Délmagyarország, 2004. június (94. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-10 / 134. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR« CSÜTÖRTÖK, 2004. JÚNIUS 10. Látszólagos az adósságcsökkenés Anyagi teher a kórházakon Az eladósodás a betegellátásban nem éreztette hatását Illusztráció: Schmidt Andrea Ötödére csökkent a 2002 végén 25 milliárd fo­rintot kitevő kórházi adósságállomány - a Vi­lággazdaság nemrégiben közzétett felmérése sze­rint. Ez csupán virtuális, vagyis látszólagos csök­kenés, mögötte nem áll tényleges gazdasági ja­vulás - figyelmeztetnek a helyi szakemberek. MUNKATARSA1NKT0L Január elseje óta az úgynevezett nettó finanszírozá­sú, azaz az önkormányzati fenntartású intézmé­nyek - az egyetemi és az állami intézményekhez hasonlóan - a hónap elején elszámolási előleget kapnak a hónap 23. napján érkező ellátmányból, így kiegyensúlyozottabb, tervezhetőbb kifizetést tudnak biztosítani. Eddig ugyanis a hónap végén kapták meg azt az összeget, amelyből már a hónap elején ki kellett fizetni a dolgozókat. Az intézkedés eredményeként csökkentek a szállítói tartozások is, ez azonban nem jelenti azt, hogy el is tűntek ­hangsúlyozta Baráth Lajos, a Szegedi Városi Kór­ház gazdasági igazgatója. Az év végén a nettó körbe tartozó intézmények kaptak úgynevezett gazdálkodási előleget is, így a hónap utolsó napján közel 2 havi ellátmánynak megfelelő összeggel rendelkeztek. A Világgazdaság által említett felmérés ekkor készült, ez azonban hamis képet mutat, az említett összeget ugyanis ja­nuár óta havonta egyenlő részletekben vissza kell fizetniük a kórházaknak. Vagyis év végére ugyan­olyan helyzetben lesznek az intézmények, mint egy évvel ezelőtt. Söt! Az év elején megszűnt a fix finanszírozás, telje­sítményt pedig csupán a tavalyi összeg 98 százalé­káig fizetnek. Ez várhatóan bevételkiesést okoz mindenkinek. A gyógyszereket és a vegyszereket ráadásul 5 százalékos áfával terhelték, amely a sze­gedi kórház esetében évente 15 millió forint plusz­kiadást jelent. Ha mindezekhez méghozzávesszük az inflációt és az energiaár növekedését is, kiderül, hogy a kórházak sokkal nehezebb anyagi helyzetbe kerültek, mint amiben eddig voltak. A szegedi kórháznak jelenleg nincs 30 napon túli kifizetetlen szállítói állománya, az eladósodási fo­lyamat pedig megállt. Baráth Lajos azonban úgy fo­galmazott: nem látják megnyugtatónak az év végét. Azt például még egyelőre senki nem tudja, mennyi­be kerül majd az uniós törvény szerinti új ügyeleti rend kialakítása. A kemény megszorító intézkedé­sek gyümölcse azonban már kezd beérni, és lassan a dolgozók is belátják, hogy nincs más kiút a gödör­ből. Baráth Lajos hangsúlyozta: a legnehezebb helyzetben sem történhetett meg, hogy ne tudja­nak valakinek gyógyszert adni, vagy műtétek ma­radjanak el. R0ML0 ANYAGI FELTETELEK A deszki kórháznak nincs adósságállománya. Juhász­áé Rácz Rita megbízott gazdasági vezető elmondta, az anyagi helyzetük viszont a feltételek miatt ugyanúgy romlanak, minta többi intézményben. A makói Or. Diósszilágyi Sámuel Kórházban nincs szó az intézmény pénzügyi helyzetének rendezéséről ­tudtuk meg Kozó Attilától, az intézményt fenntartó megyei önkormányzat szóvivőjétől. A kórház gazdálko­dását jelenleg is vizsgálják. Biztos, hogy az új finan­szírozási rendszer hátrányosan érinti a kórházat, oly­annyira, hogy a lassú eladósodás veszélye Is fennáll. A szentesi kórház tavaly májusban kinevezett fő­igazgatója, dr. Borzl Márta 360 millió forintos adós­ságállományt örökölt. Ezzel az összeggel a szállító cé­geknek tartozott a megyei önkormányzat egészségügyi intézménye. Az adósság felét azonban mostanra sike­rült törleszteniük. További 90 millió forintot is kifizet­tek bírságként az Országos Egészségbiztosító Pénztár­nak, amely azért büntette meg a szentesi kórházat, mert a korábbi években szabálytalanul adminisztrál­ták a külföldi betegeken végzett protézisműtéteket. Alig csökkent az elmúlt egy év alatt a vásárhelyi kórház adósságállománya, viszont Makó András, a gazdasági igazgató megbízottja szerint az is jó, ha változatlan; csak ne emelkedjen. Mint mondta: az összeg Vásárhelyen nem éh el a közel 2 milliárdos költségvetés 5 százalékát. Comet-díjat kapott a szegedi zenekar A felfedezett Sun City Az idei Comet-gálán a Sun City tagjai vehetik majd át az Év felfedezettje díjat. Az öttagú szegedi zenekar első nagyleme­ze tavasszal jelent meg, és ők készítették a Három gall Af­rikában című francia film egyik dalát is. Az Év felfedezettje díjat veheti át ma a budapesti Comet-gálán a szegedi Sun City zenekar. Az együttest közel két éve alapította a korábban a Volvoxban együtt játszó Wiegand Gyula és Deák „Drez" Attila. A két sráchoz hamarosan csat­lakoztak még hárman. Dula „Rock ed Roll" Sándorral, Kecs­keméti Sándorral és Árvái „Ebo­la" Péterrel kiegészülve kapta meg a végleges formát a zenekar. A Napváros, vagyis a Sun City két tagja, Wiegand Gyula és Deák „Drez" Attila Fotó: Gyenes Kálmán A névválasztás adta magát. Sze­gedet a napfény városának neve­zik. Ezt lefordították angolra és abból lett a Sun City. Hidd el! címmel jelent meg tavasszal a csapat első nagyle­meze. Ezen hallható a Három gall Afrikában című nóta is, mely az Asterix című film má­sodik részéhez, a Cleopátra kül­detéshez íródott. A dal klipjét egy éjszaka alatt vették fel a bu­dapesti Kossuth moziban és szerepelnek benne olyan jelene­tek, melyeket az Asterix 2. ren­dezője kért. A Sun City zenéjében több stí­lus keveredik, így a hip-hop, a rock vagy a brit-pop. Ezeket a gi­tárközpontú hangzásvilág köti össze. A hip-hop és a gitárzene keveréke adja a You &. I című szám alapját, melyhez ugyan­csak készült egy klip. A zenekarnak nincs menedzse­re, mégis sikerült ezt az értékes díjat megszerezniük. A csütörtö­ki gálán fellépnek, az Év felfede­zettje kitüntető címet pedig egy évig használhatják. A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) tehetségkutató versenye­in házigazdaként vesz részt a Sun City. Valamennyi válogatási helyszínen koncerteznek, vala­mint az augusztusi SZIN-en is láthatják, hallhatják őket a ra­jongók. K.T. / Y.oüc< T varrt touVtrt spot*0* Vitató o0nö Gyerek J ^ asna KT; XL/W«. W Recfw SR Á^m anft^wsaacAr-«­2004.06.12. SZEGEDI REPÜLŐTÉR Fresh E.R. and LIFT COEUR nlqhts • I (UK) I | / | CUfi) ollyujood - dcGKune Rat Records ig» www.iatrecords.info paloTcaí - d) mutiny JPfilnr D.vlin Ci inl/ nLnrh ilos Radio Fonkatech Zest b2b Spawny *** SKEAM 5UB5C0PE -CREZ FRESH E.R. Belépőjegy > 1 OOO.- Ft

Next

/
Thumbnails
Contents