Délmagyarország, 2004. április (94. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-15 / 88. szám

CSÜTÖRTÖK, 2004. ÁPRILIS 15. •KAPCSOLATOK* 9 Postabontás plusz ] A máitélyi holtág gondjai Tisztelt Olvasóink! Örömünkre nagyon megnőtt a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levelek száma. Ezért a jövőben - alkalmanként - a szokásos napi Kapcsolatok hasábjain kívül, lapunk más oldalán is olvashatják a hozzánk eljuttatott írásokat. (A szerk.) Reméljük, valóra válnak álmaink Magyarország európai uniós csatlakozásának előnyeit és hátrányait leginkább az adunk-kapunk szempontok alapján boncolgatják politikusaink, gazdasági szakembereink. Említést sem igen tesznek sem ők, sem „mások" arról, hogy az emberek lelkében mi zajlik, hogyan élik meg, akik csak szemlélői ezeknek az eseményeknek. Azt is mondják, lesznek vesztesei is az uniós csatlakozásnak. Tehát lesznek olyan társadalmi rétegek, emberek, akik ugyan mennek, mégis maradnak, mert az élet nem egyformán osztotta a nemzet javait, lehetőségeit. Akinek kevés jutott, lehet, hogy rajta kívülálló okok miatt (államosítás, a 90-es évek rendszerváltozást követő újrarendeződés...), csak vívódnak gondolataikkal, hogy is legyen tovább. A haladás szükségességét talán minden magyar állampolgár átérzi. Az egymásra épülő generációk által alkotott és előállított nemzeti értékek, javak birtokában átléphetjük Európa kapuját, így válnak ezek egy egész ország érdemévé. Milyen megtisztelő lenne a kormánytól, ha adna egy-egy emlékérmet vagy emléklapot, amelyet minden magyar állampolgár megkaphatna tevékenységének elismeréséül. Boldogok lehetnek azok a családok, akiknek megadatik, hogy a magyar történelem sorsfordító napján, 2004. április 30-án születnek meg gyermekeik. Azok is, akik 2004. május l-jén születnek, és legifjabb tagjai lehetnek a Magyarországgal is kiszélesedett Európai Uniónak. Milyen csodálatos, felemelő, ünnepi érzés lehetne a lelkekben és az emberi szívekben, ha április 30-án éjfél előtt pár perccel megkondulnának a harangok Magyarország összes településének templomtornyában, és zúgó harangszóval búcsúznánk nemzetünk történelmének egy lezárt fejezetétől. A harangszó, amely évszázadokon keresztül köztünk és velünk élt nemzetünk gyászaiban és dicső napjaiban is, melyet minden ember magáénak érezhet, a mindennapi életünk része. Az április 30-án éjfél előtt megszólaló harangok, pontosan éjfélkor egyetlen felemelő pillanatra elcsendesülnének, hogy azután 2004. május 1. első perceiben ismét szólhassanak, így a harangok szavával köszönnénk be az Európai Unió kapuján. Ez táplálná a reményt bennünk, hogy nemzeti identitásunk megőrzésével, egy kiteljesedettebb egység részeként új lehetőségek megvalósításának hajnala köszönt ránk. Bízva benne, hogy gyermekeink valóra tudják majd váltani a most elképzelt álmainkat. GULÁCSIJÓZSEFNÉ, SZEGED Esély és merengés A napokban látássérült gyermekem, aki integráltan tanul, városi szavalóversenyen vett részt. A zsúri elnöke azonban - többek megdöbbenésére - cinikus, kioktató monológot fűzött az értékeléshez, amelyben kifogásolta a gyermekek, valamint a tanárok versválasztását. Gyermekemet, illetve felkészítő tanárát szenzációhajhásznak nevezte, megjegyezve, hogy egy vak gyermek hogyan szavalhatja Vörösmarty Mihály Merengőhöz című versét. Tényleg, hogyan is szavalhatja? Ezt hívják esélyegyenlőségnek! ? MARKÓNÉ BÓDI KATALIN, SZEGED A holtágba szivattyúzott szennyvizek káros hatása tagadhatatlan Fotó: Káinok Csaba A mártélyi Tisza-holtággal kapcsolatos gondok nem új keletűek. Most nem kívánok azzal foglalkozni, hogy a rosszul értelmezett és végrehajtott korábbi természetvédelem milyen nemkívánatos átalakulást okozott a tájvédelmi körzetben. Inkább a mártélyi Tisza-holtágat ért emberi beavatkozást nézzük. Annak ellenére, hogy hazánk csatlakozott 1979-ben a vizes élőhelyek fokozott védelmére létrejött Ramsari Egyezményhez, és annak ellenére, hogy az úgynevezett ramsari listára jegyezték a mártélyi Tisza-holtágat, a védelem óta is történtek kárt okozó beavatkozások. Ezek közül kettő számottevő. Az első akkor történt, amikor a zsilipet megépítették. A vízügy a hasára csapva, mellőzve a hatástanulmányt, jó fél méterrel emelte meg az állandó nyári vízszintet. A következmény máig látható. Az időszakos vízborítást - árhullámokat - elviselő, de az állandó magasabb vízállást nem bíró őshonos fűzfák, főleg a víz borította helyeken, elpusztultak (több száz fa), főleg az úgynevezett sárgás részen. Ma ezek csonkjai meredeznek ki a vízből, főleg őszi, lecsökkent vízállásnál. Az ember önző, ha saját érdekét nézi. Figyelmen kívül hagyja azt a tapasztalatot, hogy a természet az oktalan beavatkozásra a maga módján reagál. Ez történt a legutóbbi beavatkozás miatt. Évtizede csatornát ástak, szivattyút telepítettek, azzal az érveléssel, hogy a holtág vizét frissítsék. A valódi ok azonban Székkutas környékének öntözővízzel való ellátása volt. Emlékszem, az első években milyen lelkendezés volt, hogy a víz milyen jó, az a víz, amely a folyómederben még fürdésre sem alkalmas! Az ilyen minőségű víz vajon mennyire frissíti a holtág vizét? Az az érvelés helytálló, hogy árhullámok idején is bemegy a víz a holtágba. Ez így igaz, de főleg a tavaszi bővebb természetes vízhozamnál jobban, szinte alig mérhetően felhígul a Tisza menti települések, ipari üzemek folyóba engedett, jól, rosszul, vagy egyáltalán nem tisztított szennyvize. Nyári, nyárutói kisebb természetes vízhozamnál kevésbé hígul a bejuttatott szennyvíz. 99 A természet az oktalan beavatkozásra a maga módján reagál Hézső Bálint Ezt a szennyvízzel terhelt folyóvizet nyárutón, de az elmúlt években még sokszor késő őszi időszakban is beszivattyúzták a holtágba. Ehhez társult a másik jelenség. Nyárutón - július második felétől - felerősödik a szerves anyaggal szennyezett vizet kedvelő úszónövények vegetációja. Békalencse, rucaöröm. Mártélyon ez utóbbi teszi tönkre a legszebb őszi horgászidőszakot! Tőlünk nyugatra a nálunk szigorúbb vízminőség-védelem miatt a rucaöröm kevésbé szaporodik el, mert ott ma már kevesebb tisztítatlan szennyvíz jut az ottani folyókba. Pedig néhány évtizede még a nyugati országok folyói szennyezettebbek voltak, mint a mi folyóink! Csak érdekességként említem meg, mintegy érzékeltetésül: a vásárhelyi régi tisztító tisztább szennyvizet bocsátott ki, a vízügy mégis bezáratta, legalábbis a város vezetői ezzel érveltek. Akkor szaporodtak el a főcsatornában többek között a halak is. Az új tisztítómű - amely milliárdos beruházással épült és korszerűnek mondják - beindulását követően, néhány év alatt kiölte a csatorna magasabb rendű élővilágát. Még a korábban bőséges halállományra odatelepült vidrák is eltűntek. Bárki megszemlélheti a kieresztett szennyvizet, hogy az milyen. Szóval ez a víz is a folyóba jut, és lehet, hogy tőlünk délebbre, Mártélyhoz hasonlóan ezt a vizet is kiszivattyúzzák hasznosítás céljából. A rucaöröm őszi inváziója beavatkozás következménye. A természet így reagált arra, hogy a folyó vizét, szennyezetten is bejuttatják a holtágba. Nem szabadna nyárutón alacsony folyóhozamnál, és főleg felerősödött békalencse- és rucaöröm-vegetáció idején vizet beszivattyúzni a holtába. Ha mégis megteszik, a vizet borító rucaörömmezőt el kell viselni, egészen az első fagyokig. Nem véletlen, hogy a körtvélyesi holtág nem szenved ettől a problémától, ott még nem történtek durva beavatkozások, egyenlőre. HÉZSÖ BÁLINT, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hulladékgyűjtés és -hasznosítás Még aggódnak a szentesiek a volt megyeházáéit Egy évvel ezelőtt már olvashattuk e lap hasábjain, hogy a „közbeszerzési pályázat lebonyolítása után, 2004 nyarán elkezdődhet a rossz állagú volt megyeháza felújítása". A beruházás 800 millió, ennek 10%-a, 80 millió a várost terheli, és ezt a helyhatóság 2 év alatt képes lesz kigazdálkodni. A kormány ma is segíti a nagyon szép épület felújítását itt Szentesen. Az országgyűlés elnöke, Szili Katalin is megígérte akkor, hogy a „nyitótáncot" ő is akarja járni a több mint 120 éves volt vármegyeháza báltermében. Tehát „vészmadárkodni" felesleges, de az aggódás érhető. Ez pedig örömre is adhat okot, hiszen inkább foglalkozzunk városunk „közös dolgival", mert ez a mi munkánk most is! Úgy gondolom, az aggódás törődést jelent, s ez legyen olyan magas fokú, hogy ne kelljen feltenni többé a kérdést: Mi lesz veletek, megyeházák? Az is természetes emberi tulajdonság, hogy „akiket" szeretünk, azokért aggódunk! A baj szerintem a „gazdákkal" van! Az egyik nem akar költeni, a másik szeretne, de nincs miből! Szerencse azonban, hogy már van „törvényjavaslat", amelyet valószínű, hogy jóváhagynak, „amelyben az egykori megyeháza rendbehozatalára szánt forrás is szerepel". Mi pedig, aggódó szentesiek - de üzenem a szegváriaknak is - várjunk túrelemmel, mert: „a túrelem rózsát terem!" De nem messze, Nagymágocson is van egy nagyon szép kastély, sőt Derekegyházon is, ahol az erdő közepén még egy szép vadászkastély is rejtőzködik! S ezek mind itt vannak Csongrád megyében, a régióban, egy karnyújtásnyira Szegedtől. Ne hagyjuk elpusztulni őket, segítsünk, míg nem késő! Bízunk abban, hogy az említett épületek sora hamarosan megoldódik! Mert mi ezt - megnyugtatónak és aggódóak - megérdemeljük! S mit láttunk este a képernyőn? Az öreg Petőfi Szállót és Éttermet. Ezek után mondja valaki, hogy ne aggódjunk! DR. MAGYAR JÁNOSNÉ, SZENTES Szeretném, ha tisztább lenne Szeged és annak környéke. Szeretném, ha a vadlerakó fogalom ismeretlen lenne, mert minden szemét a helyére kerülne. Ehhez azonban az illetékesnek is hozzá kellene járulni a maga módján, pl.: a hulladékudvar nyitvatartási idejének igényekhez történő igazításával. Néhány kérdést kellene átgondolni az illetékeseknek. Ismeretes, hogy a nyugdíjasoknál sokkal kevesebb szemét termelődik, mint a fiatalabb korosztályoknál. Tehát akkor a munkavégzés szempontjából aktív korosztály (és gyermek, fiatal) termeli a szemetet. A hulladékudvar nyitvatartási ideje viszont egybe esik az általános munkavégzési idővel. Hogyan adhatnák le a szemetet, akik szeretnék ezt megtenni? (Ismereteim a gyálaréti hulladékudvarra vonatkoznak, ahová leginkább Tompaszigetről, Gyálarétről, Mihálytelekről, Hattyastelepről és Alsóvárosról vinnék ki a szemetet.) A másik érzékeny pont számomra a stílus. Kétségtelen, hogy pár éve történt az eset a hulladékudvar megnyitása után. Nem szeretném a most szolgálatot teljesítő embert megbántani, azonban az akkor történtek hosszú időre elvették a kedvem a „látogatás" megismétlésétől. Történt, hogy pincétől padlásig lomtalanítottuk egyik tavasszal, kikerült sokféle felesleges holmi, amit kivittúnk a szeméttelepre. Azt még helyénvalónak találtunk, hogy a szolgálatos ember átnézte a szemetünket, feltételeztük, hogy a veszélyes hulladékot keresi. Tévedtünk. Ez a megjegyzéséből derült ki: „hát maguk nem valami gazdagok!" Ezt még lenyeltük, mert valóban használhatatlan holmit vittünk oda. Az már bántóbb volt, ahogyan engedélyt adott arra, hogy saját kezűleg bedobáljuk a gondosan szétválogatott hulladékunkat egy közös konténerbe! Egy másik érzékeny terület: a komposztálható hulladék. A kertek jelentős részében hetente képződik 100-300 liter lenyírt fú, illetve tavasszal és ősszel fa és bokornyesedék. Ez nem szemét, ez felhasználható lenne. Vannak, akik nem tudják a felhasználás módját, vannak, akiknek helye vagy ideje nincs arra. Mivel nem akad jobb megoldás, ez a jelentős mennyiség a vegyes hulladékot növeli. (Példa a saját háztartásomból a hetente keletkező mennyiségekre: vegyes hulladék 20-30 liter, újrahasznosítható 40-50, lenyírt fú 160 nyáron, de tavasszal 200 liter felett van.) Valóban nem lehet mit kezdeni ezzel? Bízom abban, hogy valaki talál rá megoldást, és azt sem bánom, ha haszna lesz belőle. M. V., SZEGED