Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-03 / 53. szám

•jéívvnöM isalÖYGß^21^ 3VÍÖ1Ö! tôdèynèrnollè •BELFOLD - KÜLFÖLD" SZERDA, 2004. MÁRCIUS 3. Medgyessy továbbra is a népszavazás mellett BUDAPEST (MTI). Medgyessy Péter miniszterelnök kedden Csepelen, egy lakossági fórumon felvetette: abban az esetben, ha a pártok nem támo­gatják javaslatait, az európai par­lamenti választás napján lehetne a kisebb parlamentről, illetve a köztársasági elnök megválasztá­sáról népszavazást tartani. „Elmegy valaki az európai par­lamenti választásokra, és egyút­tal kap egy másik cédulát, ahol RÖVIDEN SZÁZMILLIÁRD FORINT Három év alatt 100 milliárd forinttal járul hozzá az EU a magyarországi régiók, kistérségek, települések fejlesztéséhez az Európa Terv keretében - ismertette Nagy Sándor, a MeH politikai államtitkára. A 21 milliárd forint költségvetési forrással kiegészített 100 milliárd forintos keretre a már kiírt, illetve a március 27-én megjelenő újabb pályázatok alapján adhatják be igényeiket az érdekeltek. AZ MDF TÁMOGATJA Az MDF támogatja az erdélyi magyarság autonómiatörekvését és a Székely Nemzeti Tanács statútumtervezetét - mondta Herényi Károly. „Az autonómiatörekvések nem ellentétesek az Európai Parlament és az Európa Tanács autonómiaértelmezésével" ­jelentette ki az MDF frakcióvezetője a Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével és Csapó Józseffel, az SZNT elnökével folytatott megbeszélését követően. MIKOLA REMÉNYE A gyógyszereket terhelő általános forgalmi adó helyes mértéke nulla százalék lenne ­mondta Mikola István (Fidesz), hangsúlyozva, hogy ez a magánvéleménye. A politikus Medgyessy Péter miniszterelnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök megállapodása nyomán arra számít, hogy az ügyben érdemi tárgyalások kezdődnek. BAYER-ÜGY Tóth Tamás külügyi szóvivő közölte, hogy Bayer Zsolt, a Romániába be nem engedett közíró ügyében a Külügyminisztérium konzuli osztálya utasítja a bukaresti magyar konzulátust, hogy kérjen magyarázatot a román hatóságoktól. Amennyiben nem hangzik el kielégítő magyarázat, illetve Bayer Zsolt „beutazási tiltó listán van", akkor a tárca elmondja neki, hogy melyik román illetékes szerveket keresse meg és milyen úton. BENKŐ ÉS MAGYAR Két év - öt évre felfüggesztett ­szabadságvesztésre ítélte Benkő Péter színművészt áfacsalás miatt a Fővárosi ítélőtábla másodfokú határozatában. Élettársa, Magyar Ildikó elsőrendű vádlott 6 év 6 hónap börtönbüntetést kapott. (...) kifejti a véleményét, eldönti azt, hogy szükségesnek tart-e va­lóban egy kisebb parlamentet vagy sem, és véleményt nyilvánít - nem döntő, hanem vélemény­nyilvánító népszavazás van megmondja azt, hogy akarja-e a köztársasági elnök közvetlen megválasztását vagy sem" ­mondta a kormányfő. Hozzátette: tanulmányozta az alkotmányt, így mostani javasla­tait annak ismeretében tette meg. Pokorni gyanúja BUDAPEST (MTI) „Gyanús pénzügyi tranzakció­nak" nevezte Pokorni Zoltán fi­deszes alelnök a felsőoktatási be­ruházásokkal kapcsolatos kor­mányzati lépéseket. A kormány másfél milliárd forintot „betol" a bankokba közbeszerzés nélkül ­mondta Pokorni Zoltán. „Pénz­ügyi technikákkal, faktoring szorzókkal, követelés-átüteme­zéssel ugyanazt csinálják, amit eddig, felélik a jövőt, növelik a valamennyiünket terhelő állam­adósságot" - jelentette ki. A Fi­desz alelnöke kifogásolta, hogy a kormány a „Draskovics-csomag­gal" átütemezte a felsőoktatási intézmények beruházásait. Ez 20-25 százalékkal, legalább 1,5 milliárd forinttal magasabb költ­séget jelent, és az egyetemeket, főiskolákat évekre eladósítja. Leszakított kezet találtak, fel nem robbant kézigránáttal A síita gyász meggyalázása Öngyilkos merénylők hajtották végre a bagdadi robbantást, il­letve az egyik kerbelai támadást kedden, amelyek együttesen százhetven halálos áldozatot követeltek. BAGDAD, KERBELA (MTI/AFP/REUTER) Bagdadban a Musza el-Kázim imám szentélyénél csaknem egy időben robbantotta fel magát négy öngyilkos merénylő. Egyi­kük a szentély bejáratánál, egy másik annak belső udvarán, ket­ten pedig az oldalsó bejáratnál hozták működésbe a náluk lévő robbanószerkezetet - közölte a síita szent hely egyik őre. Az egyik merénylő a zarándokokkal együtt jutott be a szentély belse­jébe. Az őr elmondta azt is, hogy találtak egy leszakított kezet, amelyben fel nem robbant kézi­gránát volt. Bagdadban az egészségügyi mi­niszter legutóbbi közlése szerint legkevesebb 58 halálos áldozata és 225 sérültje van a merénylet­nek. Az iraki fővárostól 80 kilomé­terre lévő Kerbelában ugyancsak öngyilkos merénylő hajtotta vég­re az egyik robbantást, 112 em­ber halálát okozva - közölte egy rendőr. Elmondta: látott egy em­bert, aki az iráni zarándokok egyik csoportja felé rohant, és felrobbantotta magát. Korábbi je­lentések arról szóltak, hogy raké­ták okozták a robbanásokat. Kerbelában a helyi rendőrfő­nök azt közölte, hogy a robbantá­Kerbelában a helyszínen tartózkodók tehetetlenek a robbantások után. A terroristák nyomán a meg­emlékezők között számtalan a halott MTI Telefotó/AP/Brennan Linslay sok áldozatainak száma eléri a száztizenkettőt. A sérültek szá­ma itt is száznál többre, más for­rás szerint több százra tehető. • A síita muzulmán naptár leg­szentebb ünnepe az ásúra. Az ásúra gyászünnepén Húszéin imámnak, Mohamed próféta unokájának haláláról emlékez­nek meg a síita muzulmán hí­vők. Húszéin egy, az iszlám vilá­ga feletti uralomért vívott VII. század végi csatában vesztette életét? A Bagdadtól nyolcvan ki­lométernyire délre fekvő Kerbcla közelében, 680-ban lezajlott üt­közet döntő mozzanat volt az iszlám vallásának szunnita és sí­ita ágra szakadásában. Az ellen­ségeskedés előzménye: Húszéin atyját, Ali imámot húsz évvel a Kerbela melletti csata előtt meg­ölték, s az iszlám közösség veze­tése átszállt a damaszkuszi köz­pontú Omajjád dinasztiára. Ali hívei - a síiták - Ali fia, Húszéin köré tömörültek. Az előző iraki elnök, a szunnita Szaddam Hú­széin uralma alatt az iraki lakos­ság 60-65 százalékát kitevő síi­ták nem tarthatták meg az ású­rát. Kilépők az írószövetségből BUDAPEST (MTI) - Legkésőbb szerdán megírom a levelet az írószövetség elnökének arról, hogy kilépek - mondta Görgey Gábor az MTI-nek. Arra reagálva közölte mindezt, hogy a Magyar írószövetség választmá­nya nem határolódott el Döbren­tei Kornél költőnek a Tilos Rádió előtt január 11 -én- mondott be­szédétől. Kalász Márton írószö­vetségi elnök kijelentette: vála­szolni fog Görgey Gábornak, és mindenkinek, aki kilép. A Döb­rentei-beszéd miatt Parti Nagy Lajos már kilépett a szövetség­ből. Őt követte Nádas Péter, Pol­gár Ernő, a prózai szakosztály el­nöke és Tábor Adóm. A választ­mány az elhatárolódás helyett nagy többséggel elfogadta és saját nyilatkozataként tette közzé azt a közleményt, amelyet az elnök­ség néhány héttel korábban adott ki. A testület „távol tartja magát minden politikai szélsőségtől, és nem kívánja tagjaival szemben a gondolat- és véleményrendőrség szerepét betölteni". A Rosetta magyarjai Levált a Rosetta európai űrszonda a francia Ariane-5 G rakétáról. A Rosetta űrszonda megkezdte tíz évig tartó útját a Csurju­mov-Geraszimenko üstökös felé, amelynek tanulmányozását cé­lul tűztek ki. A leszállóegység magyar tudósok közreműködésével készült - felvételünkön (balról) Szőkefalvi Nagy Zoltán, Zalán Pé­ter, Szalai Sándor és Apáthy István a modell előtt MTI Telefotó Aristide most vádol ATLANTA (MTI) A volt haiti elnök szerint az Egyesült Államok irányította ál­lamcsíny kényszerítette távozás­ra országából. Jean-Bertrand Aristide a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva, valamint demokra­ta törvényhozókkal telefonon be­szélve azt állította, hogy értésére adták, jobb ha most azonnal tá­vozik, ha félti az életét és el akar­ja kerülni a vérontást. Az ameri­kai kongresszus két demokrata párti tagja, Waters Maxine és Charles Rangéi képviselő viszont telefonon úgy értesült a megdön­tött elnöktől, hogy elrabolták, le­mondásra kényszerítették, s egy repülőgépre tuszkolva eltávolí­tották az országból. A Fehér Ház szóvivője „ostobaságnak" nevez­te Aristide vádjait. Elgázolta feleségét, majd felgyújtotta magát ADONY (MTI) Mikrobusszal elgázolta kerékpá­rozó feleségét, majd felgyújtotta magát Adonyban egy helybéli férfi; az asszonyt kórházba szállí­tották, a férfi állapota válságos. Az 52 éves férj a település egyik utcájában érte utói kerékpáros feleségét, majd a szemtanúk el­mondása szerint úgy tűnt, hogy hátulról szándékosan elgázolta. A férfi 400-500 métert tett még meg mikrobuszával a 6-os főút felé. Az autó hátsó részéből ki­vett egy kannát, tartalmát magá­ra locsolta és meggyújtotta. A rendőrséget és a mentőszolgála­tot a szemtanúk értesítették. Az asszonyt a mentők a dunaújvá­rosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, a férfit mentőheli­kopterrel Budapestre vitték. Az elsődleges információk szerint testfelületének több mint 90 szá­zaléka megégett. A rendőrség emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelt el nyomozást, az önmagát felgyújtó férfi ügyében a Dunaújvárosi Rendőrkapitány­ság államigazgatási eljárás kere­tében folytat vizsgálatot. A jövő reménységei az atlétikai világbajnokságon A Délalföldi Gázszolgáltató Rt. 42 fiatal atléta álmát va­lósítja meg azzal, hogy részvételt biztosít számukra 2004. március 6-án a Budapest Sportarénában megrendezés­re kerülő Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságon. A társaság a magyar atlétika támogatása mellett kötelezte el magát. Célja az, hogy szolgáltatási területén, a dél-alföldi régióban támogassa ezt a népszerű sportágat és felkarolja a fiatal tehetségeket. A rendezvényen résztvevő fiatalokkal és az őket delegáló szakosztályokkal a Nemzeti Atlétikai Program segítségével került kapcsolatba. Az Európai Unió a 2004-es évet a „Sport általi nevelés évé­nek" nyilvánította. Célja olyan kezdeményezések támo­gatása, melyek elősegítik: • a fiatalok személyiségfejlődését a fizikai teljesítmé­nyen és a csapatszellemen keresztül, • a diákcsereprogramokban rejlő lehetőségek kiakná­zását a sport- és kulturális találkozók segítségével. A fenti célkitűzésekkel azonosulva a társaság arra az el­határozásra jutott, hogy a fiatalok sportolás iránti lelke­sedését nagymértékben fokozhatja azzal, hogy lehetővé teszi számukra ezen a rangos nemzetközi eseményen való részvételt. Három megyéből (Békés, Bács-Kiskun, Csongrád me­gye) a helyi sportszakosztályok vezetőinek segítségé­vel összesen 42 fiatalt választottak ki. A kiválasztásban fontos szerepet játszott a kiemelkedő sportteljesítmény és az eddig elért eredmények. Lényeges volt továbbá an­nak figyelembevétele is, hogy elsősorban azok a fiata­lok juthassanak el a világbajnokságra nézőként, akik­nek egyébként erre nem lenne lehetőségük. Mivel a társaság a Gaz de Francé csoport tagja, felada­tának tekinti a francia-magyar kapcsolatok ápolását. E tevékenység keretében ezen a Ijétvégén egy francia atlétikai szakosztály fiatal sportolóit is vendégül látják, hogy találkozhassanak magyar sporttársaikkal. A ter­vek szerint a Gaz de Francé csoport vállalatainak se­gítségével a jövőben lehetőség nyílik hasonló találko­zókra és kölcsönös együttműködésre a francia és ma­gyar fiatalok számára. Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT |fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI IÖZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚISZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Tfelefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu •E-mail: szerkesztősége« delmagyar.szeged hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./lax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8. Tel.: 63/401-024. Tfcl./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958. • Hirdetési igazgató: SZABÓ PÉTER. Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-82) Előfizetési díj egy hónapra 1355 Ft (Délmagyarországi, 1255 Ft IDélvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents