrséget. A harmincfős csapatot is támogatják. Az üzemanyagköltségekhez járul hozzá az önkormányzat. A mórahalmiak kétmillió forintról adlak be pályázatot, amihez félmilliós önerőt biztosítanak. PUSZTAMÉRGES. A Nagycsaládosok Egyesülete ma délután négy órától tartja soron következő összejövetelét a művelődési házban. A találkozón a tagok megbeszélhetik problémáikat, valamint kicserélhetik tapasztalataikat. SZEGED. A Csongrád Megyei Agrárkamara az új európai uniós követelményeknek is megfelelő származási bizonyítványokat állít ki azon mezőgazdasági termelők, illetve kereskedők részére, akik áruikat külföldre kívánják szállítani. E bizonyítvánnyal tudják csak igazolni a gazdák, valamint a kereskedők, hogy az árujukat az Európai Közösségben, Magyarországon állították elő. Az ehhez szükséges nyomtatványt a kamarától lehet beszerezni. A származási bizonyítvánnyal kapcsolatban az érdeklődök hétfőtől péntekig, reggel nyolctól délelőtt tizenegyig kereshetik fel a megyei kamarát (Szeged, Kossuth Lajos sugárút 17.). ZÁKÁNYSZÉK. A képviselő-testület legutóbbi ülésén módosította a lakásfenntartási támogatásra vonatkozó rendeletét. Az a zákányszéki jogosult erre a támogatásra, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékát. Emellett az is szükséges az igényléshez, hogy a rezsi meghaladja a háztartás havi összjövedelmének harminc százalékát. A támogatási kérelmet évente két alkalommal lehet benyújtani. A támogatás összege havonta legalább 2500, legfeljebb pedig 5 ezer forint lehet. Az odaítélt pénzt minden hónap tizedikéig folyósítják a kérelmezőnek. Ismét bejött a „kübekházi szerencse". Az Operettfalu előkészületeit- mint minden évben most is eső áztatta. Azonban a szombati gálára kiderült az ég, és a község főterén több ezren hallgatták a szebbnél szebb melódiákat. - Jóban vagyunk a jóistennel, így az eső áztatta készülődést mindig kellemes idő követte. Ebben bízunk most is - mesélte pár napja Molnár Róbert kübekházi polgármester. Ez a hagyomány most sem szakadt meg, hiszen a múlt hét eleje óta hatalmas víztömeg zúdult a térségre. A szombat esti gálára viszont a tócsák is felszáradtak, így a mulatozásban az égiek sem akadályozták meg azt a több ezer vendéget, aki kíváncsi volt az operettgálára. Összecsukható székekkel, illetve hokedlikkel a hónuk alatt ballagtak már sokan este hét órakor a kübeki főutcán. A gála jóval később kezdődött ugyan, de mindenki jó helyet akart magának találni. - Tavaly már csak oldalt tudtam leülni, így csak a kivetítőn figyelhettem a műsort, de most „élőben" akarom élvezni az egészet! - magyarázta az igyekezetet Ellopták a román zászlót MUNKATÁRSUNKTÓL Eltűnt a zászló a szegedi román konzulátusról. A lobogót, amelyet a bejárat felett helyeztek el, tartórúdjával együtt elvitte valaki. A konzulátus illetékeseit szerettük volna megkérdezni a zászlólopásról, ám tegnap délután csak egy angolul beszélő munkatárs dolgozott az épületben, aki azt kérte, ma keressük a konzult az ügyben. M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság ügyeletes szóvivője elmondta, az elsődleges vizsgálat kiderítette: a zászló vasárnapra virradóra, valamikor a hajnali órákban tűnt el az épületről. A rendőrség lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Három napig állt a bál Bakson. A hét végén rendezett falunapokon minden korosztály megtalálta a maga szórakozását. A kicsiket számos játék várta, a nagyokat pedig műsorral köszöntötték. - Minden húzás nyer, ha jokert talál, akkor a nagy képet is elviheti, amúgy meg valamennyi polcról lehet ajándékot választani biztatta a nézelödőket az egyik vurstlis. Az aprócska utánfutóból átalakított „horgásztóból" négyszáz forintot ért egy kapás. A Május 1. utcában lévő kirakodóvásárban igen sok mindent kínáltak az árusok. A különféle német tájakat és jókívánságokat felvonultató tányérokat épp úgy megtalálhatták a baksiak, mint a műanyag lézerkardot vagy a szivárvány színeiben játszó kölniket, az illatkavalkádot kínáló parfümöket. A legkisebbek örömmel vették birtokba az új játszóterüket. A játékok megóvása érdekében a területet magas kerítéssel vették körbe és csak napközben nyitják ki a kaput. A Szeged irányából érkező utazót most már egy nagy fatábla is köszönti Baks határában. Virágokat is ültettek a tábla köré, hogy még hangulatosabb, még jellegzetesebb legyen a vendégek fogadása. A falunapokról a műsor sem hiányozhatott. A színpadon egymást váltották a különféle stílusok. Az idősebb korosztály együtt énekelte a nótákat az aszszonykórussal és a citerásokkal. A komolyabb énekeket kedvelőknek az algyői Parlando kedveskedett, a fiatalos lendületről pedig a csongrádi hipp-hopposok gondoskodtak. Aki már többször látott baksi produkciót, az tudhatja, hogy nem lehet teljes a repertoár humor nélkül. A Baksi Poén színtársulat szombaton is kitett magáért. Az amatőr csapat minden egyes jelenetet napokig gyakorolt, hogy egyetlen hiba se csúszhasson be. A faluházban helyi képzőművészek alkotásait is megcsodálhatták az érdeklődők. Ménesiné Kakuszi Zsuzsanna gobelineket. Deák Ferencné hímzéseket, Kovács Istvánné rózsafákat, Palásti Renáta pedig festményeket állított ki. K.T. mint dobált virágokat a nézelődőknek. A másodikon kicsit komoran ült Benkóczy Zoltán. A művész azonban a színpadon már felderült és két társával együtt bújt egy nagy, közös nadrágba - táncoltak és énekeltek. A fényárnyban úszó templom körül sültek és egyéb finomságok illatát hozta a szél a nézők közé. - Foglald egy kicsit a helyem, mindjárt jövök - szólt oda feleségének egy középkorú férfi, majd nagyot nyelt. Ezt látva az aszszony meg is jegyezte csöndesen, hogy ne valami szaftos húst vegyen, mert leeszi vele a fehér ingét. Rózsa György a színpadra szólította az est házigazdáját, Kübekháza polgármesterét, valamint a rendezvény fővédnökét, Újhelyi Istvánt. Az országgyűlési képviselő megjegyezte, hogy erre az egy napra nem csupán a térséget, hanem az Operettfalut is képviseli. - A kübeki gála jó példa arra, hogy félretéve a politikát és a különböző nézeteket - tette hozzá a politikus Molnár polgármester kisgazdaságára utalva -, együtt vittük sikerre ezt a rendezvényt. KORMOS TAMÁS Halott nevére jön a számla Több mint egy éve, hogy Bukó Áttiláné elveszítette a férjét. Az asszonyt minden hónapban felkavarja a Szegedi Hőszolgáltató Kft. számlája, mert az még mindig az elhunyt nevére érkezik. Megpróbált tenni ez ellen, de az ügyfélszolgálaton további dokumentumok bemutatását kérték. Tavaly februárban, amikor Bukó Attiláné egyedül maradt, eladta a házat, amelyben addig közösen éltek, és beköltözött a városba, Szegedre. A távhő-szolgáltató azóta is a férje nevére számláz és az asszonyt minden hónapban felkavarja, amikor megpillantja a férje nevét. Az eredeti halotti anyakönyvi kivonattal és annak fénymásolatával bement az ügyfélszolgálathoz, hogy vegyék le az elhunyt férj nevét a számlalevélről. Az irodában azonban közölték, ahhoz, hogy csak az özvegyasszony neve szerepeljen a számlán, szükséges még a hagyatéki végzés, vagy annak fénymásolata. „A papír hiányában teljesen elzárkóztak az intézkedéstől. Szerintem ez személyiségi jogokat sért" - mondta el Bukó Attiláné. A Szegedi Hőszolgáltató Kft. nem tesz mást, mint az előírásokhoz ragaszkodik. „Mi a mindenkori tulajdonossal állunk jogviszonyban. Ebben az esetben kénytelenek vagyunk bekérni a hagyatéki végzést, mert enélkül nem egyértelmű, hogy ki az örökös" - magyarázta Hídi Józsefné a szolgáltató cég számlázási csoportvezetője. A szabály az, ha több örökös van, akkor a tulajdonostársak közösen viselik a terheket. Az ügyfélszolgálat azért ragaszkodik a hagyatékátadó végzéshez, mert abban szerepel a tulajdonostársak pontos neve. A dokumentum többi pontját akár le is takarhatja a címzés megváltoztatásának kezdeményezője. „Ha problémát jelent a hagyatéki dokumentum bemutatása, akkor a földhivatali tulajdoni lapot is elfogadjuk" - mondta Hídi Józsefné. SZ. B. K. Győri és helyi horgászok 24 órás küzdelme Háromezer kiló hal a csanyteleki tóból Összesen több mint 3 ezer kiló halat fogtak ki a huszonnégy órás csanyteleki horgászverseny résztvevői a hét végén. Az első helyért a győri és az egyik csanyi csapat mérkőzött meg egymással idén a helybeli horgászok voltak ügyesebbek. A tapasztalt horgász tudja, amikor elindul a vízpartra, ellenőriznie kell: bepakolt-e mindent a zsákba. Hogy meg ne ázzon, meg ne fázzon és persze legyen elegendő jó horog és csali is. Az a tizennyolc csapat, amely még pénteken déltájt elfoglalta a helyét a csanyi halastónál a huszonnégy órás pontyfogó versenyen, nagy reménnyel kezdte kiszedni a szebbnél szebb halakat. Az éjszaka azonban a 72 induló jó részéből kivette az erőt. Amikor befejeződött a verseny, a csanyteleki Törköly /ános úgy érezte, hogy a győriek lettek az elsők. Gyorsan hozzátette: az élmény a fontos, megérte itt lenni akkor is, ha nem kerültek föl a dobogóra. Amikor viszont kihirdették az eredményt, mosolyogva emlékeztetett: harmadszor nyeri a versenyt a hazai csapat, amelynek tagja még Kecskeméti Csaba, Szabó Tamás és Pető Zoltán is. A kisalföldi team vezetője, Bész Csaba szomorúan vette tudomásul az eredményt, gratulált a győzteseknek, és nyomban megígérte, jövőre is itt lesznek. Összesen egyébként 3023 kiló pontyot horgásztak ki a tóból 72-en 24 óra alatt. Egyéni rekorder a csongrádi Sági Imre A csanyi horgászok-báraz utolsó pillanatigkételkedtekasikerben-győztek Fotó: Tésik Attila lett 173 kiló hallal. Az ünneplés közben Szabó Tamás elmesélte: mivel már hatodszorra versenyzett, kezd hozzászokni a maratoni horgászathoz. Az éjjel sokat segített, hogy nem esett. Ivott elég sok feketét, szeszt semmit. Hogy mások elaludtak-e közben, nem tudja, ő végig éber volt és halat is fogott. Szabó Zoltán tógazda elmondta: ekkora érdeklődést korábban sosem tapasztaltak. Folytatni fogják, hiszen azokra, akik most itt voltak, jövőre is lehet számítani. S persze nem csak a horgászok szeretik a csanyteleki rendezvényt. A vendégek ugyanis a szombat délutáni halfőző verseny hírére megszaporodtak. BÁLINT GYULA GYÖRGY