Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-02 / 27. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR« HÉTFŐ, 2004. FEBRUÁR 2. Az M5-ÖS autópálya története 1994-től 2004 január végéig Márciusban véget ér a tíz szűk esztendő Európa legdrágább autópályája március 12-től bekerül a mat­ricás rendszerbe. Az alábbi ösz­szeállítás a 35 évre szóló kon­cessziós szerződés első tíz évé­ről szól. Az M5-ös autópálya megépítésé­re és üzemeltetésére 1994. má­jus 2-án jött létre koncessziós szerződés a nemzetközi verseny­tárgyaláson győztes francia Bouygues vezette konzorcium és a magyar kormány között, ame­lyet Schamschula György, a rendszerváltás utáni első kor­mány közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere írt alá. A konzorcium tagja volt a Bouygues, a Sereg építővállalat, az osztrák Bauholding és a Ma­gyar Aszfalt Kft., e cégek alakí­tották meg 1994. augusztus l-jén az Alföld Koncessziós Au­tópálya (AKA) Rt.-t. Az azóta történt kivásárlások után jelen­leg az AKA Rt. osztrák-né­met-francia főrészvényesei a Bau Holding AG 36,49 százalé­kot, a Bouygues S.A. 29,05 szá­zalékot, a Colas S.A. 12,45 szá­zalékot birtokol, kistulajdono­sok is vannak a cégben, köztük a Strabag Építő Kft. • A szerződés - amelynek pontos tartalma egészében máig nem is­mert - a Horn-kormány idején módosult. Lotz Károly, akkori közlekedési miniszter írta alá a módosításokat, amelyek szerint az állam az alacsony forgalom mi­atti veszteségek után „árnyékdí­jat" fizet a cégnek, ami évi több milliárd forint lehet. Emellett az AKA Rt. a korábban megépült sza­kaszokat is bevonhatta az útdíjas rendszerbe, és a szerződésmódosí­tásba bekerült, hogy az M5-ös au­tópályával párhuzamos utakat A fizetőkapuk sorsa megpecsételődött Fotó: Karnok Csaba nem lehet bővíteni. A 35 évre szó­ló koncessziós szerződés szerint az AKA Rt. feladata volt megter­veztetni, finanszírozni, megépít­tetni, működtetni, és fenntartani az M5-ös autópályát az országha­tárig, az autópálya a koncessziós időszak végével visszakerül a ma­gyar állam tulajdonába. • Az autópálya-építés, illetve -felújítás I. fázisának pénzügyi terve Budapesttől Kiskunfélegy­háza-délig szólt, aminek költsége 70,7 milliárd forintot tett ki, melyből 12,8 milliárd forintot az AKA Rt. alapítói saját beruházás­ból, míg mintegy 58 milliárd fo­rintot bankhitelekből finanszí­roztak. A legfőbb hitelező a lon­doni székhelyű EBRD, amely vi­szontbiztosítja a finanszírozás­ban részt vevő 14 kereskedelmi bankot. A pénzügyi lebonyolítást a frankfurti Commerzbank AG végzi, és magyar bankok, a Buda­pest Bank vezetésével forinthi­telt nyújtottak az AKA Rt -nek. Az AKA bevételei az autópálya­díjból származnak, elsődlegesen ez fedezi a fenntartást és javítást, illetve a kölcsönök visszafizeté­sét. * Az I. fázist 4 építési szakaszra osztották. A „0." szakasz volt a 17,4-től a 44,3 kilométerszelvé­nyig, Budapest-Ujhartyán kö­zötti szakasz felújítása, a csomó­pontok kiépítése Gyálon, Ócsán, Inárcson, Újhartyánban. Elvé­gezték a meglevő burkolat egy ré­szének felújítását, a hidak javítá­sát, a fenntartási épület átépíté­sét és új rendőrségi épületet ala­kítottak ki. Az „ 1 A" szakaszon, a 44,3-tól a 73,5 kilométer szelvényig, Új­hartyán-Kecskemét-északig a burkolat fele már megvolt, itt a fél autópályát autópályává kellett alakítani. Ennek során a jobb pá­lyát kiépítették, a bal pályán bur­kolat egy részét felújították, az nettó Egy mindenkiért, mindenki 7.50-ért minimi - Minden cégen belüli hívbe akár nettó 7.S0 Ft-ért • Választott vezetékes körzet mát nettó 7.50 Ft-ért • Hálózaton belül akár nettó 16 Ft-tól (A lenti percdíjak percalapú számlázás esetén érvényesek.) Opciók • 100 és 200 perc elóie megvásárolható kedvezményes csomagban • Nettó 15 FI/SM5 előre megvásárolható 700 db-os csomagban • GPRS, 777 mail, Wap 20 Mb adatforgalom A több lehetőségből felépülő Profi, ProfíM kedvez­ményekkel és a választható kiegészítő csomagokkal Igénye szerint előre kiszámíthatja kiadásait, csökkent­heti költségeit. Ez az Ön vállalkozására szabott opti­mális megoldás kivételes szabadságot nyújt csapata céges telefonbeszélgetéseihez, percenként akár nettő 7.50 Ft-ért. Legyen bárhol, bármikor... ...Profi. A fenti kedvezményeket azon cégbíróságon bejegyzett ügyfeleink vehetik igénybe, akik 2 éves szerződést vál­lalnak és legalább 3 Westel előfizetéssel rendelkeznek. * www.wastel.hu Profi és ProfiM kedvezmények További uifomijooeft hívja j 06 1 26S vz»0, a ua io 930-9210-?« telefoosximot, v.ujy .» Wt'strl hsilo/dtbol dtymentts 12.Í0 <t\ telefoniMmot* Inlemvi: wwwwc\tt*i.hu/vallaljli póttal lilesiel a Kapcsolat Örkényi csomópontot átépítették és új pihenőhelyet alakítottak ki, a meglevő hidakat is felújították. Emellett díjszedő rendszert is te­lepítettek, az épületekkel és vészjelző hírközlési eszközökkel együtt. E két szakaszt 1996. de­cember 21-én Horn Gyula mi­niszterelnök és Lotz Károly avat­ta fel. • Az „1B" szakaszt Kecske­mét-észak és Kecskemét-dél cso­mópont között, a 73,5 és a 90,5 kilométerszelvényig, 2-szer 2 forgalmi és leálló sávval, 1997. december 6-án adták át. A szaka­szon 12 híd épült, s ezzel együtt megépült az 54-es út felé irányu­ló összekötő út és á bugaci kes­keny pályás vasút elterelése. A Kecskemét-északi-Kiskun­félegyháza-déli csomópont, 90,5 és a 113,8 kilométer szelvény közötti „IC" elnevezésű szaka­szát 1998. június 9-én helyezték forgalomba. Dinamikusan fejlődő, sms- és webalapú INFORMÁCIÓS SZ0LGALTATÓ CÉG HAVI 590 EZER FT PROFITTAL A cégnek a koncessziós szerző­dése szerint 2003 december 31-ig volt opciós joga az autópá­lya továbbépítésére Kiskunfél­egyházától Szeged északi csomó­pontig, illetve a déli országhatá­rig, ami mintegy 60 kilométer. • A magas M5-ös autópályadíjak miatt a kezdetek óta folyamatos volt a lakosság és fuvarozók tilta­kozása, a kormányok és a cég többször is egyeztettek ez ügy­ben. Az M5-ös meglévő szakaszán egy út alapáron, személygépko­csiknak 3 ezer 450 forint, míg az Állami Autópálya Kezelő Rt. által működtetett (M1/M3/M7) autó­pályákra érvényes tíznapos mat­rica 2 ezer forintba, a havi 3 ezer 400 forintba, az éves 30 ezer 500 forintba kerül személyautók ese­tében. A szintén az M1/M3/M7­es autópályára érvényes négyna-^ pos matrica majüs eleje és szep­tember vége között 1270 forint­ba, az ezen kívüli időszakban pe­dig 970 forintba kerül. • Az Orbán-kormány is tervezte az M5-ös visszavételét állami tu­lajdonba, azonban nem sikerült megállapodnia az AKA Rt.-vei. A Medgyessy-kormány hosszas tárgyalásokat követően végül is 2003. december 23-i rendeleté­ben felszólította a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy in­dítsa el a közbeszerzési eljárást az M5-ös továbbépítésének meg­kezdésére. A gazdasági minisz­tert felhatalmazták, hogy álla­podjon meg a társasággal az au­tópálya kivásárlásáról. « A 12,1 milliárd forint jegyzett tőkéjű AKA cégbíróságon fellel­hető 2002-es mérlegében 72,95 milliárd forintban jelölte meg az autópálya piaci értékét. Az autó­pálya 65 kilométeres meghosz­szabbítása az országhatárig az AKA becslése szerint 90-100 milliárd forintba, s a kormányza­ti remények szerint is mintegy 70 milliárd forintba kerül. » Az AKA 2001-ben csaknem 2 milliárd forint veszteséget produ­kált, amit egy évvel később két­szeri áremeléssel 3,8 milliárd fo­rint nyereségre fordított, igaz 1,3 milliárd forintos kormányzati ár­kiegészítéssel. Tavaly a szakértők becslése szerint mintegy 3 milli­árd forint nyereséget ért el állami támogatás nélkül. Ez azonban a hitel- és kamattörlesztésre fordí­tandó, nagyjából évi 7 milliárd fo­rintnak a felét sem teszi ki. Az AKA a sztrádaépítésre felvett hiteléből még mintegy 53,3 milli­árd forint adóssággal rendelkezik. (AZ MTI ALAPJÁN ÖSSZEÁLLÍTOTTA OLÁH ZOLTÁN) ELADÓ Tartozásmentes vállalkozás szegedi központtal, de országos fix, bővülő havi előfizetőkkel. INFÓ KÉRHETŐ: 06-20/356-74-35 © © © Szeged, Nagy Jenő u. 1. (a Nagy Jenő u. és a Feketesas u. találkozásánál) Tel.: (62) 554-770 Nyitva tartás: H.-P.: 8-16 Igényeljen most Személyi Kölcsönt! emunk Rt. -a magyarországi CinbmA csoport és a CHgraietaUa. 5 350000 Ft havi 11111 forintért citibank A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eitécő feltételei lehetnek. « Citibank a kölcsönt a hitelbírálati teltételei alapián. á szerződéskötést kövétően nyúitia. » széczööéskötés és az ádott kölcsön konkrét fettétel« a nitélbfrálal eredményétől függenek. » lelteleiekkel kapcsolatos további felvilágosításért hívta l Citibank Hitelvonalat (06-40/40-10-40) vaqy tmdulion munkatácsunkhoz. tz a hiroetés kizárölaq a ligyelemlelkettést szagába, nem minősül nyilvános ajánlattételnek »agy táiékoztalőnak. Az akc«S 2004. január 22-től március 3-kj tart. Az akciós Időtartain vonatkozasáöan a kölcsdn igénylésnek a Citibank Információs rendszerében történő rőqzítési idópontia az irányadó. A kölcsön havi törlesztörészléténék eqész forintra kerekített havi összegét a kölcsön igénylésének elfogadására megküldött Crtesitö tartalmazza. A Citibank Rt. a 'eltetetek eqyadalú módosítási logát lermtartla. THM: 26.6«%-3«.75% c SZEGED2004 giszter Hívják most: 62/567-889 cegregiszter@delmagyar.hu DÉLMAGYARORSZÁGicégregiszter - hogy legyen válasz

Next

/
Thumbnails
Contents