Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-13 / 162. szám
KEDD, 2004. JÚLIUS13. belföld - külföld' »' ej} Liza Minnelli-koncert: nyomoz a rendőrség A Fidesz számolja Draskovics Tibor megszorításait Hat csomag lényege Kovács László az Európai Unió alkotmányos szerződéséről Magyarországon nincs ok megerősítő népszavazásra Magyarország semmilyen okot nem lát arra, hogy népszavazással döntsön az EU nemrég jóváhagyott alkotmányos szerződésének megerősítéséről - jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter. BRÜSSZEL (MTI) Kovács László azzal összefüggésben beszélt erről, hogy az EU miniszteri tanácsának ülésén a tagállamok megerősítették azt a döntést, amely szerint a szerződést október 29-én Rómában fogják aláírni. A csatlakozási szerződéshez hasonlóan az alkotmányt is a miniszterelnökök és a külügyminiszterek írják majd alá. A tagországonkénti megerősítési folyamatra két év áll rendelkezésre, így a szerződés elvileg 2006. november 1 -jén életbe léphet. A tagországok állam- és kormányfői a június 17-18-i csúcstalálkozójukon hagyták jóvá az EU első alkotmányos szerződését, amely egyetlen keretbe foglalja az unió úgynevezett elsődleges jogát. Hatályba lépésének az a feltétele, hogy mind a 25 országban megerősítsék, akár parlamenti úton, akár népszavazással. Mindegyik tagállam maga dönt arról, melyik módszert választja. A huszonötök közül eddig Nagy-Britanniáról, Spanyolországról, Portugáliáról, Írországról, Dániáról, a Benelux-országokról, valamint Lengyelországról lehet tudni, hogy nagy valószínűséggel vagy biztosan népszavazással döntenek. A többi országban ez parlamenti eljárással történik, vagy még nem született döntés a megerősítés módjáról. Athéni áramHodorkovszkij megmentené a Yukos céget Ahogy kapta, úgy adja BUDAPEST (MTI) A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK| csalás bűntette gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az elmaradt Liza Afinne//f-koncerttel kapcsolatban - tudatta a BRFK sajtóügyeletese. „A BRFK az iratok és a szerződések alapján azt vizsgálja majd, hogy valóban csalás történt-e, vagy a művésznő mondta le a koncertet" - mondta Kormos Endre. Közölte: a rendőrségre hétfőig több mint hetven feljelentés érkezett az elmaradt A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a pénzügyminiszter bekerülhet a rekordok könyvébe, hiszen „egy év alatt hat megszorító csomagot" léptet életbe. Erről sajtótájékoztatón beszélt Ader János. BUDAPEST (MTI) „Draskovics Tibor (...), a rendszerváltás legsikeresebb pénzügyminisztere, nemcsak a magyar rekordok könyvébe, hanem a világrekordok könyvébe is bekerülne teljesítményével, nem hiszem, hogy lenne példa arra ugyanis, hogy egyéves pénzügyminiszterség alatt valaki hat megszorító csomagot léptessen életbe" - mondta Áder János. Közölte: a februári, áprilisi és a legutóbb, júliusban bejelentett megszorító intézkedéseket Draskovics Tibor pénteki bejelentésének megfelelően, várhatóan további három megszorító csomag követi. Ader János emlékeztetett: a februári 158 milliárd forintos „Draskovics-csomagot" áprilisban egy 13,7 milliárd forintos követte, júliusban megérkezett a harmadik, 106 milliárd forint összegű megszorítás, a következő fél évben pedig jó esély van egy negyedik csomagra, mivel június végére az ez évre terveszombati Minnelli-koncert miatt. A feljelentők azt kifogásolják, hogy a megvásárolt jegyek árát nem kapták vissza. Hozzátette: ha tényleg csalás történt és a szervezők nem akarnak fizetni, akkor a károsultak polgári peres eljárásban szerezhetnek érvényt követelésüknek. A koncertjegyek ára 10 ezertől 35 ezer forintig terjedt, ám csak néhány száz belépő kelt el. Sajtóhírek szerint a csekély érdeklődés miatt nem jött el Budapestre Liza Minnelli, aki helyett Bonnié 7\ler adott koncertet a Kisstadionban. zett költségvetési hiány közel 90 százalékát „felélte a kormány". Mint mondta, emiatt a következő fél évben az eddiginél havonta 150 milliárd forinttal kevesebbet költhetnek a különböző költségvetési intézmények, minisztériumok, ami két módon lehetséges: vagy „viharos gyorsaságú létszámleépítéssel", ez lenne a negyedik csomag, vagy újabb hitelfelvétellel. Közölte: Draskovics Tibor pénzügyminiszter bejelentéséből jól látható, hogy januártól még két megszorító csomag következik. • Katona Béla. az MSZP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta: „teljesen értelmetlen, amit a frakcióvezető úr mondott", mivel úgy kell gazdálkodni az adófizetők pénzével is, mint ahogy a vállalatok a saját pénzükkel gazdálkodnak. Hozzáfűzte: ezért „felül kell vizsgálni a kormányzati munkában is, hogy milyen feladatokat végzünk, azokra a feladatokra szükség van-e, nincs-e a feladatok végzésében párhuzamosság". Katona Béla közölte, ha a felülvizsgálat eredményeként hatékonyabb és a jelenleginél kevesebbe kerülő közigazgatás jön létre, akkor „ez minden magyar állampolgárnak a hasznára válik". káosz ATHÉN (MTI/AP/AFP) Jelentős áramkimaradás volt Athénban és Görögország déli részén hétfőn a déli órákban. Az áramszünet érintette az olimpiai játékok építés alatt álló körzetét is, ahol az építők rohammunkában igyekeznek befejezni a létesítményeket. Az üzemzavar a görög főváros 75 százalékát érintette. Működésképtelenné váltak a légkondicionáló berendezések, miközben Athénban a hőmérséklet elérte a 40 Celsius-fokot. Az ötmilliós városban leállt a közlekedés - közölte a rendőrség. Áramkimaradásokról érkeztek hírek Görögország távolabbi részeiből is. Megszűnt az áramszolgáltatás a fővárostól 150 kilométerre északra lévő Lamiában, valamint attól délre, Peloponnészosz térségében. Az áramszolgáltatás mintegy húsz perc elteltével kezdett normalizálódni, bár az ország mintegy harmadát érintő kimaradás teljes helyreállítása órákat vett igénybe. MOSZKVA (MTI) A Yukos orosz olajóriás fő részvényese, Mihail Hodorkovszkij (felvételünk bal oldalán vádlottársa, Platón Lebegyev társaságában) vádlott hétfőn rácsai mögül megerősítette készségét részvénycsomagjának átadására, hogy megmentse az ostromlott olajcéget a csődtől. - Ha az állam jónak látja megmenteni a Yukost a csődtől és feloldani részvényeinek befagyasztását, akkor tulajdonostársaival együtt térítésmentesen átadják 44 százalékos pakettjüket a cégvezetésnek, hogy azzal törlessze az adótartozást - ismételte meg a volt Yukos-vezér ügyvedei útján, miután egy moszkvai bíróság folytatta egy másik főrészvényessel, Platón Lebegyewel közös perének tárgyalását, több mint kéthetes szünet után. RÖVIDEN LAKITELEKI PROGRAM Az MDF Lakitelek munkacsoportja szerint a kormány magára hagyta a vidéket, ezért a csoport kidolgozza saját vidékpolitikai programját, amelyet a párt szeptemberi országos gyűlésének központi témájává tenne közölte Szászfalvi László hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. BENZINÁREMELÉS Piaci okokra hivatkozva emeli a Mol Rt. literenként 3 forinttal a benzin fogyasztói árát szerdán, míg a gázolaj ára nem változik. FELJELENTÉS Szerzői jog megsértése miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Sopron Tv tulajdonosa, Hajnal Sándor, mivel állítása szerint engedélye nélkül közölte le a miniszterelnökkel kapcsolatos képsoraikat a Hír TV és a TV2. Az MSZP európai parlamenti választások előtti kampányzáró gyűlésén június 8-án Sopronban készült a szóban forgó felvétel, amelyen a kormányfő „beintett" a szabadtéri fórumot megzavaró csoportnak. KÉT KITÜNTETÉS Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Judith Várnai Shorcrnek, Izrael Állam távozó nagykövetének. Ugyancsak a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést nyújtotta át Mádl Ferenc köztársasági elnök Jürgen Röppennek, az EU budapesti képviselete vezetőjének; a misszióvezető a közeli hetekben fejezi be hároméves magyarországi tevékenységét. ÖNGYILKOS NYOMOZÓ Irodájában főbe lőtte magát a keszthelyi Városi Rendőrkapitányság egyik nyomozója hétfőn. A negyvennégy éves bűnügyi nyomozó engedéllyel tartott önvédelmi pisztolyt, s azzal vetett véget életének. Tettének oka eddig nem ismert. SMIISIf&MSIItfá&ISti®^^ Terrortámadás esetén választási halasztás? WASHINGTON (MTI) A november 2-án esedékes amerikai törvényhozási és elnökválasztások elhalasztását fontolgatják Washingtonban arra az esetre, ha közvetlenül a szavazás előtt terrortámadás történne - állítja a Newsweek című hetilap hétfőn megjelent számában. Tom Ridge amerikai belbiztonsági miniszter a múlt csütörtökön hívta fel az amerikai illetékesek és polgárok figyelmét arra a veszélyre, hogy a következő hónapokban az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat „megpróbálja majd megszakítani a demokratikus folyamatot". Ugyanakkor elismerte, hogy a titkosszolgálatok nem rendelkeznek semmilyen konkrét információval ilyen fenyegetésre vonatkozóan. Molnár Autóház Kft. Szeged, Dorozsmai út 8. Tel./fax: 62/420-237 Nagyváradi palota NAGYVÁRAD, BUKAREST (MTI) A román legfelsőbb bíróság végleges döntésével visszaadta a nagyváradi római katolikus püspökségnek a román állam által több mint fél évszázadon át jogtalanul bitorolt nagyváradi püspöki palotát. A Romániai Magyar Szó napilap terjedelmes interjút közölt a nagyváradi püspöki palota „visszatéréséről" Fodor ¡ózsef vikáriussal, a nagyváradi római katolikus egyházmegye püspöki helynökével. Tempfli József megyés püspök, akinek oroszlánrésze volt a nagy értékű egyházi vagyon visszaszerzésében, a bukaresti ítélethirdetéskor éppen külföldön tartózkodott. A román legfelsőbb bíróság végleges és megfellebbezhetetlen döntése éppen akkor született meg, „amikor a bihari egyházalapítás ezer esztendejét készülnek megünnepelni" - írta a lap. $ RENAULT thoJükx ÚJ CSALÁDTAG BARÁTSÁGOS ÁRON! Thalia Prima 1 999 000 Ft-tól A Thalia Príma limitált szériát most 1.4 75 LE motorral és gazdag alapfelszereltséggel kínáljuk, melynek része a dupla légzsák, a duplaoptikás fényszórók és az SRP biztonsági övfeszítő rendszer. Mindez most 1 999 000 Ft-os verhetetlen áron az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! www.rrn^t.hu Most roncsautóját 200 000 Ft értékben beszámítjuk! Ajánlatunk július 31-ig, illetve a készlet erejéig tart, Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 7,1, városi: 9,7, országúti: 7,6, C02-kibocsátás g/km: 168 (változattól függően) A zöld vezető a temetésével is példát akart mutatni Oxfordi kerékpáros gyászmenet Dr. Mike Wodin, a brit Zöld Párt egyik vezetője végrendeletében meghagyta: utolsó útjára koporsóját kerékpárokkal vonják ki az oxfordi temetőbe MTI Telefotó/EPA/Tim Ockenden Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők. HEGEDŰS SZABOLCS |mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (főtől, ÚISZÁSZI ILONA (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilágszerkesztósegvezető: BAKOS ANDRÁS |l snngrád, Makó, Szentest SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: I S.L Ttlcfnn: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-ntail. szerkesztőségül delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Ttl./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213.198.6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 63/401 024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-1 1. Tel./fax: 63/481 -010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetés, igazgató: SZABÓ PÉTER. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567 S35. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Ttrjcsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864 Terjesztés, zöldszám: 06/80/821-821 Előfizetni díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarországl, 1255 Ft (Délvilág! »Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN0133-025X(Dclntagyarorsiag|, ISSN 1416-0099 (Délvilág)* A Déimagyarország Kiadó a Lapcom Kft tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.