Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-01 / 152. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. JULIUS 1. «SPORT« 15 A DM és DVsztárvendége volt: Alexa Szabolcs Végső visszaszámlálás „Mennyire hiányoztak a mecs­csek!" Általában mindenkinek ez volt az első mondata szerdán este Szegeden, a Széchenyi té­ren, a Soproni Ászok szurkolói klubban. A hétfői és a keddi meccsmentes időszakot nehe­zen vészelték át a futball szerel­mesei. A portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság első elődön­tőjét totális telt ház várta a sá­torban. Ki lesz a győztes? - kér­dezték egymástól. Előzetesen senki sem mert tippelni, hiszen a házigazda portugál és az egyre jobb formába lendülő holland gárda is esélyesnek számított a győzelemre. Lapunk sztárvendége: az egy­kori országos csúcstartó sprinter, Alexa Szabolcs sem vállalkozott arra, hogy jósoljon. Az idei Eb eddig nem erről szólt: rengeteg volt a meglepetés. A mai nap sztárvendége Kutasi László, egykori válogatott labda­rúgó lesz. Az egykori közönség­kedvenc elemzi majd a cseh-gö­rög elődöntőt. A Soproni Ászok szurkolói klub műfüves pályáján befejező­dött a Mogyi-kupa utánpótlás labdarúgótorna. A helyosztókon a következő eredmény született, 7. helyért: Horvátország-Bulgá­ria 4-2, 5. helyért: Spanyolor­szág-Olaszország 7-4, 3: helyért: Anglia-Csehország 12-1, 1. he­lyért: Franciaország-Hollandia 3-2. A gólkirály Vágó Levente lett, a legjobb leány játékosnak Vágó Fannyt választották, míg a legtechnikásabb futballistának Bánoczki Dániel bizonyult. Szeged -Rádió88 CHkH VINML3 Meier: fenyegetések ZURICH (MTI/DPA) Bár a labdarúgó Európa-bajnok­ság portugál-angol negyeddön­tőjét már csaknem egy hete le­játszották, továbbra sem csitul­nak a kedélyek Urs Meier kö­rül: a svájci játékvezető immár halálos fenyegetéseket is ka­pott. - Telefonon és faxon is közöl­ték velem, hogy megölnek. A würenlosi háztartásigép-bolto­mat újabban állandóan őrzik ­jelentette ki a sípmester, aki el­len a brit bulvársajtó indított hadjáratot, mivel csütörtökön nem adta meg Sol Campbell gól­ját a 89. percben. A találat az angolok továbbju­tását jelentette volna, végül azon­ban 11 -esekkel a házigazdák ke­rültek a legjobb négy közé. A The Sun című lap emberei korábban felkutatták Meier észak-svájci la­kóhelyét, és egy, a „hőstettről" készült fotóval ékesített hatal­mas angol zászlót feszítettek ki a háza elé. A bíró több mint 16 ezer fenyegető e-mailt kapott, miután a szigetországi újságok közzétet­ték elektronikus levélcímét, in­ternetes oldala pedig összeomlott a roham hatására. Pavel Nedved: marad a sárga lap SINTRA (MTI/REUTER) Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei bejelentették, hogy nem törlik el Pavel Nedved, a cseh válogatott középpályás sárga lapját, melyet a portugáliai Európa-bajnokság negyeddöntő­jében, a dánok elleni mérkőzé­sen kapott. Az aranylabdás futballistát a 3-O-ra megnyert találkozó 61. percében figyelmeztette az orosz Ivanov játékvezető, amikor Jes­per Grönkjaerral szemben sza­bálytalankodott. A cseh szövetség később az íté­let megsemmisítését kérte, de az UEFA fegyelmi szabályzatának 44. paragrafusa alapján ez csak akkor tehető meg, ha a játékve­zető valóban hibát követ el, pél­dául rosszul látta az esetet. Ned­ved esetében azonban valóban szabálytalanság történt, így a bí­ró döntése maximum szigorú­nak nevezhető. így tehát Ned­vednek elővigyázatosnak kell lennie, mivel ha a mai elődöntő­ben, a görögök ellen ismét figyel­meztetést kapna, cseh továbbju­tás esetén megismétlődne vele az a szerencsétlenség, mint ami a Juventus színeiben a tavalyi Baj­nokok Ligája-döntőben érte. Azt a mérkőzést ugyanis „sárgasága" következtében kénytelen volt a lelátóról figyelni. REFLEKTOR VILAGLIGA-VERESEG Férfi vízilabda Világliga, B csoport, 4. forduló, 2. mérkőzés: Szerbia-Montenegró-Magyaror­szág 11-8 (3-1, 2-2, 4-4, 2-1). A B csoport állása: 1. Magyarország 20 pont/8 mérkőzés, 2. Szerbia­Montenegró 18/8, 3. USA 10/6, 4. Ausztrália 8/6. ARANYÁGI SIKEREK A vásárhelyi-mártélyi Aranyági Ménes díjugratói a közelmúltban rendezett versenyeken a következő eredményeket érték el: B kategóriás (Deszk), B1 kezdő lovas: 1. Tóth Erika Tűzopál nevű lován, B1 nyitott: 1. Törökné Kezes Gabriella Fáklya n. 1., B1 kezdő ló: 4. Rácz Ildikó Regina n. 1., B2 ifjúsági: 1. Molnár Anita Betti n. 1., 2. Vass Kinga Jutka n. 1. C és B kategóriás (Felgyő), B1 kezdő lovas: Tóth Erika Jutka nevű lován, 3. Tóth A. Tűzopál n. 1., B1 kezdő ló: 3. Székely Csaba Sláger n. 1., B2 ötéves lovak: 4. Székely Eclisse n. 1., B2 nyitott: 5. Czurkó Szilárd Rokolya n. 1., B2 ifjúsági: 2. Molnár Anita Betti n. 1., B3 hatéves lovak: 2. Székely Duke Doliart n. 1., B3 ifjúsági: 1. Molnár Anita Betti n. 1. C és B kategóriás (Békéscsaba), B2: 1. Czurkó Szilárd Rokolya nevű lován. MAKÓI TURISTATALÁLKOZÓ A Csongrád Megyei Természetbarát-szövetség, a Téry Ödön Természetjáró és Szabadidős SE és a Makói Természetbarát Sportegyesület július 3-án rendezi meg a XII. makói határ menti nemzetközi turistatalálkozót a romániai Óbébán 12 órakor, majd részt vesznek a határ menti turistafórumon. HÓDIÁK-ELSÓSÉGEK A vásárhelyi atlétákat tömörítő Hódiák SE a közelmúltban rendezett versenyeken szép sikereket ért el. Az egyetemi és főiskolai országos bajnokságon Szabó László (100 m sík, 10.74 mp) és Zsótér Márta (hétpróba, 4189 pont) aranyérmet szerzett, míg Vári Beáta (100 m sík, 12.3 mp) a dobogó második fokára állhatott fel. A Kiskunhalason lebonyolított serdülő, ifjúsági és junior viadalon taroltak a kék-sárga atléták. Héjjá Antal vezetőedző tanítványai (Pápai Bence, Székelyhídi Zoltán, Kis Máté, Sibán János, Szél Katalin, Fazekas Zoltán, Bán László, Szöllősi Renátó, Köteles Renáta, Klisics Emese, Iványi István, Fehér Anita, Juhász Nagy Tamás, Bérezi Tünde, Szöllősi Róbert, Iványi Attila, Kovács Gábor, Szántai Orsolya, Czirok László és Papp Norbert) 12 arany-, 10 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek. A békéscsabai országos minősítő versenyen 11 első, 9 második és 8 harmadik hely értek el. Totópárbaj ÍME. ATIPP1EIK Az elmúlt heti totópárbajunk kiélezett küzdelmet hozott. A párharcot ismét a kenus tréner, Kerek Csaba nyerte meg, ezúttal nyolc találatig jutott, míg ellen­fele, az üllési szórakozóhely népszerű diszkósa, Bigors István (ismertebb nevén Bigiboy) csak hatig jutott. Ezzel a múlt héten nyerhetett volna... Játékosaink­nak ezúttal sem lesz könnyű dolguk, hiszen továbbra is az UEFA-Intertotó-kupa meccseire kell tippelniük, s a magyar együttesek már búcsúztak. IX Teplice Í9J—Sinnyik (12.) 1 1 Trnava (4.)-Sz. Tuzla (5.) IX 1 EsbjergüMIicedl.) 2 1 Vardar (3.)—Gent 0.) 1 IX Genk (4.1—Marék (7.) 1 2 Numegen (14.)—Cork City (3.) 12 IX Wolfsburg (10.)—Thun (6.) 1 2X Westerlo (6.)—Zlín (7.) IX 1 Sz. Moszkva (Il.)-K. Ingrad (7.) IX 2 Odense (4.)—Villareal (8.) X2 12 Dubnica (6.)—Liberec (6.) X2 2 Hibernian (5.)-Y Vilnius (5.) 1 12 Viking (9.)-Tromső (1.) 2 1 Stabaek (12.)—Grenland (4.) 1 Előző heti tippelőink közül Ke­rek Csaba nyolc, Bigors István hat találatot ért el. A zsombói Farkas Zsolt öt évig játszott a helyi előkészítő, majd serdülő labdarúgócsapatban. Az­óta sportágat váltott és a roncs­derbi országos bajnokságon sze­repel rendszeresen. Tavaly ezüstérmes lett. A labdarúgó Eu­rópa-bajnokságori a nagy ked­venc a cseh válogatott, így a fia­tal versenyző bízik abban, hogy Nedvedék kiharcolják a döntőbe jutást. A klubcsapatok közül az olasz Juventusszal szimpatizál, és az angol Manchester United játéka is tetszik neki. ••Hon Három gólt lőttek a hazaiak, ez pedig győzelmet ért Portugál Eb-történelem „Segítség!" - kiállt Van der Sar (szemben). Útban Ronaldo vezető gólja MTI-fotó/Thomas Kienzle LABDARUGAS PORTUGAUA­HOLLANDIA 2-1 (1-0) Elődöntő, Lisszabon, 52 ezer néző. Vezet­te: Frisk (svéd). Portugália: Ricardo - Miguel, Jorge And­rade, Carvalho, Valente - Maniche (Fer­nando Couto), Costinha - Ronaldo (Pe­tit), Deco, Figo - Pauleta (Nuno Gomes). Hollandia: Van der Sar - Reiziger, Stam, Bouma (Van der Vaart), Van Bronckhorst - Davids, Seedorf, Cocu - Overmars (Makaay), Van Nistelrooy, Robben (Van Hooijdonk). Gólszerzők: Ronaldo (26.), Maniche (58.), ill. Andrade (63., öngól). Tét a döntő. A portugáliai labda­rúgó Európa-bajnokság első elő­döntőjébe két sztárgárda, a házi gazda Portugália, és sokak által a kontinenstoma legnagyobb esé­lyesének kikiáltott Hollandia ju­tott be. Csillagok, kedvencek, pél­daképek mindkét oldalon. Melyik gárda volt a kezdés előtt az esé­lyes? Melyik az erősebb, melyik a jobb? A futballban járatosaknak is kemény feladat lett volna ezt meg­tippelni, feltérképezni, hiszen mindkét oldalon zseniális képes­ségű focisták léptek pályára. A technikai tudásuk, fizikai felké­szültségük alapján a világ legjobb­jainak számítanak. Ismerkedéssel kezdődött a meccs. No, nem egymásnak mu­tatkoztak be a játékosok, hanem mindkét gárda óvatosan kezdte az összecsapást. Ugye: mit tesz a tét! Deco - ki tudja hol folytatja, Chel­sea, Barcelona? - beadásáról ma­radtak le éppen a többiek, Van der Sornak így is komoly gondja akadt a labdával. Dadogott a kezében a já­tékszer. Ez felpaprikázta a hazaia­kat, Figo is veszélyeztetett. Holland vastaps! Megvan az első próbálko­zás: Cocu távoli lökete zúgott el a jobb alsó sarok mellett. Figo robo­gott el - túl voltunk az első negyed­órán - visszagurítását a tinizseni, Rondaldo piszkálta kapura, azon­ban a Fulham hálóőre, Van der Sar magabiztosan védett. Most nem jött zavarba. A 24. percben is ugyanez volt koreográfia: megint két sztár villant, az utolsó pillanat­ban azonban mentettek a narancs­mezesek. Két perc múlva nem volt ekkora mázlijuk: a Manchester United fiatalja, Ronaldo zseniáli­san érkezett egy szögletre és tisztán a kapuba bólintott. Gól! 1-0. Jöhe­tett volna a válasz. Overmars nyolc méterről tisztán fölé lőtt. Ziccer volt. Felébredtek a hollandok, be­szorultak a portugálok. Jó lett a meccs. De még milyen jó. Pauleta következett, Van der Sar bravúrral hárított. Nistelrooy fordult le és ta­lált a kapuba, les miatt azonban ér­vénytelenítette Frisk a gólt. Figo forgácsolta még szét a hajrában a kapufát, növelhette volna előnyét a házigazda. És a szünetben jött Roy Makaay, a Bayern gólvágója. Bátran kezdtek a hollandok, mégis Pauleta került kihagyhatatlan helyzetbe. O ki­hagyta. Újabb hazai szöglet: Deco passzolt Maniche elé, aki a 16-os sarkáról parádés mozdulattal csa­vart a bal felső sarokba, 2-0. Gyö­nyörű GÓÓÓÓL! Újabb portugál gól. Még sem örülnek a hazai hí­vek. jorge Andrade akart menteni, a lábáról azonban felpördült a lab­da, és Ricardo felett a kapuba esett, 2-1. Újból éles lett a meccs. Mi lesz itt még? Izgalom az biztos. Holland rohamok, míg a másik ol­dalon épp az ellenkezője. A jelszó nem is lehetett más Costinhaék­nak: lassítani a játékot, kontrára játszani. Vészesen fogyott az idő, Seedorfék komoly veszélyt nem igazán tudtak kialakítnai. Dick Advocaat szövetségi kapitány a to­tális támadó futballt választotta, újabb csatárt cserélt be. Lüktetett a pálya. Hatalmas volt a küzdelem. Ekkor már csak tíz perc volt hátra. Jött Van Hooijdonk. A harmadik csatárcsere. Maradt egyáltalán ho­land védő? Maradt. A nézőtéren a portugál szurkolók a körmüket rágták. Izgultak. Számukra na­gyon lassan telt az idő. A hollan­doknak viszont nagyon gyorsan. Mekkora különbség. Az egyik tá­bor azt várta, hogy Frisk lefújja a meccset, míg a másik azt szerette volna, hogy minél tovább vezesse a svéd bíró a nagy rangadót. Húzták az időt a hazaiak. Ricardo minden labdaérintésnél megsérült. Sze­gény! A hajrára felborult a pálya. Be­ásta a saját kapuja elé a portugál csapat. Amerre álltak a hazaiak, arra rúgták a labdát. Ki ne tette volna ebben a helyzetben. Az utolsó remény a 92. percben jött el a hollandok számára,- szabad­rúgáshoz jutottak 22 méterre Ri­cardo kapujától. Van Hooijdonk a sorfalba vágta, így odalett a nagy lehetőség: Portugália jutott a vasárnapi döntőbe - Deco még kihagyott egy ziccert -, a váloga­tott eddigi legnagyobb sikerét el­könyvelve. SÜLI RÓBERT Tovább tart a görög csoda? MUNKATÁRSUNKTÓL A XII. labdarúgó Európa-bajnokság mai elődöntő­jében a kontinensviadal eddigi meglepetéscsapata, a görög az angol fogadóirodák által a végső győze­lemre a legesélyesebbnek tartott csehekkel mérkő­zik meg. Az első kieséses körben a hellének a cím­védő franciákat küldték haza (1-0), míg Nedvedék 16 perc alatt intézték el (3-0) a dánokat. Tippelőnk, esélylesőnk, Kiss István, a megyei II. osztály bajnokának, a Csongrádi Tiszapart SE-nek az elnöke újabb meglepetést, szenzációt szimatol: úgy gondolja, folytatódhat a görög csoda. - Szívesebben beszéltem volna a szerdai elődöntő­ről - közölte Kiss -, ugyanis portugál szurkoló va­gyok, de a csütörtöki is érdekes párharc lesz. Ottó Rehhagel, aki kiemelkedő tudású edző, megfegyel­mezte a görögöket és eddig eredményes, taktikus fo­cit talált ki számukra. Ha most búcsúznának, már akkor is helyet szorítanának nekik az Olümposzon, de... Úgy gondolom, a hellének meglephetik a cse­heket. Karel Brückner együttesében világklasszisok találhatók, nagyobb a tudásuk, mégis a lelkesedés és az akarat, vagyis Görögország diadalmaskodik. A Görögország-Csehország elődöntő ma 20.45-kor kezdődik, a találkozót az olasz Collina vezeti. 19 !<?{/. c 19 KAPSZISZ 2 SZEITARIDISZ 8JANNAKOPUIOSZ 20KARAGUNISZ 15 VRIZASZ 5 DELIASZ 14 RSSZASZ 7 ZAGORAK1SZ 6 BASZtNASZ 9 HARISZTEASZ 9 KOLLER 11 NEDVED 10 ROSICKY « JANKULOVSKI 5 BOLE 15 BAR OS 8 POBORSKY 4 GALASEK Z GRYGERA 21 UJFALUSI Im

Next

/
Thumbnails
Contents