Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-21 / 118. szám

PÉNTEK, 2004. MÁJUS 21. • MEGYEI TÜKÖR» 5 Az ügyészség szerint Nemes László ártatlan Megszüntették a nyomozást Bűncselek­mény hiányá­ban szüntette meg a nyomo­zást Nemes László (képün­kön), az SZKT korábbi igazga­tója ellen indított vizsgálatban az ügyészség. Hűtlen kezelés gyanújával, isme­retlen tettes ellen tett feljelentést tavaly áprilisban Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgár­mester a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) gazdálkodásá­val kapcsolatban, miután a cég­nél lefolytatott belső vizsgálat számos szabálytalanságra derí­tett fényt. Feljelentés után leváltás Az alpolgármester szerint Ne­mes László igazgatónak is felelő­sége van a cég rossz működésé­ben, szerinte több szerződést közgyűlési felhatalmazás nélkül kötött meg, és „az SZKT vezeté­sének része volt abban, hogy a fi­zető parkolási rendszert magán­kézre játsszák." Miután Nemes László az átvi­lágítást követően nem mondott le posztjáról, a képviselő testület 26 igen szavazattal, 9 nem elle­nében, 3 tartózkodással döntött azonnali elbocsátásáról. Leváltásának indokaként egy, a városvezetés szerint előnytelen szerződést jelöltek meg, amelyet az SZKT igazgatójaként kötött a Vivaép Rt.-vei. A szerződés értel­mében az SZKT járműparkjának szervizelésének feladatát a Viva­ép kapta meg. Nemes a szerző­dés aláírásának másnapján már a Vivaép igazgatója volt, majd visszakerült az SZKT élére, köz­ben pedig a Szegedi Parkolási Kft.-t is övezette. A rendőrség a feljelentés alap­ján vizsgálatot indított, ám 2003 decemberében az abban szereplő 22 gyanúsítási pontból csak ötöt tartott megalapozottnak. Tavaly karácsony előtt nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, okirat-hamisítás és orgazdaság miatt már gyanúsítottként hall­gatta ki Nemes Lászlót. Az ügy­iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek. Kizárható bűncselekmény A napokban a Szegedi Városi Ügyészség bűncselekmény hiányá­ban megszüntette a nyomozást és egyetlen pontban sem emelnek vá­dat Nemes László ellen. „Tekintet­tel arra, hogy a büntetőeljárás tár­gyát képező valamennyi cselek­mény vonatkozásában kizárható volt bűncselekmény elkövetése, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntetem" - áll szó szerint az ügyészi indoklásban, melyről Ádám Sándor ügyvéd, Ne­mes László jogi képviselője tájé­koztatta lapunkat. - Rendkívül nagy megnyugvás számomra, hogy az ügyészség nem bizonyítottság, hanem bűncselek­mény hiányában szüntette meg a vizsgálatot, ez feltétlenül engem igazol - mondta Nemes László. ­Nagyon hosszú volt ez a 13 hónap, rendkívül részletes volt a vizsgálat, amelynek a végén kiderült, sem­miféle bűncselekményt nem kö­vettem el, nem kezeltem hűtlenül a rám bízott vagyont. így már egé­szen másként kezdhetem újra az életem - tette hozzá. Nemes pert indított Nemes egyébként elbocsátása miatt munkaügyi pert indított az SZKT ellen, és ha lezárul az ügy, elképzelhető, hogy kártérí­tést is kér. A feljelentőt, Nagy Sándort ­mint fogalmazott - meglepte az ügyészség döntése. A dokumen­tum tanulmányozását követően döntenek arról, elfogadják-e a határozatot. KÉRI BARNABÁS Vasas Tamásné irányítja az OVI-t Az újonnan létrehozott Óvodák Igazgatóságát (ÓV1) Vasas Tamásné irá­nyítja július elsejétől. Erről legutóbbi ülésén döntött a szegedi közgyűlés. Je­lenleg tizenhárom óvodai körzetben 53 tagóvoda működik a városban. Mint arról lapunkban beszámoltunk, az önkormányzat határozott a körze­tek megszüntetéséről és az intézményhálózat átszervezéséről. Az új rend­szertől hatékonyabb és gazdaságosabb működést várnak. Az átszervezést egyébként 44 tagóvoda támogatta, ami azt mutatja, hogy a gyermekintéz­mények is igénylik a változtatást. A tervek szerint az új struktúrában növe­kedni fog az óvodák szakmai önállósága. Kozma /ózse/várospolitikai alpol­gármester tegnap bemutatta a városházán a sajtó képviselőinek Vasas Ta­másnét. Az Agyagos utcai óvoda vezetőjét egy évre nevezték ki az ÓVI igaz­gatójának. Munkáját nyolcan segítik, többek között tanügyi, személyi és munkaügyi, valamint óvodafejlesztő referens. A körzetek június 30-ával megszűnnek, s bár a munka már másnap elkezdődik az ÓVI-ban, igazából az új tanévben derül ki, hogyan működik az új rendszer. Jogerős építési engedély már van, de még nem tudni, mikor kezdődik a felújítás Csikorog Európa kapuja Ha ma megkezdődne a MAV szegedi pályaudvarának felújí­tása, akkor az eredetileg kitű­zött időponthoz képest „csak" kétéves lenne a lemaradás. A felújításhoz szükséges építési engedély azonban csak a na­pokban emelkedett jogerőre, így a munka szeptemberre tolódik. A MAV elnökének ígérete sze­rint 2005 végéig elkészülnek. Még az előző önkormányzati cik­lusban, 2001-ben vállalta a sze­gedi önkormányzat, hogy 100 millió forinttal hozzájárul a sze­gedi nagyállomás 2002 nyarán kezdődő rekonstrukciójához. Bár a felajánlást az új városvezetés is megerősítette, eddig nem volt mire költeni a pénzt: a rekonst­rukció ugyanis még mindig nem kezdődött meg. Legalább jövő év végéig tehát két, kékre mázolt konténer jelen­ti majd az Európai Unió déli, vasúti kapuját az Indóház téren. A mobil jegypénztárakat azért tették le a nagyállomás előtt már tavaly, hogy a felújítás alatt átve­gyék a főépületben működő kasszák szerepét a rekonstrukció idejére. A bádogpénztárak még mindig üresen állnak, és lassan kezdenek hozzáidomulni a rend­kívül rossz állapotban lévő állo­másépülethez. Egyrészt látvá­nyuk megszokottá válik az uta­zóközönség számára, másrészt lepereg oldalukról a festék, és be­lül is avulnak, így nem túl nagy a kontraszt. Használni nem kell őket, hiszen a pénztárak még üzemelnek. Hosszú procedúrát követően a napokban jogerőre emelkedett Az ideiglenesen letett bódékra egy darabig még nem lesz szükség Fotó: Frank Yvette a nagyállomás felújításához szükséges építési engedély. Bár az önkormányzat korábban ezt már megadta, a MÁV nem fo­gadta el. A telekkönyvi bejegy­zés hibája miatt ugyanis a tér egyik része egy helyrajzi szá­mon szerepelt az épülettel, így annak rendbetétele is a MÁV-ra hárult volna. Időközben azon­ban a pályaudvar épületét mű­emléki védettség alá helyezték. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2003 decemberében ad­ta ki az új építési engedélyt, amely most jogerőre emelke­dett, így egy jogi akadály hárult el a felújítás elől. Információink szerint egyéb­ként a MÁV azt tervezi, hogy szeptember elején megkezdi az egymilliárdos felújítást. A vasút­társaság igazgatósági elnöke a közelmúltban Szegeden ígéretet tett: 2005 végéig, amikorra az M5-ös autópálya is Szegedre ér, a nagyállomást felújítva átadják az utazóközönségnek. A MÁV Rt. annak ellenére, hogy a stabilizációs programjában további 5 milliárd forintos költ­ségcsökkentő megszorító intézke­Huber Bertalan főjegyző nyugdíjba vonul Zárt ülésen békültek Békében folytatódott a legutóbb botrányos kö­rülmények között félbeszakadt megyegyűlés. A képviselők egyetértettek azzal, hogy Huber Ber­talan főjegyző nyugdíjba vonuljon, s egyhangú szavazással döntöttek a pályázatokat koordináló iroda létrehozásáról. Az április 29-én félbeszakadt ülést tegnap folytatták a megyei képviselők, s látszott, a napokban valóban egyeztettek a folytatás lehetőségeiről. Frank József előbb arra kérte a jogi és ügyrendi bizottságot, vonja vissza a UA számú előterjesztést, mert okafogyottá vált. A bizottság tagjai ott, az ülésen, egyhangú sza­vazással eldöntötték, hogy visszavonják, majd zárt ülés következett. Ez most nem tartott olyan sokáig, mint legutóbb. Miután kinyílt az ajtó, az elnök el­mondta: a közgyűlés úgy döntött, egyetért azzal, hogy Huber Bertalan főjegyző, aki 62 éves, saját ké­résére nyugdíjba vonul 2004. július elsejei hatállyal. Frank József megköszönte a főjegyző munkáját. El­mondta továbbá, hogy vizsgálat folyt a hivatalban, és kiderült: az az eltérés, ami a zárszámadásban volt, nem olyan mértékű, hogy miatta fegyelmi vizsgála­tot kelljen indítani. Ezt a közgyűlés tudomásul vette. Szóba került a makói kórházban zajló fegyelmi vizs­gálat is: a fölkért bizottság újabb tizenöt napot kért az ügy tisztázása érdekében. Baláspiri Csaba, a kon­zervatív frakció vezetője lapunknak később elmond­ta: ők ugyan nem értettek egyet azzal, hogy a hivatalt érintő hibák nem olyan súlyosak, ám tudomásul ve­szik a többség döntését. Mint korábban megírtuk, a tegnapi ülésre elké­szült meghívóban még a főjegyző felmentéséről volt szó. Huber Bertalan, aki két napig Visegrádon volt, a múlt héten tőlünk tudta meg, mi áll a meg­hívóban. A főjegyző most azt mondta: az minden­esetre jó, hogy a két oldal megegyezett az ügyében. A nyílt ülésen a közgyűlés többek között egyhangú szavazással döntött arról, hogy létrehozza a stratégiai és információs irodát, amelynek munkatársai a me­gye településeinek fejlődését szolgáló pályázati ügyek intézésével foglalkoznak. Nógrádi Zoltán a döntést üdvözölve azt mondta, fontos, hogy ez a megye is el­jutott idáig. Szirbik Imre arra emlékeztetett, ez egy olyan előterjesztés, amelyet akár közfelkiáltással is megszavazhatna a közgyűlés. Megszületett a kistér­ségi alap, amelyből a kistérségi beruházásokat támo­gatja a megye, pályázatok révén. A közgyűlés bejelen­tette igényét a Tisza Volán Rt. részvényeire is. B.A. Sört osztottak a rendőrök MUNKATÁRSUNKTÓL Sorra állították le az autósokat tegnap délelőtt a rendőrök Szege­den, a Kossuth Lajos sugárúton. A szabályt szegő gépkocsiveze­tőknek azonban ez alkalommal nem kellett bírságtól vagy felje­lentéstől tartani. A Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bi­zottság munkatársai ugyanis kü­lönleges ellenőrzést tartottak. Azok a gépkocsivezetők, akik használták a biztonsági övet, al­koholmentes sört kaptak, akik pedig nem, egy figyelmeztetés mellett illatosítót vehettek át az egyenruhásoktól. Vad Róbert rendőr hadnagy elmondta: Nyu­gat-Európában tíz autós közül nyolcan használják a biztonsági övet, Magyarországon tíz közül csak hárman. A rendőrök a teg­napihoz hasonló akciókkal ezen az arányon szeretnének javítani. Akik használták a biztonsági övet, tegnap alkoholmentes sört kaptak Fotó: Gyenes Kálmán Két hét után ismét irtják a szúnyogokat Nemrégiben fejeződött be a szú­nyogirtás Szegeden, de máris ismét kritikus szintet ért el a vérszívók mennyisége, ezért is­mét felszállt a permetezőgép, és elkezdte a gyérítést. Alig két hete fejeződött be az irtás, Szeged egyes részein ismét elvisel­hetetlenül sok a szúnyog. A Kör­nyezetgazdálkodási Kht. ezért is­mét elkezdte a gyérítést. Gila Csa­ba, a társaság közterület-fenntar­tási divízió vezető helyettese el­mondta, a hét elejétől tapasztal­ható nagy felmelegedés miatt sza­porodtak el újra robbanásszerűen a szúnyogok. A sok csapadék kö­vetkeztében rengeteg helyen kelet­keztek tócsák, és szinte ontják magukból a vérszívókat. Mindebből következik, hogy a legfertőzöttebb részek a külterü­letek. Szőregen, Hattyason és Baktóban van most a legtöbb szúnyog, ezért itt kezdik a gyérí­tést. A Holt-Tisza menti sávon ráadásul nem hat kellőképpen a vegyszer. Ennek az az oka, hogy a víz meglehetősen szennyezett. A szakemberek azt ígérik, ha az időjárás is kedvező marad, két-három nap alatt az egész vá­rosban megszűnik a szúnyogin­vázió. A rendkívüli helyzetre va­ló tekintettel egyébként már be­rendelték a tartalék vegyszer­mennyiséget is, így a mostanin kívül még három alkalomra ele­gendő permet áll rendelkezésre. Ha továbbra is ilyen kritikus ma­rad a helyzet, természetesen szállíttatnak még belőle. TÍMÁR KRISZTA dést irányzott elő, elkerülve, hogy 2005-re hitelképtelenné váljon, továbbra is napirenden tartja a szegedi állomás rekonstrukciós programját. Megkezdődtek a köz­beszerzési eljárás kiírásának elő­készítési munkálatai, várhatóan ez év ősszel pedig már látható eredménye is lesz a beruházásnak - tudtuk meg a vasúttársaság bu­dapesti sajtóosztályán. Azt az információt, hogy ez azt jelenti, valóban elindul-e az épít­kezés szeptemberben, nem sike­rült megerősíttetnünk. K.B. HÍREK ÜNNEPA TÉVÉBEN Szeged napjához kapcsolódva a Szegedi Városi Televízió ünnepi műsorokkal készül. Pénteken 9.45-töl kísérhetik figyelemmel az ünnepi díszközgyűlést, este 19.30-kor pedig balettesttel várják a nézőket a képernyők elé. A Szegedi Kortárs Balett előadásában láthatják, hallhatják Mozart: Requiemjét. VIDÁM CSALÁDI NAP Vidám családi napot rendeznek holnap délelőtt 9 órától a Mátyás téren a ferencesek. A program májusfaállítással kezdődik, ezután akadályversenyen vehetnek részt a gyermekek és a felnőttek. A esaládi napot este 7 órakor utcabál zárja. SZÍNHÁZSZERELEM Berniczky Konkoly Edit Színházszerelem című kötetét mutatják be ma 19 órától a szegedi Grand Caféban. A rendhagyó színcszportrékról Balog József újságíró, előadóművész beszélget a szegedi születésű szerzővel. MÁTYÁS UDVARA A VÁRBAN A szegedi vár ad otthont a Budapesti Történeti Múzeum Történeti barangolás a játékok birodalmában című kiállításának, amelyhez kapcsolódva szombaton 10-től 13 óráig játszóházba várják a gyerekeket. A vár melletti füves területen régi korok játékait készíthetik el a kisdiákok. A foglalkozásvezetők: Csizmazia Botond, Povedák István, Ruszné Rácz Ildikó és Szűcsné Kopasz Kinga. TUDOMÁNYOS ÜNNEP Dr. Kahán Ágost emeritus professzor 90. születésnapja tiszteletére tartottak tudományos ülést tegnap a Szegedi Tudományegyetem Szemészeti Klinikáján. A rendezvényhez kapcsolódva kiállítás nyílt a tudós professzor pasztellképeiből.

Next

/
Thumbnails
Contents