Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-27 / 98. szám

SZERDA, 2004. ÁPRILIS 28. "SPORT" 15 Elmaradt a tervezett fiesta a spanyol fővárosban Összeomlott a madridi Galaktika Hét év után Xavi (képünkön) góljával győzött Madridban a Barca LABDARÚGÁS Madrid már napokkal a Bar­celona elleni labdarúgó csúcs­rangadó előtt lázban égett. Min­denki azt találgatta, mit hozz a derbi. A helyi sportnapilap, a Marca azzal a főcímmel jelent meg a mérkőzés napján, hogy: Ki nyer ma? Mint kiderült, a Barcelonának sikerült begyűj­tenie a három bajnoki pontot, és ezzel elúszni látszik a királyi gárda esélye a primera división megnyerésére. MUNKATÁRSUNK MADRIDI JELENTÉSE Már a találkozót megelőző dél­előttön kitelepültek az árusok a Santiago Bernabeu stadion köré. Mindent lehetett kapni, amin raj­ta volt a Real címere. A férfiak és gyerekek nagy része a Zidane ne­vével fémjelzett pólókat vásárol­ták, míg a hölgyek Beckham hu­szonhármas számú mezét akar­ták magukon tudni. Ajándék­tárgyból hihetetlen mennyiség fo­gyott. Minden euró a klub kasszá­jába folyik, így milliókat gyűjte­nek be a fanatikus szurkolóktól. Utálunk, Luis Enrique A Barcelona futballcsapatát hi­VÍZILABDA Megerőltetés nélkül jutott a női vízilabda OB I-ben az elődön­tőbe a Hungerit-Szentesi VK. Szrcmkóék az Eger ellen dupla győzelemmel kvalifikálták ma­gukat a legjobb négy közé. HUNGERIT-SZENTESI VK­EGRI VK 11-2 (4-0, 2-0, 2-1, 3-1) OB l-es női vízilabda-mérkőzés, elődöntő­be jutás, első találkozó. Szentes, ligeti uszoda, 100 néző. Vezette: Marnitz, Füzesi. Szentes: Varga Z. - Makra 2, Hőnig 1, Molnár A. 2, Szremkó 3, Tóth I A. 1, Ádám. Csere: Szabó X., Hevesi, Kovács G„ Rozgonyi 1, Hegedűs 1, Brezovai (ka­pus). Edző: Pengő László. Eger: Serfőző - Karanyicz 1, Szarvas, Sumi, Erdélyi, Rónaszéki 1, Sallai. Csere: Máthé, Gazda. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól - emberelőnyből: 4/3, ¡11.3/0. Négyméteresből:-, ¡11.1/1. Ahhoz képest, hogy a bajnoki elődöntőbe jutás volt a tét, amo­lyan edzőmeccs jellege volt a ta­lálkozónak. A két gárda között hatalmas volt a különbség, pedig a házigazdák nem is játszottak jól. A zónával nem volt különö­sebb gond, azt a feladatot, hogy centerben Rónaszéki ne kapjon labdát, jól oldották meg, viszont a helyzetkihasználásba bőven csúsztak hibák. Ebben nem csak hetetlen utálat vette körül a mérkőzésen. A Real volt játéko­sa, a madridi szurkolótábor egykori nagy kedvence, Luis Enrique „élvezte" ezt ki legin­kább. Ahányszor csak hozzáke­rült a labda, rögtön nemtet­a fiatalok „jeleskedtek", hanem a rutinosabbak is. EGRI VK­HUNGERIT-SZENTESI VK 2-15 (M, 1-2, M, 1-5) OB l-es női vízilabda-mérkőzés, elődöntő­be jutás, második találkozó. Szentes, ligeti uszoda, 100 néző. Vezette: Marnitz, Füzesi. Eger: Serfőző - Karanyicz, Szarvas, Su­mi, Erdélyi 2, Rónaszéki, Sallai. Csere: Máthé. Edző: Pozsgay Zsolt. Szentes: Döme - Makra, Hőnig 1, Mol­nár A. 2, Kovács G. 1, Szremkó 5, Tóth I A. 1. Csere: Szabó X. 2, Pengő, Huszka, Mészáros 2, Hegedűs 1, Ádám, Brezovai (kapus). Edző: Pengő László. Gól-emberelőnyből: 9/2, ill. 3/1. Négyméteresből: —, iii. 3/1. A két nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 2.0 a Szentes javára. A pályaválasztói jogot feladva, az Eger a „visszavágót" is a ligeti uszodában játszotta. A két talál­kozó között mindössze másfél órát pihentek a csapatok. A he­vesieknek nem ezen múlt az elő­döntőbe jutásuk, a zónáról szo­ros emberfogásra váltó Szentes klasszisokkal nagyobb játékerőt képviselt. Még az ifisták is, akik szintén megszórták a pályavá­lasztó vendégeket. Pengő László: - A tétmérkőzé­sek ellenére barátságos eredmé­nyek születtek. Az elődöntőben a szentesiek a Vasassal három győzelemig tartó párharcot vívnak. SZ. L. szését fejezte ki a 80 ezer fős publikum. A gránátvörös-ké­kek klasszisát már a derbi előtt megtalálta a közönség, áruló­nak titulálták a spanyol váloga­tott játékost, de ha Nou Camp­ban van a derbi, akkor egy má­A labdarúgó NB II-ben, ha nem is toronymagasan, de meglehe­tősen biztosan vezet a Makó FC. A bajnokságból hátralévő pár fordulóban hatalmas forma­hanyatlásnak kellene bekövet­keznie ahhoz, hogy az évad vé­gén ne Dálnakiék nyakába ke­rüljön az aranyérem. A kérdés csak az, a sárga-zöldek vállal­ják-e az NB I/B-t? Bár még nyolc forduló hátravan az NB II-ből, mégis nehezen képzelhető el, hogy ne a Makó FC legyen a bajnok. A zöld-sár­gák öt pont előnnyel vezetnek a második Orosháza és a harma­dik Gyula előtt, ráadásul még egy meccsel kevesebbet is ját­szottak. Minden mutatójuk ki­váló: ők szerezték a legtöbb győ­zelmet (15) és gólt (51), ők kap­ták a legkevesebb találatot (10) és ők gyűjtötték be a legkeve­sebb vereséget (2) is. Amennyi­ben nem rontják el a bajnokság hajráját, az isten sem menti meg őket az NB I/B-be. jutástól. De vajon akarják-e a magasabb osztályt? Ismert, hogy a Magyar Labda­rúgó-szövetség a 2005-2006-os évadtól teljesen átszervezi a baj­nokságok lebonyolítási rendsze­rét. Az átalakítás azonban már most nyáron elkezdődik: az NB I 16, az NB I/B 14 csapatos lesz. Ami viszont a lényeg, ezekben az osztályokban is vegyes, nyílt lesz MTl/AP(Fernando Llano) sik Luis, vagyis Figo kapja ezt a „kitüntetést". Hiányos Galáctico Nem ragyogott teljes fényében a „el Galáctico", ahogyan a madri­diak nevezik a királyi gárdát, hi­a bajnokság. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszertől eltérően, nem kell gazdasági társasággá alakulni, amatőr alapon is indul­hatnak a csapatok. - Mi is hallottunk erről, és mondhatom, örömmel fogadtuk a hírt - közölte Ménesi Gábor, a Makó FC elnöke. - Ezenkívül az is a fülünkbe jutott, hogy az NB II-ben három 21 éven alulit kell egyszerre pályán tartani, az NB I/B-ben viszont csak két 23 éven alulit. Amennyiben ez tényleg így lesz, érdemes elgondolkod­nunk azon, hogy vállaljuk-e az NB I/B-t. Hogy miért mondom ezt? Egyrészt mindössze egy 21 éven aluli labdarúgónk van a ke­retben, viszont 23 éven aluli ta­lálható öt is. Másrészt pedig, anyagilag nem jelentene pár millió forintnál nagyobb költsé­get a másod- a harmadosztály­BUDAPEST (MTI) Lothar Matthäus, a magyar labda­rúgó-válogatott szövetségi kapitá­nya keretszűkítést hajtott végre a nagy érdeklődéssel várt szerdai (20.30, RTL Klub), brazilok elleni barátságos mérkőzés előtt. A ke­retszűkítés következtében Va­dócz, a Honvéd középpályása az U21 -es csapathoz került, míg Kiss Z. (Debrecen), Kuttor (Balaton) és Sebők (ZTE) visszatért klubjához, Lisztesre pedig sérülés miatt nem számíthat a német szakember. Az enlégiósok közül utolsóként a is, Babos (Breda) csatlakozott szen nem volt ott a pályán Ronal­do. Nagyon hiányzott a zseniális támadó, a fehérek helyzetek soka­ságát puskázták el. Az egyik ilyen jelenetnél Roberto Carlosnak si­került öt méterről eltalálni hatal­mas erővel a gólvonalon „tétlen­kedő" Puyol fejét. A Barca védője ezután a mentés után tovább fo­gyasztotta a pályán lévő csillagok számát, ugyanis Oscar-díjas ala­kításának köszönhetően a kiállí­tott Figo hamarabb mehetett zu­hanyozni. A VIP-páholy katalán érzelmű tagjainak (sokan ugyan nem voltak) sem tetszett ez a szí­nészi mutatvány. Az már inkább, hogy elmaradt a meccs utánra ter­vezett nagy madridi fiesta. Puskás még mindig sztár A csúcsrangadó után a trófeate­remben tartott fogadáson kide­rült, hogy a méltán népszerű Pus­kás Ferencet még mindig nagyon szeretik Madridban. Az egyik leg­nagyoEib kupa mellett látható egy róla készült méretes fotó. A kép előtt megálló spanyolok moso­lyogva mondták, Panchónak még mindig helye lenne a Realban. Szécsényi Balázs tolmács bará­tomtól érdeklődtek, hogy milyen manapság a nagy gólvágó egészsé­gi állapota, mert még szeretnék a Bernabeube invitálni. TAMÁS ÁKOS nál. Ebben az évadban 15 millió forintos költségvetésből gazdál­kodunk, ehhez jönnek még szponzoroktól a kisebb támoga­tások (utazási hozzájárulás, sze­relésvásárlás stb.|. Nálunk min­denki munka mellett rúgja a labdát, és ez így lenne az NB I/B-ben is. A város is akarja a magasabb osztályt. Az önkor­mányzat 2004-ben 9,9 millió forinttal támogat bennünket, el tudom képzelni, ha NB I/B-sek lennénk, akkor valamennyivel többet kapnánk. A szurkolók is örülnének, ha váltanánk, és a labdarúgóinknak sem lenne el­lenére, ha kipróbálhatnák tudá­sukat a másodosztályban. De erről egyelőre csak feltételes módban ildomos beszélni, elő­ször még az a fő feladat, hogy le­gyünk elsők az NB II-ben. SZÉLPÁL LÁSZLÓ társaihoz. Az ötszörös világbaj­nok brazilok tegnap 21 óra körül érkeztek a Ferihegyi repülőtérre. Nyilvános edzésük ma 17 órától lesz a mérkőzés helyszínén, a Puskás Ferenc-stadionban. A ma­gyar válogatott veretlen Brazília ellen, a mérleg egy döntetlen mel­lett három győzelem. » A magyar-brazil barátságos lab­darúgó-meccsre szurkolói buszt indít a Tatradol Travel. Indulás áp­rilis 28-án 16.30-kor a megyeháza (Kossuth L. sgt.) elől. Jelentkezni Rácz Dezsőnél, a 06-62/487-835­ös számon lehet. REFLEKTOR SPORTMAJÁLIS A Profi Spirit marketingcég sportmajálist rendez május 1 -jén a szegedi SZVSE-pályán. A Gazdag László által szervezett esemény délelőtt 10 órakor kezdődik. Az egész napot betöltő programok között szerepel csocsóverseny, szegedi harcművészeti klubok bemutatói, gyermekaerobik­bemutató, repülőshow, játékos ügyességi verseny gyermekeknek (mini streetball, kézilabda stb.), DFA-cselezősuli, valamint öt kategóriában (fiú 0-10 év, 10-16 év, felnőttek, lány 0-14 év, felnőtt nők) rúgóerő-viadal. Ezeket követően 15.30-kor kezdődik az FC Szeged-Dabas NB I/B-s, majd 17.30-koraz SZVSE-Makói Spartacus megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. MEGYEI KUPAFORDULÓ A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjében a csapatok már a legjobb tíz között járnak. Kedden egy, szerdán pedig további négy találkozót rendeznek. A párosítás, kedd, 17.30: Bordány-Algyő, szerda, 17.30: Ferrocolor-Tápé-HFC, Szőreg-Makó, Zenner-Csongrád-Szentes, Nagymágocs-Fábiánsebestyén. MEGYEI EZÜSTÖK A pécsi ökölvívó diákolimpián remekül szerepelt a Szegedi BC bokszolója, Kakuszi Tibor. A Tabán iskola diákja a serdülők 65 kg-os mezőnyében a második helyen végzett. Edzője Gál László. AJTódgép SE kitűnőségei közül Nokta Norbert ugyanitt bronzérmes lett, míg a kadetteknél Görbics Gábor és Dienes Béla egyaránt ezüstéremmel térhetett haza. Utóbbi három edzője Szálkái László. TÉKVANDÓSOK SIKEREI Pécsen országos gyermek, ifjúsági és felnőtt WTF tékvandóviadalt rendeztek. A hódmezővásárhelyi WTF Taekwondo Egyesület eredményei, 7-9 évesek, egyéni: 3. Szabó András, 2. Mónus Dóra, csapat: 1. Hódmezővásárhely (Szabó, Mónus, Széli Krisztián). 10-13 évesek, egyéni: 1. Asztalos Zsanett, 2. Varga Adriás; páros: 1. Asztalos, Kenéz Marcell, 3. Német Arnold, Varga; csapat: 1. Hódmezővásárhely I. (Asztalos, Kenéz, Német), 2. Hódmezővásárhely II. (Gulyás Dániel, Galli Viktor, Varga). 14-17 évesek, egyéni: 3. Máté Zsolt és Galli Alexandra, páros: 3. Galli, Talmácsi Ádám. A csapat összesítésben negyedik lett. A harmadik formagyakorlat országos bajnokságon a hódmezővásárhelyi Hwarang-do eredményei, Balázs Éva: egyéniben első, párosban harmadik, csapatban második; Balogh Diána: egyéniben és csapatban második, párosban harmadik; Kopasz Attila: csapatban második. Edző: Balázs Éva. Budapest másodszor adott otthont a nemzetközi Universum-kupa WTF tékvandó full-contact versenynek. A viadalon nyolc ország húsz csapata indult. Az eseményen a hódmezővásárhelyi Hwarang-do SE a következő eredményeket érte el, első: Angeli Cserne ( + 68 kg, ifjúságiak), másodikak: Szappanos Sándor (-54 kg, felnőttek), Busa Tamás (-68 kg, ifik), Kopasz Attila ( + 84 kg, felnőttek), harmadikok: taksa Róbert (-45 kg, ifik), Balogh Brigitta (-52 kg, ifik), Néma Norbert (-55 kg, ifik), Balogh Diána (-59 kg, felnőttek). Csapatban: 3. Hwarang-do SE. Felkészítő: Balázs Éva. MEGYEI SPORTEREDMENYEK RÖVIDEN KICK-BOX Graz, 3. Austria Open. Full-con­tact, +91 Kg: 1. Gasztány Ferenc (Full-contact SE Szeged). -63,5 kg: 3. Lakatos András (Szentesi Kinizsi), -80 kg: 2. Vecseri Barna­bás. Light-contact, +91 kg: 3. Rusz László (Full-contact SE Sze­ged). WTKL megyei utánpótlás- és felnőtt verseny, Szentes. Fel­nőttek, tull-contact, -91 kg: 1. Eltér Antal. -81 kg: 1 Slíz And­rás. -63,5 kg: 1. Bertók Róbert (Szentesi Kinizsi), 2. Lakatos András (Szentes), 3. Bíró Dániel. -75 kg: 2. dr. Hajnal Gábor. -81 kg: 2. Vecseri Barnabás. Low­kick, -91 kg: 1. Eltér, 2. Závo­gyán Csaba (Szentes). -81 kg: 2. Vecseri. A nem jelöltek a Full-contact SE Szeged verseny­zői. Edzők: Kiss Emil (Szeged), Bertók Róbert (Szentes). LABDARÚGÁS Az utánpótlás labdarúgó-baj­nokságokban, NB l/B, U19 NYÍREGYHÁZI NYÍRSUll­FC SZEGED 1-2 A szegedi gólszerzők: Péter, Völ­gyi (1 l-esből). BVSC-FC SZEGED 0-1 A szegedi gólszerző: Varga. U17: NYÍREGYHÁZI NYÍRSULI­FC SZEGED 3-0, BVSC­FC SZEGED 2-0 Kiemelt bajnokság, U15: BVSC—TISZA V0LAN SC 2-2 A szegedi gólszerzők: Gabwagi, Búrány. TISZA VOLÁN SC-H0NVÉD 1-0 A szegedi gólszerző: Beretka. 1113: BVSC—TISZA VOLÁN SC 1-5 (0-2) A szegedi gólszerzők: Popovics (3), Puhaiák, Szecska. TISZA VOLÁN SC-H0NVÉD 4-0(2-0) Gólszerzők: Gémes, Mihalké, Molnár, Kató (öngól). Budapest-bajnokság, U16: BVSC-TISZA VOLÁN SC 1-2 A szegedi gólszerzők: Dargó, Ta­kács. TISZA VOLÁN SC-DUNAFERR 2-1 A hazai gólszerzők: Leginszki, Mezei. TISZA VOLÁN SC-VIDE0T0N 5-0 Gólszerzők: Takács (2), Leginsz­ki, Vastag. U14: Tisza Volán SC-Bp. Erőmű 0-1(0-0) TAHC Latin-amerikai táncok Euró­pa-bajnoksága, Dánia: 4 Mauri­zio Vescovo, Törökgyörgy Melinda (Pro-Art TS Kistelek). Felkészítő: Törökgyörgy József. TEKE NB III: Köszolg SC II.—Szentesi VTE 3:5 (2330-2377). A szentesi pontszerzők: Máté 442, Stabe­recz 415, Bali 396 fával. Szegvári Takarék-Kiszombor 3:5 (2303-2341). Pontszerzők: Sza­bics 413, Szép 390, Gyermán 387, ill. Dávid 426, Csiszér 410, Borbás 389 fával. Szentesi TE-Uniforce Szánk 6:2 (2348- 2226). A szentesi pont­szerzők: Molnár 443, Farkas 390, Démsödi 389, Kemenesi 388 fá­TÉ.^na)? !cé!ö(gnhsa '•L lüi lüléV'JSüto Holnap 20.30-kor: Magyarország-Brazília Világklasszis vendégek Elődöntős a Szentes Amatőr alapon nem jelentene tetemes pluszköltséget a másodosztály Hajlik a Makó az NB I/B-re A KISZ0MB0R NEM VALLALJA A labdarúgó megyei I. osztály meghatározó csapata a Kiszombor. Már többször nyert bajnokságot, azonban egyszer sem vállalta az NB lll-at. Most megint kinéz Miklós Zoltánéknak az aranyérem. - Őszintén bevallom, nem vagyunk oda az osztályváltásért - árulta el Szirbik Imre klubelnök. - Hetente két edzést tartunk, amelyből a zöm csak egy foglalkozáson tud résztvenni. Ez pedig az NB lll-ban édeskevés. Meg az­tán a szurkolóinkra is „tekintettel kell lennünk". A megyeegyben megszokták már a sorozatos sikereket, egy osztállyal feljebb valószínűleg változna a kép. Nem beszélve arról, hogy a nagyobb távolságokra már ők sem szívesen kísérnek el a fiúkat. A játékosok nagy része már szerepelt magasabb osz­tályban, nekik nem jelent különösebb motivációt az NB III.

Next

/
Thumbnails
Contents