Délmagyarország, 2004. május (94. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-04 / 103. szám
Kedd, 2004. május 4. GYÓGY-ÍR 13 A versenyképesség tanulható A versenyképesség nem fokozhatatlan. Ezt jó tudni, mert az uniós csatlakozás megemelte mérce mindenkit fokozott versenyre késztet. A pszichiáter nemcsak azt ismerteti, miért más és más az egyes emberek küzdőképessége, hanem fölhívja a figyelmet arra is: a dél-alföldi régióban felkészült szakemberek fogadják azokat, akik úgy érzik, egyedül nem tudnak megbirkózni a kihívásokkal. A versenyhelyzetre, és mindenféle új helyzetre különböző emberek különbözőképp reagálnak. Van, akit fokozott teljesítmény elérésére késztet az ilyen szituáció, van, akit visszafog - mutat rá dr. Balog Zsuzsanna, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet pszichiátere. Hogy a központi idegrendszer működtette, egyfajta „minősítő szabályozás" egy kihívást miként ítél meg, az emberből milyen reagálást vált ki, ennek genetikai háttere is van, illetve gyerekkori mintáktól is függ. Ha a „mintaként" szolgáló szülő cselekvésfokozódással versenyhelyzetben, nagyobb az esélye annak: gyermeke is ekként reagál hasonló ingerre, mint egy olyan szülőé, akinek teljesítményét ugyanez a helyzet viszszafogta. De hogy valaki küzd vagy nem küzd - s így utóda melyik magatartásformát választja nagyobb valószínűséggel - annak oka is a gyermekkorban alakulhatott ki: egy „demokratább" légkörű család jutalmazza az önálló kezdeményezést, és ez kedvez a versenyhelyzetben történő aktivizálódásnak. Egy tekintélyelvű család pedig az önálló akaratról való lemondást tartja jutalmazandónak, ez későbbi versenyhelyzetekben nem előnyös. Sok nehezen versenyző személy tökéletességre törekszik munkája minden apró Hü Ne szenvedjen HU STRESSZ BETEGSÉGEK- ben mint * Depresszió, kilátástalanság, boldogtalanság, * Manager betegségek, kiégettség, * Mániák, kényszermagatartások, * Családi & párkapcsolati problémák, * Szenvedélymagatartások & -betegségek. Forduljon a * önbizalom hiány, érzékenység, * Anorexia, bulémia, túlsúly, * Szexuális problémák, * Fóbidk, félelmi állapotok, m Egyéb STRESSZ betegségek. FAZEKAS Stressz & Gyógycentrum - hoz (Orvos - Természetgyógyászati Központ) 6724 SZEGED, Hétvezér u. 18. Bejelentkezés: 62 - 556 - 556 E-mail: stressdinic@vnet.hu ^ GYÓGY-PALOTA UJH Szeged, Szent Ferenc u. 8. Tel.: 62/550-797 • MENTÁLHIGIÉNÉ: Nagyné Simon Györgyi Egyéni elbeszélgetés, tanácsadás lelki problémákkal küzdőknek • NEUROLOGIA, PSZICHIÁTRIA: Dr. Szabó Ildikó • FÜL-ORR-GÉGÉSZET: Dr. Hartai Tamás • ULTRAHANGVIZSGÁLAT: Dr. Benedek Erzsébet • SEBÉSZET: Dr. Pécsek Mária 9 BŐRGYÓGYÁSZAT, lézeres tartós szőrtelenítés: Dr. Kuhnyár Ágnes • REUMATOLÓGIA: Dr. Szabó Endre • ORTOPÉDIA: Dr. Mécs László • GYÓGYMASSZŐR: Teknős Zsuzsa június l-jög tavalyi iron (2000 Ft) Gerinclazító, tartásjavító gyógytorna nőknek! GYOGYNOVENYÉS REFORMHÁZ 300 m2-en EXTRA AKCIÓ Plusz 100 ml 1 db 4 1999 Ft 2 db 3799 Ft 3 db 4 5499 Ft Akciónk május 31-ig vagy a készlet erejéig tart! 4 Béres C-vitamin 120 db 529-Ff helyett 499 Ft PAPUCS AKCIÓ! Bio Fuss papucsok szezon előtti végkiárusítása! 5039-Ft helyett 3779 Ft • SZttFí helyett 4179 Ft * Fonott gyékénykosárka 99 Ft * Grill-, gázgyújtó (újratölthető) 149 Ft * Karibi ananászlé 750 ml, zsírégető 11159 Ft (aloe vera, Lcarnitin, búzacsíra, matekivonat-tartalmú) Rendszeres mozgással a növekvő versenyhelyzetben is helyt tudunk állni ILLUSZTRÁCIÓ: GYENES KÁLMÁN részletében, ami hosszú távon visszaveti a versenyben, hisz sokáig nem lehet mindent tökéletesen csinálni - „csak az nem hibázik, aki nem dolgozik" -, és az esetleges kudarc az ilyen beállítottságú egyén teljesítményét a későbbiekben is visszavetheti. Miként növelhető a versenyképesség? - A mindennapokból jól ismert „szedd össze magad!"-típusú tanácsok csak akkor hasznavehetők, ha „még van mit összeszedni", azaz nem áll fönn olyan fokú, például depressziós-szorongásos zavar, amely szakember DR. OCSKÓ MARICA Reumatológus é* fizioterápiás szakorvos, akupunktőr BEMER 3000 (bio-eletro-mágneses energia reguláció) terápia Rendel: Szeged, Bocskai u. 4. Hétfőn és csütörtökön X 7—18 óráig Tel. bejelentkezés: 62/324-398, 06-20/344-4567. Belvárosi napozda Szeged, Gutenberg u. 3. CSŐCSERE VOLT * SZOLÁRIUM * MASSZÁZS * ALAKFORMÁLÁS Szeged legprofibb klímás gépei 12-féle masszázs Cellulitkezelések, fogyasztás Interferenciás alakformálás. Szemmel látható eredmények, szolid árak. Nyitva: 8-22-ig. Telefon: 62/452-330 jiappy Fogorvosi rendelő 2000 • Ultrahangos fogkö-eltávolitás •Tömések és pótlások minden fajtája • Fogröntgen, mügyökér-beültetés Szeged, Bárka u. 1. Rendelési idő: hétfőn, szerdán 8.00-12.00, kedden, csütörtökön 14.00-18.00 óráig. Telefon: (62) 426-185 Ügyelet: (30)945-1975 Szépségszalon r mcess FODRÁSZAT (Alfa-Parf) KOZMETIKA (Gigi, llcsi néni) MANIKŰR-PEDIKŰR MÜKÖRÖM ALAKFORMÁLÁS (High-Care termékekkel) SZOLÁRIUM (fekvő, álló) Szeged, Szilléri sgt. 16. I Tel.: 468-412 i a nyár! Szeretne kikapcsolódni és tenni a jó alakért, szép bőrért és az egészségért? Alakformálás felsőfokon Ránctalan ítás kozmetikai botoxszal Wellness arc- ós testkozmetika és SPA egy helyen. Egyénre szabott kezelések, korrekt árak. 10%-os bérletkedvezmény! I MEDIFAT WELLNESS CENTRUM NARANCS EXTRA masszázsprogram • bőrt feszesít • alakot formál • narancsbőrt mérsékel • 3 hetes kúrák • különleges KÉZI masszázsfajták EXTRA: infracső, mágnes, orvosi étrend AKCIÓ! Bejelentkezés: MediFaÜ Wellness Centrum Szeged, Pillich Kálmán u. 18. Tel.: 431-677 HIRDETESI INFORMÁCIÓ 62/567-843 Kovács Emma segítségét igényli - hívja fel a figyelmet dr. Balog Zsuzsanna. A vásárhelyi rendelőintézet pszichiátriai gondozójában az említett problémák esetén gyógyszeres kezeléssel egybekötött pszichoterápiás módszert alkalmaznak, ez a központi idegrendszer minőHatékonyság Versenyhelyzetben három fő viselkedési módozat ismert, halljuk dr. Balog Zsuzsannától. Ezek közül az egyik helyes - azaz hasznos, mind az egyén, mind a társadalom számára a másik kettő annál kevésbé. Az agresszív magatartás alkalmazója számára ugyan hasznot hozhat, hisz érvényesül versenyhelyzetben, társadalmilag azonban veszélyes, mert másokat akadályoz. A túlzott passzivitás, mikor az ember nem teljesít, saját maga számára is káros, és a társadalomnak sem hajt hasznot. Mi a pozitív magatartás? Az úgynevezett „asszertív viselkedés". Ennek képviselője úgy érvényesíti saját érdekeit, hogy eközben másoké sem csorbulnak. sítö szabályozását képes versenyképesség-fokozó irányba módosítani. Szegeden több helyszínen is működik pszichoterápiás munkacsoport. F.CS. DR. HARASZTI GÁBOR BŐRGYÓGYÁSZAT ÉS NEMI BETEGSÉGEK KEZELÉSE 6725 Szeged, Kálvária sgt. 51. (Kápolna u. sarok) 06-30-928-92-78 Anyajegyek, érfoltok kezelése, lézeres szőrtelenítés TELJES KÖRŰ SZEMÉSZETI DIAGNOSZTIKA felnőtteknek és gyermekeknek JÁRÓKÉPTELEN BETEGEK OTTHONI SZEMÉSZETI VIZSGÁLATA KONTAKTLENCSE-KIPRÓBÁLÁSI ÉS-VÁSÁRLÁSI AKCIÓI OPTIKA TB VÉNYEK FELÍRÁSA, BEVÁLTÁSA CSZIK Szeged, Tisza L krt. 76. 62/420-642 FOGPOTLASOK tömések a legolcsóbbaktól a csúcsminőségig, KAMATMENTES HITELRE IS! dr. Moldovay Géza fogszakorvos Szeged. Vitéz u. S. Tel.: 30/9357-841 DR. BÁCSKAI ISTVÁN szülész-nőgyógyász főorvos Rendel: Vasas Szent Péter u. 10. kedd, csütörtök 17.30-19.00-ig I Telefon: 06-20/392-8608 | ZSÍRBONTÓ PLASZTIKAI ELJÁRÁS a legújabb trend szerint, MÍITÉT NÉLKÜL! Orvosi segítség annak, aki komolyan gondolja. Dr. Gajdács Ágnes 30/903-6886 Dr. Bólya László 30/218-5701 3 www.medlfat.hu A bérletet vásárlók között egy hétvégi meglepetés mólotot sorsolunk ki! mm ... Új rónctalanító, pigmentfolt halványító eljárás! Steril orvosi oxigénnel, sejtoktívvitominokkal Leghatékonyabb testkezelés ^ ^