Délmagyarország, 2004. február (94. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-26 / 48. szám

4 •AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2004. FEBRUÁR 26. KÖRKÉP ALGYÓ. A helyi ipar-, nép- és képzőművészek összefogásának érdekében művészkört kívánnak kialakítani a községben. Ez is a témája a holnap délután öt órakor a faluház klubtermében kezdődő ülésnek. Emellett szó lesz még az idei pályázati lehetőségekről, illetve ismertetik az önkormányzathoz benyújtott pályázatokat. Megbeszélik a március 20-án rendezendő József-napi kirakodóvásár, valamint a faluház galériájában tartandó kiállítások szervezését. BORDÁNY. A Bordányiak Továbbtanulásáért Közalapítvány pályázatot írt ki a kedvezőtlen anyagi helyzetben lévő közép- és felsőoktatásban tanulmányokat folytató helyi diákok segítésére. A támogatás egyik feltétele, hogy a pályázó havi jövedelme, illetve családjában az egy főre jutó havi jövedelem ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyis 23 ezer 200 forintot. Emellett az is számit a támogatás megítélésénél, hogy a diák előző két félévi tanulmányi eredményének átlaga elérje vagy meghaladja a jót. A pályázatokat február 28-áig, szombatig kell leadni a bordányi polgármesteri hivatalban. DESZK. Közmeghallgatásra várják a deszkieket ma este hat órára a faluházban. Simicz József polgármester beszámol a képviselő-testület tavalyi munkájáról, illetve ismerteti az önkormányzat idei költségvetését. FORRÁSKÚT. A község római katolikus temploma 2006-ban ünnepli százéves fennállását. A jubileum tiszteletére ki szeretnék festeni az épületet. A beruházás sokba kerül, ezért gyűjtést szerveznek a szükséges összeg előteremtésérc. RÖSZKE. A közúti határátkelőhelyen elfogtak egy szerb-montenegrói állampolgárt, mert közokirat-hamisítást követett el. A férfinál a vámosok tiz darab hamisított és kitöltetlen macedón vízumbélyeget találtak. A szerbet átadták a szegedi rendőrségnek. SÁNDORFALVA. Képviselő-testületi ülést tartanak ma délután három órától a művelődési házban. Darázs Sándor polgármester többek között beszámol a az idei költségvetési és fejlesztési rendelet megalkotásáról, jóváhagyásáról. Józsa Ignác falugazdász a helyi állattenyésztők várható európai uniós lehetőségeit, Szaniszió József alpolgármester pedig a különféle bizottságok jövőbeni szerepét ismerteti. SZEGED. Byron Humphery karikatúráiból nyílik holnap délután fél ötkor kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlatot a művész felesége, Zipscr Mária ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Az alkotásokat a közönség április 4-éig tekintheti meg. ZÁKÁNYSZÉK. Öt évvel ezelőtt alakult meg a Zákányszéki Gazdák, Vállalkozók Klubja, amely 2001. óta egyesületként működik. A tagság jelenlegi létszáma negyvennégy fő, de folyamatosan nő a létszám. A szervezet célja, hogy segítse a község gazdáinak, vállalkozóinak mindennapi - tevékenységét. Ennek érdekében rendszeresen klubestéket tartanak, ahol különféle előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Szó volt már hazánk európai uniós csatlakozása miatti változásokról, az adójogszabályokról, valamint a biogazdálkodásról is. Tizennégy szegedi kulturális szervezettel kíván öt évre szóló együttműködési megállapodást kötni az önkormányzat. A kul­turális egyesületek 500 ezer és 1 millió 800 ezer forint közötti támogatást kapnának évente. Ebben az esztendőben összesen 12 millió 250 ezer forint támoga­tást kaphat az önkormányzattól tizennégy olyan szegedi kulturális szervezet, amely itthon és kül­földön egyaránt régóta öregbíti a város hírnevét. A Weiner Leó Ka­marazenei Egyesülettel, a Szeged Táncegyüttessel, vagy a Szegedi Szépmíves Céhhel már korábbról volt határozatlan idejű megálla­podása az önkormányzatnak ­mondta lapunknak Pászti Ágnes humánpolitikai tanácsnok -, de az előző városvezetés nem nyúj­tott támogatást a szervezeteknek. Pászti Ágnes elmondta, hogy a fi­deszes városvezetés új alapokra helyezte a kultúrafinanszírozást: megszüntette a rendszerváltás óta létező, tízmillió forintos kul­turális alapot, amelynek helyébe lépett a Szeged Kultúrájáért Köz­alapítvány. Az önkormányzat ál­tal ötmillió forinttal támogatott közalapítványhoz lehetett pályáz­ni támogatásért. A tanácsnok sze­rint ez az intézkedés komoly visz­szalépést jelentett a városi mece­natúra területén. Mindezt súlyos­bította az a tény, hogy a preferált kulturális szervezetek és a város között korábban megkötött együttműködési, támogatási megállapodásokat felváltották a bizonytalan pályázati rendszerrel. A jelenlegi városvezetés vissza­állította a kulturális alap intéz­ményét és összevoma a különbö­A Maszk műsorán Balog József ző célokat szolgáló közalapítvá­nyokat. Tavaly az önkormányzat öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a szegedi székhelyű Magyarországi Alter­natív Színházi Központ | MASZK] Egyesülettel, amely­ben elkötelezte magát, hogy 2007-ig minden évben legkeve­sebb ötmillió forinttal támogatja Fotó: Miskolczi Róbert az egyesületet. A tanácsnok hangsúlyozta: a város további 14 kulturális szervezettel szeretne öt évre szóló, 2008-ig tartó tá­mogatási szerződést kötni. A leg­kevesebb pénzt, 500 ezer forintot a Weiner Leó Kamarazenei Egye­sület, a Szegedi Szépmíves Céh, a Szeged Városi Kórusegyesület és a Közéleti Kávéház Alapít­vány, míg a legnagyobb támoga­tást, 1 millió 600 ezer forintot a Tiszatáj Alapítvány, 1 millió 800 ezer forintot pedig a Pinceszín­ház kapná ebben az évben. Az ügyben pénteken dönt a közgyű­lés. A tízmillió forintos kulturális alapra azok a kulturális egyesüle­tek, társulatok pályázhatnának, amelyek nincsenek a kiemeltek között. sz. c. sz. A KILENCEK IS KÉRNEK A tizennégyek mellett további kilenc kulturális egyesület (Szegedi írók Társasága, Victoria Kamarakórus, Ötágú Síp Kulturális Egye­sület stb.) kérte, hogy vele is kössön együttműködési megállapo­dást az önkormányzat. Pászti Ágnes elmondta: a források szűkös­sége miatt ez nem teljesíthető. Kohári Nándor fideszes önkor­mányzati képviselő, a kulturális bizottság tagja módosító indítvá­nyában azt javasolja, emeljék a támogatási keretet 12 millióról 20 millió forintra, és kössenek szerződést a kilencekkel is. A város kiemelten támogatna tizennégy szegedi szervezetet Szerződnek a kultúrával Getno Király Leventével A Filmtékában ma este 7 órától tartják a szegedi szinészfejede­lcm, Király Levente főszerep­lésével Amerikában forgatott Getno itteni díszbemutatóját. A 35. Magyar Filmszemlén február elején, Budapesten vetítették elő­ször Salamon András Getno című új alkotását. A Las Vegasban forga­tott film egyik főszereplője Király Levente, a Szegedi Nemzeti Szín­ház Kossuth-díjas színművésze, aki a napjainkban játszódó törté­netben egy harminc éve az Egyesült Államokban élő magyar emigráns nagyapát alakit. A Getno tulajdon­képpen egy magyar család kaland­jairól szóló, dokumentumfilmes módszerekkel operáló tragikomi­kus road movie, amelynek címét a Rolling Stones híres számából köl­csönözték („I can get no satisfacti­on..."). Salamon András sokáig ke­resett megfelelő színészt a fősze­repre, végül a neves színikritikus, Koltai Tamás ajánlotta neki a sze­gedi színészkirályt, aki a hatvanas évek óta nem filmezett. Az ameri­kai forgatásra tavaly ősszel Las Ve­gasban került sor, a másik főszerep­lőt, Király Levente filmbeli fiát Gesztesi Károly alakította, aki a ki­lencvenes évek elején ugyancsak a szegedi színház tagja volt. Ő is részt vesz a ma esti vetítésen, amit Ki­rály Levente tiszteletére rendez­nek. - A budapesti szemlén jó volt a film fogadtatása, a közönségelőtt nagy sikert aratott. Amikor bemu­tattak bennünket, tapssal, ováció­val köszöntöttek a nézők. Jó érzés volt, a kollégák közül is többen gra­tuláltak, azt mondták, tetszettem ­mesélte Király Levente, aki izga­lommal várja „hazai pályán" a ma esti bemutatót. A Getnót jövő csütörtöktől két héten át a Filmtékában, majd a Kamarában láthatja a szegedi kö­zönség. Újabb lopás Thália templomában Folytatás az 1. oldalról Kedden éjszaka, amikor a néző­tér már kiürült, a rendőrök há­tul, az üzemi területen felvették a jelenlévők adatait, a nyomrög­zítők is megkezdték a munkát. 10-15 percig senki sem hagyhat­ta el a színházat, a dolgozók többsége a pincében, a művész­büfében várakozott. Székhelyi József szerint lelkileg nagyon rosszul érinti a társulatot a lo­pássorozat, hiszen ilyen körül­mények között nem tudnak ma­radéktalanul örülni a Nemzeti Drogéria sikerének. - Egy-két kisebb lopás elvétve régen is előfordult a szegedi szín­házban, de ilyen szégyenletes so­rozatra negyvenöt esztendős pá­lyafutásomra visszatekintve sem emlékszem. Minősíthetetlennek tartom az ügyet, már csak azért is, mert egy többek által használt öltözőbe, ahol állandó forgalom van, minden bizonnyal csak színházi dolgozó léphet be észre­vétlenül. Azt üzenném az illető­nek: sürgősen távozzon a szín­háztól! Nagy szívességet tenne nekünk, mert ez egy rettenete­sen megalázó helyzet, ilyen lég­körben nem lehet nyugodtan dolgozni - fakadt ki a teátrum rangidős színésze, a Kossuth-dí­jas Király Levente, aki ugyancsak a büfében várta meg, hogy haza­mehessen. Az ügyben a Szegedi Rendőrka­pitányság még az elmúlt hét ele­jén nyomozást rendelt el isme­retlen tettes ellen lopás bűncse­lekmény elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt. Tekintettel arra, hogy a színházi dolgozók közül senki sem tett feljelentést, a rendőrség lapunkból értesült az eseményekről, majd az informá­ciók ellenőrzését és az adatgyűj­tést követően hivatalból indítot­ta meg az eljárást. Az újabb lopá­si eset kapcsán már kedden felje­lentés érkezett a Szegedi Rendőr­kapitányságra, amely folytatja az eljárást - tudtuk meg a szóvivő­től, M. Toronykőy Márta rendőr hadnagytól. Megműtik Popeyt A Big Brother szegedi szerep­lőjét, a múlt héten súlyos bal­esetet szenvedett Popeyt ma át­szállítják a szájsebészeti klini­kára, ahol megműtik törött arc­csontját. A népszerű szegedi cukrász már jól érzi magát, nem unatkozik, rengetegen megláto­gatták, köztük Szabi és Iti. Orvosai szerint egyre biztosabb, hogy szövődmény nélkül fel­gyógyul az egy hete motorbalese­tet szenvedett egykori BB-játé­kos, Popey. Mint azt már megír­tuk, a szegedi cukrász múlt hé­ten szerdán kismotorjával álló autónak ütközött a József Attila sugárúton. Mintegy 20 órán át volt eszméletlen, ám állapota fo­lyamatosan javult, így két nap után a szegedi kórház intenzív osztályról átszállították a balese­ti sebészetre. Popey napról napra jobban érzi magát. Nevetve idézte fel például azt az esetet, hogy miután szoba­társa már sokat panaszkodott a lábára aggatott súlyok miatt, úgy határozott, segít rajta és levágta róla az összeset. Nagy kárt azon­ban szerencsére nem okozott, mert tettét büszkén elmesélte a nővéreknek, akik azonnal hely­reállították a rendet. A fiatal cukrász nagyon szeren­csésnek érzi magát, hogy ezt a balesetet ilyen „olcsón" megúsz­ta. Lábain mindössze hámsérü­lések vannak, valamint egyik tér­dén felszakadt a 2 hónappal ez­előtti műtét sebe. Felső testének azonban semmi baja. Jobb oldali arccsontja eltört, ezt is azonban egy kisebb műtéttel helyre lehet hozni. Ha minden jól megy, egyetlen tűszúrásra lesz csak szükség, hogy a csontot ki tudják fordítani. Ha így nem sikerül, egy lemezt helyeznek be. Popey csak annyit kért az orvosoktól, hogy az implantátum legyen ütésálló, ugyanis szeretné tovább folytatni a sportolást. Az egykori Big Brother-játékos elmondta, rengeteg látogatója volt az elmúlt héten. A volt lakó­társak közül Szabi és Iti járt nála, de Evi is felhívta telefonon. A szomszéd kórtermek lakói, sőt az ő gyerekeik is bekopogtak hoz­zá, és ismeretlenül is jobbulást kívántak neki. Popey elmondta, az orvosok és nővérek is nagyon aranyosak vele, de azért reméli, hogy a jövő hét elején már haza­mehet. TÍMÁR KRISZTA Popey lábadozik, hamarosan megműtik Fotó: Miskolczi Róbert Az MDF a fiókkönyvtárakért A képviselői alap megemelése mellett és a négy fiókkönyvtár bezárása ellen fog szót emelni az MDF szegedi frakciója a pénteki közgyűlésen. Tegnapi sajtótájékoztatójukon azt is elmondták, szerintük nőni fog a költségvetési hiány. - Csak reménykedni tudok, hogy Szeged tervezett bevételei telje­sülnek, főleg úgy, hogy azokba a városvezetés bekalkulálta az 1 milliárd forintos ingatlan- és a 2 milliárd forintos értékpapír-érté­kesítést is - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Mécs László, az MDF képviselőcsoportjának frakcióvezetője. Az önkormányzatok ellehetet­lenülésén túl az MDF a csatolt települések fiókkönyvtárainak megszüntetését tartja a költség­vetés legnagyobb hibájának. ­Ezek a könyvtárak jól működő, látogatott intézmények, ráadá­sul nem pusztán bibliotékaként működnek, hanem jelentős kö­zösség-összetartó szerepük is van. A megszüntetésükkel 2 millió 400 ezer forintot takarí­tana meg a büdzsé, ami elenyé­sző összeg, nem is beszélve az embereket érő sérelemről - tette hozzá Mécs. Képviselőtársa, Kalmár Ferenc azt jegyezte meg, hogy a fiók­könyvtárak megszűnésével szemben a Szegedi Nemzeti Színház több mint 30 0 millió fo­rinttal költhet többet előadásai­ra. - Aránytalannak tartjuk a színháztámogatás emelését. Ahelyett sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy 10 év után végre emelkedjen az önkormányzati képviselői alap. Szeretnénk elér­ni, hogy 100 millióról 150 milli­óra nőjön ez az összeg - tette hozzá Kalmár. • Összességében 3 milliárd 300 millió forinttal növelnék a város büdzséjét azok a módosító indít­ványok, amelyeket az ellenzéki pártok az elmúlt napokban sajtó­tájékoztatókon ismertettek - áll a szegedi polgármesteri kabinet által tegnap kiadott sajtóközle­ményében. Ráadásul az MDF nyolc pontban szintén módosíta­ná a tervezett költségvetést, ám erre a határidők lekésése miatt már nincs lehetősége. G. SZ. L. Szegeden is emlékezett a Fidesz A diktatúra áldozatai A kommunizmus áldozataira emlékezett tegnap este a szegedi Glattfelder Gyula téren a Fidesz-MPSZ helyi szervezete, az Életfa Szövetség és a Tisza Polgári Kör. Budai Géza, a Fidesz helyi szerve­zetének elnökségi tagja beszédében hangsúlyozta, ezen a napon minden diktatúra áldozata előtt fejet hajtunk Fotó: Miskolczi Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents