Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-27 / 98. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. ÁPRILIS 29. "AKTUÁLIS" 3 Látványos növekedést produkált a gyógytornász és a pszichológus szak Kicsit többen jelentkeztek Idén is hatalmas az érdeklődés a felvételizők körében a Szegedi Tüdományegyetem klasszikus­nak mondható szakjai iránt. Emellett néhány kisebb szak is reflektorfénybe került, míg máshol már érezteti hatását a sokat emlegetett demográfiai apály. Az idei utolsó „hagyományos" fel­vételire a Szegedi Tudományegye­temre valamivel többen adtak be felvételi lapot, mint tavaly, ám en­nek ellenére néhány karon csök­kent a jelentkezők száma. Népszerű az orvoskar Az Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésére 100-zal keveseb­ben, 1075-en jelentkeztek, de a munkaügyi kapcsolatok és a tár­sadalombiztosítási szakok iránt is csökkent az érdeklődés. Előbbire a tavalyi 185 fő helyett csak 158-an, utóbbira pedig 30-cal kevesebben, vagyis 162-en jelentkeztek. Az Általános Orvostudományi Karral 173-mal többen, 1203-an terveznek az idén. Lednitzky András, a dékáni hivatal vezetője az előkészítő táboraik sikeressé­gében látja a növekedés legfőbb okát. A bölcsészkaron is jelentősnek mondható a növekedés: a tavalyi­5 ezer 780 fő helyett az idén 6 ezer 358-an gondolták úgy, hogy jelentkeznek valamelyik kari szakra vagy szakpárra. Kothencz Mihály, a tanulmányi osztály ve­zetője megjegyezte, a hagyomá­nyos, nagy szakok - angol, ma­gyar, történelem - mellett a pszi­Utolsó pillanatok a vizsga előtt Fotó: Gyenes Kálmán chológia iránt ugrott meg jelen­tősen az érdeklődés. Gyógyszerészkar: csökkenő érdeklődés Az egyik leglátványosabb növe­kedés azonban az Egészségügyi Főiskolai Karon tapasztalható, hi­szen a tavalyi 1193 jelentkezőhöz képest az idén 1698-an gondolták úgy, jelentkeznek valamelyik, a kar által indított képzésre. A sza­kok mindegyike iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés, a prímet a gyógytornász szak viszi: 427-en, vagyis 153-mal többen jelentkez­tek, mint egy évvel korábban. A Gazdaságtudományi Kar kép­zései iránt is nagy az érdeklődés: idén összesen 1500-an adták be jelentkezési lapjukat. Magyar Márta, a dékáni hivatal vezetője kritikusan hozzáteszi: ez annak is köszönhető, hogy a múlt évvel el­lentétben az idén nem kell felvéte­lizni a levelező képzésre. A gyógyszerészkarra viszont ke­vesebben jelentkeztek, a tavalyi 406-tal szemben csak 372-en. Lantos Andrea hivatalvezető sze­rint ez egyrészt a demográfiai apálynak köszönhető, másrészt annak, hogy egyre több helyen le­het gyógyszerésznek tanulni. - Idén is többen jelentkeztek hozzánk, mint tavaly: most 8 ezer 465-en. Bár az idei növekedés Egyesületi lőteret avatnak Öttömösön Puskalövés hallatszik a Papok bokra erdőben A földmunkák nyomai az épülő lőtéren Fotó: Gyenes Kálmán Lőtér épül Öttömös határában. Az alig egy hónapja alakult Damjanich János Lövészklub tagjai társadalmi munkában dolgoznak. Több ezer használt autógumi kerül a homokba, ez adja majd az alapot. Egykor is lőtér volt ez a terület, csak ak­kor a leventék használták. Hatalmas földmunkagép áll az öttömösi fenyők között. A Papok bokrában - ahogy a helyiek neve­zik ezt a területet - lőteret építe­nek. A tér alapja 150 méter hosz­szan és 25 méter szélesen már el­készült. A terület végében egy körülbelül tizenöt méteres domb magasodik. Az alapját több ezer használt gumiabroncs adja. - Itt korábban szintén lőtér működött, csak akkor a leventék gyakorlatoztak rajta - mesélte Módra Géza önkormányzati képviselő. A homokban még ma­napság is találni futóárokszaka­A DOCI HONVÉDSÉGI Csongrád megyében a dóri az egyetlen olyan lőtér, amelyet a magyar hon­védség használ. Emellett több lőtér is működik, de ezeket egyesületek tart­ják fenn. Ilyen például a makói, a kiszomborl vagy Szegeden a vásárhelyi úttól nem messze lévő lőtér. Egy-egy újabb létesítmény kialakítására a rendőrség igazgatásrendészeti osztálya adhat engedélyt. szokat, ugyanis Tito, vagyis a „láncos kutya" idején itt is véd­ték a magyar-jugoszláv határt. Egész bunkerrendszert építettek ki az öttömösi homokban. - A futóárkok oldala nádfonat­tal volt kirakva, illetve föld alatti kórház és harckocsibeálló is mű­ködött - folytatta a képviselő. Több mint negyven esztendő után május elsején ismét ropog­nak majd itt a fegyverek. Persze most csak festett papírlapokra céloznak hazánk uniós csatlako­zása tiszteletére rendezett ver­seny résztvevői. A lőtér gondolata Szűcs János­ban fogalmazódott meg. A nyu­galomba vonult rendőr őrnagy vezetésével egy hónapja Damja­nich János néven lövészklub ala­kult a községben. Az egyesület huszonöt tagja társadalmi mun­kában dolgozik. Kézi és gépi erő­vel mozgatnak több tonna ho­mokot. Az öttömösi lőteret pisztolyos és golyós puskás célba lövésekre használják. Ezért is kellett ab­roncságyat tenni a homokdomb­ba. K.T. nem volt olyan látványos, mint a korábbi években tapasztalt - fogal­mazott Tóth Szergej, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgató-helyettese. A vásárhelyi Mezőgazdasági Főiskolai Karon hiába érdeklőd­tünk, pontos számokat nem kaptunk. Csorbáné Tóth Mari­anna főigazgató-helyettes mind­össze annyit mondott, a jelent­kezők számában minimális csökkenést tapasztaltak. Senki nem jelentkezett hárfa szakra A Szegedi Élelmiszeripari Főis­kolai Karon 225-tel többen, ösz­szesen 1196-an startolnának az idén. A Természettudományi Kar különböző nappali tagozatos szakjaira, szakpárjaira összesen 3 ezer 700-an gondoltak a felvételi lapok kitöltése idején. A legtöb­ben, 428-an biológusok akarnak lenni, de hasonlóan népszerű a környezettudományi és a prog­ramtervező matematikusi szak is a 370, illetve 330 pályázóval. - Összesen 230-an jelentkez­tek a karra: a hagyományos nagy szakjaink, a zongora, a hegedű és az ének mellett a klarinétra és a trombitára jelentkeztek többen, mint tavaly - összegzett Nyári Andrásné, a Zeneművészeti- Fő­iskolai Kar tanulmányi főelőadó­ja. Nyárinét ugyanakkor meglep­te, hogy az idén senki nem pró­bálkozott hárfa szakra bejutni és a gordonképzésükre is csak egy fiatal adta be jelentkezését. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Nógrádi kérdezett Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, fideszes ország­gyűlési képviselő tegnap a par­lamentben szóbeli kérdést in­tézett Lamperth Mónika bel­ügyminiszterhez az önkor­mányzatokkal kapcsolatban. Nógrádi Zoltán a belügyminisz­ternek feltett kérdésében egyben többlettámogatást is kért a kiste­lepüléseknek. Választ várt továb­bá arra, hogyan kerülhetik el a Draskovics-csomag intézkedése­it a forráshiányos települések. Az ellenzéki honatya felrótta a kor­mánynak a megszorításokat, hozzátéve, hogy az elégtelen fi­nanszírozás az önkormányzati rendszer felszámolásához vezet­het. „Szó nincs arról, hogy az ön­kormányzati rendszert bárki fel akarná számolni" - jelentette ki válaszában Lamperth Mónika, s hozzátette: az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátását nem érintette a kormányzati ta­karékosság. Fogorvos­találkozó Szegeden Tudományos továbbképző kon­ferenciát és fogorvos-találkozót rendezett Szegeden az SZTE Fo­gászati és Szájsebészeti Kliniká­ja a Hotel Forrásban. A péntek­től vasárnapig tartó konferenci­án neves hazai és külföldi szak­emberek vettek részt. A progra­mok között tudományos elő­adások, termékbemutatók, va­lamint továbbképző tanfolyam­ok is szerepeltek. A rendezvény­hez kapcsolódóan vasárnap megtartották a Magyar Egész­ségügyi Társaság Fogorvosi Szakcsoportjának alakuló ülé­sét, ahol megválasztották a tisztségviselőket, valamint meghatározták a szakcsoport működési céljait. A megoldás kulcsa SZABÓ C. SZILÁRD A választási cédulaperben született jogerős ítélet után elindult Szegeden és az internetes fórumokon a véleménylavina. A jelen­legi állás röviden a következőképpen foglalható össze: az ellenzék Pászti Ágnes szegedi tanácsnok azonnali lemondását követeli, Pászti Ágnes fellélegzett, hogy lezárult az ügy, Botka László pol­gármester pedig hallgat. Noha a bloggerek Iinternetes fórumozók) keményen támadják a tanácsnokot, bőven kijut a kritikából a polgármesternek is. És itt álljunk meg kicsit! A cédulaügy a 2002-es országgyűlési választások alkalmával bukott ki, amikor - különböző áttéteken keresztül - egy Makón induló Centrum párti parlamenti képviselőjelölt nevét írták rá a lefestett ajánlószelvényekre. Az ügynek nem csupán Pászti Ágnes volt szereplője, de Bakai Csaba is. A két önkormányzati képvise­lőt közokirat-hamisítás kísérlete miatt bűnösnek találta és pénz­büntetésre ítélte a bíróság. Noha az eset ismert volt a szavazók és az Összefogás Szegedért elnevezésű, MSZP-SZDSZ-MSZDP-Centrum Párt alkotta sze­gedi választási koalíció előtt is, az nem befolyásolta a 2002-es ön­kormányzati választásokat. Pászti simán hozta az első helyet körzetében, Bakai pedig az Együtt Szegedért listáján került be a közgyűlésbe. A koalíciós megállapodás szerint Pászti Ágnes azért nem lehetett alpolgármester, csak tanácsnok, mert függőben volt a cédulaügye. Ám abban a pillanatban beleülhetett volna az al­polgármesteri székbe, amint felmenti őt a bíróság. Vélhetőleg erre a variációra készült a városvezetés is, amit az sem ingatott meg hitében, hogy első fokon bűnösnek találták a tanácsnokot. Azzal, hogy helybenhagyták az első fokú döntést, helybenhagy­ták a városvezetést is, amely erre a helyzetre nem talált ki épkézláb megoldást. Mert 1. vagy azt mondják, hogy Pászti marad, nekünk így is jó, mi több alpolgármesternek is kinevezzük, vagy 2. azt köz­lik, hogy a tanácsnoknak távoznia kell jelenlegi posztjáról is. Ehe­lyett Botka passzolja a kérdést, a választóknak. Az ellenzék morális válságról szónokol, a jobboldalhoz húzó Bakai pedig hallgat. Nem érzi magát hősnek a biztonsági őr „Csak később döbbentem rá, hogy sokkal rosszabbul is el­sülhetett volna ez a dolog" ­nyilatkozta lapunknak Koós Gábor, az a biztonsági őr, aki ­miután rálőtt az idős bankrab­ló - azonnal a támadó nyomá­ba eredt. - A kazánfűtőnkkel beszélget­tem, amikor észrevettem a ri­asztást. Az oszlop takarta a kol­léganőt, ezért nem láttam, mi történt - mesélte a szegedi Ta­karéktár utcai OTP-fiók egyik biztonsági őre. Koós Gábor, a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. munkatársa volt szolgálatban péntek délelőtt, amikor a pénz­intézet szegedi belvárosi fiókját riasztópisztollyal próbálta meg kirabolni egy 71 éves szegedi férfi. Korábban megírtuk, hogy S. Imre - miután megivott két fe­lest - elment az OTP-be, sor­számot tépett, kivárta a sorát, befizette a számláit, majd elő­vette flóbert riasztópisztolyát és tíz-, húszezreseket követelt a pénztárostól. A rablónak a ré­mült alkalmazott átadott 480 ezer forintot, miközben bekap­csolta a riasztót. - A riasztás után elindultam szétnézni, de már jött velem szembe a férfi: hétköznapi öreg­ember volt, szemüvegben, mici­sapkával a fején, kezében egy feke­te műbőrtáskával - idézte fel a tör­téneteket a biztonsági őr. - Az öreg tekintete zavart volt egy kicsit. S. Imre körülbelül három mé­terről a biztonsági őr fejére cél­zott és elsütötte a fegyvert, majd halkan azt kérte, senki ne mozduljon. Ezután riasztópisz­tolyát a rabló eltette a táskájá­ba, s elindult az ajtó felé. A BANKRABLÓ AJÁNDÉKA li A fegyveres rablás miatt előzetes letartóztatásban lévő S. Imre ­mint azt lapunkban megírtuk ­ügyvédjén keresztül elnézést kért mindenkitől, akinek kellemetlen­séget okozott. A 71 éves férfi úgy is ki akarja fejezni megbánását, hogy jogi képviselője, Ábrahám László közvetítésével e héten átad az OTP alkalmazottjának egy cso­kor virágot, a biztonsági őrnek pe­dig egy üveg bort. ISK0LABAN DOLGOZOTT Megtudtuk, hogy a bankrab­lóvá lett S. Imre nyugdíjas­ként a szegedi Gedói Altalá­nos Iskolában gondnokként dolgozott. Munkahelyén csak jót mondtak róla. Kész­séges, megbízható, segítő­kész embernek ismerték. S. nyolc éve dolgozott az isko­lában, úgy tudjuk, rendsze­resen szállított pénzt a pos­tára. Munkájára soha nem volt panasz. - Értetlenül ál­lunk a történtek előtt, nem ilyen embernek ismertük meg Imre bácsit - tette hoz­zá az igazgató. - A bácsi a maga módján szedte a lábait, de amint kilé­pett az ajtón, utána rohantam ­folytatta a történetet a bizton­sági őr. Koós Gábor a lövés pillanatá­ban nem ijedt meg. Csak utána gondolkodott el azon, rosszabbul is járhatott volna. - Más fegyver komolyabb sé­rülést okozhatott volna - ma­gyarázta. - Abban a pillanatban nem volt időm gondolkodni. In­kább cselekedtem. Az egyik ta­xinál értük utol és fogtuk el a bácsit, egy határőr kolléga segí­tett. A banki biztonsági őr hét és fél éve dolgozik a szakmában. Eddig nem történt vele ehhez hasonló. Az őr csak az akció után hívta a feleségét mobiltele­fonon, elmesélte, mint ment ke­resztül. De Koós Gábort csak a rendőrségi kihallgatás idejére váltották le. - Aki igazán komoly hivatás­nak érzi, amit csinál, az ezek után sem hagyja abba a mun­kát, biztonsági őr marad. Nem érzem hősnek magam. Tettem a dolgomat - tette hozzá Koós Gábor szerényen. Beszélgeté­sünk alatt a fiatalember az egyik banki alkalmazott kislá­nyától egy darab csokoládét ka­pott. A lány csak annyit mon­dott, amikor átadta ajándékát: „Ügyes voltál." A. T. J.

Next

/
Thumbnails
Contents