Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-17 / 14. szám

ÖVJöiöí íödéynémol/s 14 SZIESZTA 2004. január 17., szombat MESE AZ ARANYFÜSTRŐL A kisszéksósi Naevszéksós A szembesítés résztvevői: Kürti Béla, Vastagh József, Bálint József, a szerző és Börcsök Károly PÁPAI ZOLTÁN FELVÉTELE Az ásatásoknak több meséje is van. Hetvenhét évvel ezelőtt úgy kezdődött az egyik, hogy „egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény aszszony", és annak több gyermeke is volt. Bálint Imrénének hívták Róza asszonyt, körülötte futkosó kicsi fiát pedig Józsikának. Történt, hogy Kisszéksóson ludájtököt ültettek, és mesés kincsre leltek. Elővette az édesanya a húsvágó bárdot, és a tőkén egyenesre ütögette a karikát, aztán nekiadta fiacskájának, legyen mivel hajkurásznia a disznókat. Senki nem tudta, hogy arany nyakperec volt. Nagyszéksósi lett Négyéves volt Józsika akkor. El is veszejtette nemsokára. Mondhatták volna, ebül jött jószág ebül vész, de inkább elkezdték keresni. Nincsen az a talpalatnyi hely a kertben, amit végig ne markolásztak volna, mégse találták. Csépléskor a banda egyik tagja félrelépett, és tisztesség ide, tisztesség oda, rácsorgatta levét az aranypálcára. Bocsássák meg mérhetetlen vétkét, ő se tudta, hogy fejedelmi kincset tisztelt meg vele. Cséplőgépnek bronzból volt a csapágya, odaadta Börcsök Károly gépésznek, jó lesz majd forrasztásra. Bordás kereke volt a traktornak, rátette az egyik körmére a gépész, ráütött, és látta, nem úgy törik, mintha bronzból lenne. A leütött darabkát bedobta a szerszámos ládába, a többit viszszaadta a családnak. Amikor bevitte Szegedre, átkeresztelődött nagyszéksósi aranyleletté. Rendnek muszáj lenni, az akkori Nagyszegeden a nagyszéksósi kapitányságban benne volt Kisszéksós, abban volt a tanya, a tanya kertjében a homok, homokban az aranykarika. Aranyműveshez vitte be föltekintésre a gépész, az mindjárt észrevette, mi lehet, és bevitte a múzeumba. Legendává vált Hat évvel később kerülhetett olyan szorult helyzetbe a régész és múzeumigazgató Móra, hogy témaszegénységben leledzve megírta az újságba az egészet. A régészt kötötte volna a történeti felelősség, de az írót nem. Kürti Béla tanár úr úgy fogalmaz most, minden írásának alapja a valóság, de kedve szerint játszadozva cifrákkal rakja tele. írva van például, amikor megkutatták a szilvafa tövét, „kubikostalicska felét" töltötte meg a sok encsömbencsöm. Jóska bácsinak jól hord az emlékezete, azt mondja most a szembesítési szándékkal összehívott múzeumi találkozón, „gyeröktajicska felét" legföljebb. Takács Tibor is elidőzött a témánál Móra igazgató úr című könyvében, Kotormány Jánossal beszélgetve. Sokszorozó szemüvegen át írja le a hivatalszolga - „a személyem körüli miniszter" - szavait, az „egyetlen" szilvafából „szilvafasor" lett, a „fél talicska" rakományból pedig „egész talicska". Ha lúd, legyen kövér! Minden túlzás törvénye, hogy tovább is tupírozódni akar. Regényes fölöntés következik. Börcsök Károly „autogénhegesztővel" vizsgáztatja a botot a feszmérőre pillant. Hát ez érthetetlen. Nem olvad. Próbálja, próbálja, nem megy. Csak nem arany?" Szembesítés Csákány Béla professzort és Bodrits István könyvtárost is fölbiztattam, egyikük az Encyclopaedia Biritannicát is elővette. Tőlük tudom, a vasak egybehegesztésére 1905ben találta föl egy francia fizikus az autogénhegesztést. Lehet, hogy gyorsan terjedtek akkoriban a technikai újdonságok. Az arany olvadáspontja azonban majdnem ötszáz fokkal kevesebb, hamarabb olvadnia kellett volna. Az a Börcsök Károly már nem él, de fia is Károly, ráadásul maga is a vasas szakmában dolgozik, és Vastagh József kancsalszéli tanító jóvoltából ő is eljött a szembesítésre talán utoljára kínálkozó alkalomra. Azt mondja, kizárt dolog, hogy az apja 1926-ban autogénhegesztővel dolgozott volna. Sokat beszélgetett apja később is a nagy leletről, de ezt soha nem említette. Az íróval elszaladhat a ló, még ha régész is, de aki hitelesítési szándékkal dolgozik? Más apróságban is történtek melléütések. A Takács-féle könyvben az ékszerész sürgetésére azt mondja a biciklin járó gépész: „itt vagyok egy jó óra múlva." Biciklizni én is szoktam, és a Bálint tanyában háromszor is megfordultam. Aki abból a feneketlen homokból kikecmeregve fél óra alatt teszi meg az utat a városba (oda-vissza egy jó óra!), az a nagy bicikliversenyeken fölállhat a dobogó legtetejére. „Száz út" szőlőt emleget az igazgató úr, „néhány utat" Takács. Bálint József aki most is ott lakik, ahol az akkori tanya állt, azt mondja, nyolcszáz négyszögöl volt a teljes kert, és annak legföljebb harmadában volt szőlő, a száz utat tehát hatalmas túlzásnak tartja. Móra írásában kétszáz pengőt ajánlanak föl a szőlő gazdájának, noha a száz út összesen ha húsz liter bort termett, de az támasznak hányja a lábát, nem engedi. Takács Tibor könyvében 21 millió korona szerepel fejenként Bálint Imre és Börcsök Károly múzeumi javadalmazásaként. Akkoriban váltott át a korona forintra, ennyi késéssel talán a pénzügyminiszter is összekeverte volna a kettőt. Károly bácsi még azt is elmondta, valamilyen savval talán sósavval? - maratta volna apja a lecsapott darabot, de nem marta. Akkor vitte be a szegedi aranyműveshez, aki azonnal rendőrt hívott. „Aranyfüstról" is szól Takács Tibor. János a lábával rúgja. Csak nem arany?" Az én lexikonom szerint az aranyfüst vastagsága mindössze 0,00014 milliméter! Aki ezt rúgni tudja, elmehetne varázslónak. Itt van talán valamennyi a múzeumban, aranylemezek inkább. A „... gyönyörű kovácsolt aranycsat" is előkerül az írásban. Kovácsolni szoktak ilyen kis mütyürkét? Kürti Béla szerint legtöbbjét öntötték, legföljebb ötvöskalapáccsal igazítottak rajta. Koronája Takács Tibor könyvének: „Minden így igaz". Erős túlzás. Hun fejedelem A múzeumban láthattuk a nagyszéksósinak mondott kisszéksósi aranyakat, ez adott alkalmat a szembesítésre. Megkérdeztük a tárlók tövében Kürti Béla régészt, melyik hun fejedelem tartozéka lehetett? Attiláé talán? - Hun sírokat nem találtak. Hamvasztották a fejedelmet? - Az üvegberakásos aranycsészéről is tűz olvaszthatta le a díszeket, sőt a nyakperecen is találhatók forradásos tűznyomok, de a lelőhelyen égési maradványok nem maradtak. Az elhamvasztás tehát nem itt történhetett. Attilát emlegetjük, mert halálával múlt ki a hun birodalom, de javakorában több fejedelem is létezhetett. Semmi bizonyítékunk nincsen rá, hogy Attiláé lett volna. A Gárdonyi Géza által megénekelt hármas koporsó pedig még nagyobb mese. Eddig még nem találtak hármas koporsót. Pedig azóta ezt keresi a világ. HORVÁTH DEZSŐ A nyugalom szigete - Nem a nyugalom, hanem a béke szigete, Szív! Várlak! - kiáltotta Majorka a telefonba, aztán lerakta a kagylót. Majorka néhány éve kint él a tanyán, vagyis nem vesz részt a mindennapok őrületében, ebben a szürke tébolyban, amikor ötpercenként köszönnek rád, és mi van a számlával, és ki szidott kit, és tüntetés, és égetés, és feljelentés, jaj, és tízpercenként a mobiltelefon sikoltása. Arra gondoltam, hogy meglátogatom Majorkát, az én barátomat, és megnyugszom. Relaxáció és filozofikus elbambulás, ne legyen agy, se lélek. Pénteken délután érkeztem. Majorka kint üldögélt a ház előtt, jól bebugyolálva, ujjait keresztbe fonta a hasa előtt. Széles mozdulattal mutatott a hófödte vidékre, minden mozdulatlan volt, az ég, a föld, a fémesen fénylő levegő, amikor úgy van élet, hogy minden pihen. Nem akar nagyon lenni. Nem tolakszik. Csak a derengő fény ezüstözik a közeli erdősáv fölött, na jó, néha felcsörren egy szarka a közeli akácos felől, de ő is csak kivétel, a szabályt erősítendő. Ó, mennyi mindent tudott erről a vidékről Tömörkény meg Móricz! No igen. A nyugalom és a béke mögött mocsarazó szörnyű tragédiák. - Tudod, Szív, a múltkor negyvenkét napig voltam így, egészen egyedül. Mint Jézus a pusztában. Már annyira ellazultam, hogy percenként egyet vert a szívem. Számoltam. Olyan voltam, kérlek, mint egy orosz kazamataremete. Vagy mint maga a széles mosolyú Buddha. Gyere, ülj ide mellém és nyugodj meg. Engedd átfolyni magadon a vidék békéjét és derűjét, ha érted, mire célzok. No, hát így tettem. Ám néhány perc múlva, árnyék lebbent elénk, a nyolcadik tanyáról futott át Zsiga bácsi. És roppant zaklatott volt. - Azonnal jöjj, Majorka, megdöglött a Rózsi - zihálta Zsiga bácsi, és nyilvánvaló volt, hogy a díjnyertes fejőstehénről van szó. Rózsit megírta az újság is. Az egy valóságos csodatehén volt, nemcsak tejet, még túrót is adott, biokefirt. És most vége van, úgy látszik. - Mármost én mit tehetek, Zsiga? - kérdezte Majorka. - Támaszd fel, mint azt a pesti publicistát! - kiáltotta Zsiga bácsi. Valóban, Majorka az augusztusi pokolban életre keltett egy hírneves pesti publicistát, a vendégét máskülönben a tetszhalálból hozta vissza, mert a publicista a tanya udvarán hevert, egészen addig, míg Majorka az orra elé nem tartott egy pálinkáspoharat. Akkor a publicista felkelt, megitta a törkölyt, és óvatosan visszafeküdt a fűbe. De a környéken híre ment, hogy Majorka csodát tett. Majorka a fejét rázta. - Halott tehenekhez nem értek, Zsiga bácsi - mondta, és megrázta a fejét. Az öreg úgy ment el, mint akit cserbenhagytak. Persze, mert egy pesti publicista fontosabb, mint egy tehén! Magunkban ültünk eztán vagy tíz percig. Csodálatos nyugalom, tényleg, tényleg a béke szigete. Hanem ekkor egyenes derekú, fiatal férfi lépett a tanya udvarába, két kis kutya kísérte. - Édesanyámhoz megyek a kórházba, valami modern kabát kéne, Majorka bácsi! - kiáltotta a fiatalember. Majorka bólintott, és csakhamar rálelt egy kabátra, valaha egy Nobel-díjas magyar író hordta, aztán az Esterházy családhoz került, végül pedig le a tanyára, és most az egyenes derekú Ferkó megy benne a kórházba, anyalátogatásra. Jól van, hogyan is legyen másként. Csakhogy Ferkó után Pista érkezett, ő is melegedni. Pista után meg Jóska, utána meg a szomszédasszony hozta a két flakon friss tejet. Nem sokkal később három helybeli fiatalember szólt, hogy Lajos a Skodával belecsúszott az árokba, jöttek a gazdasági traktorral, hívták Majorkát, segítsen ö is. Majorka ment segíteni, az ajtóból még rám nézett, őrizd a tanyát, Szív, mondta. - Őrizd, és próbálj megnyugodni! Majorka egy óra múlva visszajött, a homloka csupa izzadság, a hátán nagy foltot vert a víz. Az arca gőzölgött. - Akkor is a béke szigete! - mondta halkan, és úgy nézett, hogy tudtam, nem szabad megszólalnom. Délután valami baj történt a hidroforral, az egy vízcsináló szerkezet, javítani kellett. Majorka állt a vizesgödörben és javított. Közben jött néhány rokon, a kedves bátytestvérek, egy rég, vagy talán még soha nem látott unokahúg, csak Darabos sógor nem jött, sütési nap volt, készültek a bucik, fánkok, perecek. Úgy üldögéltem a tanya konyhájában, mintha mit sem látnék, mintha nem is lenne gondolatom. Majorka becsukta az ajtót, Majorka kinyitotta az ajtót. Amikor becsukta az ajtót, mert valaki elment, Majorka rám nézett. - Ez itt a béke szigete - mondta halkan, súlyosan. Az alkonyat szürkületében végül egy eltévedt német turistacsoport szállta meg a tanyaudvart, két napja indultak Szoboszlóról, hogy megtekintsék a nyolclyukú hidat. Százkilós, dekoratív drezdai vagy lipcsei hölgy mosolygott Majorkára. - Te lenni szép magyar bauermann, mondani meg, melyik út vezet Szegedre - és halkan surrogó magnetofont tartott Majorka elé. Majorka megmutatta, merre vezet az út Szegedre. - Habén Sie töpörtyű? - kérdezte erre a hölgy. - Hány deka? - kérdezte Majorka. - Zwanzig kilo - mosolygott a drezdai vagy lipcsei hölgy. És nem a drezdai, lipcsei vagy milyen csoport volt az utolsó vendég. Még az esti csillaggyújtásban átjött egy fiatal férfi, ő is melegedett. - Majsán százharminc a kenyér kilója - mondta fél óra múlva a fiú. - Értem - válaszolt Majorka, a konyhaasztalnál ült, szerintem relaxált. Vagy csak megpróbált nem mozdulni. - Kisteleken meg kétszáz - mondta a fiatalember újabb fél óra múlva. - Majsán minden olcsóbb. A hús, a kenyér, a májas hurka - mondta úgy kilenc felé a fiú. - Hát igen, Majsa olcsó - bólintott Majorka. Fél tízkor a fiatalember elment. - Ő ki volt? - kérdeztem mintegy mellékesen. - Azt hiszed, Szív, mindenkit ismerek, aki betéved hozzám? morrant Majorka, és felvette a mobiltelefonját, ami éppen sikoltozni kezdett. - Nem, Zsiga bácsi, biztos, hogy nem tudom feltámasztani mondta. Olyan szép volt az éj, lágy és derengő, mintha éppen Arany János írt volna róla elbeszélő költeményt. A Perczel-vidéken lágyan olvadt. A sparhelt még melegített, volt sör is. Meg egy kis fehér, gondolatbarát vodka. Majorka a fejét vakargatta. - Mert a legfontosabb dolog a nyugalom - mondta. - Az - mondtam. - Hogy az embert nem zökkenti ki semmi. És aztán nyugodtan, derűvel a szívünkben lefeküdtünk. Úgy éjjel kettő lehetett, amikor megverték az ajtót. Na, akkor ez most valami mulatság. Vagy katasztrófa. Ismerős hang kiabálta túl a vad kutyaugatást. - Azonnal gyere, Majorka, képzeld, Nemere szomszédnál (mert a híres tudományos író is errefelé lakott) két ufó van látogatóban! SZÍV ERNŐ