Délmagyarország, 2004. március (94. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-02 / 52. szám
Kedd, 2004. március 2. A PÉNZ BESZÉL 7 70 MILLIÓ EURÓS SZINDIKÁLT HITEL A LOMBARDNAK Tizenkét éve Szegeden VÁSÁRHELYEN ŐRZIK A KENDERMAGOS GÉNÁLLOMÁNYÁT A csirkeízű csirkére az Európai Unió is vevő lehet A magyar kendermagos tyúk új esélyeket biztosíthat a baromfiágazat számára A múlt héten Budapesten hivatalos ceremónia keretében ünnepelték meg a szegedi székhelyű Lombard Lízing Rt. 18 milliárd forint értékű szindikált hitelszerződését a felek. A Lombard Lízing Rt. számára még január 19-én írták alá azt a 70 millió eurós (18 milliárd forintos), négyéves futamidejű szindikált hitelt, melynek fő szervezője a BNP Paribas és a DZ Bank. Az eredetileg 50 millió euróra tervezett hitelt a bankok 40 százalékkal túljegyezték, ami jelzi a tranzakció sikerét. A hitelt a Lombard Lízing Rt. általános finanszírozási célokra fordítja. Az országban hasonló jelentőségű hitelfelvételre ritkán kerül sor, az elmúlt időkben többek között az MKB és az OTP Bank, valamint a Mol Rt. nevéhez fűződött hasonló szerződés. A szegedi központú, országos hálózattal rendelkező Lombard Lízing Rt. most jelent meg először a szindikálthitel-piacon - tájékoztatta lapunkat Domonkos András vezérigazgató -, számára ez az ügylet a korábbi bilaterális hitelek alternatívájaként új finanszírozási formát jelentett. A Lombard 12 éves fennállásának egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött. A cégcsoport forgalma 60 milliárdról 83 milliárdra, a mérlegfőösszege 50 milliárdról 86 milliárdra, a szokásos vállalkozói eredmény 1,8 milliárdról 2,3 milliárd forintra emelkedett a tavalyi évhez képest. A Magyar Lízingszövetség adatai alapján a Lombard 7 százalékos becsült piaci részesedésével a finanszírozott öszszeg tekintetében az előkelő negyedik helyet foglalja el a hazai lízingpiacon. F.K. Magyar kendermagos tyúkból a vásárhelyi főiskolai karnak van az országban a legnagyobb tenyészete. Szaporulatát kiszombori és szegedi keltetősök vásárolják. Az intézmény a kendermagos és a húsbaromfiak hibridizációjában rejlő lehetőségeket is kutatja. A világon létező több mint 200 tyűkfajja közül mindössze néhány alkotja a mai, nagyüzemileg tartható, kiemelkedő hozamú hibridek alapját. Amennyiben a többi fajta elvész, ezzel a tyúknak mint állatfajnak a génalapja is nagyon leszűkül. Ha kipusztulna a magyar tyúk (az egykori őshonos magyar parlagi tyúk leszármazottja, melyet az 1800-as évek közepétől külföldi fajtákkal kereszteztek), akkor az e fajtát jellemző igénytelenség, kis költséggel való tarthatóság, s a mindemellett megvalósuló jó tojáshozam-biztosító képesség is megszűnne - mondja Sófalvy Ferenc főiskolai docens. A magyar tyúk fehér, sárga, kendermagos és fogolyszínű változatban maradt fönn, utóbbi jóformán teljesen kipusztult. Épp egy hódmezővásárhelyi állatorvosnak, Pákozdi Lászlónak volt belőle a legnagyobb állománya a 1940-es években. Vásárhely már régóta központja a kendermagos magyar tyúk fönntartásáért folytatott vizsgálatoknak. Az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Karának törzsállománya -1982 óta törzstenyészet - a legnagyobb az országban, emellett erdélyi kopasz nyakú tyúkból is jelentős állománnyal rendelkezik az intézmény. Az utóbbi években kutatási program indult az ősi magyar háziállatfajták genetikai, illetve gazdasági értékének tudományos feltárására az Oktatási Minisztérium keretében, olyan konzorciumi tagok részvételével, mint például a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kara, a hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht., a húsipari kutatóintézet, az MTA Szegedi Biológiai Központja, s persze az SZTE Mezőgazdasági Főiskolai Kara. A program a kendermagos tyúkkal kapcsolatban a hús- és tojástermelésre való hasznosítás lehetőségeit kutatja. Az már kiderült, hogy tojástermelésben külterjes viszonyok közt - amely biotartás is lehet - kitűnő a magyar kendermagos, modern húsbaromfifajtákkal való hibridjei pedig húselőállításban hasznosíthatók. A hibridek több húst adnak a kendermagoshoz képest, és a húsfajtákétól eltérően nem „nejloncsirke", hanem igazi csirkeízük van. A vásárhelyi törzsállomány szaporulatát kiszombori, s szegedi egyéni keltetősök vásárolják, és naposcsibeként árusítják. Hibridek még nem kaphatók, de amint a velük FOTÓ: TÉSIK ATTILA kapcsolatos vizsgálatok befejeződnek, várhatóan ezek nagy mennyiségben való előállítása is megkezdődhet. Miután kitűnő ízük csak úgy érvényesül, ha 12 hetesnél korábban nem vágják le (a brojlercsirkét már öthetesen vágják), s viszonylag természetközeli módon tartják őket, a túltermelés valószínűleg ismeretlen fogalom lesz velük kapcsolatban. így várható, hogy az EU-piac márkázott termékként, biotermékként minden mennyiségben vevő lesz rájuk, és ez a magyar baromfiágazatnak, húsiparnak új esélyt jelenthet. F. CS. LAPSZEMLE Az olcsó brazil baromfi leszorítja az árakat Növekvő felháborodást okoz a hazai baromfipiacon, hogy dömpingáras dél-amerikai termékek szorítják le az egyébként is nyomottnak tartott árakat - írja a Világgazdaság. Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója megerősítette: az olcsó brazil fagyasztott csirkecomb és -mell a hazai termékeknél 20-30 százalékkal alacsonyabb áron jelenik meg a boltokban. Szakértők szerint minél hamarabb szükséges fellépni a lengyel és cseh sertéshúsimport ellen is. Piaci szereplők az import csirkecombot kilónként 290, a mellet 600-620 forintért kínálják, miközben a magyar áruk 350-400, illetve 700-800 forintba kerülnek. Szakértők szerint a dömpingáras import olyan helyzetben sújtja a hazai piacot, amikor az egyik legnagyobb cégnek számító Hajdú-Bét Rt. válsága ellenére is túltermelés van. Az agrártárca állat-egészségügyi főosztálya a Világgazdaságnak nem nyilatkozott arról, mely cégek kértek hatósági importengedélyt. Mivel a minisztérium a behozatalt Thaiföldről és az USA-ból függesztette fel, a brazil termékek importjára bármely érdekelt piaci résztvevő kaphat engedélyt, ha kéri - fogalmazott a tárca. Egyes ágazati szereplők a brazil behozatallal az állami tulajdonú Bábolna Rt.-t, vagy az érdekeltségébe tartozó cégeket gyanúsítják. Marczali Gábor, a társaság vezérigazgatója szerint Bábolna eddig sem importált ilyen termékeket, és ezután sem áll szándékában. PROGRESS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY Csongrád Megyei Vállalkozói Központ ^HB 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 63. SZERETNE ÖN AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉRVÉNYESÜLNI? HA IGEN, vegyen részt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány által szervezett „ Vállalkozói készségek fejlesztése sikeres EU-s vállalkozásokhoz" című műhelyfoglalkozásokon! Helyszínei: Szeged. Szentes. Csongrád. Hódmezővásárhely. Makó, Mórahalom. Kistelek A gyakorlatorientált műhelymunka segítségével szeretnénk elősegíteni, hogy különböző átvilágítási modellek alkalmazásával a vállalkozások piaci stabilitása javuljon. Kérje részletes programunkat, és regisztráltassa magát! Kedvezményes részvételi díj: 2500 Ft (tartalmazza a műhelyfoglalkozások segédanyagait és a büfészolgáltatást) Irányadó jelentkezési határidő: 2004. március 9. A műhelyfoglalkozásokon való részvételi szándékát a foglalkozások megkezdéséig folyamatosan jelezheti számunkra a megadott e-mail címen, illetve faxon. További részletek és jelentkezési lap letölthető a www.csmkik.hu-róJ. A tanfolyammal kapcsolatos bővebb információ Czirok Györgyi szakképzési munkatárstól kérhető a 62/486-987/175-ös telefonszámon. CSONGRAD MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Fax: 62/426-149 E-mail: czirok.gyorgyi@csmkik.hu * Honlap: www.csmkik.hu RENAULT Egy új társ a családban! Thalia Prima 1.999.000,-Et-ért Már 99 000 Ft befizetésével elvihető! X \ ASSISTANC^j, A Renault Thalia 1,4 Prima limitált szériát most 1,4-es, 75 LE-s motorral, dupla légzsákkal, dupla optikás fényszóróval, indításgátlóval és SRP biztonsági övfeszítő rendszerrel 1.999.000,-Ft-os áron rendelheti meg nálunk, akár az alábbi kedvezményes vásárlási konstrukció igénybevételével! A C1B Credit Rt. és a Molnár Autóház Kft. közös akciójában most 200.000,-Ft értékben beszámítjuk használt, akár üzemképtelen autóját, ha bármilyen új gépkocsit vásárol nálunk! 30% induló részlet befizetése esetén CASCO mentes hitellel is állunk rendelkezésére. A részletekről érdeklődjön Márkakereskedésünkben! ttwxnienaulLhü Ar .ihiini vepKmbo tO ig ttvctqts!Fogyasztás (litft/lOftkml: srqyrs használat: 7.1: ("07 Lhocsátás lg/km): I4fl. Molnár Autóház Kft. 6728 Szeged, Dorozsmai út 8. Telefon / fax: (62) 420-237 ^oslÉr^ Kr ^Mmggjjj^g .INFO CENTRE HATÉKONY VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI MÓDSZEREK ÉS PÁLYÁZATI FORRÁSOK KIS- ÉS KÖZEPES VÁLLALKOZÁSOKNAK Kamaránk Informatikai és logisztikai klubja március 9-én, 14 órától tartja fenti címmel következő szakmai rendezvényét a kamarában (Szeged, Tisza L. krt. 2-4.). Az előadás-sorozat hasznos tanácsokkal szolgál a kis- és középvállalkozások, a szolgáltató, gyártó, kereskedő cégek eredményes működtetéséhez az EU kapujában. A problémák elemzésén tűi hatékony megoldási lehetőségek kerülnek szóba, melyek hozzájárulnak a vállalkozások kiemelkedő teljesítményéhez az egyre élesebb versenyhelyzetben. Ezen felül segítséget nyújtunk a sikeres pályázatíráshoz, mely nagyban elősegíti a cégek innovációs törekvéseit. Várjuk minden érdeklődő jelentkezését a 62/486-987-es telefonszámon, vagy az info@csmkik.hu e-mail címen. „ 9 2004/2005 SZAKMA- ÉS GYAKORLATI KÉPZŐHELY- |! VÁLASZTÁS Most megjelent tájékoztató kiadványunkban közreadjuk a képzőhelyek által beküldött szakmák tanulóigényét, valamint a hatályos jogszabályokat. Először mutatjuk be a megye ipari szakképző intézményeit, hogy ne csak szakmát, hanem iskolát is tudjanak választani a fiatalok. Azon gazdálkodó szervezeteknek, melyek a kamara oktatási igazgatóságához eljuttatták tanulóigényüket, valamint a szakelméletet biztosító iskoláknak automatikusan megküldjük a „Kamarai tájékoztató füzetet". Reméljük, hogy kiadványunk hozzásegíti a fiatalokat és szüleiket, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb szakmai lehetőséget, mely egyezik jövőbeni céljaikkal, elképzeléseikkel. További érdeklődők (gazdálkodók, iskolák, fiatalok, szülők) a kiadványt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Igazgatóságán szerezhetik be (Szeged, Tisza Lajos krt. 2—4. sz.).