Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-13 / 162. szám

¡r / DELMAGYARORSZAG KEDD, 2004. JULIUS 13., 94/162. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 70 FT (ELŐFIZETVE: 53 FT) témáinkból NYOMOZÁS LIZA-UGYBEN A Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás bűntette gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az elmaradt Liza Minnelli-koncerttel kapcsolatban. A rendőrségre tegnapig több mint hetven feljelentés érkezett. 2. oldal MILLIÁRDOS TÁMOGATÁS A MEGYÉNEK Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok Csongrád megyében idén több mint egymilliárd forint támogatáshoz jutnak. Az igényelt összegnél általában jóval kevesebbet kaptak a pályázók. Makó és Domaszék viszont hiába kért segítséget, nem kapott. 3. oldal ROCKBA OLTOTT REQUIEM Csütörtök este kerül színre a Dóm téren a brüsszeli Crystal Dance Academy darabja, a Rockquiem. Az előadás igazi multikulturális csemege: különböző korok, kultúrák, művészeti ágak, műfajok összeolvadása. 4. oldal A miniszterelnök ígérete szerint azM5-ös autópálya nap múlva ér Szegedre! www.delmagyar.hu 100 perc lesz majd a menetidő Szeged és Budapest között intercityvel A takaró végéig nyújtóznak A hatvanas években készült, le­romlott pályát korszerűsítik Budapest és Szeged között. Idén nyolc kilométeren építik át a síneket, modernizálják a biz­tosító berendezéseket. Két beruházás zajlik a vonalon: az egyik keretében Cegléd és Ve­csés, a másik során Kiskunfél­egyháza és Cegléd között dolgoz­nak már évek óta a vasútépítők. Idén Kecskemét és Városföld kö­zött, valamint Monoron építkez­nek. A MÁV az elkövetkezendő években még összesen öt ha­sonló nagyságrendű fejlesztést végez el a teljes vonalhálóza­tán. Az eredmény azonban sze­rény. Miközben Szeged és Bu­dapest városhatár között kö­rülbelül 75 perc lesz az autó­pályán a menetidő, a vasút korszerűsítése után, 2006-ban intercityvel körülbelül 100 perc alatt tehetjük meg ugyan­ezt az utat. A forgalmat zökke­nőmentesebbé tevő második vágány pedig csak Városföld és Kiskunfélegyháza között épül, várhatóan jövőre, összesen 12 kilométeren. Mivel további fejlesztést egyelőre nem ter­veznek, a vasút versenyhátrá­nya tartósan megmaradhat. írásunk az 5. oldalon Az utasok most bosszankodnak a késések miatt, de a munkálatok őket is szolgálják Fotó: Frank Yvette Polgármesteri pluszpénzek A Csongrád megyei városok első emberei idén még nem kaptak jutalmat munkájuk elismerése­ként. Tavaly Szirbik Imre szen­tesi, Lázár fános hódmezővá­sárhelyi és Búzás Péter makói polgármesternek hathavi, Bedő Tamás csongrádi polgármester­nek pedig egyhavi pluszpénzt szavazott meg a képviselő-tes­tület. Botka László, Szeged első embere megválasztása óta nem vett fel prémiumot. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének nemrégiben három­havi illetményének megfelelő ju­talmat, bruttó 1 millió 500 ezer forintot állapított meg a testület. Ezt a közgyűlési ellenzék nem tá­mogatta, sőt tiltakozott az ellen, hogy Frank József munkáját pré­miummal honorálják. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy Csong­rád megye városainak első embe­rei vettek-e már fel ebben az év­ben jutalmat. Folytatás és jegyzet a 3. oldalon Búzarekord Múlt héten kezdték aratni a búzát a megyében, két hét múlva raktár­ba kerül a termés. Hektáronként legalább öt tonna termett idén. Az országból legalább kétmillió tonna felesleget kell exportálni. Bővebben a 3. oldalon Gázos számítógépek Külföldön a közelmúltban két olyan tanulmány jelent meg a számítógépekről, amely szerint hosszas működése után egész­ségkárosító gázok keletkeznek. A kutatók feltételezik, hogy a ka­tódcsöves és folyadékkristályos képernyők áramköreiben talál­ható fenolgyantákból származik a kipárolgás, ami rákkeltő és az emberi DNS-t károsító hatású lehet. Hosszas géphasználat után bárki érezheti a kellemetlen szagot. Míg az adatok ismereté­ben Németországban szigorítani szándékozzák a PC-k és a moni­torok eddigi egészségügyi ellen­őrzését, addig a megkeresett ha­zai illetékesek, például a Csong­rád Megyei Munkavédelmi Fel­ügyelőség, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség nem is hallott róla. írásunk a Gyógy-írben Betegazonosítót rendeltek a későbbi tévedések elkerülésére Menesztené Nárai Györgyöt az egészségügyi bizottság Nárai György kórházigazgató menesztését kez­deményezte a szegedi közgyűlés egészségügyi bi­zottsága. A kórház pedig 30 ezer, csuklóra rög­zíthető betegazonosítót rendelt. Ellenszavazat nélkül döntött a szegedi közgyűlés egészségügyi bizottsága arról, hogy a városi kórház igazgatójának távozását kezdeményezik. A zárt ülésen a Fidesz képviselője nem vett részt. Hűvös László szerint a vizsgálatok még tartanak, korai lenne megalapozott döntést hozni. Nárai György igazgató azt mondta, nem éri meglepetésként a döntés, ám mivel hivatalosan még nem értsítették, nem kívánta a javaslatot kommentálni. Közben a kórház csuklóra rakható azonosító sza­lagokat rendelt, amelyek víz és vegyállóak, erre vi­szik föl számítógéppel az adatokat. A rendszer jövő héttől áll üzembe, addig a csecsemőknél használa­tos karszalaggal látják el az eszméletlen állapotban beérkező betegeket. Részletek az 5. oldalon 20 millióért a lépcsők újulnak meg, 28 millióért eltűnnek a graffitik Rekonstrukció helyett csak szépségtapaszra futja Húszmillió forintot költ az Ati­kövizig a szegedi rakpart felújí­tására az árvízi emlékmű és a híd között. Az önkormányzat magára vállalta a graffitik eltá­volításának huszonnyolcmilliós költségét az érintett szakaszon. Megviselte az idő a szegedi Bel­város tiszai partfalát, a szakem­berek szerint azonban a hiányos­ságok csupán esztétikai jelentő­ségűek, a gát árvízvédelmi képes­ségét nem befolyásolják. Mégis, már 1997-ben elkészült a teljes, betonfallal megerősített, az árví­zi emlékmű és a Kiskőrössy ha­lászcsárda közötti gátszakasz fel­újításának terve. Az akkori kal­kulációk szerint legalább 200 millió forintot kellett volna köl­teni a rekonstrukcióra. Ehhez képest az Alsó-Tisza-vi­déki Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság (Atikövizig) a szaktárcától kapott 20 millió fo­rintból kezdhette meg a Huszár A felújítást, a betonelemek vágását, az üregek szakszerű feltölté­sét a szegedi árvízi emlékműnél kezdték meg Fotó: Schmidt Andrea Mátyás rakpart felújítását, első szakaszban az árvízi emlékmű és a Roosevelt tér között. A pénzből már nem futja az igen rossz álla­potú járdák felújítására, de a tö­redezett lépcsőket kicserélik, a dilatációs hézagokban keletke­zett hibákat kijavítják, és ép ele­mekre cserélik a partfal tetején a fedőlapokat is. Folytatás az 5. oldalon tam0gat0k: I. SZEGEDI B0GRACS0S PIKNIK PARTY 2004. JÚLIUS 14-18. ETELKA-SORI SPORTPÁLYA m«l ÓK- DÉLMAGYARORSZÁG ^Rádióm 1L 'i£tlT £> NYITÁS: JÚLIUS 14. SZERDA 14­SZERVIZŐ: 0 ' -PARK 2001 Kft. „»a\> t • -A- info@sorfeszlival.szeged.hu www.sorfesztival.szeged.hu

Next

/
Thumbnails
Contents