Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-27 / 98. szám
16 •KAPCSOLATOK" KEDD, 2004. ÁPRILIS 27. Félig tárt tulipán FARKAS CSABA Kemény-hideg hajnal volt, a Nap még csak lapos szögben, ferdén tűzött a főutcára. Ó, a tavasz, a tavasz! Bár közeledett áprilisvég, dér fehérlett a füveken - ezt a buszablakból jól lehetett látni és minden összetorlódott. Már nyílt a lila orgona,' holott Thakács úgy emlékszik, ballagások idejében jelenik meg, feszes-telt idomú, életre kész, anyányi diáklányok karján, fehér ing, sötétkék szoknya, combjukat a harisnya barnára színezi, tovább, tovább, tovább. Ó, a tavasz, a tavasz.1 Furcsa e korai nyílás, az orgona mediterrán eredetű, s most sehogysem akar kibontakozni a tavasz. Három nappal később, az országos esők után gyöngyvirágot is észlelt Th. a Spar előtt árusító nénike vödrében, holott énekórán megtanulta évtizedekkel ezelőtt: „Itt már a gyöngyvirág, éljen a nyár", s pepita törökszegfűt. „Pedig inkább hóvirághoz illő az idő ", vélte dideregve, loholva az esőáztatta, reménytelenszürke utcán. „Töröxegfű, szarkaláb", tette hozzá cinikusan, és pillanatra átsuhant rajta: ez a hozzáállás mintha egy rákban elhunyt ismerősére emlékeztetné. Ó, a tavasz, a tavasz! ... Csapkodott az eső, metszőn fújt a szél, a gesztenyefák emeletes marcipántortadísz-virágzatai is szirmot bontottak, dacára mindennek. Pár napja még zölden bimbóztak a virágtornyok, s azóta csak hűlt az idő, a gesztenye virágot bontott mégis. A jácint - közte és a 13,5 éve nem látott Ohvia közt mindig valamily titokzatos összefüggést érez Th. - észrevétlen eltűnt, akár Thakács életéből Oívia, ó, a tavasz, a tavaszi S eltűnt a nárcisz is. Ha már a sárgánál tartunk, e szín a tavaszból, nagy általánosságban, nincs jelen, és hiába a hét határnyi harsogózöld, a gyümölcsvirágfehér, -rózsaszín: ridegnek tűnik, a napsárgával átjárt, lágy őszhöz képest, a világ. A tavasz, ó, ó! A kivételek csak erősítik a szabályt, ld., a nárcisz példáján túl, az aranyesőét - ilyenkor rég elvirágzott, levéltelen, csillagzó bokrait elboritotta-befutotta a zöld -, illetve a gyermekláncfűét, amely, ha felsüt a nap, sárgába borítja a tájat, csakhogy ez elmúlik mihamar, s a virágok helyébe lépő szürke gömb-pelyhek mintha mindig árnyékban volnának. - A napok teltek, már nem esett, ám még mindig vak volt az ég, ó, a tavasz, a tavasz! Voltaképpen Thakács is vak, lelkileg legalábbis, hiába sorolja, ez van, az van, amaz van, nem és.nem tudja megérinteni a tavasz. Mintha vastag üveg homályosítaná észlelését, bévül párás, ám hiába törlöd le kabátujjaddal, kívül rászáradt ablaktörlő-szenny. S egyszer csak... Egyszer történik valami. Ó, igen, a tavasz, tavasz! Áll Thakács az esti megállóban -ó, a tavasz, a tavasz! -, lámpafény-fekete aszfalt, narancsszín közvilágítás, ó, a tavasz, autók jönnek-mennek, már megint esik, de most nem kőszénfüstszagú, konvektorleheletű, téli, hanem pár ás-fűszeres, langy a lég, Th. háta mögött a park, ó, a tavasz, tavasz, a parkban száz, fésűs sziromszegélyű, néma, félig tárt, fekete tulipán. Olívia lényege, a jelek szerint, a jácintből a tulipánba költözött. Ó, a tavasz, a tavasz. „Mégiscsak létezik lélekvándorlás", közölte magával, várva a buszt Thakács, „a materializáciőról nem is beszélve". Telt az est, vakítottak a fények, várt, várt Th. Nem jött a busz. Káprázat, élet, halál. A NAPOS OLDALRÓL. Aló éves Petrovics Tímea másodszor szerepel rövid időn belül lapunkban. Igaz, először nem számított rá, hogy lefényképezzük, hiszen élete első divatbemutatóján arra figyelt, hogy minél nagyobb sikert arasson a kifutón. A fiatal lány a Tisza Lajos szakközépiskola tanulója. Jövőre a menedzser szakirányon szeretne továbbtanulni. Tímea rendszeresen atletizál, a sprintszámok mellett távolugrásban is jeleskedik. Ha a tanulás és a sport mellett marad egy kis szabad ideje, akkor azt legszívesebben a barátnőivel tölti. Fotó: Karnok Csaba ISTEN ELTESSE! ZITA, MARIANN Zita a német Felicitasból, vagy a latin Citából keletkezett, jelentése: sebes, gyors. Magyar királyné volt a pármai hercegi családból származó Zita, akinek nyolc gyermeke született IV. Károly királytól. Mariann a héber Mirjam többszörös változásával alakult. Krencsey Mariann bár rendező szakon végzett a Színművészeti Főiskolán, 1953-65 között mint filmszínésznő aratott sikert. Emlékezetes alakítása Mariska a Liliomfiban, Darvas Iván partnereként. Horváth Mariann 1991ben a női párbajtőrben egyéni világbajnokságot nyert Budapesten. Egyéb névnap: Péter, Pintyőke, Tas, Zoárd. Tortaveszély REGENSBURG (MTI/DPA) Be nem szíjazott kalács okozott autóbalesetet Regensburgban: egy 58 éves asszony autójával egy híd korlátjának ütközött. A balesetet a rendőrség szerint az okozta, hogy nem szíjazták be az anyósülésre helyezett tortát, és az a kanyarban engedve a centrifugális erőnek, lecsúszott az ülésről. Amikor pedig az asszony odanyúlt, hogy felemelje, nekihajtott a korlátnak. A rendőrségi jelentésből nem derült ki, hogy a torta sértetlenül úszta-e meg a balesetet. Derű és ború VÍZSZINTES: 1. Alain (valójában Émile Chartier) francia aforizmaszerző (+1951) gondolatának első része. 11. Kossuth-díjas elektromérnök, az MTA tagja volt (István). 12. Elbeszélő műfaj jelzője lehet. 13. Olasz zeneszerző (Francesco, +1795, =DURANTE). 14. Nobel-díjas német bakteriológus (Róbert, +1910). 15. Riadó. 16. Tehergépkocsi-márka. 18. Autonóm terület, röv. 19, Nagy amerikai hírügynökség. 21. Gallium és nitrogén. 23. Izlandi város Reykjavik közelében. 27. Forgás közepe! 28. Deszkadarab! 30. Beethoven egyetlen operája. 32. 0.E.R 34. Milliliter. 35. Pakisztáni folyó. 37. Mennyezet. 40. Nagymama, régiesen. 42. Csordultig. 43. Kényelmesen kortyolgat. 44. Olaszország. 46. Az adott körülmények között kémiai reakcióba nem lépő (anyag). FÜGGŐLEGES: 1. Község Győr mellett. 2. A Mézga-családből is ismert női név. 3. Hibajegyzék, latin szóval. 4. Csillag, ismert angol szóval. 5. Európai törpeállam, Olaszország belsejében. 6. Papaírmértékban mért. 7. Menni kezd! 8. Füzet, régiesen. 9. Halkan duruzsol. 10. Szlovák politikus, volt államfő (Vladimir). 17. Vonós hangszeren játszik. 20. Kerti ülőhely. 22. Az Idézet másik része. 24. Bükkfa része! 25. Tagadószó. 26. Olasz helyeslés. 29. A tizedes meg a többiek c. film rendezője (Márton). 31. Vadszamár. 33. Tetőt egyfajta burkolóanyaggal befed. 36. A keserű anyagok orvosi neve. 38. A mozgókép művészete. 39. Indonéz sziget. 41.... Lisa. 45.1.U. 47. A múlt idő jele. Előző rejtvényünk megfejtése: A bolha nem fél az oroszlánbőgéstől. 1 2 3 4 5 z 1 1 6 7 8 9 10 Ó 11 z 1 1 1 17 13 z 1 1 1 17 15 z 1 1 1 17 • l8 1 1 1 21 22, A J 24 25 26 I' 28 29 J " • 32 33 1 1 u i 1 * 36 37 38 • 1 1 A 41 42 • 1 1 A 44 1 1 A * 47 1 1 A Az Jogosítvány névbaj TEXAS (MTI/AP) Hamis jogosítványába véletlenül egy gyilkossági kísérletért körözött nevét vette kölcsön egy férfi az Egyesült Államokban, amivel azután nem volt nagy szerencséje. A 36 éves Theodord Ceját gyorshajtásért állította meg egy rendőrjárőr Indiana államban Lafayette városától délre. A férfi jogosítványa Jose A. Fabela névre szólt, aki ellen Texasban gyilkossági kísérletért körözést adtak ki. Ceját azonnal őrizetbe vették, de mivel gyanús volt jogosítványának valódisága, faxon elkérték az indianaiak a texasi rendőrségtől Fabela fényképét. A fotó alapján aztán hamar megvilágosodott, hogy csupán névkölcsönzésről van szó, bár elég szerencsétlenről. Ceja erre már felfedte magát, és több irattal igazolta, hogy ki ő. A rovásán ezek után személyazonossággal való csalás (amelyért akár 3 év börtönt is kaphat), a rendőrség megtévesztése és persze gyorshajtás szerepel. Az esettel kapcsolatban a rendőrség rámutatott arra, hogy milyen kockázatokkal jár más személyazonosságának ellopása. „A tolvaj áldozata bűnének áldozata lehet"— mondta Brent Bible őrmester. Il • I ff KÉK hírek FENYMASOLTA AZ ENGEDÉLYT A röszkei határátkelőhelyen vasárnap hajnalban egy szerbmontenegrói állampolgárt fogott el az útlevélkezelő közokirat-hamisítás bűncselekménye miatt. A külföldi útlevelének ellenőrzésekor kiderült, hogy a benne lévő görög tartózkodási engedély hamis. A másodlagos ellenőrzés igazolta, hogy a tartózkodási engedély fénymásolt. A hamisítót visszairányították Szerbia-Montenegróba. TÁP ÉS KERÉKPÁR Szentesen, a Szabadság tér egyik lépcsőháza elől a kerékpártartőhoz lezárt biciklit vittek el. A Berektanyán tolvaj garázdálkodott, aki 20 mázsa, 150 ezer forint értékű baromfitápot lopott el. LOPTAK SZEGEDEN Szegeden, egy Bihari utcai társasház közös tárolójából 50 ezer forint értékű Jawa segédmotor-kerékpárt loptak el. A Tápai utcában parkoló Volkswagen Caddyből pedig CD-t és CD-s rádiót vittek el'. Britney a legszexibb PÁRIZS (MTI/AP) A NAP VICCE Két szőke nő a moziban nézi a Passiót. A végén az egyik zokogva odafordul a másikhoz: +_£z gyöiyrörűjrolt! Rppélem, 2004-ben Britney a legszexibb sztár, míg a tavalyi győztes, Halle Berry idén a harmadik helyre csúszott vissza egy ismert férfimagazin francia kiadásának internetes szavazói szerint. „A 100 legszexibb sztárra" voksoló francia FHM-olvasók szerint Monica Bellucci szilárdan őrzi tavalyi második helyezését. Az első francia hölgy, Alizée a negyedik helyen áll. Idén először került a 100-as toplistára Jessica Alba (14.), Emmanuelle Béart (19.), Nicole Kidman (21.) és Urna Thurman, a 29. helyezett. Felmelegedés Készítetté Tt Az átvonult hidegfront mögött észak felől egyie alacsonyabb nedvességtartalmú levegő étkezik. Csak néhol hull eső, zápor, és egyie többtele csökken a felhőzet. Szegted ¿2b 20° Mórahalom 19° Hódmezővásárhely 19° Mindszent ¿2b 18° Szentes ¿2b 19° Békásosaba ¿2b 20° Makó ¿2b 20° Szolnok ¿2b 19° Csongrád Ö 19° Kecskemét £b 19° Kistelek ¿2b 18° Orosháza £2b 19° További kilátások A kővetkező napokban csak időnként zavariák telhők a napsütést csapadék nem valószínű. A hétvége telé már egyre több felhő sodródik fölénk, és szóiványosan elered az eső, záporeső. Enyhülnek az éjszakák, erősödik a nappali felmelegedés. Kedd Szerda Csütörtök Pentek o o Max:20 Mln:8 Változó Max:21° Mln:8 Derült Max:23° Mbt:10° Napos Max:24 Mki:13 Zápor Vízállás A Tisza Szegednél 693 cm (hőfoka 13,9 C°), Csongrádnál 685 cm, Mindszentnél 725 cm. A Maros Makónál 202 cm. A Nap kel: 4.34, nyugszik: 18.51, Hold kel: 9.51, nyugszik: 1.37. Holdváltozás: Első negyed: 18.33. Szálló, denevéreknek RHEINSBERG (MTI/DPA) Ezek a szállodai vendégek azt kedvelik, ha párás a levegő, a falak pedig ferdék és repedezettek. A Berlintől északra élő denevéreknek ilyen irányú kívánságai rövidesen teljesülni fognak, mivel „denevérhotel" létesül a Brandenburg tartományban lévő Rheinsbergben. „Májusban kezdődnek az építési munkálatok és a szálló elkészül, mire denevérek téli szállásukra költöznek" - számolt be Harald Korthals mérnök. A denevérszálló megépítésének gondolata akkor merült fel, amikor egy projekt keretében Rheinsbergben kikötőfalu építésébe kezdtek és felrobbantották az addig a denevéreknek téli otthont adó romos szállodát. Természetvédők azzal számolnak, hogy az új otthonban, a „denevérszállóban" mintegy ötfajta talál majd menedéket télvíz idejére, de hogy hány állat fészkelheti be magát, azt ma még nem lehet megjósolni. Korthals mérnök szerint a kikötőfaluban - ahol a már felépült nyaralók mellé szállodát, golfpályát és előadócsarnokot is terveznek - „egyedi" költőhelyeket is készítenek a denevérek és a sarlós fecskék (Apus apus) számára. Ami pedig a földalatti „denevérszállodát" illeti: vagy 200 ezer köbméternyit halmoztak fel abból a kőzetből, amelyet a kikötő medencéjéből kikotortak. A szálló területe mintegy száz négyzetméter, magassága vagy két méter lesz, benne külön rekeszeket alakítanak ki az egyes állatok számára. ITT A NAGY LEHETOSEG! Álmai most valósággá válhatnak, mert a készlet erejéig a világsikerű Ford Focus 2 749 000 Ft-os álomáron, ajándék metálfénnyel megvásárolható. Akár 0 Ft kezdő befizetéstől. A további részletekről és kedvező hitelajánlatainkról érdeklődjön személyesen márkakereskedésünkben! Vegyes átlagfogyasztás: 5,9-10,71/100 km, COj-kibocsátás: 156-257 g/100 km. Minőség. Megbízhatóság. állományából [ c/oñ/} Hovány Autóplanet Kft. 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Tel.: 62/556-300, http://www.fordhovany.hu