Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-04 / 103. szám
KEDD, 2004. MÁJUS 4. • SPORT" 19 Nyertek a dorozsmaiak A Csongrád megyei NB I/B-s kézilabdacsapatok javítottak a mérlegükön. A két dorozsmai alakulat hazai pályán győzött (a Malév és a Fehérgyarmat ellen), míg a Makó KC a már bajnok Debrecen otthonában vereséget szenvedett. SZEGED-KISKUNDOROZSMA KSEMALÉV 26-22 (10-10) NB l/B-s női kézilabda-mérkőzés. Dorozsma, Orczy-sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Pech Katalin, Vágvölgyi Mária. SZKKSE: B0R0SNÉ - HORVÁTH 3, HÓDI 2, FÜLÖP 6, Csáki 1, JANCSROVA10, Vadászy 1 Csere: Tóth 0. (kapus), Bodó 2, Pocsai, Terbe 1, Takács. Edzők: Prónay Gyula, Giricz Sándor. Nagyon durván kezdték a mérkőzést a maiévesek, már az első hazai támadásnál leütötték Jancsarovát. Szerencsére folytathatta a játékot. A megfélemlített házigazdák ellen a 10. percben már 4—l-re vezettek a fővárosiak, ezt követően fokozatosan feljöttek a dorozsmaiak és a szünetre már egállal vonultak a csapatok. A második játékrész elején is fej fej mellett haladtak az együttesek, 39. perc: 14-14. Ezután kiütközött az SZKKSE jobb erőnléte és nagyobb tudása, és gyors indításokból szerzett gólokkal elhúzott. Az 56. percben egy hárítást követően Borosné bal kezének középső ujja kifordult, de a csapatorvos, dr. Végh Mihály és Piákéi Sándor gyúró szakszerű és gyors beavatkozásának köszönhetően nem történt nagyobb baj. Vissza a meccskrónikához: a vendégeknek egyetlen pont kellett volna, hogy megmeneküljenek a kieséstől, de a hazaiak erre esélyt sem adtak. MIKSI & MIKSI D0R0ZSMAFEHÉRGYARMAT 33-30 (13-16) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Andorka, Hucker. Miksi & Miksi Dorozsma: Porobic Szabó Tönki 5, Mendebaba 3, Miksi, Ördög 5, Sutka 2, Fekete Szabó 4. Csere: MIKUS (kapus), Oszlánczi 3, Major, NAGY 2, SZEPES 8, Bessenyei, Czirjákl. Edzők: Bella Árpád, Ördög József. Az első gólt a hazaiak szerezték, de erre szinte azonnal érkezett a fehérgyarmati válasz, s a 12. percig együtt haladtak a csapatok, 5-5. Ezután a Dorozsma kisebb rövidzárlatát kihasználva a vendégek háromszor is mattolták Porobic kapust, s ezt az előnyt a szünetig megőrizték. A fordulás után összekapta magát a Miksi & Miksi Dorozsma, és a 37. percre egy gólnyira felzárkózott (18-19), a 41. minutumra pedig már az egyenlítés is sikerült, 20-20. Ezt követően a vezetést is átvették Szepesék, s az 57. percben már 31-26 állt az eredményjelzőn. A biztosnak látszó győzelmet már nem engedte ki a kezéből a vendéglátó gárda. DEBRECENI KSE-MAKÓ KC 37-20 (18-8) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Debrecen, 700 néző. Vezette: Ágnecz, Sípos. Makó KC: Nagy Z.-Visyl, Katonai, Minik 1, SZEPESI 7, Halász 3, Pusztaszeri. Csere: Avramov (kapus), Madár 2, Tanner, Szabó P 1, Ignácz 4. Edző: Szabó László. A Debrecen már bajnokkent lépett pályára, hiszen a rivális Salgótarján vereséget szenvedett Tiszaföldváron. A hajdúságiak ünneplésre, fiesztára készülődtek, s ehhez a Makó - sajnos - megfelelő alanynak bizonyult. A hazaiak óriási iramot diktáltak, amit az MKC nem bírt, s úgy tűnt, szinte feladták a találkozót. A klubvezetők és a szurkolók csak reménykedhetnek: a gárda a pénteki (Makó, városi sportcsarnok, 17 óra) Ózd elleni rangadóra tartalékolt. A győzelemhez azonban a játék minden elemében sokat kell javulnia Szabó László tanítványainak. I.P. Az Újszentiván-Tömörkény mérkőzés utózöngéi Miért csak negyven percig tartott? A labdarúgó megyei II. osztályban az Újszentiván-Tömörkény mérkőzés furcsa körülmények között ért véget a 40. percben. A hazaiak ekkor 1-O-ra vezettek, míg a vendégektől már két játékost is kiállított a bíró. Mi történt Újszentivánon? A mintegy száz néző mindössze 40 percig „élvezhette" az Újszentiván-Tömörkény megyei másodosztályú labdarúgó-mérkőzést. Ekkor már Fülöp találatával 1-O-ra a házigazdák vezettek, a vendégek pedig a kiállítások (Tóth Z. és Felföldi kapott piros lapot) és a sérülések miatt „elfogytak". A bíró, ifj. Kormányos Gábor - a névazonosság nem véletlen, a CSLSZ főtitkárának, Kormányos Gábornak a fia nem tehetett mást, lefújta a mecscset. A hazaiak egyik játékosa, Tóth Gábor - aki egyben tudósítónk is -, a következőket vette észre: - Az egyik srác szabálytalankodott, azért kapott pirosat, a másik pedig reklamálás miatt jutott a kiállítás sorsára. Ezután zsinórban cseréltek négyet, majd sorozatban kezdtek megsérülni és levonulni, húzódásra, bokaficamra hivatkozva a játékosaik. Nem akarom minősíteni, de furcsa eseménysor volt. A körülményekről a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetségnél is hallottak. Kormányos Gábor főtitkár a jegyzőkönyv segítségével idézte fel a történteket. Ebből kiderült, hogy a szerencsétlen körülmények között - egy félig oldalt, félig frontális ütközés következtében - részleges izomszakadást szenvedett tömörkényi focista, Papp Zoltán (öt szállította a mentő vákuumágyon a klinikára, később Kecskemétre vitték, mert pálmonostori lakos) még a kiállítások előtt hagyta el a pályát. A már említett Tóth Z. szabálytalanságért kapott piros lapot, Felföldi pedig azért, mert megrúgta a játékvezetőt. A meccs a fegyelmi bizottság előtt folytatódik: - Szerdán lesz a tárgyalás - közölte a CSLSZ főtitkára - és a két kiállított mindenképpen büntetésre, akár eltiltásra is számíthat. Az ezt követő események bonyolultabbak. A játékosok, a Tömörkény trénere, illetve jelenlévő vezetője csak akkor szankcionálható, ha bizonyítást nyer, hogy a levonulók nem voltak sérültek, az állapotuktól folytathatták volna a mérkőzést, illetve a pálya elhagyására valaki felszólította őket. A jegyzőkönyv szerint viszont mindegyik távozó labdarúgó megsérült. - A mi játékosaink nem szoktak szimulálni - mondta Losonczi Anna, a Tömörkény szövetségi képviselője -, felveszik a harcot a legkeményebb csapattal is, ezért ki merem jelenteni: aki nem folytatta, az valóban sérült volt. Egyébként a jegyzőkönyvet - mivel nem tudtam elfogadni mindent, ami benne foglaltatott, például Felföldi csak kérdőre vonta a játékvezetőt, nem rúgta meg - nem írtam alá. Tóth Zoli kiállítását megelőzően pont olyan szabálytalanság történt, amit ő követett el, akkor még sárgát sem ért. A cserékkel Fehér László edző a hátvédsort kívánta megerősíteni, s nem adtuk fel a küzdelmet: még hét emberrel is kétszer egyenlíthettünk volna, a kapufa hárított. Az pedig külön érdekes, hogy a lefújást követően négy markos ember érkezett a bíró védelmére. A mi játékosunknak tört ki a foga, sérült meg súlyosan - türelemmel vártuk a mentőt - és tőlünk kell félteni a játékvezetőt? IMRE PÉTER Szerdán Nyíregyházán játszik a ñck Szeged Szolnokon lesz az MK KÉZILABDA Végleg eldőlt, hogy csakúgy, mint az előző két esztendőben, ismét Szolnokon lesz a férfi Magyar Kupa négyes döntője. Az eseményre május 21. és 22-én kerül sor a címvédő Fotex, a második Pick Szeged, valamint a Nyíregyháza és a Tatabánya részvételével. Még az elmúlt héten is bizonytalan volt, hogy Szolnokon lesz a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntője és fináléja. Ugyanis a Fotex és a Pick Szeged két cégnek is kiajánlotta a rendezés és a helyszín értékesítését. Azonban az idő rövidségére hivatkozva egyik sem vállalta el a lebonyolítást. - Ezek után a Pick Szeged a Fotexszel elvállalta a rendezéssel és a lebonyolítással járó feladatok elvégzését - mondta Kővári Árpád elnök, majd így folytatta: - Ezt az ajánlatunkat a másik két résztvevő, a Nyíregyháza és a Tatabánya is elfogadta. Innentől kezdve pe dig a mi feladatunk a reklám és a belépő értékesítése. A bevételből bizonyos százalékban a szövetség is részesül. Abban már megegyeztünk a televízióval, hogy mind a négy mérkőzést közvetíti. Ez pedig vonzó lehet a reklámozó cégeknek, amelyek bizonyára még azt sem felejtik el, hogy ezzel bennünket is támogatnak. Szolnok egyébként kedvező árajánlatot tett a helyszín és a kiszolgáló személyzet biztosításában. Az fel sem merülhetett, hogy a négy résztvevő közül bármelyik is házigazdája legyen az eseménynek, hiszen van egy korábbi egyezségünk erre vonatkozóan: senki sem élvezhet előnyt a többivel szemben. A szolnoki MK-program, máKemény (balról) keménységét Bajusz nagyon sokszor tapasztalta már Fotó: Miskolczi Róbert jus 21., 16.30: Pick Szeged-Nyíregyháza, 18.30: Fotex-Tatabánya. Május 22-én: 15.30: a harmadik helyért, 18: a döntő. A Dunaferr felett aratott szombati nagyszerű győzelem után a Pick Szeged szerdán Nyíregyházán lép pályára az 1-6. helyért folyó rájátszás hetedik fordulójában. Kovács Péter edző az előző mérkőzésre csak egyetlen mondattal tért ki: „Megnéztem a meccsről készült felvételt, s nem értem Kolics János edzőt, miért tette azt a kijelentést, hogy a Pick Szeged a durvaság határát is átlépte. Úgy néztem, nekünk van mit tanulnunk az ütés terén a Dunaferr kézilabdásaitól." A holnapi ellenfél, a Nyíregyháza jelenleg csak egy győzelemmel rendelkezik - a Pestszentlőrincet verte 27-23-ra. Ennek ellenére Mezeiék nem vehetik félvállról a mérkőzést, ugyanis hazai pályán mindig veszélyesek voltak a szabolcsiak. A21-6. HELY ÁLLÁSA 1. Fotex 2. Pick Szeged 3. Dunaferr 4. Tatabánya 5. Pestszentlörinc 6. Nyíregyháza 4 4 2 1 - 1 1 - 225-142 18(6) 2 177-155 13(5) 2 157-158 11(3) 3 168-178 9(4) 5 149-189 3(2) 5 132-186 3(1) SÜLI JÓZSEF Szerdán 17 órakor: FC Szeged-Vác Még nincs a láb a talajon LABDARUGAS A labdarúgó NB I/B 25. fordulójában (április 17-én) az SZVSE-pálya használhatatlansága miatt elhalasztották az FC Szeged-Vác találkozót. A mérkőzést szerdán 17 órakor pótolják. Az utóbbi meccseken olyan eredményeket ért el az FC Szeged, hogy az érte szorítók és aggódok kicsit megnyugodhattak. A Hévízen és a Dabas elleni hazai környezetben szerzett 3-3 ponttal a kék-fehér-feketék elléptek a legveszélyesebb zónából, most már jókora sansz mutatkozik a bennmaradás kiharcolására. Az esélyen még tovább javíthatnának azzal, ha holnap a Vác skalpját is begyűjtenék. - Természetesen jól jött szántunkra a két remek diadal, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy hátradőlhessünk a karosszékben - magyarázta Szalai István, a Szeged vezetőedzője. Nem léptünk még akkorát, hogy a lábunk leérne a talajra. Borzasztóan sűrű a mezőny, egy-két rosszul sikerült meccsel ott találhatjuk magunkat, ahol pár hete voltunk. Persze ennek az ellenkezője is igaz. A rutinos, korábban az élvonalban is szerepelt játékosokat felvonultató Dabas ellen elégedett voltam a srácok megalkuvást nem ismerő játékával, egyedül a helyzetkihasználásunkkal akadtak problémák. Nincs okom változtatni az összeállításon, egyedül a bal oldali középpályás poszton gondolkodom még. így kezdünk: Halász - Gelbman, Mórocz, Puskás - Ferenczy, Turján, Babos, Bali vagy Völgyi - Csúri Kulacsik, Dóra. A két gárda őszi találkozóját 1-1-es félidő után a Vác nyerte 3-l-re, méghozzá úgy, hogy a Duna-partiak két utolsó gólja a 85. és a 90. percben született. Különösen azért volt fájó a vereség, mert azzal ötmeccses veretlenségi sorozat szakadt meg. Szerdán eljöhet a nemes bosszú pillanata. • Az FC Szeged-Vác találkozó előtt, 15.30-tól Vigyázat, Vadnyugat! címmel vidám, zenés komédiát ad elő a Szegedi Miniszínház társulata. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ibériai rangadó a BL-ben A Deportivo La Coruna labdarúgói remek hangulatban várják az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját, s az idegenbeli gólnélküli döntetlen tükrében könnyen elképzelhető, hogy örömük még fokozódik a ma esti találkozó után. LÁ CORUNA (MTI/REUTERS) - Morálisan csúcsponton vagyunk, ez pedig a BL-ben nagy segítséget jelenthet. A Real Madrid szombati legyőzése sokat dobott a játékosok hangulatán, így egészséges önbizalommal várják a sorsdöntő találkozót - mondta Javier lmreta, a spanyolok vezetőedzője. I&VYNÖ* IEÉLOYOGÉSAIO XA avlciöí lódéynámollél A Deportivo története legnagyobb sikere előtt áll, európai kupákban elért eddigi legjobb eredménye ugyanis a nyolc évvel ezelőtti KEK-elődöntő volt. - Mindenki számára világos, hogy a keddi lesz a klub eddigi legfontosabb találkozója, s csak akkor tudjuk valóra váltani döntős álmainkat, ha csúcsformában futballozunk - tette hozzá Irureta. A Deportivo elszántságát jól jelzi, hogy egyik középpályása, Fran csak annyit mondott a mérkőzéssel kapcsolatban: most vagy soha. Persze az UEFA Kupa-győztes és Portugáliában már bajnok FC Porto játékosai sem feltett kezekkel vonulnak majd ki a pályára. - Természetesen győzelemre fogunk játszani. Komolyan hiszek benne, hogy sikerül elérni a célunkat - jelentette ki fosé Mourinho, a portugálok trénere, aki több klasszisának is pihenőt adott a hétvégi bajnokin, amelyen együttese 1-0-ás vereséget szenvedett a Rio Ave otthonában. Deportivo La Coruna (spanyol)-FC Porto (portugál), 20.45. Deportivo La Coruna: Molina - Manuel Pablo, Naybet, Cesar, Romero - Victor, Duscher, Sergio, Luque - Valerón - Pandiani. FC Porto: Vitor Baia - Paulo Ferreira, f. Costa, Carvalho, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Mendes, Bosingwa, Deco-McCarthy. REFLEKTOR GÖRKORI DIAKOLIMPIA Május 6-án (csütörtök) 16 órától rendezi meg a Szegedi Korcsolyázó Egyesület és a Városi és Megyei Diáksportszövetség a szegedi Cserepes sori piac parkolójában a görkorcsolyások városi és megyei diákolimpiai küzdelmeit. A fiatalok hét korcsoportban (0-tól a 6. korosztályig, az 1985-től az 1997-ben születettekig) mérkőzhetnek meg egymással. A viadalon a bukósisak használata kötelező, a térd-, a könyök-, tenyér- és csuklóvédő pedig ajánlott. Nevezni május 6-án 15.30-tól 16 óráig lehet a helyszínen a szervezőknél. HORGÁSZHÍR A szegedi Szőke Tisza Horgászegyesület május 16-án (vasárnap) évadnyitó horgászversenyt rendez tagjai részére a Maty-éren. Jelentkezni az egyesület irodáján (Szeged, Béke u. 4.) lehet hétfőn és pénteken 15-től 18 óráig, szerdán pedig 10-től 12 óráig. LIBRESSE FUTÓNAP A Budapest Sportiroda május 9-én (vasárnap) rendezi meg a „legszebb futóversenyt", vagyis a 16. Libresse női futónap és mozgásfesztivált. A kocogok két táv (3,7 és 6,5 kilométer) közül választhatnak, míg a gyaloglóknak 1,9 km-t kell teljesíteniük. Déltől este 6 óráig mozgásfesztivál, egészségtudatos kiállítás és színpadi bemutatók várják Budapesten a Felvonulási tér és az Olof Palme sétány közötti területen a kilátogatókat, az érdeklődőket. Bővebb információ a következő elérhetőségeken kapható az illetékesektől, telefon: 06-1/273-0939, 06-1/471-4329, fax: 06-1/273-0936, honlap: www.bpsportiroda.hu, e-mail: bsi@axelero.hu EGYETEMI EREDMÉNYEK A közelmúltban Budapest adott otthont az egyetemi, főiskolai és veterán súlyemelő országos bajnokságnak, melyen a Szegedi Lelkesedés SK versenyzői is résztvettek és ob-aranyakat nyertek. Eredményeik, egyetemi és főiskolai ob, 58 kg: 1. Benedek Olimpia (SZTE Élelmiszeripari Főiskolai Kar) J00 kg; veterán bajnokság, 35-39 évesek, 77 kg: I. Magda Attila 145 kg; 50-54 évesek, 85 kg: 1. Ábrahám Jenő 175 kg. Az egyetemi és főiskolai vívóbajnokságot is a fővárosban bonyolították le. A szegediek eredményei, férfi tőr, csapat: 2. SZTE (Marinki Ákos, Harsányi Gergő, Drevenka Péter), egyéni: 10. Marinki, 11. Harsányi, 14. Drevenka; férfi párbajtőr, csapat: 5. SZTE (Harsányi, Marinki, Kiss Tibor), egyéni: 12. Harsányi, 13. Marinki, 42. Kiss. KISPÁLYÁS FOCITORNA Hat csapat (Nemes FC, Szürkebarátok, Titánok, Napos-Agro, Freeze-Air, Metall 5) részvételével megkezdődött Szegeden, a Kálvária sugárúti sportcentrumban a Freeze-Air kispályás labdarúgó-bajnokság. A májusi program, 2. forduló, május 6., 18 óra: Metall 5-Nemes FC, 18.50: Szürkebarátok-Titánok, május II., 18.30: Napos-Agro-Freeze-Air; 3. forduló, május 13., 18 óra: Nemes FC-Freeze-Air, 18.50: Szürkebarátok-Metall 5, május 18., 18.30: Napos-Agro-Titánok; 4. forduló, május 20., 18 óra: Titánok-Freeze-Air, 18.50: Szürkebarátok-Nemes FC, május 25., 18.30: Napos-Agro-Metall 5; 5. forduló, május 27., 18 óra: Metall 5-Freeze-Air, 18.50: Titánok-Nemes FC, június 1., 19 óra: Napos-Agro-Szürkebarátok.