Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-20 / 92. szám
HÉTFŐ, 2004. ÁPRILIS 19. • AKTUÁLIS» 5 Rónai Gábort menesztik szerdán? Folytatás az 1. oldalról Rónai Gábor nem volt hajlandó banki meghatalmazást adni helyettesének, hogy betegsége alatt más is hozzáférhessen a cég számlájához. Ezzel a száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég vezetője „együttműködési kötelezettségét sorozatban szegte meg" - fogalmazott. A jegyző „eredménytelen munkaügyi megbeszélésként" értékelte a pénteki tárgyalást, amelyen szembesítették Rónait a vele szemben a hivatalban indított vizsgálat megállapításaival. Botka László polgármester a találkozót követően mérlegelte Rónai Gábor cselekményének súlyát és az azt követő magatartását, majd úgy döntött: rendkívüli felmondással kezdeményezi a fürdőigazgató munkaviszonyának azonnali hatálylyal történő megszüntetését. Az igazgató sorsáról holnap rendkívüli közgyűlésen döntenek a képviselők. Rónai Gábort jelenleg idegkimerültség miatt kórházban kezelik, a kialakult helyzetet jogi képviselője, Bihari Krisztina kommentálta. Álláspontja szerint nem lehet rendkívüli felmondással meneszteni a fürdőigazgatót egy olyan baleset miatt, amelyet még csak most vizsgál a rendőrség, a gyanúsítást azonban még nem közölték ügyfelével. Azt állítja, Rónai időben beszámolt a balesetről az önkormányzat illetékeseinek, azt viszont cáfolja, hogy szóban lemondott volna. Bihari szerint Rónai együttműködési kötelezettségét sem szegte meg. Egyetlen megbeszélt időpontban, a múlt hét szerdán nem jelent meg a városházán, mert táppénzen volt mandulagyulladása miatt, erről írásban tájékoztatta a polgármestert. Viszont nem írt alá A RENDORSEG VIZSGÁLJA A rendőrség adatai szerint a Szegedi Fürdők Kft. tulajdonában lévő gépkocsi valóban szereplője volt a közelmúltban egy balesetnek Mórahalmon. A vizsgálat szerint valószínűsíthető, hogy a gépjármű vezetője a helyszínről megállás nélkül elhajtott. Az eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon folyamatban van, jelenleg adatgyűjtés és a tanúk kihallgatása zajlik. A vizsgálat lezárásáig a rendőrség más információt nem ad ki. így egyelőre hivatalosan nem tudni, ki okozta a balesetet, és azt sem, ittas volt-e a vétkes sofőr. egy április 7-ére dátumozott APEH-meghatalmazást április 14-én, amikor otthonában felkeresték a polgármesteri hivatal munkatársai - állította. Korábban viszont - még mielőtt táppénzre ment - meghatalmazta a banki és beruházási ügyek intézésével helyetteseit - mondta az ügyvédnő. Múlt pénteken pedig azért késett, mert csak aznap reggel vehette át a neki táviratban küldött meghívót. Sérelmezi az ügyvéd, hogy a pénteki megbeszélésen Rónai Gábor - azonkívül, hogy vitatta az ellene felhozott vádak valódiságát - nem mondhatott semmit. Azt azonban elismerte: ügyfelének felajánlották, maradjon a Szegedi Fürdők alkalmazásában a gőzfürdő felújításának befejezéséig, ezt a lehetőséget azonban Rónai Gábor visszautasította. A fürdőigazgató álláspontjáról levélben tájékoztatja a képviselőket, még a közgyűlés előtt. KÉRI BARNABÁS A hét éve elkészült rekonstrukciós terv szerint 200 millió forint szükséges - az akkori árakon - a szegedi rakpart felújítására. A vízügyi tárca azonban e célra egyelőre csupán 20 millió forintot ígért, de az összeg még nem érkezett meg. A városvezetők további 100 millió forint támogatásban reménykednek. Még az idén megkezdődik a szegedi Huszár Mátyás rakpart rekonstrukciója. Az 1979-ben átadott, idén 25 éves védművön eddig nem végeztek jelentősebb felújítást. Dobi László, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) igazgatója szerint jelenleg sincs egyetlen olyan sérülés, hiányosság sem a rakparton, amely a gát e szakaszának védképességét hátrányosan befolyásolná. A szakember azt mondta: a szaktárca minden támogatást megad a gátak biztonságossá tételéhez, de a szegedi partfal felújítása inkább csak esztétikai, és közlekedésbiztonsági, s nem vízügyi szempontból szükséges. A vízügyi igazgatóság 1997-ben elkészítette a rakpart átfogó felújításának tervét. Akkori árakon 200 millió forintból lehetett volna elvégezni a feladatot. Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszter legutóbbi, szegedi látogatásán viszont csak az összeg 10 százalékát, azaz 20 millió forintot ígért. Eddig azonban még ez az összeg sem érkezett meg a rakpart felújítására. A tervek már készülnek, és Dobi László szerint az idén mindenképpen megkezdődnek, és várhatóan be is fejeződnek a munkák, ha lehívható lesz a támogatás. A letöredezett, a fagy miatt sérült lépcsőket kicserélik, megújulhat a járda, és az úttest egy része is. Még van azonban remény arra is, hogy az Atikövizig által legszükségesebbnek tartott munkákat is elvégezhetik a partfalon, így a végösszeg 100 millió forintra módosulhat. A hiányzó forrás előteremtésére Nemcsók /ános, az Alföld fejlesztéséért felelős kormánybiztos tett ígéretet. Tegnapi kérdésünkre elmondta: az Atikövizig által korábban készített, átfogó rekonstrukciós tervek birtokában több tárcánál is lobbizik támogatásért. Bízik abban, hogy a már megígért 20 millió forint mellé további 96 milliót kap a város, amelyből a partfal tetején húzódó sétányt is felújíthatják. k.b. ÁRADÁS, TETŐZÉS ÉS BELVÍZ gn Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) legfrissebb közleménye szerint a Maros árhullámának tetőzése Makónál keddről szerdára virradóra várható. Az Alsó-Tisza árhullámát továbbra is a Maros befolyásolja. Az előrejelzések szerint a marosi árhullám levonulását követően, a hét közepén a Tisza először Szegednél, majd a Maros-torkolat felett tetőzik: Csongrádnál várhatóan 735, Mindszentnél 790, Szegednél pedig 780 centiméternél. A Maros legmagasabb vízállása Makónál 455 centiméter lesz. A Tisza mért vízhozama Szegednél jelenleg közel 2700 köbméter - percenként. A csapadékmentes időjárásnak köszönhetően a belvízzel elöntött területek nagysága lassan csökken, de még mindig 12 ezer 500 hektáron áll a víz, és a naponta a befogadókba szivattyúzott vízmennyiség még mindig meghaladja az egymillió köbmétert. A szükséges összegnek csak egytizede van meg Százmilliók a rakpartra Mostanában sokan sétálnak ki a partra, hogy megnézzék a vizet Fotó: Schmiát Andrea A vízmű nem fizet kártérítést A BMW-nek csapódott a védőkorlát Valószínűleg amerikai tulajáonosa lesz Hamarosan eladják a Szeged Plazát Összetörte egy BMW ajtaját egy csatornafedőt védő korlát. Az autós hiába kéri 680 ezer forintos kára megtérítését: a Szegedi Vízmű Rt. a tisztázatlan körülményekre hivatkozva nem fizet. Késő este, esőben hajtott végig a szegedi Csaba utcán BMW márkájú autójával Péntek Róbert, amikor egy csatornafedelet elkerítő korlátnak ütközött. A csőváz megpördült a kocsi orrán, s a vezető felőli ajtónak csapódott. A szétrobbanó szélvédő szilánkja a kormánykereknél ülő férfi szemébe fúródott. Mindez még február végén történt. Az orvoslátogató üzletkötőként dolgozó Péntek Róbert szeméből eltávolított szilánk szerencsére nem okozott súlyosabb sérülést. Az új áron 23 millió forintos autó ajtaja viszont teljesen tönkrement: a biztosító szakértője szerint a kár 680 ezer forint. A tulajdonos állítja: nem láthatta az úttest közepe táján álló akaF0T0K ES TANUK |H Az autójával a csatornafedőt elkerítő korlátnak ütköző károsult a baleset másnapján fotókat készített a helyszínről. A környéken tanúkat is talált, akik igazolják: a fémvázon korábban sem volt semmiféle figyelemfelkeltő eszköz. Péntek Róbert később bejárta a várost, és állítása szerint még hét másik helyen talált és fényképezett le hasonlóképpen balesetveszélyes korlátot. dályt: a korláton nem volt sem lámpa, sem fényvisszaverő, az esős időben a legközelebbi, fákkal takart kandeláber sem adott elég fényt. A károsult hiába fordult ügyvédje útján a Szegedi Vízmű Rt.-hez: kárigényét a közelmúltban elutasították. A panaszos elhatározta: bíróságra viszi az ügyet. - Több okból sem teljesíthetjük a panaszos kérését - szögezte le Maróti Tibor, a Szegedi Vízmű Rt. víz- és csatornahálózati üzemvezetője. A legfontosabb, hogy tisztázatlanok a baleset körülményei. A károsult nem hívott rendőrt, s nem értesítette a vízmű éjjel-nappali diszpécserszolgálatát sem. Bármelyik megoldást választja, a helyszínen jegyzőkönyv készül, amelynek alapján eldönthették volna, ki a felelős a történtekért. A többi már az előbbiekből következik: a vízmű nyilvántartása szerint volt sárga villogólámpa a korláton - más kérdés, hogy a lámpákat és a figyelmeztető táblákat időnként ellopják. Azután: az útakadály a BMW haladási irányához képest a túlsó sávban állt: a megsérült kocsinak el kellett volna férnie a szabad, jobb oldali sávban. Maróti Tibor tovább sorolta a megkérdőjelezhető pontokat: a közeli kandeláber fényében még akkor is észre kellett volna venni a korlátot, ha arról időközben valóban eltűnt a villogólámpa; a vezető szemét ért sérülésről eddig nem küldtek orvosi igazolást. Végül: furcsa, hogy a február 28-án történt balesetet csak március 2-án jelentették be. - Mindezek miatt a Szegedi Vízmű Rt. nem vállalhatja magára az autóban esett kár megtérítését - zárta mondandóját az üzemvezető. NY. P. Folytatás az 1. oldalról Magyarországon egyébként tizenhat Plaza működik, a tizenhetediket néhány héten belül adják át Veszprémben. Vadas Vera azt is elmondta, hogy a plazákat felkeresők azért sem vesznek észre majd semmilyen változást, mert a tervek szerint az üzemeltető továbbra is a Plaza Center's Magyarország Kft. marad. A pr-igazgató hozzátette: a lánc 90 százaléka kerül új, valószínűleg amerikai kézbe, 10 százalék megmarad a jelenlegi tulajdonosnál. Információink szerint a Szeged Plaza Kft.-t nem csak amerikai, hanem francia és dél-afrikai üzHétezer karton csempészett cigarettát találtak a vámosok egy bútorlapokat szállító teherautóban a szegedi vámhivatal RO-LA termináljában. Tegnapra virradó éjjel a szegedi vámhivatal RO-LA terminálnál jelentkezett kilépésre egy román rendszámú teherautó, amely az okmányai szerint bútorlapokat szálb'tott Romániából Franciaországba. Az intézkedő vámos a teherkocsi bevagonírozása előtt tételes vámvizsgálatot tartott. A raklapokra helyezett bútorlapok között 140 úgynevezett mesterletemberek is felkeresték befektetési szándékkal. Bejárták a központ teljes területét, valamennyi üzletbe bementek, még a mélygarázst sem hagyták ki. Ezt, mármint, hogy más vevő(k| is szóba jöhet|nek), hivatalosan senki nem erősítette meg. A pr-igazgató az árról nem nyilatkozott, azt mondta, ez üzleti titok. M0Z! ÉS BOLT ggi A 20 ezer négyzetméteres Szeged Plazát 2000. május 23-án adták át. A bevásárló- és szórakoztató-központban kilenc moziterem és nyolcvan különböző nagyságú és funkciójú üzlet található. kartonban (ezekben 20 doboz cigaretta található), összesen hétezer karton márkás cigaretta volt elrejtve. A román állampolgárságú sofőr ellen csempészet miatt indítottak eljárást, a 40 millió forintot érő árut pedig lefoglalta. Még ugyanezen az éjszakán egy másik vámos csapat egy szegedi lakásban - amely a feltételezések szerint lerakatként és raktárként szolgált a viszonteladóknak - tartott házkutatást és 367 karton cigarettát találtak. A tulajdonos ellen jövedéki termékkel való viszszaélés miatt indult eljárást. A.T.J. Hétezer karton füstölnivaló lapult a bútorlapok között Cigaretta, 40 millióért