Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-05 / 130. szám

Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve NAPI MELLÉKLETEK Hétfő A DÉL SPORTJA Kedd SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2004. JUNIUS 5. AZ EURÓPA-BAJNOK ELSZÁNTAN KÜZD AZ OLIMPIAI RÉSZVÉTELÉRT Szerda Csütörtök Péntek WWW.DELMAGYAR.HU Nagy meglepetést keltett, hogy a sokszoros vb-első kajakost, Kovács Katalint az első válogatón, Szolno­kon a Démász-Szegedi VE verseny­zője, ianics Natasa legyőzte. Sőt Poznanban, az Eb-n is Natasa nya­kába akasztották az aranyérmet. Nagy a tét, hiszen az olimpiai kvó­táért küzdenek a sportolók. A ianics családot meglátogatva megállapít­hattuk, minden és mindenki Natasa mögött áll céljai elérésében. Backa Palanka. Első hallásra Backa Topolya jutott az eszembe. Hogy mi­ért? Talán mert a másodszor említett nevet sűrűbben halljuk, illetve hasz­náljuk. Ám egyáltalán nem összeke­verendő a két szerb-montenegrói te­lepülés. Utóbbi mindössze alig ötven kilométerre van a röszkei határtól, előbbi - mint az a térkép tüzetes át­vizsgálása után kiderült - egy kicsi­vel, körülbelül még vagy nyolcvan kilométerrel délre. Az autózás alatt mindössze egyszer kellett segítséget kérnünk, éppen attól, akihez utaz­tunk: Janics Natasától. Addig simán ment minden, míg az autóúton ha­ladhattunk, ám egy kis elterelés ­Srbobrannál, és máris felborult min­den terv. Aztán kiderült, mégsem ak­kora a baj, mert a rövid telefonálás után Vrbasnál már ki is volt írva a táblára Backa Palanka neve. Azt azért még hitetlenkedve kérdezte Natasa: - Tényleg jöttök? Azt hittem, szórakoznak velem - tette hozzá. Ki a jó fej? A kisváros késő délelőtt is már pezsgő életet élt. A Dunajska Obalát keressük - mondta fotós kollégám tökéletes szerb tudással. A név nagy folyónk partját sejtette, aztán egy kanyar jobbra, majd kettő balra, és máris megérkeztünk a 239-es számú házhoz. Valóban Duna-parti házat jelentett a cím, habár a sűrű nádas mögött holtág bújt-. Az egyik kutya ­kettő volt, hogy melyik fogadott ben­nünket, nem tudni, de az egyiket Kislabdának, a másikat Brúnónak hívták - harsány ugatással jelzett a gazdának. A friss Európa-bajnok Na­tasa édesanyjával, Steficával együtt jött elénk. - Csak azt harapja meg, aki nem jó fej - biztatott a fürge háziállatra mu­tatva Natasa. Ezek szerint mi jó fejek a bácskai kajakos család A Duna már gyermekkorától kezdve meghatározott szerepet játszott Janics Natasa életében vagyunk - gondolhattuk. Egy kérdés maradt: a kutya honnan tudta mind­ezt? Az udvaron balról az idősebb Janics testvér, Mityó hajókészítő műhelye. Ragasztószag terjeng a három he­lyiségben. Következett egy kisebb, téglákkal borított terület („Ez lesz a garázs!"), majd egy kétszintes ház. A kerti kaszálást szakította félbe a kö­zépső testvér, Sztyepan, aki húgához hasonlóan, szívélyesen fogadott, és lelkesen kalauzolt a lakásban. - A földszinten, amely most kon­diterem, padlófűtéses nappali lesz, egy kis konyhával, meg egy kis szo­bával. Fent csak hálószobákat sze­retnénk - sorolta a terveiket Sztye­pan. Aztán szép lassan a sportra terelődött a szó. Naná, igazi sportos (kajakos) család a Janics: Natasa olimpiai álmokat szövöget, Sztyepan ugyan háti idegbecsípődés miatt Ezen a családi fotón utoljára volt együtt az ötfős család: balról jobbra Mityó, az édesapa, Milán, Natasa, az édesanya, Stefica és Sztyepan nem indulhat a második válogatón, Szegeden, de Szolnokon ott volt, Mi­tyó pedig szintén a lapátolás mellett döntött, a testvérek közül legkoráb­ban, már nyolcévesen. - Ez a kedvenc képem - került elő egy fotó Natasáról, valamint édes­apjáról, Milán Janicsról Sydneyből. Látszik, érzékeny témához érkez­tünk, hiszen az apa két évvel ezelőtt, fájdalmasan korán, 45 évesen au­tóbalesetben elhunyt. Mintha egy könnycsepp is előbújna Natasa sze­méből. Jön az a kép, amelyen utoljára volt együtt az ötfős család, majd vidámabb dolgokról folytatódik a be­szélgetés. - Ezt a könyvet harmadszor ol­vasom - mutatott egy kötetre Natasa. Og Mandino A legnagyobb csoda a világon című, igaz történet alapján készült regénye. Az, amely egy olyan emberről szól, aki elvesztve család­ját, ha tudott, mindenkin segített. - Ilyen csoda a húgom - nevetett Sztyepan. Akik sűrűn látják, azoknak valamilyen szinten tényleg csoda Na­tasa, hiszen szinte hetente váltogatja hajkoronája színét. - Voltam már szőke, barna, vörös, most fekete. Amikor úgy gondolom, akkor változtatok, de az extrákat in­kább kihagyom. Szeretem a spontán dolgokat - nevet a friss Európa-baj­nok. - Én az ellenkezője vagyok, de tet­szik ez a habitus, érdekesebb, szó­rakoztatóbb - állt testvére pártjára Sztyepan. Az édesanya mindeközben csendben tesz-vesz a konyhában. A nyugalom megtestesítője, igazi szü­lő, aki elfogad és megért mindent. Még a gyerekek távollétét, vagy kü­lönös szokásait is. Egy váratlan ven­dég szakítja félbe a társalgást: Bra­nislava, egy kedves barát, nem mel­lékesen szerb bajnok kajakos gra­tulált az egykori barátnőnek. A ren­geteg virágból látszik: nem ő volt az egyetlen, aki így tett Backa Palan­kán. Csak a vízi sportok A Duna közelsége egyértelműen eldöntötte már gyerekkorban, hogy milyen sportot is választanak Jani­csék. A víz mindenképp lényeges volt, a családfő sikerei pedig a ka­jakozás felé terelték a gyerekeket. Nem is vezethetett tehát máshova a mi utunk sem, mint a Duna-part felé. - Ezen a holtágon tanultam meg a sportág alapjait. Belgrádon kívül itt, a Tikvara-tavon is rendeznek országos bajnokságokat - mutat a gyönyörű tó felé házigazdánk. A táj valóban szép, no meg az a szabadidőközpont is remek, amelyben füves és betonos focipálya, a helyi Sintelon kéziseinek sportcsarnoka, valamint a két vízi sportklub található. - Mindkettőben voltunk: a Sintelont elhagyva, apu megalapította az Elit Klubot, amely­nek ez az otthona - mutat következő állomáshelyünkre, egy betonstégre Sztyepan. A kilátás igazán vadregé­nyes, a Duna egyik (szerb) partja valódi strand, a másik pedig (Hor­vátország egy kis keleti kiszögellése) a domboldalra épült ltok városa, elő­térben egy templommal. A két partot pedig a Tito-híd köti össze. - Ha kész lesz üvegből és acélból az étterem, akkor a víz fölé lógó részről a Dunán le és fel tíz-tíz kilométerre el lehet majd látni - adja tudtunkra egy újabb tervét Sztyepán. Visszafelé a rivális egyesület telepe FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT sem maradhat ki. Az ok egyszerű: a bejáratnál készült el a papa, Milán Janics emlékszobra. A lelki teher már korántsem akkora, mint a háznál volt, a két testvér nevetve pózol az objektív előtt. Aztán következik a be nem tervezett ötlet: kocsikázás Backa Palankán. És újra csak az emlékek. Az egykori emeleti lakás a játszótérrel, a kedvenc kávézó, majd az általános iskola és a középiskola. A közgáz, ahogy Natasa mondja. A városban ­amelyben a külterületekkel együtt közel hetvenezren laknak - igen nagy a pezsgés. Pedig csak hétköznap dél van. Jobb vagyok, győzök! Lassan letelik az időnk, ám a leg­fontosabb téma csak ekkor kerül elő. A szegedi válogató. - Ha jobb vagyok Kovács Katinál, márpedig az vagyok, akkor győzök ­érvel maga mellett logikusan Natasa. - Szeretem a szegedi pályát, szeretek ott versenyezni, így talán még köny­nyebb lesz a dolgom, mint a szolnoki viadalon - utalt arra a versenyre, amikor nagy meglepetésre megverte a többszörös világelső, egyesben ver­hetetlennek hitt Kovácsot. Egyszer már sikerült, miért ne si­kerülhetne másodszor is. Az pedig olimpiai indulást érne. 2000-ben, még jugoszláv színekben ez meg­valósult, akkor negyedik lett Janics Natasa. Ezúttal ennek túlszárnyalá­sára törekszik. Elszántság, akarat, edzésmunka van hozzá, már csak egy kis szerencse kellene, és egy hét múl­va a Maty-éren lehet Janics Nata­sának rendelni az athéni repülője­gyet. MÁDI JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents