Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-20 / 67. szám

4 •AKTUÁLIS» SZOMBAT, 2004. MÁRCIUS 20. KORKÉP BALÁSTYA. A nosztalgiaklub ma este hét órától tartja soron következő összejövetelét a művelődési házban. Két-három havonta találkoznak a hetvenes, nyolcvanas évek ifjúsági klubjainak tagjai és felidézik a régi szép időket, valamint beszámolnak egymásnak jelen helyzetükről is. KÜBEKHÁZA. Szomszédolót rendeztek tegnap délután az általános iskolában, amelyen tiszaszigeti együttesek, csoportok és szólisták mutatkoztak be. A kulturális vetélkedő a Délmagyarország kezdeményezésére indult el még 1998-ban azzal a céllal, hogy Csongrád megye települései megismertessék egymással hagyományaikat, népszokásaikat. A kübekháziak április 3-án lépnek fel Tiszaszigeten. MÓRAHALOM. Kilencedik alkalommal jutalmazza meg az önkormányzat azokat, akik sokat tettek a városért. A napokban Hargitai Imre, Hódi Pál és Lázár Jánosné vehette át az Aranyszöm rendezvényházban Nógrádi Zoltán polgármestertől a márciusi díjakat. Gyuris József posztumusz kapta meg a kitüntetést. SZEGED. Második alkalommal rendezi meg a Szögedi szép szó versmondó versenyt a Szegedi írók Társasága, a Dél-alföldi Versmondó Egyesület, illetve a Bába és Társa Könyvkiadó. A versenyzőket és az érdeklődőket holnap délelőtt tíz órától várják a Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.). Délután öt órától Hang-szín címmel zenei kalandozásokat szerveznek Dancsik Nóra zongoraművész vezetésével. ÓPUSZTASZER. Az ópusztaszeri Magony Sándor Néptánccsoport ma délelőtt kilenc órától néptáncbemutatót és táncházat szervez a rendezvény házban. A helyiek mellett deszki, dóci és pusztamérgesi gyermekek is fellépnek. PUSZTASZER. Egri Tibor festőművész halálának ötödik évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílik holnap délelőtt kilenc órától a Zichy Galéria pusztaszeri alkotóházában (Tanya 92.). Az 1931 -ben született művész Debrecenben élt és hosszú ideig a cívis város színházának volt a díszlettervezője. Feleségével együtt sok időt töltött Pusztaszeren, mivel tagja volt az alkotóközösségnek. Az érdeklődők délután négy óráig nézhetik meg Egri Tibor tájképeit. RÖSZKE. Harmadik alkalommal rendezik meg a térségi ifjúsági programot a községben. A művelődési házban ma délelőtt kilenc órakor kezdődő találkozón a helyiek mellett szőregi, deszki, kübekházi és újszentiváni fiatalok vesznek részt. SZEGED. Egynapos regionális kongresszust szerveznek holnap délelőtt tíz órától a Jehova Tanúi a Deák Ferenc gimnáziumban (József Attila sugárút 118.). A találkozón többek között szó lesz arról, hogyan őrizhetjük meg fizikai egészségünk mellett szellemi frissességünket is. ZSOMBÓ. Bor-Tbngri néven történelmi íjászversenyt rendeznek holnap délelőtt tíz órától a községben. Az érdeklődőket a Rózsa Sándor csárdához közeli Colonia Eria birtokra várják. A szervező, a Sasíjászok Nomád Hagyományőrző Csoport a viadalra a déli gyepű szabad íjászait hívta meg. A csongrádi esetről tájékoztatták a munkaügyi felügyelőséget Mihály András azt mondja, ő csak munkát kért volna A roma férfi és felesége építkezni szeretne, ezért szüksége van a pénzre Fotó: Bíró Dániel A 38 éves csongrádi roma'férfi, Mihály András dolgozni akar, mert építkezni szeretne. Azt mondja, ő bizony nem kérte a mezőgazdasági vállalkozót semmire, amikor a munkaügyi köz­pont közvetítő lapját töltötte ki. A dokumen­tumra a vállalkozó azt írta, kisebbségi szárma­zása miatt nem alkalmazza őt. A tegnapi számunkban közölt dokumentum sze­rint március 16-án Vass György mezőgazdasági vál­lalkozó arra hivatkozva nem kívánta tanyáján is­tállóőrként alkalmazni Mihály Andrást, mert ki­sebbségi származású. A csongrádi gazdálkodó az ügyről azt nyilatkozta, becsapták. Mihály kérte tő­le, hogy ilyen tartalmú nyilatkozat kerüljön a mun­kaügyi központ hivatalos iratára, mert az neki jó lesz, így kaphat segélyt. Tegnap sikerült elérnünk a roma férfit is, aki viszont nem így emlékszik a tör­téntekre. Ápolási segélyből él - Munkát kértem, más egyebet nem. Építkezni szeretnénk a feleségemmel, bővíteni a házat, de ez hitel nélkül nem megy - mondta lapunknak Mi­hály András. - A huszonegyezer forintos ápolási se­gélyemből és a nejem rokkantnyugdíjából ezt nem tehetjük meg, ezért jelentkeztem a munkaügyi központban. Amikor Vass Györgyhöz kiközvetítet­tek, egy ismerősöm kísért el hozzá, mert én nem tudtam, pontosan hol lakik. Vass úr a felesége je­lenlétében közölte velem, hogy ő romániai embere­ket akar alkalmazni, az én munkámra nem tart igényt. Távozásunk után az ismerősöm olvasta fel a származásomra vonatkozó mondatot, mivel én alig igazodom el a betűk világában. Mihály András a kisegítő iskolában hat osztályt végzett el. A harmincnyolc éves roma férfi két éve regisztrált munkanélküli, de dolgozott már szőlő­ben, a városgondnokságnál, legutóbb pedig egy éve fogott ásót, amikor a csatornázási munkákat vé­gezték a városban. Azóta, mint mondja, az Atikövi­zig gátfelújítási programjának kezdetére vár, ott szeretne dolgozni, de az állatgondozás sem áll tőle messzire. Az ismerős kezeskedik érte - Meg tudom erősíteni, amit András elmesélt. Én olvastam föl neki azt a vitatott mondatot - mondta lapunknak a nevét a nyilvánosság előtt nem válla­ló, egyébként nem „kisebbségi származású" isme­rős, aki Mihály Andrást elkísérte a gazdálkodóhoz. - Ahogy én ismerem Andrást, kezemet tenném rá, hogy dolgozni akar. - Mihály András csőbe húzott, nem tudok mást mondani - reagált kérdésünkre Vass György. - Én voltam a bolond, hogy azt írtam a papírra, amit ő kért. A feleségem is tanú rá, azt mondta nekem, hogy ő később jobban jár, ha ezt a származásról szó­ló szöveget írom. Román állampolgárt alkalmazna A csongrádi gazdálkodó ismét elmondta lapunk­nak, hogy egyetlen román állampolgárságú férfit, mint külföldi munkavállalót szeretne foglalkoztat­ni a tanyáján. Információink szerint a munkaügyi központ csongrádi kirendeltségénél még nem találkoztak ehhez hasonló indoklással, és az esetet jelezték a munkaügyi felügyelőségnek. B. D. Kedveltek a kiülős presszók, vendéglők Ha tavasz, akkor terasz A szokatlan meleg, amely már második napja kényezteti a szege­dieket, a vendéglátóhelyeket is rábírta, hogy kitelepüljenek az ut­cára. A városban gombamód szaporodó teraszokon boldogan na­poztak és persze fogyasztottak a vendégek - pont úgy, mint az ké­pünkön látható Fotó: Karnok Csaba Öregdiákok Pártolók körével, öregdiákok és fi­atal szülők összefogásával kíván­ják segíteni az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar gyakor­lóiskoláját. Az intézmény támo­gatását tűzte ki célul az „öregdiá­kok és fiatal szülők pártoló köre", amely a március 24-i jubileumi ünnepségen alakul meg. ­Sztrájkra készülnek az egészségügyiek Országos sztrájkbizottságot alakítottak az egészségügyi dol­gozók, ha kell, munkabeszün­tetésre is készek. A szegedi szer­vezet vezetője közleményben fogalmazta meg az egészségügyi dolgozók helyzetét és sérelme­it. Az egészségügyi szektorban dol­gozók elégedetlensége és az eddi­gi tárgyalások sikertelensége mi­att néhány napja megalakult az egészségügyi dolgozók országos sztrájkbizottsága. A tagok hétfői ülésükön határozzák meg a be­tegellátók követeléseit, amelyet ezután a szaktárcának küldenek el. Ha a tárgyalások továbbra is eredménytelenek maradnak, a szakdolgozók és az orvosok való­színűleg beszüntetik munkáju­kat, és csak az ügyeleti betegellá­tást biztosítják. A sztrájkbizottság tagjai egy­előre nem nyilatkoznak, Palotás András, az Egészségügyi Dolgo­zók Demokratikus Szakszerve­zetének szegedi elnöke azonban elmondta: a sztrájkot még az uniós csatlakozás napja előtt megtartják, mert a jelen körül­mények között már szinte lehe­tetlen gyógyítani. A műtők, ame­lyekben operációk ezreit végzik, nem felelnek meg a kötelező ANTSZ-előírásoknak, az eszkö­zök elavultak, a kórházépületek omladoznak, anyagi problémák miatt pedig a hatékony, ám drága műszerek és gyógyszerek alkal­mazásáról is kénytelenek lemon­dani - vázolta az országosan jel­lemző állapotokat. A szegedi szervezet vezetője szerint nemcsak a körülmények, hanem az orvosok helyzete is ki­látástalan. A közvélemény sze­rint megfeszített munkájukért busás fizetség jár, hiszen a hála­pénzek mellett nemrég 50 száza­lékos béremelést is kaptak. Palo­tás András azonban hangsúlyoz­ta: a zsebbe csúsztatott borítékok csak az orvostársadalom 5 száza­lékának jelentenek plusz jöve­delmet, a béremelés ellentétele­zéseként pedig fokozatosan meg­vonják a dolgozóktól a különféle pótlékokat. Ezzel kapcsolatban elmondta: a szegedi klinikákon történt veszélyességi pótlékmeg­vonás miatt a jövő héten nyílt le­velet küld Lonovics János cent­rumelnöknek. TÍMÁR KRISZTA Az Uruguayból érkező Alvaro Pierri Piazzolával is játszott A gitárfesztivál hangja Világhírű muzsikusok is fellép­nek az V szegedi nemzetközi gitárfesztiválon, amit Pavlovits Dávid szervezésében március 26-ától rendez meg az SZTE Zeneművészeti Főiskolai Kara és az Országos Gitáregyesület. MUNKATÁRSUNKTÓL A gitárfesztivál gerincét „az este fél 8-kor az SZTE Zeneművészeti Főiskolai Kar Fricsay Termében kezdődő koncertek adják. Soha ennyi nemzetközi sztár nem volt még hallható a fesztiválon, mint amennyien az idén lépnek fel. A jövő pénteki nyitó koncerten Pav­lovits Dávid mellett a spanyol Carles Pons és a francia Philippe Villa játszik. Szombaton este hall­hatja a közönség az Uruguayból érkező világhírű Alvaro Pierrit, aki még Astor Piazzolával is ját­szott együtt. - A szakma a világ hat legjobb gitárosa között jegyzi őt. Ez az el­ső alkalom, hogy egy ilyen világ­sztárt fogadhatunk Szegeden. Személyes ismeretség révén sike­rült megnyernünk: írtam neki korábban egy szonátát, majd Ka­nadában és Mexikóban is talál­koztunk koncerteken, ennek kö­szönhető, hogy most eljön. Va­sárnap az USA egyik vezető gitá­rosa, Dávid Leisner mellett fellép a Nagy-Britanniából érkező Ka­tona Duo is, amely először 2000-ben szerepelt a fesztiválun­Ma indul a nemzetközi Bartók-zongoraverseny Ingyenkoncertek Az SZTE Zeneművészeti Főis­kolai Kara először rendezi meg a nemzetközi Bartók Bé­la-zongoraversenyt. Az ifjú muzsikusok vetélkedése a csü­törtöki gálakoncerttel fejező­dik be. MUNKATÁRSUNKTÓL A zongoramuzsika szerelmesei akár ingyenkoncert-sorozatnak is tekinthetik a ma délelőtt 10 órakor a Szegedi Tudományegye­tem Zeneművészeti Főiskolai Karának Fricsay Termében kez­dődő, mindvégig nyilvános nem­zetközi Bartók Béla-zongoraver­senyt. Kerek Ferenc zongoramű­vész, kari főigazgató köszöntője után az egyik zsűritag, Szokolay Balázs zongoraművész ad rövid hangversenyt, majd kezdődik az elődöntő. A viadalra 16-tól 30 éves korig 8 ország 27 zongoris­tája jelentkezett. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a ver­seny háromfordulós: az elő- és középdöntőben szóló darabokat, többek között Liszt- és Cho­pin-etűdöket, Scarlatti-, Debus­sy- és Bartók-műveket játszhat­nak, a döntőben pedig nyolc Mo­zart-, Liszt- és Bartók-zongora­verseny közül választhatnak a versenyzők. A döntőn Gyüdi Sándor vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar működik közre. A zsűri elnöke Lantos Ist­ván zongoraművész, a Zeneaka­démia tanszékvezető professzo­ra, tagjai: Felicia Stankovici, a te­mesvári egyetem professzora, Csíky Boldizsár, a Marosvásár­helyi Filharmónia igazgatója, va­lamint Némethy Attila és Szoko­lay Balázs zongoraművészek, a Zeneakadémia tanárai. kon. Azóta már a világ egyik leg­jobb gitárduóként jegyzik őket, New Yorkban és Londonban több száz más kamarazenei együttes előtt nyertek meg rangos verse­nyeket. Ok az első magyar gitá­rosok, akik a Carnegie Hallban koncerteztek - mondja Pavlovits Dávid. - Az idei fesztiválon a klasszikus zenétől a dzsesszen át a népzenéig mindenféle műfaj előfordul, ami gitárral játszható. A pezsgő légkörű, gazdag prog­ramból mindenki kiválaszthatja magának az ízlésének leginkább megfelelőt. Az éjszakai progra­mokra elsősorban a dzsesszra­jongókat várjuk, de például a Hajnal együttes kifejezetten vi­lágzenét játszik. Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a koncert­jeink iránt, mára valóságos gitár­kultusz alakult ki Szegeden. A fesztiválon csak a fél 8-as koncertek a belépősek, az összes többi ingyenes. (Részletes prog­ram a fesztivál honlapján: http://www.gitar.vnet.hu) A záró gálaestet március 29-én este fél 8-kor a Szegedi Nemzeti Szín­házban tartják, a három sztár­vendég: Dávid Leisner, Pusztai Antal és Snétberger Ferenc lesz. Belépőket a Kelemen utcai szín­házi jegyiroda mellett a Filhar­mónia és a Tourinform jegyiro­dájában, a Csermák hangszerüz­letben, valamint a Dugonics té­ren az információs trolibuszban lehet váltani. HÍREK ÉPÍTŐIPARI KIÁLLÍTÁS A MARSTÉREN A lakásépítőknek, a vásárlóknak nyújthat segítséget a Babilon építőipari és belsőépítészeti szakkiállítás és vásár, amelyet a Mars téren díjmentesen látogathatnak az érdeklődők. A szervezők hagyományt kívánnak teremteni: felvilágosítást nyújtanak különféle szakmai témákban, egyebek mellett a panelházak rekonstrukciójának pályázati lehetőségeiről is. Vasárnap este hat órakor zár a szakkiállítás. KERÉNYI IMRE SZEGEDEN TART FÓRUMOT Kerényi Imre színházi rendező lesz hétfőn este 7 órától a Polgári esték rendezvénysorozat vendége Szegeden, a Kárász utcai Átrium üzletházban. A fórumra minden érdeklődőt várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents