Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-26 / 48. szám
CSÜTÖRTÖK, 2004. FEBRUAR 26. • A K T U A L I S Szegeden járt a Magyar Nemzeti Bank elnöke Járai: Minél előbb eurót Csongrád megyében a gazdák nem „támadják meg" a tejeszacskókat Megállapodásban reménykednek Ha nem születik megállapodás, a gazdák a jövő héten is félpályás útlezárásokkal tiltakoznak a szerintük méltatlanul alacsony felvásárlási árak miatt. Az országban tegnap is folytatódtak a demonstrációk. Csongrád megyében a termelők hét helyen vonultak az utakra. MUNKATÁRSAINKTÓL A Csongrád megyében demonstrálók nem akarják lejáratni magukat, ezért szóba sem került, hogy az áruházak előtt tejtermékeket locsoljanak szét, pláne, hogy az üzletekben kiszúrják a reggeli italos zacskókat, ahogyan az a Bács-Kiskun megyei Solton történt - nyilatkozta lapunknak Szabó Lajos, a megyei demonstrációs bizottság elnöke. A Bács-Kiskunban működő Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmának vezetője, Zsikla Győző maga is tejet öntött az aszfaltra egy solti áruház parkolójában. A reggeli italos zacskók kiszurkálásáról azt nyilatkozta, nem tudja kontrollálni a termelőket, akik „elkeseredésükben ilyen, olyan dolgokat is megtehetnek." Ezzel szemben a demonstráció Csongrád megyében tegnap is incidensek nélkül zajlott. Szegeden tegnap is két helyszínen, a Pick Rt. és a Sole Rt. előtt demonstráltak a gazdák. A csongrádi termelők a szentesiekkel öszszefogva a 451. számú főút Tisza-hídjának mindkét oldalán folytatják a demonstrációt a jövő héten, ha nem születik érdemi megállapodás a gazdák és a kormány között. A tiltakozó akció csongrádi helyszíne megmaradna, a főútvonal szentesi oldalán viszont a körforgalom és a strandfeljáró lenne az újabb gyülekezési pont - mondta a szentesi tüntetők vezetője, Horváth Gyula. Egyébként a Hungerit Rt. székháza előtt szerdán is hárman tüntettek, a traktorok 4 órakor vonultak el az Attila úti helyszínről. Vásárhelyen konfliktus mentesen zajlott tegnap a demonstráció - tudtuk meg Kispál Ferenctől, a Hódmezővásárhelyi Gazdakör elnökétől. A 47-es úton, Kopáncs környékén, mintegy 2 kilométer hosszúságban zajlott az úttest felének lezárása, mely mintegy 10-15 perces várakozást igényelt a forgalomban résztvevőktől. A Makó környéki két helyszínen, Magyarcsanádnál és Kiszombornál tüntetők - Mikulán László, a gazdák helyi vezetője szerint - abban bíznak, hogy közel a megállapodás időpontja, így a tiltakozó akció szervezése és a demonstrálás helyett ismét dolgozhatnak. A szemtanúk szerint késlekedve érkezett a segítség a Mars térre Állítások és cáfolatok a tragédia nyomán Nem az önkormányzatok költségvetését, hanem az idei pályázati keretet érinti a kormány megszorító intézkedése - jelentette ki Szegeden a belügyminiszter, aki az SZTE hallgatóinak meghívására egy fórumon vett részt. Szeged költségvetési helyzetét és a 2004-es költségvetéstervezetet is áttekintette tegnapi látogatása során Lamperth Mónika. A belügyminiszter szerint a város úrrá lett a korábbi instabil helyzeten, és „rendbe tette" költségvetését. - Impozáns munkát végeztek Szegeden, amelyhez hozzájárult az is, hogy a város vezetői, ha kellett, nem szégyelltek segítséget kérni - utalt arra Lamperth Mónika, hogy a város vezetőinke kérésére a BM szakértői is részt vettek a munkában. Pozitív dolog - Nem megszorító, hanem takarékossági intézkedésekről szeretek beszélni, hiszen szerintem pozitív dolog, ha az állam megpróbál takarékoskodni az adófizetők pénzével - minősítette át az önkormányzatokat 10 milliárd forint erejéig érintő kormányzati csomagot a belügyminiszter. Lamperth Mónika egyúttal cáfolta, hogy a 10 milliárdos elvonás bármilyen módon érintené az önkormányzatok költségvetését. Kérdésünkre elmondta, a pályázati forrásokon takarítják meg ezt az összeget: az önkormányzatok ennyivel kevesebb támogatásra pályázhatnak. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a szegedi önkormányzat által eddig elnyert források nem kerültek veszélybe. A tegnapi kormányülésre hivatkozva két konkrét fejlesztést, a kórház 1 milliárd 300 milliós rekonstrukcióját és a Vasvári Pál szakközépiskola 280 milliós felújítását is említette, és kijelentette: ezekhez a kiemelt beruházásokhoz is mindenképpen biztosítja a minisztérium az elnyert támogatást. Fizetik a ruhapénzt Lamperth Mónika és Botka László szegedi polgármester megbeszélésén mérleget is készítettek. Eszerint a megye önkormányzataihoz 9 milliárd 135 millió, a három megyés régióba 29 milliárd forint pályázati támogatás érkezett a BM-től az új kormányzati ciklusban. A belügyminiszter beszámolt arról, hogy megkezdődött a rendvédelmi szervek dolgozói számára a ruhapénzek kifizetése. A 200l-es és 2002-es évre járó, a bíróság által megítélt összegeket maradéktalanul kifizeti a BM a 11 százalékos kamattal együtt. Ez összesen 1 milliárd 700 millió forintjába kerül a tárcának. Hallgatói fórum A belügyi tárca vezetője tegnap délután megbeszéléseket folytatott a környező települések polgármestereivel, ezt követően pedig részt vett az L. F. Szegedi Hallgatói Egyesület által rendezett fórumon a városháza dísztermében. K. B. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tegnapi egész napos szegedi programja során hangsúlyozta: fontosnak tartja az euró mielőbbi bevezetését. A jegybank és a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezetének rendezésében tegnap egynapos látogatásra Szegedre érkezett Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Útközben Opusztaszeren megtekintette a Feszty-körképet, s Nagy Lászlónak, az emlékpark igazgatójának azt is elmondta: a hazai kuriózumnak számító körkép olyanynyira felkeltette érdeklődését, hogy nyáron gyermekeivel együtt újra az emlékparkba látogat. Az MNB elnökének első útja Szegeden a Royalba vezetett, ahol sajtóbeszélgetésen találkozott a média képviselőivel (Járai Zsigmonddal készült interjúnk keddi, A pénz beszél című mellékletünkben jelenik meg). Az ezt követő, a jegybank által a Tisza Szállóban megrendezett díszebéden Járai Zsigmond találkozott a város gazdasági vezetőivel és neves közéleti személyiségeivel, köztük politikusokkal, az egyetem volt és jelenlegi rektorával, a színház, a múzeum, a levéltár vezetőivel, a szegedi önkormányzatot Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Bihari Vilmos, a Monetáris Tanács leendő új tagja és Dudits Dénes, a biológiai központ igazgatója beszélget Járai Zsigmonddal (jobbról) Fotó: Karnok Csaba képviselte. Bemutatta a jegybank mellett működő Monetáris Tanács új tagját, Bihari Vilmost, akit március l-jével neveznek ki. Járai a közel ötven meghívott előtt kifejtette: idén még 7,4 százalékosra prognosztizálja a várható inflációt, jövőre azonban már minden esély megvan arra, hogy 4 százalékra csökkenjen. Hozzátette: a jegybank az euró mielőbbi bevezetését szorgalmazza, mivel annak több az előnye az ország számára, mint a hátránya. Délután az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjába látogatott a jegybank elnöke, majd fél ötkor az egyetem Dugonics téri aulájában mintegy 150 résztvevő jelenlétében nyilvános előadást tartott Infláció, gazdaság, euró címmel. F.K. érkeztek a pár száz méterrel odébb található állomásról a Mars térre. Zentai Attila főorvos, az Országos Mentőszolgálat szegedi állomásának vezetője cáfolta a súlyos vádat. - A balesetről három percen belül három különböző eltérő tartalmú telefonos bejelentés érkezett. Az első bejelentő a gázolásról csak annyit közölt, hogy nagy puffanást hallott, valószínűleg elütöttek valakit - mondta a főorvos. Zentai Attila elmondta, a következő hívás már két sérültről szólt, de ez sem volt egyértelmű, csupán a harmadik bejelentés volt pontos. - A szolgálat vezetője így három különböző telefonhívásból próbálta összerakni, mi történhetett - tette hozzá a mentőállomás vezetője. Miután riasztották az egységet, a belső szabályzatnak megfelelően a csengő megszólalásától számított két percen belül a mentősök elhagyták az állomást. Olvasóink leginkább azt kifogásolták, hogy - meglátásuk szerint - a mentő későn érkezett a baleset helyszínére. Ezzel kapcsolatban Zentai főorvos így nyilatkozott: - Természetes és pszichológiailag ismert tény, hogy a tragédia helyszínén, illetve krízishelyzetben lévő emberek hatványozottan többnek érzik az eltelt időt. A központban valamennyi telefonos és URH-s intézkedést számítógép rögzíti, éppen azért, hogy bármikor visszaellenőrizhetők legyenek a megkeresések és a szolgálatvezetők intézkedései. Olvasóink megnyugtatására szerettük volna megnézni a mentőállomás szombat éjszakai jegyzőkönyvét, azonban a főorvos sajnos ezt nem engedélyezte. A szegedi mentőállomás vezetője cáfolja a szombat éjjel történt, Mars téri halálos baleset több szemtanújának állítását, miszerint a mentők késve érkeztek a tragédia helyszínére. MUNKATÁRSUNKTÓL Több szemtanú szerint a mentők csak a riasztástól számított 15-17 perc múlva érkeztek a szombat éjjel a szegedi Mars térnél történt tragikus baleset helyszínére. Mint azt megírtuk, egy Volvo elütött egy 22, illetve egy 20 éves szegedi lányt a Mars téren. A lányok, akik információnk szerint mindketten a Kárász utcai gyorsétterem alkalmazottai voltak, éppen buliba igyekeztek, a zebrán keltek át. Majdnem átértek, amikor a sötét színű kocsi elütötte őket. Az idősebb olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni, vasárnap este meghalt. A másik áldozatot jelenleg is a klinika intenzív osztályán ápolják. Szemtanúk azt állították, hiába értesítették egymás után többen is a mentősöket, ők csak jóval később, mintegy 15-17 perc múlva Munkában a diszpécser Illusztráció: Miskolczi Róbert Azt mondja a belügyminiszter, hogy takarékoskodni jó dolog. Igaza is van. Jó az, ha valaki élére állítja a garast, mert szeme előtt szép cél lebeg. Lemond erről-arról, csakhogy szaporodjanak a forintok. A végén összetöri a malacperselyt, az álom pedig megvalósul. Azt mondja a belügyminiszter, hogy rossz hangulata van a „megszorítás"szónak. Igaza van ebben is. Melyik önkormányzati vezetőnek, melyik polgármesternek, melyik takarékoskodó családapának, vagy gázszámlára gyűjtő kisnyugdíjasnak ne lenne kellemetlen ezt a szót hallania, pláne a „kormány megszorító intézkedései " szóösszetételben. Takarékoskodunk tehát, és már azt is tudjuk, mennyit kell öszszehozni a végére. Éppen 180 milliárdot. Az önkormányzatoknak például 10 milliárdot kell bedobniuk a közösbe. Igaz, olyan pénzt, amit sohasem láttak: ennyi megnyerhető pályázati forrásról kell lemondaniuk az idén. Ami nem volt a miénk, annak az elvesztése sem fájhat annyira, mintha a költségvetésből kellene kiizzadni a számsorok közé illesztett virtuális forintokat - gondolhatták a minisztériumban. így viszont akár még jól is járhatnak az önkormányzatok: kevesebb pályázaton megnyert pénzhez kevesebb önerő kell, lazul hát a költségvetés szorítása, csökken a fejlesztési hiány. Igaz, fejlesztésből is kevesebb lesz. A belügyminiszternek tehát mindenképpen igaza van, most már csak azt kellene eldönteni, hogy örüljünk-e a kormány legújabb takarékossági intézkedéseinek - amelyeket még a hatalmon lévők is legtöbbször megszorításokként emlegetnek -, vagy sem. Lamperth Mónika szerint a takarékosság pozitív dolog, ergo, akár örülhetünk is neki. Hiszen a kormány az adófizetők pénzén spórol. Az már egy másikigazság, hogy éppen az adófizetőkön. Szeged büdzséjéről is tájékozódott a belügyminiszter Karcsúsodé pályázatok Lamperth Mónika a Közéleti Kávéházban Fotó: Miskolczi Róbert Fogjuk a forintot KÉRI BARNABÁS