Délmagyarország, 2004. január (94. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-15 / 12. szám
4 •AKTUÁLIS* CSÜTÖRTÖK, 2004. JANUÁR 15. KÖRKÉP ALGYÓ. A hagyományokhoz híven most szombaton is megrendezik a Falu-Házi bulit. A szervező, Dj Roni este hét órától várja a vendégeket. Az est folyamán a régi házibulik hangulatát idézik fel a faluház aulájában. A nyolcvanas és kilencvenes évek dallamaira táncolhatnak. BALÁSTYA. A művelődési házban szombaton délután öt órától Bátyus pótszilveszteri mulatságot szervez a Nosztalgia Klub. A hajnalig tartó mulatság résztvevői azt esznek és isznak, amit magukkal hoznak. DOMASZÉK. Vásárt szerveztek a község óvodájában. A háromnapos rendezvényen összesen 86 ezer forint gyűlt össze. A pénzből megalakították a Domaszék Óvodásaiért Alapítványt. A helyi takarékszövetkezetnél bankszámlát nyitottak 50 ezer forinttal a közhasznú alapítványnak. A bevétel több fennmaradó részéből játékokat vásároltak a kicsiknek. FORRÁSKÚT. A művelődési házban ma délután öt órától rendezi a kézimunkakör a soron következő összejövetelét. Az érdeklődők most is közösen varrhatnak, szabhatnak, de azért beszélgetésekre is jut idő. KISKUNDOROZSMA. Állat-és kirakodóvásárt rendeznek szombaton kora reggeltől a vásártéren. A környéken lakók gazdák elhozzák lovaikat, sertéseiket, birkáikat, de emellett szárnyasok között is válogathatnak a vásárlók. Annak is érdemes felkeresni a dorozsmai vásárteret, aki nem akar állatot venni. Számos kézműves, ruhás kínálja majd portékáját, de az elmaradhatatlan lacikonyha, valamint a sok érdekességet felhozó bolhapiac sem hiányozhat a szombati vásárból. MÓRAHALOM. Az idén is szervezetten készül a Móraép Kht. az esetleges hóakadályok megszüntetésére. A telepen sót és homokot halmoztak fel, valamint indulásra készen állnak a hókotrók is. A cég a lakosság részérc állandó információs vonalat üzemeltet. Azok, akik a hó miatt nem tudják elhagyni otthonukat, vagyazutcájukban nem lehet kocsival közlekedni, a következő számokon kérhetnek segítséget: 62/281-055, 06-70/3123-096 vagy 06-70/3871-845. Amennyiben beköszönt a havas tél, a mórahalmi kábeltelevízió képújságján folyamatosan tájékoztatják a teendőkről a lakosságot. RÖSZKE. Hamis tartózkodási engedéllyel kívánt magyar területen átutazni egy szerb-montenegrói állampolgár. A férfi a röszkei közúti határátkelőhöz egy Alfa Romeo utasaként érkezett. A határőrnek gyanús lett az utas, mert a néhány egyszerű kérdésre zavartan válaszolt. A második ellenőrzés során pedig előkerült táskájából egy hamis görög tartózkodási engedély is az érvényes magyaron kívül. Állítása szerint azért kellett neki a görög vízum is, mert Nyugat-Európába szeretett volna továbbmenni. A házilagosan készített vízum kitöltése eltért az eredetitől, a címer elmosódott rajta, a vízjeleket már szabad szemmel is látni lehetett, valamint hiányzott belőle a sorozatszám. Az utasnak érvénytelenítették a magyar vízumát, majd visszairányították Szerbia-Montenegróba. SZEGED. A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.| holnap este nyolc órától Jovan Stoisic várja az érdeklődőket. A zongoraművész örökzöldeket, illetve dzsesszdarabokat ad elő. Az utasok közül senki nem sérült meg Villamos és teherkocsi ütközött a szalámigyárnál Összeütközött egy teherautó a 4-es villamossal tegnap reggel Szegeden, a Szabadkai úton. A villamoson senki nem sérült meg, a teherautó vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. MUNKATÁRSUNKTÓL Egy 4-es villamosnak ütközött tegnap reggel Szegeden, a műjégpályánál egy pótkocsis teherautó. A sertéseket szállító jármű balra kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget, a baleset emiatt következett be. A villamos vezetője, Zsuffa Imre elmondta, mire a kereszteződésbe ért, a teherautó már befordult, az ütközést nem lehetett elkerülni. A balesetben a teherkocsi 28 éves vezetőjén kívül senki sem sérült meg, őt azonban súlyos sérülésekkel szállították a mentők a szegedi új klinikára. Az anyagi kár jelentős. Az összeroncsolódott teherautót a tűzoltók vontatták el a kereszteződésből. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a villamos zavartalanul közlekedett, a forgalmat rendőrök irányították. A bérfőzők és a pálinkaadó Lapunk hétfői számában foglalkoztunk a pálinkaadó összegével. Az ott közöltekkel ellentétben április 30-áig egy bérfőző évente 100 liter 50 fokos, illetve arányaiban ezzel megegyező mennyiségű és etilalkohol-tartalmú, maximum 55 fokos pálinkát főzethet, ez után pedig hektoliter-fokonként 885 forint pálinkaadót kell fizetnie. Amennyiben a bérfőzető túllépi a megengedett határt, hektoliter-fokonként 1920 forint adót köteles fizetni. Május elsejétől annyiban változik a rendelet, hogy csupán 50 liter 50 fokos, illetve arányaiban megegyező pálinkát főzethet egy bérfőző hektoliter-fokonként már 960 forint pálinkaadó ellenében, ha pedig túllépi ezt a határt, akkor az addigi szabályozáshoz hasonlóan 1920 forintot köteles fizetni hektoliter-fokonként. Egyébként 1 hektoliter-fok 2 liter 50 fokos pálinkának felel meg. A szegedi középiskolás a vietnami lányt várja Milo a Való Világban A tegnap esti beszavazóshow után a deszki Milo költözhetett be a Való Világ villájába. Az RTL Klub valőságshow-jának történetében ő az első Csongrád megyei, akinek bizalmat szavaztak a nézők. Flórát, a csinos vízilabdás lányt és Öcsit, a vagány vállalkozót is fölényesen maga mögé utasította a tegnap esti beszavazóshow-n egy deszki fiatalember, Milo. A szegedi Kőrössy József szakközépiskola ötödéves diákja a villa tizenegyedik lakója. Milo a beszavazás előtt elmondta, már napok óta nagyon izgult. Alig tudott aludni, sőt egy alkalommal a villanővérrel álmodott. Barátai, táncosok, osztálytársak a helyszínen harmonikával, dobbal és transzparensekkel biztatták. Édesanyja otthon a televízió előtt izgult érte, a családból testvére kísérte el. Beköltözés előtt a fiatalember azt ígérte, rendet tesz a villalakók között. Mint mondta, nem fél attól, hogy ezzel népszerűtlen lesz. Előzetesen úgy gondolta, mindenkivel megtalálja majd a hangot, leginkább azonban egy Milo tegnap bejutott álmai műsorába Fotó: Miskolczi Róbert olyan lánnyal várja a találkozást, aki még csak ezután vesz részt a beszavazóshow-n. A vietnami May Lee szerinte fölényesen nyer majd, és Milo úgy tervezi, már az első éjszakán közös fekvőhelyen osztoznak. T.K. Légi felvételeken keresik a szentesi kisparcellákat A kertészek és az EU A szentesi térség falugazdásza azt tanácsolta, regisztráltassák magukat a kertészek, mert csak úgy juthatnak támogatáshoz. A térség falugazdásza, Marsi Tibor az uniós csatlakozással öszszefüggésben arra hívta fel a kertbarátok figyelmét, hogy regisztráltassák magukat. Ez ugyan nem kötelező, ám bármilyen anyagi segítséget csak azok a gazdálkodók kaphatnak, akik szerepelnek a nyilvántartásban. A felmérés részeként már folyik a földterületek beazonosítása légi felvételek alapján. Marsi Tibor úgy véli, nincs abban semmi meglepő, hogy az EU információt kér a támogatásért cserébe. Az idei agrártámogatási rendszer különben két részből áll: az uniós és a nemzeti pénzekből. Derűlátóan nyilvánult meg az EU-tagságunk kapcsán Ledó Ferenc, a helyi termelő és értékesítő szövetkezet (tész) elnöke és dr. Horváth György, a kertbarátkör vezetője. A kertészetben ugyanis nem lesznek kvóták, ráadásul a szentesi termékek jelentős része eddig is nyugat-európai piacokon talált vevőre. Ledó Ferenc szerint azonban már nem igaz az a tétel, hogy a szentesi tájkörzet jó a paprikából, s az elviszi majd a salátát meg a karalábét. A piac azonban nem így működik az EU-ban. A szakember szerint bizonyos termékeket vagy „el kell felejtenünk, vagy fel kell futtatnunk, hogy meghatározók legyünk". B. I. Levették a szentesi főorvosok fényképét a falról Bugyi professzor portréja még marad venni a falról. Hozzátette: most is ott látható a szobájában, jó helyen van. A folyosóról ellenben tényleg lekerültek az egykori főorvosok tablóképei. A kórház műszaki dolgozói tudniillik nemrégiben kifestették a folyosót, és a főorvosok fotóinak a helyére olyan gyermekrajzok kerülnek, amelyek pályázaton díjat nyertek. Dr. Borzi Márta szerint ezektől „vidámabb lesz a folyosó". Egyébiránt pedig ő végzett közvélemény-kutatást, és senki sem ellenezte, hogy a főorvosok portréit leszedjék a főigazgatósági folyosóról. Kiderült továbbá: a kórház területen lévő, fából készült építményben berendezett orvostörténeti múzeumban kialakítottak egy tágas tárgyalót, ahol a főorvosi értekezleteket és a többi, fontos megbeszélést tartják. Oda kerülnek a főorvosi tablók, a főigazgatónő szerint az megfelelő környezet számukra. S nem gondolja, hogy kegyeletsértő lenne ez a változtatás. Máskülönben a kórház új vezetősége őrzi a hagyományokat: a jövő héten rendezik meg az ünnepi ülést, ahol - mint tették azt bő évtizede minden esztendőben - a Bugyi István-emlékérmet adják majd át annak az orvosnak, akinek munkásságát elismerésre méltónak ítélte a nemrégiben újjáalakult tudományos bizottság. BALÁZSI IRÉN Felborzolta a szentesi kórházban a kedélyeket, hogy az új főigazgatónő le akarja vetetni a szobája faláról a nemzetközi hírnevű sebészprofesszor portréját. Dr. Borzi Márta ezt cáfolja, de a többi, legendás hírű főorvos fényképét tényleg leszedték a folyosó faláról. Felháborodásának adott hangot a szentesi kórház szakorvosa, aki az esetleges retorziótól tartva nevének elhallgatását kérte. Több kollégája véleményét tolmácsolta - ugyanúgy, mint a szerkesztőségünkbe küldött olvasói levél írója -, amikor arról tájékoztatott, hogy a múltat végképp el akarják törölni az egykoron nemzetközi hírű kórház történetéből. Az fáj leginkább az intézmény régebbi dolgozóinak, hogy mindezt a fővárosból csak nemrégiben Szentesre költözött új főigazgató utasítására teszik. Futótűzként terjedt az intézmény berkeiben a hír, miszerint először is annak a dr. Bugyi István sebészprofesszornak a portréja kerül le a főigazgatói szoba faláról, aki a szentesi kórházat nemzetközi hírűvé tette. Az emberségéről közismert tanár úrról a nagyméretű olajképet egyébként a szintén köztiszteletnek örvendett tanítványa, a kézsebészetet országos rangra emelő, pár éve elhunyt dr. Tari Gábor főorvos festette. Mint megtudtuk, az intézDr. Borzi Márta szerint jó helyen van Bugyi István tanár úr portréja Fotó: Karnok Csaba mény új vezetőinek azért nem tetszik a portré, mert túlságosan sötét a háttere, ráadásul túlságosan nagy. Ám a professzor volt tanítványai és tisztelői úgy vélik: Bugyi István szakmai, szellemi és emberi nagyságához igenis méltó Tari főorvos alkotása. A jól értesültek azt is tudni vélik, hogy a festmény helyére egy kisebb fényképet terveznek kirakni a főigazgatói irodában. Az oda vezető folyosóról viszont már le fs vették a szentesi kórház legendás hírű főorvosainak a fotóit. Ez a döntés legfőképpen a városszerte közmegbecsülésnek örvendett szaktekintélyek hozzátartozóinak esett rosszul, akik közül többen mindmáig a Kurca-parti egészségügyi intézményben fáradoznak a betegek gyógyulása érdekében. Megkérdeztük dr. Borzi Márta főigazgatótól, hogy ugye ő is Bugyi tanár úr sebészeti tankönyvét lapozgatta annak idején az orvosegyetemen. Azt válaszolta, bizony, abból tanult, s a professzor „nimbuszát senki sem akarja kisebbíteni". A főigazgatónő azt állította, helytelen információ az, hogy Bugyi István portréját le akarják A sertéseket szállító teherautót a tűzoltók húzták le a sínekről Fotó: Gyenes Kálmán