Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-22 / 94. szám
CSÜTÖRTÖK, 2004. ÁPRILIS 22. "KAPCSOLATOK" 7 Trio Midnight-koncert A Kreatív Zenei Alapítvány és Votec a TTrio Midnight fellépésével ma este 7 órától a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében rendezi meg a tavaszi dzsesszsorozatának utolsó koncertjét. A sokak által Magyarország legjobb dzsesszegyüttesének tartott Trio Midnight 1990-ben alakult Oláh Kálmán zongorista, Egri János bőgős és Balázs Elemér dobos részvételével. A zenekar már számos külföldi és hazai fesztiváldíjat nyert, eddig összesen négy CD-jük jelent meg hazánkban és Belgiumban. Zenéjük elsősorban a dzsessz aranykorszakát idézi modern mainstream stílusban, ugyanakkor felfedezhető játékukban a behop, a cool, a free jazz és a 20. századi kompozíciós zene hatása is. Oláh Kálmánnak nemrégen jelent meg az USA-ban egy kitűnő triólemeze, a Balázs Elemér Group pedig évek óta sikert sikerre halmoz - egy ideje már a szegedi énekessel, Hajdú Klárával. A Trio Midnight másfél év szünet után az idén kezdett újra koncerteket adni. Állva ünnepelte a közönség az egyetemisták előadását István, a bombasiker Székhelyi szerint nem halasztható egy holokauszttal kapcsolatos törvény Zarándokút Auschwitzba A hírhedt haláltábor lakói egy korabeli felvételen Egy telefonnal kiderül, csalt-e a munkaadó Emmát mindenhol bemutatják Emma, vagyis az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis május l-jén áll fel, attól a naptól kezdve valamennyi munkavállaló egy telefonhívással ellenőrizheti, bejelentette-e a munkáltatója. Ezekben a napokban a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ road show keretében csaknem az összes városban bemutatja Emmát, vagyis az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázist. Másfél hét múlva ugyanis közel két és fél millió, a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállaló, valamint az őket foglalkoztató több mint 300 ezer munkáltató egy központi adatbázisból naprakész információkhoz juthat. Május l-jétől a munkáltatók az országgyűlés által 2003. november 10-én elfogadott törvény értelmében kötelesek azonnal bejelenteni az általuk foglalkoztatott emberek adatait Emmának. Az új törvény értelmében már a munkába állás napján megtörténik a regisztráció. Az adatbázist az ország 174 munkaügyi kirendeltsége bármelyikén beszerezhető PIN-kóddal használni lehet, segítségével a munkavállaló anonim maradhat. A PIN-kódot, amint azt a bankkártyák kiváltásakor már megszokhattuk, Budapestről zárt borítékban küldik el a munkaügyi kirendeltségeknek. Ha megérkezik titkos kódunk, az ügyfélszolgálatok számítógépeinek segítségével megtudhatjuk azokat az adatokat, amikre kíváncsiak vagyunk. Akinek otthon is van számítógépe, a www.emmal85.hu honlapról indíthatja a szükséges műveleteket. Vonalas és mobil telefonról pedig a 185-ös hívószámon keresztül lehet az információkhoz hozzájutni. Amennyiben a rendszerben lévő adatok nem egyeznek azzal, amelyekről a munkavállaló addig tudott, adategyeztetési folyamat indulhat el, munkaügyi ellenőrzés pedig csak eztán következhet. Ha egy cégnél szabálytalanságot találnak, számíthat arra, hogy teljes körű átvilágítást indítanak el nála a munkaügyi ellenőrök. F. K. Fergeteges sikert aratott hétfőn este a zsúfolásig megtelt nagyszínházban az SZTEage Szegedi Egyetemi Színpad bemutatkozó produkciója, az István, a király: a közönség állva ünnepelte a tehetséges diákokat. A Szegedi Nemzeti Színházban az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatának részeként állították színpadra, hallgatók főszereplésével Szörényi Levente és Bródy János népszerű rockoperáját. Szabó Gábor rektor a premier előtt elmondott köszöntőjében azt hangsúlyozta: Boldizsár Miklós, a rockopera alapjául szolgáló Ezredforduló című drámájában azt az alapkonfliktust feszegette, amely uniós csatlakozásunk küszöbén is aktuális. A történet látványosan igazolja: mi mindig is európaiak voltunk, vagyunk, mégis különbözünk a többi keresztény néptől; sajátos arculattal, karakterrel és történelemmel rendelkezünk. A rockopera jól érzékelteti a fájdalmat, kínt és szenvedést a beolvadás és a biztonság nyugalmáért. Az előadás rendhagyó módon, hatalmas vászonra kivetített történelmi tablóval indult: a nyitány alatt fotók és képzőművészeti alkotások idézték fel történelmi sorsfordulóinkat a köztársaság 1989-es kikiáltásától időben visszafelé haladva egészen Vajk megkcreszteléséig. Az István, a királyt színpadra állító Janik László színművész két hatalmas lépcsőrendszert talált ki díszletnek: az egyiken a görög-római alapokon nyugvó keresztény kultúrát jelképező oszlopfőkkel, a másikon a magyarság ősi vallására utaló kopár fával, rajta sámándobbal. A produkció jól bemutatta a két világrend összeütközését. Az amatőr szereplőgárda profikat megszégyenítő felkészültséggel, lelkesedéssel és dinamizmussal játszott. Bárhol megállná a helyét a Rékát alakító néprajzos hallgató, Kocsis Zsuzsanna egyéni ízű, nagyszerű énekesi produkciója. A címszereplő Ragány Zoltán profizmusával tűnt ki: hangja tökéletesen megfelel a szólamnak, úgy énekelt, mint ahogyan azt István legjobb megformálóitól hallhattuk. Tajti Zoltán a lázadó Koppányként remekelt. A további szereplők közül kitűnt a Vecellint játszó Maruzs Pál és a táltos szerepében Torma Béla. Az előadás végén a publikum vastapssal, felállva ünnepelt. Ahogy a rektor a szereplők tiszteletére adott állófogadáson büszkén fogalmazott: a példátlan sikerű színházi premier a szegedi egyetem történetének legfényesebb lapjaira kerül. H.ZS. Sovány Eszter (Gizella) és Ragány Zoltán (István) Fotó: Schmidt Andrea Auschwitzba. Őszintén szembe kellene végre néznünk a múltunkkal. A holokauszt kapcsán a legszívszorítóbb, legdermesztőbb élmény az volt számomra, amikor a jeruzsálemi Jad Vashem Központban, ahol minden nemzetnek van egy oszlopa, amelyre a II. világháború áldozatainak számát vésték fel, Magyarország oszlopán 650 ezer, a mellette álló Dániáén pedig ötven szerepelt. Ez az óriási különbség megdöbbentő volt. Több más európai országhoz hasonlóan Magyarországon sem késhet tovább egy holokauszttal kapcsolatos törvényi állásfoglalás. A színigazgató először járt Auschwitzban, és az Életmenet rendezvényein egy idős pécsi asszony hihetetlen története rázta meg legjobban. A hölgy tizenhat esztendős kislányként került a haláltáborba, ahol valamilyen szabálytalanság miatt a kápó korbáccsal ütni kezdte a hátát az appelplatzon. Az ötödik csapás a fülére tévedt, súlyos gyulladást okozott, ami fölhúzódott a koponyacsontjára, ahol egy pénzérményi területen elhalt a csont, és csak a bőr maradt meg. A hölgy túlélte a vészkorszakot, hazakerült, szült egy kislányt, aki ma jogásznő. Az ő kislánya a hátán három csík formájú anyajeggyel született - mintha a korbácsütések nyomai lennének. - Amikor Kertész Zsolt ügyelőnk és Katona Mária énekkari művészünk megtudta, hogy megyek Auschwitzba, mindketten megkértek: hadd kísérjenek el ők is. Sikerült elintéznem, így velem zarándokolhattak - meséli a direktor. - A megemlékezésen nekem az a feladat jutott, hogy egy túlélő Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnokhoz írott levelét felolvassam a magyar barakkmúzeum lépcsőjén. Az említett pécsi hölgy pedig a kezembe csúsztatta Vági György Nekem nincs nagymamám... kezdetű versét, és arra kért, hogy Birkenauban, a hírhedt krematórium romjainál megrendezett magyar ünnepségen olvassam fel a kedvéért. Annyira fojtogatott a sírás, hogy alig sikerült. A holokauszt közel hatmillió zsidó áldozatából hárommilliót Auschwitz-Birkenauban pusztítottak el, és közülük ötszázezer, azaz minden hatodik magyar volt. Szegediektől is sok történetet hallottam az itteni eseményekről. Agárdy Gábor kollégám mesélt egy szűcsmesterről, aki a ma is álló Széchenyi-szobrot építtette a városnak. Úgy hajtották el a családjával együtt 1944-ben a szobor előtt, hogy közben gúnyolódtak vele. HOLLÓSI ZSOLT A vészkorszak hatvanadik évfordulóján Életmenet elnevezéssel megemlékezés-sorozatot szerveztek az elmúlt napokban AuschwitzBirkenauban. A zarándokútról kedden hajnalban érkezett haza Székhelyi József színidirektor (képünkön), aki szerint nem halasztható tovább egy holokauszttal kapcsolatos törvény megalkotása. Nemcsak Magyarországért, hanem Szegedért is vállalkozott az auschwitzi zarándokúira, mondta Székhelyi József szegedi színidirektor, aki úgy tudja, közel hétezer embert vittek el a vészkorszakban a városból. - Családi érintettségem is közrejátszott abban, hogy útra keltem - hangsúlyozza Székhelyi József. - Egykori apósom, Egri István színész-rendező holokauszt-túlélőként úgy halt meg, hogy a karjába volt tetoválva: A-14-377. Ha nem tűnne túl emelkedett javaslatnak, legszívesebben azt mondanám: szülessék mielőbb egy törvény arról, hogy valamennyiünknek el kell egyszer menni Csongrád megye piacvezető Szegedi, HMVhelyi márkakereskedései keresnek: Szerviz értékesítési vezető, szervizvezetőt Feladata: Szerviz csapat irányítása, Értékesítési célok elérése vevőszolgálati feladatok megszervezése Elvárásaink: Felsőfokú műszaki végzettség Minimum 3 éves vezetői tapasztalat vállalati struktúrájú cégnél Fiatalos lendületes, dinamikus személyiség Használt autó értékesítő Feladata: használt gépkocsik értékesítése Gépjárművek forgalmi értékének meghatározása Elvárásaink: £ Műszaki beállítottság, Gépjármű kereskedelmi tapasztalat jó kommunikációs képesség, középfokú végzettség Felhasználói szintű számítógépes ismetek TÁRKÁNY AUTÓHÁZ KFT. Szeged, Szöregi u. 46—50. A Az Árpád-Agrár Rt. ÉRTÉKESÍTÉSRE FELAJÁNLJA AZ ALABBI GEPJÁRMÜVEKET ÉS MEZŐGAZDASÁGI MUNKAGÉPEKET: • 1 db MTZ-550 típusú erőgép • 1 db Mitsubishi L300 platós kistehergépkocsi • 1 db DT-75 lánctalpas erőgép • 1 db MBP 6,5 pótkocsi • 1 db E-303 önjáró kaszálógép • 1 db Rába IH 10-800 12 soros kukoricavető gép • 1 db UTB rendfelszedő pótkocsi • 2 db Class D-l06 gabonakombájn Érd.: a 30/9033-920 telefonszámon Motyovszki Mátyás műszaki Igazgatónál. HOSSZÚ TÁVRA IS ALACSONY ÁRAK! TORONTO NEW YORK LOS ANGELES MIAMI SAN FRANCISCO BUENOS AIRES 69 900 Ft 69 900 Ft 123 000 Ft 118 900 Ft 135 000 Ft 225 000 Ft Repülőjegyek 29 990 Ft-tól, AZONNAL! Fapados repülőjegyek 5990 Ft-tói! MORTON'S Légi Utazási Iroda Szeged, Petőfi S. sgt. 7., 62/420-088 és a Tesco Áruházban: 62/459-502 www.mortons.hu M MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA NÁLUNK TOVÁBBRA IS AZ UTAS ÁLL A KÖZÉPPONTBAN! www.tarkanyauto.h u Szakmai önéletrajzzal, 2004. május 3-ig várjuk a következő dmre: