Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-01 / 152. szám

•MOZAIK CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚLIUS 1. Geller BAKOSANDRAS Most pedig, miközben a gyerek azért nyöszörög, mert fordítva húztad a lábára a szandált a reggeli rohanás közepette, tűnődj el szépen Dávid Beck­ham sorsán, aki minden bizonnyal telepatikus félreirányítús áldozata lett a portugálok elleni ti­zenegyespárbaj elején, ahogyan ezt a telefono­don, egy úgynevezett gyorshírben olvasod. Telepatikus félreirányítás, legalábbis Uri Geller szerint, aki mintha azért mentegetőzne, mert ér­zi, hogy valamit piszkosul elszúrt, a hiba a jelek szerint nagyobb, mint fordítva adni föl a gyerekre a szandált. Geller azt magyarázza, hogy pozitív energiákkal próbálta segíteni az angol válogatott csapatkapitányát, és bizony sok mindenre képes ó messziről, de hát csodákat ne várjon tőle senki. Arról hallgat, hogy talán megeshet, a pozitív ener­giák egy része útközben mintegy sorsszerúen ne­gatívba csap át. és ezt nem lehet megakadályoz­ni, olyasmi ez, mint a gyógyszerek mellékhatása. Te pedig, barátom, engedelmesen tűnődői ezen. ahelyett, hogy kicserélnéd a szandálokat a gyerek lábán, kézen fognád, és elindulnál vele az óvodá­ba. Másrészt viszont Dávid Beckhamnek már ré­gen vissza kellett volna adnia a kapitányi karsza­lagot, hiszen, mint egy másik sürgős hír prüttyög­te korábban, „végig csúcsformája alatt focizott", ami. állapítod meg most, utólag, egyik kezedben gyerekszandállal, másikban mobiltelefonnal, kö­rülbelül olyan kifejezés, mint a túlhajszolt nemi élet hiánya. Persze az angol csapat segítői „egy­szerű mentális fáradtságot" emlegettek, Beck­ham pedig a Real Madrid lagymatag edzéseire, a lesifotósokra és bulvárújságírókra panaszkodott. Florentino Perez viszont ebben a válságos hely­zetben azt mondta, hogy Beckham egyrészt fele­lőtlenül röpdösött Madrid és London között, más­részt nem volt hajlandó edzeni a téli szünetben, ezért lőtte azt a tizenegyest „hihetetlenül fölé". Ezzel körülbelül végeznél is Beckhammel, és kö­vetkezhetne a szandál, a telefon viszont ismét megnyikkan, fontossága teljes tudatában. Te pe­dig hagyod, nem nyitod ki a borítékot, és miután elindultok, elhatározod, legalább déhg békén ha­gyod, úgysem lehet benne más, csak valami olyasmi, hogy Urs Meier svájci futballbíró, Anglia közellensége tizenhatezer e-mailt és jó néhány életveszélyes fenyegetést is kapott, mióta elfújta az angol továbbjutás reményfelhőit. De aztán, ahogy a váltócipőt is sikerült gond nélkül fölad­nod a gyerekre az óvodában, mégis kinyitod a bo­rítékot, mert már dúl benned a lelkiismeret-fur­dalás: mi van, ha a feleséged küldött valami fon­tosat ? És akkor látod, ezek már tényleg más vi­zek, mert Havas Henrik távirányítású kishajót szeretne szülinapjára, és nagyon morcos lesz, ha nem kapja meg. Te viszont, aki húzódoztál a telefontól, most megállapítod, hogy kivétel nélkül minden rossz előérzeted beigazolódott, és most már csak azt kellene gyorshírszerűen megfogalmazni, mi is .az a telepatikus félreirányítással rokon jelenség, aminek az áldozata lettél. - Ezzel inost mit csináljunk? - Focizunk egy jót! Németh György karikatúrája A NAP VICCE Ez nem tizenegyes! 11,15% Három hónapos ismétlődő betét - Ön artista? Mit tud? - kérdezi telefonon a cirkuszigazgató. - Énekelek, biciklizek, tánco­lok, zsonglőrködöm... -Még valamit? - Trombitálni is tudok... - Sajnálom, ez kevés! - Kevés? Egy elefánttól? Lottószámok SKANDINAVLQTTO A: 1,10,20,23,29,31,33. B: 5,14,15,20,22,23,24. A sokkoló szerepe JACKSONVILLE (MTI/AP) Tört-zúzott, majd a biztonsági őrökkel verekedett, végül őrizet­be vették Christopher K. Naeo­le-t, a Jacksonville Jaguars ame­rikaifutballistáját. A 145 kg-os, 191 cm-es óriást csak speciális elektromos sokkolóval tudták le­teríteni a rendőrök. A 29 éves re­nitens a fogdában töltötte a haj­nalt, majd óvadék ellenében sza­badlábra helyezték. KEK hírek KITEREGETTE A RUHÁT Szegeden egy Egressy Béni utcai ingatlan lépcsőpihenőjén a ruha­szárítóról sportruházati cikkeket loptak el. A kár 25 ezer forint. HALÁLOS BALESET Életét vesztette annak az autó­nak a sofőrje, aki gépkocsijával szerdára virradó hajnalban szen­vedett balesetet Csongrád és Bé­kés megye határán. A gépkocsi ismeretlen okokból borult fel hajnali négy óra után a Makót Tótkomlóssal összekötő úton. A sofőr, aki egyedül utazott, a hely­színen belehalt sérüléseibe. A baleset okát szakértők vizsgál­ják. KIPAKOLT SKODA Feltörtek egy Szegeden, a Táro­gató utcában parkoló Skodát. Az autóból kézitáskát vittek el, ami­ben iratok és pénz volt. A kár 50 ezer forint. Meleg idő Készítette: Hidegfront közeledik, amely előtt ma még meleg levegő áramlik fölénk Ma estig sok lesza napsütés, estig zivatar még nem valószínű. Igazi nyári idő várható ma. Szeged 28° Mórahalom te 28° Hódmező­vásárhely te 28* Mindszent te 28° Szentes te 28° Békés­csaba te 28° Makó 28° Szolnok te 28° Csongrád T 5 28° Kecskemét te 28° Kistelek te 28° Orosháza te 28° További kilátások Pénteken megérkezik a hidegfront, hatására beborul az ég, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar. A trónt mögött több tokkal visszaesik a hőmérséklet. A hét végén egyre több lesz a napsütés, a jövő hét eleién kánikulai melegre van kilátás. Pontok O » » * Max :22° Min: 19° Esős Szombat Vasárnap Hotfö Wo Max:24 Mln:ir Zápor Max: 28° Min:12° Napos Maxá2° Mfci:15° Napos Vízállás A Tisza Szegednél 133 cm (hőfoka 23,0 C°), Csongrádnál -46 cm, Mindszentnél 47 cm. A Maros Makónál -16 cm. A Nap kel: 4.51, nyugszik: 20.45, Hold kel: 19.24, nyugszik: 2.07 Nigéria, a boldog föld NEW YORK (MTI) Mélyreható elemzések alapján kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a boldogság főleg az ember DNS-étől függ. Több más megvizsgált tényező között meglehetősen hátul áll a gazdag­ság, mint a boldogság egyik for­rása. Boldoggá nemcsak úgy vá­lunk, hanem ha a természet úgy akarja, annak születünk. És ha választhatnánk, abban az ország­ban születnénk, amely e tekin­tetben lekörözi a világot, az afri­kai Nigériában. Nem ez az egyet­len meglepetése annak a felmé­résnek, amelyet a világ 65 orszá­gában végeztek a szakértők. Há­rom spanyol nyelvű, indián ősla­kosokkal rendelkező ország: Me­xikó, majd Venezuela, El Salva­dor, Puerto Rico követik Nigéri­át, ahol az emberek 67 százaléka tartja magát igazán boldognak. Az Egyesült Államok csak a 16. helyen áll, Ausztrália a 24., Olaszország, az „édes élet" hazá­ja pedig a sor végétől számítva a hatodik. Lakosságának csupán 15-20 százaléka érzi úgy, hogy boldog. Zac, a kóborló kutya CAIRNS (MTI) A Zac névre hallgató, kalandos kedvű labrador kutya hat héttel a gazdájától való eltűnése után 2300 kilométerrel odébb buk­kant fel Ausztráliában. Zacot a földrész-ország északkeleti ré­szén lévő Cairns városban fogták be kóbor kutyaként, de az őt vizs­gáló orvos az eb bőre alá ültetett mikrochip segítségével hamar kiderítette, hova tartozik az ál­lat, s világossá vált, hogy gazdája az Ausztrália keleti partján lévő Port Macquarie-ben él. Owen La­vers állatorvos az ausztráliai hír­ügynökségnek elmondta: Zac gazdáinak óriási meglepetést okozott, hogy ebük trópusi nya­ralással kényezteti magát, mi­közben ők otthon gyászolják. Egyelőre rejtély, hogyan tette meg a kutya a hosszú utat a vi­szonylag rövid idő alatt, s az or­vos úgy véli, nem ok nélkül, ta­lán valaki felszedte és magával vitte az állatot. Részletekért keresse az Erste Bank és a Postabank fiókjait. 1 Lakossagi ügyfelek résrére 10 000 000 Ft feletti lekötött össreg esetén érvényes E8KM. éves kamatláb az Erste Banknál: 11%. a Postabanknak 11.15%. A részleteket a Bankok Hirdetményei tartalmazzák. www.erstebank.hu www.postabank.hu Udvarias ember REJTVENYÜNK vízszintes 1. és függőleges 13. számú soraiban egy aforizma olvasható az udvarias ember taktikájáról. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: I, M, G. 11. Kéz­zel hitelesítő. 12. Sárga Weimarban. 13. Testformája. 14. Az Isteni színjáték olasz szerzője. 15. Szláv nyelvekben: reggel. 16. Ne oro­szul. 18. Habos ital tréfás neve. 19. Itatja az egereket. 20. Török férfinév. 22. Nagyhatalom elnöke. 23. Szereti a hegy levét. 25. Tűz látható jele. 28. Baksis fele! 29. Repülőgép betűjele. 30. Here né­mán! 31. Tórában van! 32. Páncélszekrény. 35. Kerek formájú. 38. Kisebb kereskedés. 40. Termelőhely. 41. Babafenygetés. 42. Körül­határol. 43. Pofákat vágó. 46. WC régebbi jelzése. FÜGGŐLEGES: 1. Névelő. 2. Kedvelt dunántúli felvágott. 3.... Bátor (mongol főváros). 4. Erdélyi őslakók. 5. Félig vijjog! 6. Ennivalóan kedves (például kisgyerek). 7. Karcol. 8. Török főrang volt. 9. Érzék latin (orvosi) szóval. 10. Befőzi népies szóval. 13. A megfejtés má­sodik sora. Zárt betűk: Ó, 0,0, A. 14. Ezzel szemben. 17. Személy­autó márkaneve. 21. Abortusz Bizottság. 22. Budapest Sportcsar­nok. 22/a. Magam. 24. Rendszeresen alkoholizál (o=ó). 26. Szü­lők nélkül maradt hozzátartozóit. 27. Csatár örapre-3L!a. Fájda­lomcsillapító. 33. Puhuló. 34. Lyukasztok. /3tfHűs helyAlomb OS» 2 3 4 5 6 7 e 9 10 • " • * • " 15 • 17 • * 19 • 21 • • 24 25 • • • 30 • 31/a • 32 33 35 35 • 39 SY • • 43 45 • 1 • JBIAÄU9X alatt. 37. Kellem, báj. 39. Neves divatcég. 44. Hegyes eszköz. 45. Li­bahang. SZERDAI rejtvényünk helyes megfejtése: A jövő otthon ülője nem moz­dul ki a Földről. Szerelmes asszonyi kalandok BÉCS (MTI) A hivatalos meghívó levélpapírja hamis, a cég nem is létezik, és a szemináriumot, amelyre a meg­hívás szól, soha nem tartják meg - ennek ellenére a papír elegendő ahhoz, hogy valaki egy hétvégére távozzon a féltékeny házastárs­tól, vagy kellemetlen kötelessé­geitől - ha megfizette a meghívó árát annak az ügynökségnek, amely ilyen hamis kifogásokkal, alibikkel kereskedik. Jens Schlin­gensief, a Tökéletes alibi elneve­zésű német-osztrák ügynökség ügyvezetőjének a sok hazugság­tól nem nőtt még meg az orra, de gyorsan növekszik a bankszám­láján lévő összeg, s a cég hamaro­san megnyitja első fiókját Auszt­riában is. Schlingensief munka­társaival együtt immár öt éve költ legendákat, sző hazugsághá­lókat annak érdekében, hogy ügyfelei - többnyire szerelmes ­kalandjai ne végződjenek ka­tasztrófával. Az ügynökség ha­vonta mintegy háromszázötven ügyfelet - tessék megkapaszkod­ni, többnyire | feltételezhetően igencsak kikapós) hölgyeket - lát el kifogásokkal. ISTEN ÉLTESSE! ANNAMÁRIA, TIHAMÉR Annamária az Anna és Mária ne­vek összekapcsolása. Annamarie Selinko osztrák bestseller írónő Napóleon marsalljáról, Berna­dottéról, a későbbi svéd királyról és feleségéről írt sikeres regényt. Tihamér valószínűleg szláv ere­detű, jelentése: csendet kedvelő. Gyarmathy Tihamér festőmű­vész a név ismert viselője. Vuji­csics Tihamér zeneszerző szerb népzenei feldolgozásaival vált is­mertté, sajnos korán elhunyt egy repülőgép- szerencsétlenségben. Egyéb névnap: Anilla, Anna, An­nabella, Áron, Déváid, Detre, Előd, Gál, Gyula, Tibold. rc^

Next

/
Thumbnails
Contents